10. Rész - "FREE"

Ellosztok Frees! 

Huh elképesztő napom van! Az imént kerültek fel az One The Road Again Tour dátumai. A srácok mennek Bécsbe. Ott leszek! Megyek rá! Nem hiszem el... Síró görcsöt kaptam! Láthatom Harry-t, Liam-et, Louis-t, Niall-t és Zayn-t!! :')
Na jó... 

Itt az újabb rész. Remélem tetszik. Az őszi szünetre még egy részt tervezek! 

Puszi: Lishiza xoxo 

"Csak tudnám, hogy mi a francnak hazudok mindig?! Csak tudnám, hogy mi a francnak használom ki az embereket?! Az egy dolog, hogy velem egész életemben így bántak, de ettől függetlenül, nekem egyáltalán nem kell ilyennek lennem. Változni akarok, de egyedül nem megy. Kell nekem Ő, kell a segítsége... Kell Ő maga..."

Sophie Angel

Nem tudtam mit kezdjek magammal és ezzel a szituációval, így az első gondolat ami eszembe jutott - inkább ösztönből jött, mint, hogy gondolkoztam volna - az az volt, hogy elmegyek. Nem tudtam hova, de el akartam menekülni, jó gyorsan. Egyszerűen akkora seb keletkezett a szívemen, hogy ha felnyitották volna a mellkasom, szerintem át lehetett volna a látni rajta. És amit még most is alig fogtam fel. Hogy tehet ilyet egy nővel? Itt nem csak rólam van szó, itt az összes nőről beszélek akiket eddig rendesen kihasznált a jó testi adottságaik miatt. Nem is tudom mi a helyes szó erre a cselekedetre. Hiszen beeteti a lányokat, "Hello, Harry vagyok! Göndör, pimasz és felfoghatatlanul helyes. Szexelünk?". Majd hirtelen lesmárolja őket - úgy ahogyan engem. Jó ebben én is benne voltam, de ez már csak igenis részletkérdés. Hogy van-e olyan, hülye mint én, s belemegy a játékba? Vagy ellöki magától ezzel megkönnyebbítve a saját helyzetét, mert tuti nem fog neki fájni az, hogy átverik. - A következő lépés, hogy lefekszenek, de csak egy éjszaka. Semmi több... Végül, de nem utolsó sorban a szemétség legtetejére, tejszínhabként... Tök nyugodtan, húszas pulzussal közli az ártatlan áldozatokkal, hogy majd "hívja őket". Szegény, szerencsétlen lány pedig napokig, hetekig, hónapokig várja azt a rohadt telefonhívást, amit valószínűleg soha nem kap meg. Abban is fogadni mernék, hogy Harry egy lány nevére se emlékszik, főleg, hogy meg se kérdi azokat. A bekebelezett, jól átvert lány lassan kezd összeomlani. Elkezdi valami belülről emészteni, hogy "mit tett amiért nem hívja fel a srác?". Szíve kicsavarodik és mély depresszióba esik, rájön, hogy rendesen átbaszták. A szó szoros értelmében átbaszták. Nem akartam, hogy ez történjen velem is, de úgy tűnt a helyzet máshogyan alakult. Mi van akkor, hogyha netán beleszeretek? Tényleg beleszeretek és úgy használ ki? Bele sem merek gondolni.

Könnyes szemekkel meredtem a padlóra, Harry karjával még mindig a csuklómat szorongatta. Hol a kezemre, hol pedig az imént említett parkettára vetettem tekintetem, de semmi pénzért nem néztem volna rá. Nem néztem volna bele a szemeibe. Egyszerre volt üres, semmit nem érő és "el akarok tűnni" érzésem.  Nem tudom szavakba önteni azt ami akkor, abban a pillanatban lejátszódott bennem. Inkább csak hasonlítani tudnám, mint mikor fognak egy papírcetlit, amire erősen rányomva a tollat belevésnek valamit, aztán egy mozdulattal összegyűrik, majd meggondolják magukat és újra kinyitják. Végül utoljára elolvassák, s széttépik... Apró kis fecnikre szaggatják, de egy hirtelen megindulás miatt összeakarnák ragasztani, kevés sikerrel.

