7. Rész - "Fontos nekem"

Hahhi Frees! 

Itten vagyok. Sajnálom, hogy ennyi ideig húztam az idegeiteket, de én sem értem rá mindig. Plusz rátett egy lapáttal, hogy még mindig nincs gépem. Hagyjuk...

Jó olvasást! Várom a véleményeteket kommentben, illetve a pipákat. 

Puszi: Lishiza xx

"Soha többet! - gondoltam akkor. És hiába. Azt mondta "Ne tegyem!" . Mégis megtettem. Megtettem, mert egy akaratos, makacs önfejű tuskó voltam, aki nem engedett semmiből. Még ha jól is tudtam... Csak védeni akar."

Sophie Angel

Mintha valaki serpenyővel ütött volna le, annyira sajgott a fejem. Egy ideig csak vergődtem a hideg, fehér takaró alatt, de a napfény aranyló sugarai arra kényszerítettek, hogy bújjak elő. Gyengén, s esetlenül lépkedtem az ajtó irányába, kinyitottam és megtámaszkodtam a keretében. Egy enyhe mosolyt erőltetve az arcomra, figyeltem a kanapén nyugodtan szuszogó göndört, majd úgy döntöttem, hogy keresek magamnak valami gyógyszert, és lezuhanyzok. Találtam fejfájás elleni bogyókat, egy pohár víz kíséretében le is öntöttem. Utam a fürdőszobába vezetett. Ugyanaz a fekete ruha volt rajtam, mint az előző esti buliba.

Várjunk! Mi volt előző este? - fogalmazódott bennem a kérdés, s az agyam pörögni kezdett. - Hogy kerültem haza? Egyáltalán mi történt velem? - Az utolsó dolog amire emlékeztem, az az volt, hogy Luke csípőm köré fonja izmos karjait, majd képszakadás.

Beálltam a forró zuhany alá, a víz cseppjei égették bőrömet. Jól esett egy kicsit kikapcsolódni - még ha a fejem szét is szakadt, de tovább boncoltam a "Mi volt az előző éjjel?" témát.

Elzártam a csapot, egy gyors mozdulattal magam köré tekertem a fehér, száraz törölközőt, mikor az ajtózár kattanását hallottam. És abban a pillanatban elhúzódott a kád fölött lévő függöny. Két zöld szempárral találtam magam szemben, illetve egy fekete pisztolyt szorongató, idegesnek látszó, félmeztelen személlyel.

-A faszba Sophie, minek ijesztgetsz? Azt hittem valami... - enyhültek el Harry arcizmai. Megrökönyödve álltam a fürdőkádban egy szál törölközővel eltakarva női területeim. Szemeim akaratlanul is fehér kötésére vándorolt.

-Állj! Minek zuhanyozna a TE lakásodban egy betörő? - vágtam közbe, mit sem zavartatva magam.

-Honnan veszed, hogy egy betörő? - kérdezett vissza reflexből. Vállat vontam, s kiléptem a szőnyegre, Harry kezét nyújtva segített. Sikerült a zuhanyzás közben kilocsolt vízre lépnem, így azzal a lendülettel amint talpam érintette a földet, már vágtam is hanyatt magam. - Vigyázz! - kiáltotta a göndör. Mindkét kezét csípőm köré fonta, s úgy akadályozta meg, hogy földet érjek. Homlokom csupasz, tetkós mellkasán pihent meg, ami a hajamtól vizes lett. Erősen szorítottam össze szemeimet, s fogtam a rajtam lévő paplanszerűséget, de minél inkább erősebben markoltam bele Harry karjába. Óvatosan pillantottam szemeibe, kicsiket lihegve szájával, nézett rám az a hihetetlen smaragdszínű szempár. Szépek a szemei, sőt gyönyörűek, de mikor melleimre vándoroltak elengedtem karját és kibontakoztam szorításából. Elkaptam állát és feljebb emeltem. Mosollyal az arcomon tekintettem bele ismét elragadó érzékszerveibe.

-Csak szeretnéd. - nevettem el magam.

-Mi? - hőkölt hátra. - Én nem... - kezdett magyarázkodni, de hamar leintettem. Nekem ugyan nem mesélte volna be, hogy nem nézett meg. - Sophie, de én tényleg! - rohant utánam, majd elkapta a csuklóm. Csillogó szemeivel pásztázta arcom, szorítása erős volt.

-Ebben az egészben az a legviccesebb, hogy pont te mondtad... Hagyjuk. - suttogtam. Kirántottam kezem szorításából és beirányultam a hálószobába. Mielőtt bármi történhetett volna, fordítottam egyet a zárban lévő kulcson, fő a biztonság. Véletlen se akartam, hogy rám nyisson. Nem ismertem eléggé, hiába bíztam meg benne, a fürdőszobai dolog után kezdtem azt hinni, hogy igenis sokra képes.

Pár göncöt - nagy nehezen - felrángattam magamra, és mivel a fejfájás nem sokkal enyhült, úgy gondoltam eszek valamit. Pont jókor érkeztem, ínycsiklandozó illatok lepték be a kis konyhát. Harry éppen ügyködött valamin. Helyet foglaltam az egyik bárszéken, s a pult túlsó oldaláról figyeltem, hogy hogyan brillíroz.

