9. Rész - "Rohadj meg!"

Ello Frees! I'm here. ^^ 

Először is 60-an vagyunk! Rettentően köszönöm nektek!
Másodszor, nem nyúzlak titeket. Köszönöm szépen a komikat! Mindegyikre fogok válaszolni!:) Nagyon-nagyon jól estek! 
Most szerintem egy kicsikét hosszabb résszel szolgálok, remélem nem baj.  :D 
Viszont mostanság ne nagyon sűrűn várjatok rész tőlem... Igyekezek, ígérem!

Várom a véleményeket kommentben, illetve a pipákat!

Jó olvasást Haphie shipperek! :D 
Puszi: Lishiza xoxo

"Csak az legyen szerelmes, aki igazán szeret szenvedni. Nagy fizikai fájdalommal jár, ez tény és való, még ha nem is olyan mély nyomott hagyott benned. Erre az egészre úgyis csak később, a történtek után fogsz rájönni. S, mikor leesik ez az egész azt kívánnád, bárcsak ne létezne..."

Sophie Angel

-Aha. - kezét csípőmre helyezte. Nekem dőlt, teste melege engem is melegen tartott. - Figyelj, nem szoktam ilyet csinálni az első randin, de...

A srác óvatosan felemelte állam, így tengerkék íriszeibe tudtam nézni, amitől szívem vadul kalapálni kezdett. Azonban látószerveim mégis ajkain állapodtak meg. Nem tudom, hogy minek vette, vagyis helyesbítve, milyen jelnek vette (?), de a következő pillanatban ajkaimra tapadt. Először csak gyengéden csókolt, várva a reakciómat, s mivel nem riadtam vissza - sőt kellemes meglepetésként ért - folytatta. Majd kezei közé fogva arcom, immáron durvább verzióra váltott. Körülbelül a negyedig lélegzetvételnél kinyitottam az eddig csukva tartott szemeim, s átpillantottam Luke válla felett. Nem hittem el amit láttam. Harry lemerevedve, teljesen érzelem kivehetetlen arccal állt. Smaragd szemei így is elképesztően csillogtak, egészen addig míg hátat nem fordítva befordult a sarkon, és egyszerűen otthagyott minket. Kezeimmel - amilyen gyorsan csak tudtam - ellöktem magamtól a szőkeséget. Éreztem valamit, mintha egy ördög bújt volna belém és csak kapálózik, s kapálózik, vállaimra mázsás terhek szálltak, szívem törölközőként facsaródott össze... Ezt nevezik bűntudatnak.

Fájó pillantást vetettem arra a helyre ahol Harry állt. "Miért Sophie?" - suttogta valami. Ez pedig a lelkiismeret.

Luke nagyokat pislogott rám, valószínűleg összezavartam azzal, hogy visszacsókoltam azután meg hirtelen ellöktem. Biztatóan megfogtam a kezét, jelezve, hogy nincs semmi gond. (Még ha volt is.)

-Köszönöm az estét, nagyon jól éreztem magam! - hadartam ami csak eszembe jutott. Próbáltam minél hamarabb elszabadulni, de azért az illem nem maradhatott el. - Ha nem gond, akkor most gyalog mennék haza.

Aprót bólintott. Piercing-je megcsillant a lámpák gyér fényében, szemei mint az égen lévő kristályok, ragyogtak. Lábujjhegyre erősködtem magam és egy gyenge puszit leheltem hideg orcájára.

-Holnap? - suttogta fülembe. Kezét ismét csípőmre tette, megint mardosni kezdett valami, így reflex szerűen hátrébb léptem.

-Lassíts, kérlek. - feleltem. Egy gyors fordulattal hátat fordítottam neki, ráérősen intettem, majd egy kicsit sietősre vettem a tempót, s gyalog vágtam neki az éjszakának.

Ismét összehúztam magamon a feszes bőrdzsekit. Nyár volt, de ahhoz képes szokatlan hideg, lehet, hogy az augusztus volt megbolondulva, vagy... Vagy csak egyszerűen rohadt hideg szelek fújtak. Végül is London ilyen változékony, esős, szeles, s az időjárás szimplán pocsék.

Egész haza fele úton éreztem, hogy az estét nagyon elszúrtam. Láttam a tekintetét, a hihetetlen zöld szemeivel meredten bámult. Ahányszor becsuktam a szemem újra, s újra lepergett előttem az mikor, rám pillant, elfordul, és elsétál. Majd ismétlés... Pillant, fordul, sétál. Észre se vettem, de közben teljesen felmelegedtem, olyan érzés öntött el, mint mikor az ember egyszerre izgul és örül valamin.