-Nézz rám! - követelte erős, érdes hangon, amitől egyből összerezzentem.

-Hülye lennék! - szipogtam. Egy gyors mozdulattal végig simítottam a karomon, mivel kirázott a hideg.

-Azt mondtam nézz rám! - rántott meg egy kicsit, mire felnyögtem. Az adrenalin méregként áradt szét a testemben. Félni kezdtem.

-Engedj el. - suttogtam, mintha utolsó leheletemet fújnám ki. Harry elkapta a másik kezemet is, így nem tudtam kapálózni (nem mintha akartam volna...annyira). Letörölte a könnyeimet és lágyan megfogva az állam feljebb emelte, hogy a szemembe nézhessen.

-Soha nem bántanálak.

-Még is megtetted! - kontráztam, majd kirántva mindkét kezem hátrálni kezdtem. - És nem csak engem bántottál, velem együtt az összes többi lányt akit magad alá fektettél.Van fogalma róla, hogy ez milyen undorító dolog? Kihasználod őket, egy éjszakás kalandok... És mit csinálsz, hogyha egyszer beállít valamelyik, hogy "itt a gyereked"? Na akkor mit csinálsz? Megnéznélek. Most pedig elmegyek, hogy hova? Azt még nem tudom, de egy ilyen gerinctelen, féreg, vadbaromnál akkor se maradnék, hogyha leláncolnának, elrágnám a láncot vagy valami... De nem szívok egy levegőt veled! - becsaptam a szobaajtót, s kettős zárra zártam. Egy perc alatt bedobáltam a szétszóródott ruháimat, illetve akasztgattam magamra is valamit (mert azért nem mehetek ki fehérneműben az utcára).

-Sophie, had magyarázzam meg. Kérlek! - állt elém a göndör, hogy ne tudjak kimenni az ajtón.

-Harry undorodok tőled! Ezek után mit akarsz megmagyarázni? - éreztem, hogy a könnyeim újra felszínre törnek, mint a vízesés. A srác nem válaszolt. - Állj félre. - toltam enyhén jobbra.

-Nem mész te sehová! - kiáltotta, s visszalépett az eredeti pozíciójába.

Felvont szemöldökkel meredtem rá. Éppen készült valamit mondni mikor felemeltem a mutatóujjamat, jelezve, hogy "Kuss van!" én beszélek.

-Na idefigyelj! Nekem Istenen kívül senki nem irányíthatja az életemet, azt csinálok amit akarok, mert szabad vagyok. Végre szabad...

Harry a szavaim hatására erősen összepréselte ajkait. Nem tudom, hogy mi járt ennek a fiúnak az eszében, de most már biztos vagyok abban, hogy nem bízhatok meg akárkiben.

-Rohadj meg Styles! - mondtam utolsó gondolatomként. Amilyen gyorsan csak tudta, ott hagytam a Styles rezidenciát, megcélozva a helyi plázát, ahol estig meghúztam magam. Bejártam pár boltot, de mivel az egykoron kivett 300 fontot nem akartam ilyen marhaságokra elkölteni, így nem vettem semmit. Ja de, ittam egy kávét az ottani kávézóban, és ennyi.

A telefonomat markolásztam, mikor az egyik kiszolgáló szólt, hogy ideje lenne távoznom a boltból. Természetesen elnézést kértem, és semmilyen balhé vagy visszaszólás nélkül egyszerűen kijöttem a kávézóból.

