music

2015. február 10., kedd

21. Rész - "Bevadulunk"

Drága Frees!

Nagyon zsúfoltak voltak az elmúlt napjaim - sok lelki fájdalommal járt -, ezért nem tudtam szombaton új résszel szolgálni. Most viszont - igaz lassan átcsúszunk szerdába - befejeztem a 21. részt. Remélem megfelel nektek!

Köszönöm a megjegyzéseket, és az új feliratkozókat, illetve a díjakat, amiket a chatben tudattatok velem! 
Újra tudtok "pipálni", a bejegyzés végén van kettő darab kezecske, egy zöld ami azt jelzi, hogy tetszett, és egy piros ami azt jelzi, hogy nem tetszett. Kérlek használjátok ezt! :)

Pipáljatok, szóljatok hozzá, jó olvasást Drágáim! 

All the love. xx. 

Puszi: Lishiza


"A barátok jönnek mennek, azonban vannak olyanok akik hiába hagytak el, lélekben folyton veled vannak. Az eszed rajta jár, a végén meg már arra eszmélsz fel, hogy nem bírsz megmozdulni a sírástól. A levegőd egyszer csak elfogy, összezuhansz... De egy kéz hirtelen felránt a padlóról, majd belevisz a mocskos dologba... Ugyanott vagyunk."


Sophie Angel


Reflexszerűen nyújtottam ki jobb kezem, és szomorúan konstatáltam, hogy az ágyam másik fele hideg és üres. Így ment immáron a második hete, amint kinyitottam a szemeimet a fájdalom szívembe költözött. Hiába telt el "hosszú" idő, egy részem még mindig nem tette túl magát ezen az egészen. Álmaimban gyakran láttam azokat a göndör fürtöket, ahogyan a tökéletesen smaragdzöld szemeibe csapódnak, ahogyan éjszaka az ágyban gyengéden átkarolja csípőm, majd magához húz. Ahogyan a fürtök lassan az én látószerveimbe vágódnak, és meleg lehelete csikizni kezdi bőröm felületét, míg mély hangján halkan felnevet. Annyiszor álmodtam ilyeneket, hogy lassacskán egész napokat képes voltam átaludni, csak azért, hogy egy pillanatra, egy másodpercre, csak láthassam Őt. A fájdalom amit éjszakákon és nappalokon keresztül éreztem semmihez sem volt felmérhető. Olykor hajnalban felriadtam azokból a kedves, szép álmokból és tüdőm szakadtából sírtam, egészen a befulladásik, aminek az lett a vége, hogy a napfelkeltét már a hideg teraszon töltöttem. Egyesek szerint a súlyos asztmánál a levegőváltozás - lehetőleg hideg legyen - jót tesz a tüdőnek, nemcsak jót tett, de le is nyugtatott, igaz párszor az arcomra fagyasztotta egy-két téli szél a könnycseppeket, ám tökéletesen kiürült a fejem.
Apa továbbra is pórázon tartott, mintha egy kétéves élne velük. Nos, a kettes mögé kellett volna egy nullát írnia. Üldözési mániában szenvedett, bekameráztatta a házat illetve lecseréltette a zárakat. "Hiper-szuper" biztonsági rendszerrel ellátott riasztót szereltetett fel, így minden mozdulatomat rögzítette, ezzel csak azt érte el, hogy még jobban magamba fordultam, feszengés költözött belém. Lehetséges, hogy ez volt a célja, ebben a három hétben volt elég időm gondolkozni és arra a döntésre jutottam, hogy ott hagyom az egyetemet. Erre azonban mindkét szülőm ugrott, megkaptam a "Szó se lehet róla, mit képzelsz?" szöveget, magántanárral folytattam tanulmányaimat a házunk falai között, ami talán még szörnyűbb volt, mintha társadalmi életet éltem volna. Így nem terelte el senki se a gondolataim.
Hosszas kopogtatás után nyitottam ki édesanyámnak a szobám ajtaját. Úgy voltam vele, hogyha elzárnak a külvilágtól, akkor zárjanak el rendesen, ezért párszor elfordítottam a kulcsot a szobaajtómban. Unott tekintettel dőltem vissza a kényelmes ágyamra, egy mozdulattal visszadugtam a fülhallgatómat füleimbe, ám a zenét nem indítottam el, elértem a célom. Éreztem, hogy az ágyam besüpped, anya leült mellém.
-Elmehetnénk vásárolni. - szólalt meg hosszas csend után.
-Vásárolni? - kérdeztem vissza. - Soha nem szoktunk vásárolni... együtt. - mélyen szívta be a levegőt, nem vásárolni szeretett volna, hanem kiszabadítani a házból engem. Egy ó betűt formáltam ajkaimmal, és egy kósza gondolat futott át az agyamon, mire azonnal elmosolyodtam. - Harry? - nyeltem nagyot. Régen ejtettem ki ilyen konkrétan a nevét, hogy ne fájjon legtöbbször "Ő"-nek hívtuk, vagy sehogyan, inkább csak célozgattunk rá.
-Vásárolni megyünk. - felelte. Semmit nem tudtam kivenni szavaiból és mozdulataiból, így "tök mindegy" alapon normálisabb ruhába öltöztem és vásárolni mentem... anyával... kettesben... Olyan furcsa volt. Miért hívott volna olyan eseményre - tényleg soha nem vásároltunk azelőtt együtt -, hogyha ne akarna valamit?