-Málna vagy áfonya öntet? - fordult felém egy pillanatra.

-Csoki - feleltem egy halvány mosoly kíséretében. Megvonta vállát, - meg sem erőltetve magát - felnyúlt, kivett a felső polcról egy tábla csokoládét. Átkozottul magas. Végig nézve rajta: megszokott fekete, szakadt csőfarmer, a hozzá illő fekete övvel. Úgy szint sötét árnyalatú pólója szorosan tapadt felső testéhet, így tökéletesen látszódtak kidolgozott izmai. Haja kuszán állt, pár tincse a szemébe lógott de nem igen zavarta. Látószervei pedig még mindig elbűvöltek. Ajkaiban csodálkoztam és arra eszméltem fel, hogy érzem azt a keserű vérízt a számban. Olyan erősen haraptam be alsó ajkam, hogy egy kisebb sebet okoztam, és a legfurcsább... Nem vettem észre egészen addig, míg a srác ki nem zökkentett a csodálkozásból. Melegség öntött el mikor elém tolta a csokiöntetes palacsinta tornyot, aminek a tetején málnák sorakoztak. Kitett magáért, kinézetre is és ízre is fenomenális volt.

-Elismerésem. - bólintottam felé. - Nem tudtam, hogy tudsz főzni.

Mielőtt bármit is mondhatott volna, közbe szólt a telefonom. Egyszer fordítottuk el fejünket a csengés irányba, majd hirtelen a képernyőre pillantottunk. Én meglepetten, Harry pedig idegesen pásztázta a készüléket. "Luke" - villogott a szöszi neve. Akkor kezdtem el igazán agyalni. Az emlékképek visszajöttek, tudtam mi történt tegnap este. A telefonért nyúltam, mire Harry elkapta a karom.

-Fel ne merd venni! - morogta. Pillantása égetett, zöld szemei méregként terjedtek tesztemben. A még mindig csengő telefonomra pillantottam. Beugrottak Luke szavai is. "Néha az angyaloknak is be kell feketíteni a ruhájukat."  

Felálltam, a koszos tányért a mosogatóba helyeztem, és nem törődve a göndör sráccal felvettem a telefont. Éreztem, hogy figyel, hogy felém néz, és hogy valószínűleg most leütne engem.

-Szia! - jött a vonal másik végéről egy rekedtes, fáradt hang.

-Öhm... Szia. - hangomban meglepettség volt, illetve egy kicsi izgalom, meg rengeteg értetlenség. Honnan tudta a számom? Honnan tudta az én telefonom Luke számát? 

Lehuppantam a kanapéra és úgy figyeltem Luke-ra.

-Nos mielőtt azt hinnéd, hogy valami varázsló vagyok... Nem, sajnos nem vagyok az. Csak míg tegnap a mosdóban voltál, beleírtam a számom a telefonodba. Remélem nem gond. - Olyan édesen mondta, teljesen el tudtam képzelni, ahogyan elneveti a végén magát.

-Nem, dehogyis! Sőt, kifejezetten örülök. Nem vagyok az a típus aki, csak úgy elkéri más telefonszámát, és a sajátomat se tudom úgy odaadni, hogy ne rontsam el. - kuncogtam, majd a még mindig bárszéken ülő Harry felé pillantottam. Arcáról nem tudtam semmit se leolvasni, teljesen fapofával ült.

-Na arra gondoltam, hogy találkozhatnánk valahol. Ma este egy mozi? - szavai hallatán a térdem remegni kezdett. Basszus, Luke randira hívott!

-Ma este mozi? - ismételtem meg hangosan, direkt hangsúlyozva a "ma este" szavakat. Harry mocorogni kezdett, aminek az lett az eredménye, hogy leült mellém a kanapéra. Hallgatózott, nagyon jól tudom, hogy csak hallgatózott. Csendben ült a dívány másik felén, ujján lévő gyűrűjével kezdett játszani. Tudom, hogy nem szép dolog, de valami elkapott. Valamilyen érzés, meg kellett leckéztetnem. Ráadásul nekem is kijár a szórakozás, had pasizzak. Így válaszoltam Luke-nak. - Este 8-ra gyere a parkba ahhoz a padhoz! - feleltem. A mellettem ülő srác arca összerándult, szemeit erősen összeszorította, orrnyergét kezdte masszírozni.

-Feltétlenül ott leszek! Na puszi.

-Szia. - raktam le a mobilom.

Puszi? Lehet rossz ötlet volt elfogadni a mozit? De hisz csak elköszönt. Puszi.

Félénken nézetem fel, éreztem, hogy a szem párak megint bámulnak, lyukat égetve a fejembe. Majdnem sírni kezdtem, a két perccel azelőtti döntésemet meg akartam változtatni. De elég ciki és szánalmas lett volna.