Nagy levegőt vettem mikor a bejárati ajtóhoz értem. Egy ideig csak toporogtam - mintha pisilnem kellett volna, a szomszédok tuti hülyének néztek -, többször is a telefonomra pillantottam, végül éjfél után kettő perccel benyitottam. A lakás csendes volt, szokatlanul csendes, s üres. Már az elő pillanatban lerúgtam magamról a magassarkút - föltörte a lábam - és a kabátot, majd miután meggyőződtem róla, hogy a panel teljesen üres, pár mozdulattal lerángattam a szoknyám. Csipkés fehérneműben nyitottam be a hálóba... Nos, megbántam.

-Jézusom! - hagyta el a számat egy kisebb sikoly, kezeimmel szememet takartam. Harry az ágyban feküdt, mondhatni nem egyedül... Azzal a lendülettel fogtam magam, s visszacsuktam az ajtót, aminek azután a közelébe se mertem menni. Mivel a hálóban éppen - hogy mondják ezt szép szóval? Szeretkeztek? Utódokat nemzettek? - olyan dolog folyt amire egyáltalán nem voltam kíváncsi, megágyaztam magamnak a nappaliban. Gondosan kinyitottam a kanapét, s felhúztam egy tiszta, friss ágyneműt, aminek kellemes, jázmin illata volt. Lehuppantam és csak töprengtem az élet nagy titkain. (Megjegyzem, nagyon kényelmetlen volt a fekvőhelyem, mintha újságpapíron feküdtem volna.)

Rosszul éreztem magam, nem tudom miért, talán az akkor látottak miatt... Hogy más fekszik Harry mellett, illetve részben ez a Luke-csók is belerondított. Az még rendben lett, volna, hogyha megcsókol, kész elfelejtjük... De kezdjük ott, hogy egy pasi nehezen felejti el az ilyet, és ez a gond. Harry csak látta de értem, hogy nagyon durván szívbe döftem, és akármilyen furcsán is hangzik, magamban is kárt tettem.

Miért nekem kell mindig szenvedni? Mit tettem, amiért Isten így büntet? Van az a mondás, hogy "Isten nem ver bottal", nos engem kis baltával ver. 

Szívem sajgása egyre fájdalmasabb lett, fejemben a gondolatok, csak gyűltek, s gyűltek. Mérgemben felpattantam, majd a piás szekrényt megcélozva egyszerűen odasétáltam. Erősen megmarkoltam a vitrin ajtaját, s egy mozdulattal nagyot rántottam rajta. A benne lévő üvegek megrezegtek, benyúltam és rögtön az első piát megmarkoltam. Whisky. Konkrétan nem érdekelt, hogy mit iszok, csak üssön, nagyon fejbe üssön. El akartam felejteni az aznap történteket, és mivel a fejem amúgy is rohadtul fájt, "mindegy" alapon beleittam az üvegbe.

Hatalmasat kortyoltam, a folyadék méregként égette a belsőm. Miért van ez ahányszor iszok valamilyen alkoholt? Szemeim elhomályosodtak, egyszerre fáztam, s volt melegem. Mondjuk egy szál fehérneműben nem csodálkoztam. A Whisky elérte az agyam, a fejfájás mellé csatlakozott a hányinger és a folytonos szédülés. Egy hirtelen pontban pedig elmúlt, és megindult bennem valami amitől jobb kedvem lett, ez az alkohol mellékhatása, jó kedved lesz tőle. Végül is én is azért ittam... Nem volt elég az ital, valami ütősebb kellett. S, akkor beugrott valami, Harry cigizik, tehát a kabátzsebében kell lennie pár szálnak. Volt is, nem kevés, lenyúltam az öngyújtóját, megragadtam a maradék maró folyadékot, majd magamra kapva egy fehér inget, - amit általában alváshoz szoktam használni - kimentem a teraszra.

Vacakodtam, hosszas ideig téptem magam, ismét a számhoz emeltem az üveget és lehajtottam a a maradék löttyöt, ami már szinte meg sem ártott. Az üvegajtónak dőltem, s hagytam, hogy a testem összerogyjon, elgyengülve csúsztam végig az ajtón. Lábaimat egészen nyakamig felhúztam, remegő kezekkel szorongattam a füves cigit, erősen barna fürtjeim közé túrtam. Egy kisebb nyögés hagyta el a szám, majd az öngyújtó segítségével meggyújtottam a szivart. Ezelőtt még soha nem próbáltam ki a cigit, így félve szívta bele. Mikor megéreztem azt a maró füstöt ami az orromon és a számon akar visszajönni, szemeim könnybe lábadtak. Köhögni kezdtem, majdnem megfulladtam, hirtelen kaptam a Whisky-s üveghez, gyorsan kellett leöblítenem az émelyítő füstöt.