***


Idegtépő bő fél óra után végre találtunk egy olyan helyet, ahova normálisan be tudtunk parkolni az autónkkal. Anyám soha nem volt az a "jó vezető", aki akár fél kézzel is be tud tolatni két autó közé, így megszenvedtünk ezzel. Valamilyen oknál fogva még mindig bennem volt az a tudat, hogy összefutok vele, egy szó nélkül feltéptem az ajtót és kiszálltam. Magasított sarkú csizmám fülsüketítő zajnak tűnt a rideg, csendes parkolóházban. Ahogy lépkedni kezdetem úgy nőtt az adrenalinom is. Tipegésem lassacskán alábbhagyott, s míg összegomboltam fekete szövetkabátom anya elé álltam.
-Miért jöttünk ide? - suttogtam. Felpillantottam rá - Tudom, hogy nem vásárolni, kérlek ne játsszuk megint ezt. Harry-ről lenne szó? Vagy a FREE-ről? Anya kérlek mondj valamit!
-Szeretnélek valakinek bemutatni. - szemeim felcsillantak, ám nem az örömtől. Még egy ember aki meg fogja nyomorítani az életemet. Még egy teherrel több. Bizonytalanul, kicsikét meginogva, de mégis követtem édesanyám. A nagy bevásárló központban rengeteg ember volt, akárhogyan kerestem nem találkoztam a göndör fürtökkel és azzal a csodás smaragd szempárral. Utunk egy csendes, kihaltnak tűnt könyvesboltba vezetett. Belépve semmi nem tűnt szokatlannak, ám amikor az eladó a segítségünkre sietett, teljesen lemerevedtem. Szemeim nagyra tágultak, abban a pillanatban ha valaki azt mondja, hogy a Föld lapos tuti bólintottam volna rá egyet.
-Jó napot kívánok, Monica Howell vagyok miben se... - az egészen ég kék szempár felpillantott a kassza mögül, először anyámra, majd utána rajtam legeltette tekintetét. Fekete tolla kiesett vékony keze közül, ajkait egy vonalba préselte, a következő pillanatban már ölelésben fonódtunk össze. - Sophie... - suttogta hajamba morogva. Testem hamarosan felengedett, melegség és nyugalom öntött el, hogy Mona életben maradt. Mikor legutoljára láttam a Luke éppen elvonszolta, hogy kihasználja testi adottságait. A pisztolytár kattanása után lövést hallottunk, azt hittük nem élte túl. Maya és Theodora - a szőke és a vörös lány akikkel szintén be voltam zárva anno - teljesen összetörtek, azóta se hallottam felőlük. Mona-val elég szoros kapcsolat alakult ki közöttünk, hogyha épp nem Harry-vel szenvedtem, akkor Mona öntötte belém a lelket, néha reménytelenül. indig azt valltam, hogy ott fogok elpatkolni, és ő mindig segített nekem, hitt abban, hogy kiszabadulunk, hitt a szabadságban. Rengetegszer gondoltam rá, de olyankor csak az járt az eszemben, hogy hogyan hagyhattuk ott, mikor annyit tett értem.
-Azt hittem Luke... - szorítottam magamhoz, ahogyan csak tudtam.