-Szóval randiztok. - bólogatott, mosolyogva. Mennyire fájhatott neki az a mosoly? - Remélem megismered Luke-ot. Majd rájössz, hogy milyen személyiség. Elárulok valamit - közelebb csúszott. Hajamat fülem mögé tűrte. - Most nem leszek, ott, hogy megvédjelek, remélem el leszel Luke karjaiban. - suttogta. Szemeim kikerekedtek, pupilláim összeszűkültek. Zakatoló szívvel meredtem magam elé. A még mindig szorosan mellettem ülő Harry forró lihegését éreztem a nyakamon. Mikor fel akart állni elkaptam karját és visszahúztam.

-Ho... Hogy értetted azt, hogy nem leszel ott, hogy megvédj? - kérdeztem elcsukló, remegő hangon. Tenyerem izzani kezdett. Megrémiszt mikor ilyen.

Harry Styles 

Megrökönyödve ültem Sophie mellett, erősnek kellett lennem, hogy ne hívjam vissza azt a vadbarmot és ne mondjam a képébe, hogy "Rohadjon meg!". Az előző éjszakai kalandunk után semmi kedvem nem volt megismételni az esetet.

Miután Sophie-t elrendeztem itthon, magammal is kezdett valamit kezdenem. Ez a Fred-es ügy egyre jobban zavart. Akármilyen keménynek tűnök nekem is van egy oldalam, ami az érzékenyebb, félénkebb részem. Nehezen nyílok meg valaki előtt, és kezdtem azt érezni, hogy Sophie egyre többet tud rólam.

Hogy lenyugtassam magam a kanapé alatti tárolóba nyúltam. Kivettem egy szál füves cigit és az erkélyen egy üveg, fehérbor kíséretében elszívtam. Rossz dolog, tudom. De tényleg nagyon zűrös életem volt. És akkor, egyszer csak jön ez a lány, s fenekestül felfordít mindent. Érzem, hogy van értelme élni, hogy van miért, küzdeni. Hogy bármi áron mg kell védjem, mert ha nem tudhatom magam mellett akkor kikészülök. Akaratlanul is jó akarok lenni, ki akarok szállni az egész drogos sztoriból. Legszívesebben elmondanám az összes titkomat és hazugságomat Sophie-nak, de nem tehetem, mert tudom azt nem én járnám meg, hanem Ő.

Kicsit kábultan, de megpróbáltam összegezni és tudasítani magamban, hogy ez a Luke gyerek, mit akar Sophie-től. Az egyértelmű, hogy ugyanazt, mind én, de azon belül.

Még mindig Sophie fölött ágaskodtam, mikor megmozdult bennem valami. Egy érzés kezdett el belülről nyomni. Félelem? Harag? Féltékenység? Öröm? Szeretet? Nem tudtam felismerni, de csodás volt. Mintha a hasamra tetovált pillangó életre kelt volna, s az mesebeli táncot kezdett járni a hasamban. Nem az nem egy pillangó volt... Szerintem vagy száz. Mintha valami mágnes húzott volna, egyre közelebb akartam hozzá kerülni.

-Miért lennék ott a te randidon? Te és Luke randiztok, nem pedig mi ketten. Nem mintha olyan fontos lenne vagy valami, csak szóltam. - Harry, miket beszéltél? Tökre ideges voltam, valamilyen ok folytán nem voltam magamnál, teljesen szétestem. Félni kezdtem. Hogy mitől? Passz.

-Harry, ne te dönts az életemről Luke jó fej! Tegnap is nagyon jól elvoltunk, mikor te pofátlanul otthagytál.

-Bazd meg Sophie! Luke káb... - mielőtt kimondtam volna a számhoz kaptam. Jobb, hogyha nem tudja. Sokkal jobb. Lassan felállt, tágra nyílt szemekkel nézett rám. Tuti, hogy összezavartam, meg ha eddig nem félt, most már fog. Megindult az hálószoba felé, rögtönöznöm kellett. Utána kaptam és nekiszorítottam a falnak. Neki simultam testének, jobb kezemmel fejünk mellett tartottam az ő karját. Érzelmeim teljesen bekebeleztek, egyre volt melegem, s egyszerre fáztam. Szívverésem kétszeresére gyorsult, fájt az a tudat, hogy Luke-kal randizik. Homlokomat az övének döntöttem, ajkaim súrolta az ő ajkait. Pár miniméter, s pár pillanat választott el minket. De az idő közbeszólt, pontosabban Sophie.

-Mit művelsz? - suttogta aprókat lihegve.

-Ne menj! Luke rossz ember. Ezt ne értsd félre, tényleg az. - próbáltam magyarázni, miért veszélyes Luke, de lehet, hogy az igazat kellett volna mondanom.

-Harry, őszintén sajnálom, de Luke jobban izgat, mint hinnéd.

Összepréseltem ajkaimat, és elléptem mellőle. Nem kötelezhetem le. Sajgó szívvel néztem ahogyan elindul készülődni az esti találkára. Nem bírtam több hazugságot, elhatároztam amint hazaér kitálalok neki. Elmondom, hogy drogfutár vagyok. Hogy milyen sötét a múltam, és hogy Luke valószínűleg ki akarja nyírni. Bár azt úgysem hagynám, mert ez a lány fontos nekem.