Néhány percig pislogtam, majd a kivilágított városra meredtem. Nem is figyeltem addig a pillanatig, hogy milyen gyönyörű London késő éjszaka. Mire észhez kaptam könnyeim már javában áztatták fehér ingem. A hirtelen jólét után, ismét elkapott a rosszullét. Fejfájás, hányinger, magas pulzus... És a legrosszabb, a kifogyhatatlan bűntudat némi szív fájdalommal. Mit tettél Sophie? Mi a francért kellett visszacsókolnod? Miért nem tudtad ellökni azt a barmot? Van fogalmad róla, hogy mekkora fájdalmat okoztál ezzel Harry-nek, magadnak? Mit tettél Sophie... Mit tettem...

Letöröltem könnyeim, és bevonszoltam magam a nappaliba, ahol azonnal ledőltem a még mindig baromira kényelmetlen kanapéra. Fogalmam sincs, hogy Harry, hogy bírt ezen aludni, oly sokszor? Miattam aludt itt, a pihe-puha ágy helyett ezen a szarnak mondható helyen. Igen, és már megint Harry-n  jár az eszem, ahelyett, hogy eltűnnék a francba, itt hagyva mindent, új életet kezdenék. 20 éves vagyok... 20.

A gondolatok és a kínzó fájdalmak elnyomtak, álomba sírtam magam.

Harry Styles

Az éjszaka nem volt semmi. Oké, konkrétan kikészültem, annyit gondolkoztam. Luke mindig is ilyen volt, szeretett játszani a lányok lelkével, azután pedig jól összetöri az ártatlan szíveket. Ám itt nem azon volt a hangsúly, hogy randizgatott egy-két lánnyal, nagyon jól tudtam, hogy mi fog történni Sophie-val. Hiszen én is a tagja voltam, annak a bizonyos csoportnak.

Nagy belső fájdalmaim keletkeztek, mikor megláttam, hogy azok ketten egymást falják a parkolóban, így ész nélkül - az agyam teljesen kikapcsolt, hirtelen elborult - mentem vissza a klubba, ahonnan hazavittem magammal egy csinos kislányt. Nekem is vannak rossz napjaim, ez a nap... Rossz, szörnyű, borzalmas volt.

Fáradtan söpörtem ki arcomból a göndör, barna fürtöket, majd egy hirtelen mozdulattal felálltam. Nehéz pillantást vetettem az ágyamban fekvő szőkére. Nem, nem tudtam a nevét, őszintén rohadtul nem is érdekelt, egy menetre jó volt, tudtam, hogy perceken belül úgyis kirakom a lakásból. Szemét dolog, de hogyha egyszer kivan a "kicsi Harry" akkor kivan, nem tudok mit kezdeni vele, egyszerűen csak elszabadul.

A szöszi kómásan nézett fel rám, majd kerekítette ajkait, hogy mondjon valamit, ám én közöltem vele a hírt.

-Menned kell. A szüleim hamarosan hazaérnek, és szerintem elég pipák lesznek. - tetetett idegességemben erősen beletúrtam hajamban, hagytam, hogy a fürtök össze-vissza hulljanak. Megköszörültem a torkom, a csaj elég gyorsan összekapta magát, végül is, ha belegondolok, muszáj volt neki gyorsan szedelőzködnie. Kinyitottam neki a szobaajtót - azért az illem nem tűnhet el - és komótosan kikísértem a nappaliba.

Szemeim azonnal elkerekedtek, mikor megláttam a kinyitott komódon fekvő angyalt. Elkaptam a szöszi csípőjét, s sietősebben kezdtem el kifelé tolni a lakásból.

-Legyél, jó! Majd hívlak. - suttogtam fülébe, komótosan megcsókoltam (ugyan egy csók még nem ártott), aztán visszacsuktam a ház ajtaját. Bezártam, s lenyomtam a kilincset, hogy meggyőződjek-e tényleg ráfordítottam-e a kulcsot. - A faszt! Hív a tököm... - nevettem fel. Most komolyan azt gondolta, hogy fel fogom hívni? Harry Styles vagyok, nem holmi telefonbetyár. Tudom kurvára szemét dolog, de ez van, fogadja el, lépjen túl. Ha egyszer nem szeretem akkor mit csináljak vele?