-Fizikailag kevésbé bántott, inkább lelkileg viselt meg. - vágott közbe. Elhittem, hogy nehéz volt neki feldolgoznia, én se teljesen fogtam fel a történteket. A fekete szépség pillantásából megértettem, hogy azt szeretné, ha "négyszemközt" maradnánk.
-Átszaladok az éttermekhez, hozok nektek egy-egy bögre kávét.
-Teát. - emlékeztettem arra, hogy nem iszok kávét nappal kivéve a reggeleket, hirtelen beugrott valami, s olyat mondtam amit igen ritkán szoktam. - Vagy inkább egy üveg Brandy-t. - mogorva pillantása miatt muszáj volt odatennem, hogy egy pohár teát is, de semmi kedvem nem volt kamilla vagy fekete teát szürcsölgetni, mikor ilyen állapotban vagyok. Anya magunkra hagyott, Mona a csuklómnál fogva a raktárba vezetett. Ráült a könyves dobozokra, én is hasonlóképpen cselekedtem.
-Hol kezdjem? - sóhajtott nagyot.
-Mi történt akkor mikor Luke elvitt? - kérdéssel feleltem a kérdésére. Számítottam jóra, rosszra és a legrosszabbra is. Az utolsó tippem jött be.
-Akkor? Akkor... - gondolkozott el. - Nem szívesen emlékszek vissza, de igen erőszakosan, és illuminált állapotban behurcolt egy szobába, ahol egy nagy franciaágy ékeskedett. Neki szorított a falnak, majd szájával próbált olyan dolgokat művelni, mitől még most is kiráz a hideg. - kék szemei csillogni kezdtek a sötét helységben bármelyik pillanatban eltörhetett nála a mécses. - Ledöntött az ágyra, akárhogyan is tiltakoztam, ellenkezdtem ő annál erősebben taszított maga alá. Megfosztott a ruháimtól, és... és.... - elhallgatott. Kezeimmel, a kezét kerestem, mikor megtaláltam erősen megmarkoltam és biztatás képen megszorítottam. Tudtam, hogy ilyesmi történt de nem voltam benne biztos, bármit kinéztem abból a rohadékból. - Megpróbáltam elszökni, de akkor megpofozott. - letörölte a könnyeit és kiegyenesedett. Erősnek mutatta magát, de tudtam és ő is tisztában volt vele, hogy a lelke romokban hever. - Kezeimet megkötözte, bekövetkezett az amitől minden nő nagyon tart. - nagyot nyelt. Szemeit összeszorítva fújta ki a beszívott levegőjét, keze izzadni kezdett, ahogyan fogtam.

-Mona nem kell kimondanod, értem én anélkül is. - a fekete szépség nem hallgatott rám. Csodáltam, csodáltam, mert olyan erős volt, annyira kordában tudta magát tartani. Egyszerűen hihetetlen, hogy egy ilyen eset után felszegett állal és alig könnyes szemmel emlékszik vissza a történtekre.
-Megerőszakolt. Luke az akaratom ellenére lefektetett. Nem mondom, hogy fizikailag nem fájt, régóta nem voltam "úgy" férfival, így egy kicsit berozsdásodtam - mosolygott, amiért még jobban irigyelni kezdtem. Képes nevetni. - A lelki sebek soha nem fognak begyógyulni, soha...