Harry Styles

Mikor becsukta maga után az ajtót lerogytam a földre. Másodjára csinálta ezt velem, és én másodszorra törtem meg. Gyenge vagyok, egy gyenge féreg aki tényleg csak kihasználja a lányokat. Nagyon igaza volt Sophie-nak, ám azonban egy dologban nagyot tévedett. Őt semmi pénzért nem használtam volna ki ilyen téren. Megőrjített a tudat, hogy nem mondhatom el neki ezt az egész helyzetet. Nagy baj lett volna, és nekem semmi kedvem nem volt megint 2 évet börtönbe ülni és különféle javítóintézetekbe járni. Így is sok volt ez a 20 év fogságban tartás. Az életem egy szardarab. 1994. február 1-jén születtem Holmes Chapel-ben, Cheshire megyében. Amolyan véletlen folytán jöttem világra... Anyám prostituált volt, apám alkoholista, egyiket se ismertem igazán. A "szüleim" egy bárban találkoztak, és ott melegedtek össze. Egyszeri alkalom volt az egész, ebből lettem én. Apámmal soha életemben nem találkoztam. Anyám meg mikor megtudta, hogy terhes velem el akart vetetni. Ám akkor már késő volt abortuszt alkalmazni (ugye azt csak bizonyos ideig lehet elvégezni). Mikor megszülettem édesanyám elhagyott, konkrétan rezzenéstelen szemekkel átpasszolt a nagymamámnak, akivel 13 évet töltöttem együtt. Aztán eltávozott az élők sorából, nekem meg mivel nem volt senki olyanom, akihez mehettem volna, nevelőintézetbe kerültem. Onnan nevelőszülőkhöz, kiknek így is volt 4 gyermekük. Én voltam a legfiatalabb és ugye 13 évesen kezdtem kamaszodni, pimasz, huncut és hazug. Több se kellett nekik, 5 hónap szenvedés után visszaküldtek az intézménybe. Ebben az időszakban, hogy is mondjam? Egy kicsit letértem a jó útról. Idősebbekkel kezdtem barátkozni, akik bevezettek a drog, a cigi, a pia és a szex világába. 15 éves koromra tökéletes bűnözőt varázsoltak belőlem. Megjegyzem ekkor találkoztam Luke-kal. És aztán 18 éves koromban olyat tettem amit soha azelőtt, és többe nem is akarok. Bekerültem egy szövetségbe, egy maffiózó társasába, aminek a neve First Reaction of Excellente Enemy (A kiváló ellenség első reakciója). Röviden FREE. Olyan küldetéseket kaptunk ahol embereket kellett megölnünk. Benne voltam. 18 éves koromban megöltem egy 17 éves lányt, lelőttem. 2 évre lecsuktak. Januárban szabadultam a börtönből. Ekkor úgy döntöttem, hogy kilépek a FREE-ből, de megfenyegettek, kinyírnak, hogyha nem leszek hűséges. Rám sózták az Angel-család ügyét. Sophie apja Thomas, a helyi lelkipásztor egy kicsit közbe avatkozott a FREE-nek (a részleteket ne tudom, de a rendőröknek nyomott volna fel), így Fred kitalálta, hogy vegyük el tőle azt ami a legjobban fáj neki. Sophiet. Nekem kellett volna kinyírnom, de amikor megláttam a templom kiskertjében, mintha Isten belém költözött volna. Képtelenség bántani.

Ezek azok a dolgok amiket nem mondhattam el Sophie-nak. Semmi pénzért se. Mióta gyilkosságot követtem el, úgy bánok a nőkkel, mint a tárgyakkal, de ez a lány... Ez olyan, mint egy angyal. Egyszerűen csak lepottyant elém és képtelen lennék bántani. Képtelen vagyok hozzáérni. Képtelen vagy, most így a szemébe nézni. Nem basztam át, nem érdekből csókoltam meg, nem érdekből akartam megfektetni. Valami belém költözött, kezdtem hozzá kötődni. Hihetetlen módon magával ragadott a mosolya, a barna szemei, az illata, a puha bőre...

Az élet szar, az én életem még szarabb. Egyszer tudnék egy embert teljes szívemből szeretni, de az nem engedi meg, hogy elmagyarázzam neki a dolgokat. Végül is, azt se tudtam volna, hogy mit magyarázzak... Tök mindegy. Egyszer akarok változni, de akkor elküld és itt hagy.

Idegesen túrtam a hajamba és letöröltem az abban a pillanatban kicsorduló könnycseppet, mikor megcsörrent a telefonom. "Sophie" - villogott a kijelző.

Felálltam és akkor ismét a szívembe hasított valami, a kibírhatatlan fájdalomtól ismét a földre hulltam, úgy vettem fel a telefont.