Visszaballagtam a nappaliba, s megálltam a szoba kellős közepén, a tv és a kinyitott garnitúra között. Aludt. Békésen szuszogott. Nem tudom, hogy mi történ abban a pillanatban velem, de tuti, hogy valami eltalált. Valami felfoghatatlan dolog indult meg bennem, amit... amit nem érzek minden lány iránt. De képes vagyok egy perc alatt elfelejteni ezt az érzelmet. Ez a megfogalmazhatatlan cucc átvette felettem a hatalmat, úgy éreztem a hasamra tetovált pillangó életre kell és hirtelen repíteni kezd. Muszáj volt a közelében tudnom magam, muszáj volt leülnöm a kanapéra, muszáj volt lefeküdnöm mellé, s hosszú percekig nézni ahogyan rebegnek a pillái. Teljesen elgyengültem, kezeimet legszívesebben körülötte tartottam volna, vigyázni akartam rá. Ha csak belegondolok, hogy ki akartam nyírni, sőt most is ki kellene, de egyszerűen képtelen vagyok rá, pont ezért vitte el Luke randira. Az ő feladata lett. Nem közölhettem a főnökömmel, aki a pénzt szolgáltatja nekem, hogy ellene szegülök és nem végzek többé ilyen munkát. De szerintem tuti észrevette, hogy én erre képtelen vagyok, így hamar átpasszolta Luke-nak. És én pedig, bármelyik percben kinyiffanhatok...

Felhajtottam a fehér paplant, hogy közelebb legyek hozzá, mire egy Whisky-s üveget véltem felfedezni Sophie mellett. Hamar pattantam fel, egy kisebbet ordítva, mire a lány felébred.

-Mi a fasz? - meredtem rá ingerülten, jobb kezemben a piás üveget tartva. - Sophie... - suttogtam a nevét. Fáradtan felült, a takaró alól pedig kikandikált a füves cigis dobozom az öngyújtóval együtt.

Sophie Angel

Harry rekedtes hangja zökkentett ki mély, semmit se érő álmatlan álmomból. Fejem abban a pillanatban zúgni kezdett. Lehet nem kellett volna innom, a cigi meg még rá is tett egy lapáttal. Óvatosan pillantottam fel rá, jobb kezében a Whisky-s, üres üveget tartotta, bal kezében pedig a cigis dobozt szorongatta. Egyfolytában ordított, hogy mit arra nem emlékszek, a fájdalmak elvonták a figyelmemet róla. Egyáltalán minek ordítozott, hiszen ő fetrengett egy szőkével, míg én... Míg én... Csókolóztam Luke-kal, és totál KO-ra ittam magam... Szép volt Sophie.

Nem bírtam tovább a folyamatos karattyolását, muszáj volt közbe szólnom.

-Harry. Fogd már be a pofád... - túrtam a hajamba. Harry szemöldöke a haja kezdetéig szaladt fel, aztán én is észbe kaptam - ... Kérlek! - tettem hozzá automatikusan. Soha nem beszéltem így senkivel, nemhogy vele. Persze azonnal elhalkult, s immáron csendesebben kérdezte meg.

-Mit műveltél? - szemeiből áradt a könyörgés. Könyörgött a zöld gyémántokkal, de én csak bólintottam egyet. - A jó kurva életbe! - ugrott fel. És kezdődött elölről. - Sophie neked teljesen elment onnan belülről minden? Nem vagy hozzászokva az ilyen erős piákhoz. Ráadásul megittad mindet? Oké, ez még oké, felnőtt vagy. De a cigi? Ez nem sima cigaretta, ez füves, tudod mit jelent? Kábítószer!! Drog!! - erőre kaptam felálltam az ágynak használt kanapéra, kezeimet összefontam, nem sok kellett a robbanásomig. - Meghalhattál volna! Most jól vagy? Nincs semmi bajod? Hol művelted ezt?

-Itt vagyok. Élek. Jól vagyok. Kint a teraszon. - minél rövidebb, s egyszerűbb mondatokkal válaszoltam annál jobban húztam a göndör idegeit. Nem szép dolog, de a szívem kiszakadt mikor megláttam azzal a szajhával... Oh és már megint itt tarok.