Hosszas csend költözött a raktárba. Feszültség volt érezhető, tulajdonképpel végig beszéltünk, csak nem szavakkal. Lélegzetem visszafojtva tiszteltem Mona-t, amiért pozitívan és nevetve állt hozzá továbbra is a dolgoknak. Illetve gondolkoztam.
-Hogyan jutottál ki? - szakítottam meg az irritáló csendet. A kék szemek rám tapadtak, fényszóróként pásztáztak.
-Ühm. - harapta be alsó ajkát. Lazán füle mögé tűrte szemébe lógó fekete tincsét, és felállt a dobozról. - Szerintem nézzük meg, hogy visszaért-e anyukád. - terelte el a szót. Megdöbbenve kaptam keze után, valamit titkolt előlem. Komoly, határozott tekintettel néztem ég kék szemeibe, tudni akartam mindent. - A Göndör segített ki.
-Harry... - nyögtem remegő hangon. Kikerekedett szemekkel túrtam barna tincseim közé, úgy éreztem megfordul velem a világ. Visszament ahhoz az átkozott szövetséghez! Így is volt elég baja, de ezzel rátett egy lapáttal, maga alá rakta a tüzet. Keresztül futott az agyamon minden, hogy elkapták, hogy újra egy olyan szemét, szívtelen tuskó lett, hogy... hogy megölték. Torkomban nagy gombóc keletkezett, olyan volt mintha egy sállal fojtogatnának, levegőért kapkodtam, de szervezetem ellenkezett. Túl sok volt, túl sok egy ilyen törékeny lánynak, mint én. - Menjünk ki innen, kicsit fülledt az idő. - levetettem kabátom és karjaim között fogva kirohantam a könyvesboltból, a női mosdóig meg sem álltam. Hideg vízzel locsoltam arcom, addig, míg nem enyhült a rohamom. Az orvos azt mondta nincsen semmi gond, de nem zárható ki az, hogy egyszer talán lesz. Az asztma-spray-t folytonos készenlétben tartottam, egy mozdulattal kirántottam bordó táskámból és kettőt szívtam belőle. Lihegve támasztottam meg a mosdókagylót, tükörbe nézve egy fáradt, táskás-kisírt szemű lányt láttam, aki csak szenved, és szenved, addig míg a lelke el nem pusztul. Kifulladva dőltem neki a rózsaszín, hideg csempének, lábaim elgyengültek és hátammal a falat követve, lecsúsztam a földre. Kezeimet összekulcsoltam térdemen, szemeimet lehunytam...


Szeretném, ha véget érne ez az őrület amiben a mindennapjaimat töltöm. Szeretném, hogyha teljes, normális életet élhetnék, mint egy átlagos 20 éves lány. Miért mindig annak kell szenvednie akinek semmi köze sincs a piszkos dolgokhoz, aki soha nem keveredett ilyenbe. Meddig kell még ezt elviselnem? Egyáltalán miért kell elviselnem? Miért nem lehetne csak... csak... simán vége? Mondjuk egy "huss" elintézne mindent. Varázsló nem léteznek, mit is képzelek!? Szeretném, hogyha lenne valaki mellettem aki megért, aki megvéd, aki átölel, ha rosszul érzem magam, ha félek. Aki éjszakánként csókol és nem enged el egészen felébredésemig, aki olyan gyengéden ölel, mint amilyen erősen szeret. Istenem, segíts meg...