Sophie Angel 

Fáradtan lépkedtem ki a plázából, a telefonom hívólistáját pörgettem. Háromszor állt meg a kezem Harry nevén, de egyszer sem mertem rákattintani. A bőröndöt magam után húzva ballagtam a park felé, ahol leültem a jól ismert padra. Felhúztam a bőrdzsekimet, aztán csak vártam és gondolkoztam. Gondolkoztam a semmin. Hamarosan szeptember és kezdődik az iskola, vissza kell mennem az egyetemre, és még semmi jót nem csináltam a nyáron. 20 éves vagyok élnem kellene nem raboskodnom és sírnom.

Újra a kezembe fogtam a mobilom, hogy megkeressem pár osztálytársamat, amolyan "menjünk valamerre" indokkal. De ujjaim ismét Harry nevén álltak meg. Lelkiismeret furdalásom volt miatta. "Lehet adnom kellene neki még egy esélyt? Hiszen csak egyszer élünk, és mindenkinek kijár a második (vagy éppen sokadik esély)."

Vettem egy nagy levegőt, majd azt követően kifújtam, összepréselt ajkakkal nyomtam meg a hívás gombot. A vonal zúgott. Hirtelen erősen fújni kezdett a szél, s az így is alig világító lámpák kialudtak. Nem, nem csak a parkban, hanem az egész körzetben. Hirtelen csönd lett, csak a telefon sípolása hangzott.

A hátam mögül erős reccsenést hallottam, így automatikusan megfordultam. Egy fekete alak állt velem szemben. Mielőtt megijedtem volna szája szélén megcsillant a fekete piercing-je. Nyugodtan közeledtem felé.

-Luke. Istenem, de jó, hogy te vagy az! Mit művelsz itt egyedül? Képzeld... - hadartam, s a farzsebembe csúsztattam a telefonom, folytattam volna a monológom, de akkor közbeszólt.

-Pszt. - lemerevedtem, megálltam egy helyben és onnan figyeltem az alakját. - Sophie, ígérem... Gyors leszek. Csak maradj nyugton.

Felvont szemöldökkel meredtem rá, arcvonásaiból alig láttam valamit, így nem tudtam semmilyen érzelmest kivenni belőle. Furcsállottam a mondatait. Egy lépést közelítettem felé, de akkor pisztoly kattanást hallottam, így vissza is léptem.

-Luke... - suttogtam. Ijesztő egy alak. Lehet Harry-nek volt igaza, tényleg rossz személy. Értem mit értett azalatt, hogy "meg fog ölni". - Mit művelsz? - hangom kezdett megváltozni, már-már hisztérikus hangnemben beszéltem.

-Elintézem azt amit az a fostos nem mert. - felelte. Lábaim életre keltek, gyorsabban kezdtem hátrálni, nem mertem hátat fordítani neki. Gyorsan kezdem a levegőt kapkodni, teljesen leizzadtam. Ajkaim egy vonalba préselődtek, nem mertem megmukkanni.

És abban a pillanatban valaki hátulról befogta a számat, egy zsákot húzott a fejemre, azzal a mozdulattal a hátára kapott és cipelni kezdett. Rúgni, kapálózni, és sikítani kezdtem, teljes hangerőmből.

-Segítség! Valaki!

-Igen most nincs itt a kis göndör. Egyedül maradtál. - hallottam meg Luke hangját, mire leesett a dolog. Luke meg akart ölni, ezért óvott tőle Harry. Könnyeim újra útnak eredtek...

-Harry! Valaki...

-Nem Sophie! Nem szabad. - csitított Luke. - Kussolj el vagy rossz vége lesz! Megértetted? - hallottam a pisztoly ismétlődő kattanását. Elkussoltam. Tényleg nem bízhatok akárkiben. Oh, hogy milyen hülye voltam! Nem hittem Harry-nek, pedig végig neki volt igaza! Sőt, még el is küldtem melegebb éghajlatokra...

Beültettek valamilyen kocsiba, ahol tényleg elhallgattam. Tudtam, hogy nem csak Luke van ott rajtam kívül.

Reménykedtem és bíztam istenben, hogy utánam küldi Harry-t. Nem tudtam mást tenni.