-Ezentúl soha többet nem engedlek sehová! - emelte fel hangját, mire közelebb léptem, fél fejjel voltam magasabb, hogy az ágyon álltam. Hadart, s hadart, azon gondolkoztam, hogy leütöm, hogy volt képes ennyit beszélni?

-Te nem szabod meg nekem, hogy mit csináljak! - sikítottam egy nagyot. Nem érdekelt semmi és senki. Mi az, hogy így beszélt velem? Velem? Egy nővel!

-Hogy nem? Na azt majd meglátjuk! - Szemei vérben forogtak. Vörösek lettek, szó szerint, nagyon ijesztő látvány volt, de a sarkamra kellett állnom. Erős, független nő vagyok, aki nem ijed meg egy kisfiútól. Az események pörögni kezdtek.

-Amúgy meg hova lett a szőke barátnőd? - vontam kérdőre, mert azért tényleg hamar eltűnt.

-Kidobtam. Csak a szexhez kellett. - felelte. Nálam ennél a "csak szexhez kellett" mondatnál elszakadt a cérna.

-Te teljesen megvagy húzatva?? Kihasználtad szegény lányt? Van fogalmad róla, hogy most mit érezhet szegény? Hogy lehetsz ennyire csökönyös, ennyire szívtelen, ennyire vadállat? A férfiak miért ilyenek? - szó szerint téptem már a hajam, annyira felhúzott. Ráadásul pimaszul vigyorgott. Baromira pimaszul. Aztán hirtelen elkomolyodott. - Anyád, apád sajnálhat ezért!

-Na állj csak meg kis anyám! - kapta el a karom, amivel egészen addig hadonásztam. Egészen közel hajolt arcomhoz, szinte ár túl közel. - Szidhatod Istent, szidhatod az emberiséget, szidhatsz engem, de a szüleimet még egyszer a szádra ne merd venni, mert esküszöm kihajítalak innen a harmadikról! - szavai komolynak hangzottak. Lehet beletapostam a lelkébe, lehet eltaláltam a másik gyenge pontját... A szüleit. Gúnyos mosolyra húztam szám, tudtam mivel kell támadnom, ez fájt neki a legjobban. És nem, abszolút nem érdekelt a következménye...

-Rohadj meg Harry Styles... Rohadj meg a szüleiddel együtt! - vigyorogtam a képébe.

Az ember ilyenkor azt hinné, hogy kész, vége, minden felfordult és tényleg lehajít a harmadik emeletről, ám teljesen másképp cselekedett. Összeszorította szemeit, illetve öklét, majd elengedte. Egy ideig csendben pásztázott, aztán megragadta a csípőm, erősen magához rántott. Lábaimmal átkulcsoltam derekát, nyakába csimpaszkodva kapaszkodtam míg ő tartotta hátam. Nekidöntött a falnak, lerakott... Aztán ajkait ajkaimra tapasztotta. Egyfolytában csupasz, csípőmön jártak kezei, míg én a hajában találtam megnyugvást. Véletlen meghúztam egyik tincsét, mire felnyögött és beleharapott alsó ajkamba, ennek hatására akaratlanul egy sóhaj szaladt ki belőlem. Nem tudom, hogy csak a fehérneműm látványa váltotta ki ezt belőle, vagy csak az, hogy felbasztam az idegeit, mindenesetre eszembe jutottak a szavai "Csak a szexhez kellett...". Azonnal ellöktem magamtól, és a szenvedélyes játékunknak vége lett.

-Csak a szexhez kellek? - bukott ki belőlem a kérdés. Fuldokolva vártam a választ, éreztem, hogy könnycsatornáim megtelnek és pillanatok választanak el attól, hogy kicsorduljon az első kis életpirula.

Harry egyenesen a szemembe nézett, körmeimet kocogtattam. Mintha jeges eső közelgett volna, fázni kezdtem. A srác nagyot nyelt, alsó ajkait beharapva ropogtatta meg idegesen az ujjait.

-Tudtam. - sóhajtottam fel. Az életpirulák hullani kezdtek, mint a Niagara, zuhogtak.

-Kérlek! - kapta el a kezem.

-Még mit nem! Menj és szedj fel egy-két ribancot a sarkon! Nyugodtan, engem totálisan nem izgat. Menj bassz egy-kettővel. Hagyj békén.

Esküszöm kis baltával verték szét szívem ajtaját. Akkora bizalmat nyújtottam ennek a srácnak, és kiderült, hogy csak ki akart használni, már itt az elején. Én meg simán beadtam volna a derekamat, szerencséd van Sophie. Baromira nagy szerencséd van...