Az ajtó nyitódására kaptam fel fejemet, a pulcsim ujjával gyorsan letöröltem arcomon maradt sós könnyeimet, ám a pulcsimon heverők elárultak.
-Sajnálom, ha rosszat mondtam. - guggolt le elém Mona. Halványan elmosolyodtam. Karjaimmal továbbra is térdeimet öleltem, görcs keletkezett a gyomromban.
-Nem mondtál rosszat, csak egyszerűen a-annyi az emlék, én pedig túl gyen-gyenge vagyok ehhez... - lelkemből őszinte, mély sóhaj szakad fel. - Ne sajnáld.
-Sophie - simított végig karomon. - Túl kell magad tenned rajta, nem tudsz mit csinálni a szüleiddel. Az apád, az apád. Az anyád, az anyád. Csak jót akarnak neked, és hidd el Ő mellette semmi jó nem lenne az életedben. - Mona teljesen máshogy gondolta, mint én. Nekem már az is egy cseppnyi boldogság lenne, ha láthatnám, vagy ha hallhatnám a hangját. - Figyelj, beszéltem édesanyáddal, örülne neki, hogyha kimozdulhatnál, de nem mer elengedni egyedül. Arra gondoltunk, hogy átjöhetnél hozzánk, amolyan csajos estét csapnánk. Pattogatott kukorica, körömfestés, egy jó csajos film, esetleg valami horror. A lelkednek is jót tenne, és a szüleid is beleegyeztek. - a pillantásom elárulta, amit szerettem volna kérdezni. - Tudod miért raboltak el minket, ugye? - aprót bólintottam. - Az én apám is benne volt a FREE-ben, ennek köszönhető, hogy most találkoztunk. - mosolyodott el ismét, mire végre én is széles vigyorra váltottam.
-Aj, gyere ide! -húztam magamhoz és átöleltem. - Remélem hamarosan vége ennek az egésznek. Csak tudnám minek kellett azoknak a férfiaknak belefolyni abba az egészbe.
-Vége lesz. - suttogta. - Most viszont menjünk vissza mielőtt valaki kirabolná a boltot.
Szám elé kaptam kezem, hogy ne sikítsak döbbenetemben.
-Nem zártál be? - kérdeztem.
-Minek? Egy árva lélek se téved be oda, bár ha jobban belegondolok tegnap bejött egy tizenéves lány, megkérdezte, hogy merre találja a mosdót.
-Pedig a könyvek olyan izgalmasak. -biggyesztettem le ajkaim. Mona úgy nézett rám mint egy pszichopatára, szemei élesen szikrát szórtak. - De komolyan. - heves bólogattam és barátnőm oldalába böktem.
-Tényleg rád fér az a csajos nap. - felelte válaszul, a feszengős görcsös érzés elillant belőlem.
A boltban anyán kívül - hála Istennek - nem volt senki. Elfogyasztottuk a nekünk hozott innivalókat
Brandy nélkül... -, majd bevettem a maradék gyógyszerem.
-Rohamod volt? - nézett rám édesanyám rémült szemekkel.
-Egy kisebb. - vontam vállat. A lényeg, hogy elmúlt, mindig elmúlik...Csak utána jön az a kellemetlen szúró érzés, bár ez mellékes.


***

*Egy héttel később*



Izgatottan és kicsit feszengve vártam a napot, mikor egy kicsit kimozdulhattam otthonról, és eltölthettem egy "vad estét" a barátnőmmel. Mona pontban este hétkor nyitott nekem ajtót, a házuk igencsak szép volt, kívül belül jól kivilágítva, hogy véletlen se essek el a sötétben - merthogy én arra is képes vagyok. - Míg ő magyarázta, hogy mi merre esedékes én addig lélegzetem visszafogva - talán tátott szájjal - tekintettem körül. Egészen idáig nem értettem, hogy miért van az összes FREE tagnak csili-vili háza, és akkor leesett. Drogok, piák, rablás, tiszta maffia mozgalom, többet keresnek egy hónapban, mint egy agysebész. Harry-nek ezért volt fontos ez az egész, csakis a pénz miatt. Elgondolkodtató, nem hiába mondta apám, hogy nincsen diplomája, minek neki, ha van pénze? 

A fekete szépség szobájába vezetett, takaros lányos szoba volt, fehér falakkal és bútorokkal. A falakat fehér képkeretes fekete.fehér fotók díszítették, olyan "Mona-s" volt az egész. Hamarosan elkészült a pattogatott kukorica, egy-két éget szemet kihalászva figyeltem, ahogyan barátnőm berak egy DVD-t. 
-Jól láttam, hogy anyukád megvárta míg bejössz a bejárat ajtónkon? - nevetett fel az érkezésemkor történt eset miatt. 
-Nem szeretné, hogyha "elkószálnék" - formáltam mutató és középső ujjammal macskakörmöket. Pont belekezdtem volna a következő mondatomban, amiben a házilag készített nachos-t dicsértem volna, mikor megcsörrent Mona mobilja. Kék szemei felcsillantak, amint megpillantotta a kijelzőn villogó nevet. 
-Itt M! - szólt bele vidáman. Rám pillantott és leült az ágya sarkára. - Uh, várjatok egy kicsit, még mozgás van - sejtelmesen beszélt, hangnemét is megváltoztatta, sokkal halkabban szólalt meg. - 20 percen belül lent leszünk, ígérem... Jó, rendben, na... - azzal nevetésben tört ki és lerakta. Nagyokat pislogva figyeltem, ahogyan felpattan, a szekrényéhez megy és elém hajít egy koktélruhát.

-M-Mona. Mégis mi a fenét csinálsz? - a szavak alig jöttek ki ajkaimon, a döbbenettől totálisan ledermedtem. Széles, pimasz mosolyra húzta száját, nem tetszett, ahogyan rám nézett. - Na ne... Mona nem! - mikor leesett, hogy mi a terve hevesen tiltakozni kezdtem. Az adrenalinom hamar felment és ideges lettem. - Nem ezt beszéltük meg! 
-Kérlek Sophie! Csak most az egyszer, az évtized bulija lesz, naaa! - nyavalygott irritálóan. Fejemet csóválva tiltakoztam továbbra is. 
-Nem. Anya és apa ki fog akadni. Így is be van kamerázva a házunk, a FREE tagjai pedig ránk hajtanak, apád is...
-Alszanak. - szakított illetlenül közbe. Meglóbálta az imént elém dobott ruhát és tovább könyörgött. - Felveheted ezt! - igen szép kis darab volt, az a kék ruha. De továbbra is erősnek kellett maradnom. A lelkiállapotom sem volt a toppon, ráadásul úgy tűnt, ha nem nyír ki valamelyik FREE tag, akkor a szüleim majd megteszik helyettük. - Nem veszik észre. Reggelre itthon leszünk. 
-Nem! - ráztam meg a fejem. 
-Lesznek pasik, nem egyedül megyünk. Jönnek az egyetemista haverok. - érvelt tovább, hiába...
-Mona, nem fogunk kiszökni. Kis híján meghaltunk pár héttel ezelőtt, nem teszem kockára az életem. A válaszom továbbra is nem. - hátat fordítva neki lehuppantam a földre, rosszul éreztem magam amiért nem szeretné a csajos bulit. Sóhajtva hallottam, ahogyan ismét kinyitja a szekrénye ajtaját és kiakaszt pár ruhát. 
-Most már értem, hogy Harry-nek miért nem kellett egy ilyen lány. - minden egyes szava buzogányként csattant szívembe. Végül is teljesen igaza volt, minek kellett volna egy ilyen kis "mintalányka" egy merész, macsónak? Mona tudta, hogy Harry a gyenge pontom, hogy vele simán ki tud készíteni. Abban a pillanatban pedig élt az alkalommal és felhasználta ellenem, mint egy fegyvert. Elfogott a méreg, nyelvemen megéreztem azt a bizonyos keserű ízt, és hallottam ahogy az agyamban elpattan egy ideg. Felugrottam, majd rámeredtem. Azzal a gúnyos mosollyal lengette előttem a ruhákat. - Tudtam. - kuncogott idegesítően. - Fekete vagy kék? 
-Fekete. - feleltem és kikaptam a kezéből. 
Majd én megmutatom milyen, hogyha egy "mintalány" kicsap a hámból. Teszek én arról, hogy igenis kicsapjak a hámból, jól érezzem magam és végre elfelejtsem azt a sok fájdalmat, ami már hónapok óta bennem van. Bevadulunk. 

9 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett, de már nagyon várom, hogy képbe kerüljön Harry :P Siess vele:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Hamarosan megékezik :$ ☺ ♥

      Törlés
  2. Híján nagyon jó lett hozd hamar a kövit.!!!!!! ❤❤❤❤

    VálaszTörlés
  3. Híján nagyon jó lett hozd hamar a kövit.!!!!!! ❤❤❤❤

    VálaszTörlés
  4. imádoom.. hamar kövit!!:3
    xxFannixx

    VálaszTörlés