music

2015. április 8., szerda

27. Rész - "Jobb félni, mint megijedni!"

Hey Frees! 

Olyan ihletet kaptam így húsvét tájékán, hogy megállás nélkül írok - ez csak jó. :D - Szóval meg is hoztam a 27. részt! Újabb események, szereplők és egy régi kísértet. 
Igazából, most nincs mit mondanom. Köszönöm szépen a kommenteket! (Illetve a névválasztásban segédkezőknek is még egyszer köszönöm!)
Továbbra is várom a véleményeteket odalent. :D

Kellemes Húsvéti ünnepeket! 

All the love, L xx. 


"Jobb félni, mint megijedni! - így van a mondás. Mi történik akkor hogyha egész életeden át rettegsz valamitől ami nem látható, nem érezhető, nem megfogható, de tudod, hogy van? Milyen érzésekkel telik meg szíved, s lelked? Keserű, fájdalmas, folyton búcsúzkodó hangulat kísér végig egy életen keresztül. S, a tudat, hogy nem akarsz meghalni, még nem... Mert van valakiért élni... Nyomaszt."



Sophie Angel



E l e n a G i l b e r tHomlokomat törölgetve ültem fel egy magánrendelő orvosi ágyában. Az abban a pillanatba kezembe nyomott hűsítő vizet kortyolgattam, miközben körülnéztem. Egy ötvenes évei végén járó, szemüveges férfi ácsorgott előttem, s kíváncsi szemekkel követte minden egyes mozdulatom. Értettlenül néztem rá. Megpróbáltam talpra állni, de akkor térdei beleremegtek súlyom megtartásában, s visszarogytam a puha paplanok közé, kellemetlen fájdalom nyílalt fejembe.
-Fejfájás? - kérdezte az korosodó férfi. Orrnyergemet masszírozva aprót bólintottam, míg ő szaporán jegyzetelt. - Egyéb tünetek? - arcomat kezdte vizsgálni, majd csuklómat fogva a pulzusomra koncentrált.
-Hányinger - préseltem ki magamból, visszatartva az említett szó tartalmát. - Mellkasi fájdalom, légúti nehézségek - folytattam könnyezve, lassan a látszólagos doktorra emeltem tekintetem. - És még mindig nagyon szomjas vagyok.
Míg a csaphoz fordult, s újból teli töltötte a poharamat, addig lábamat lóbálva néztem körül a rendelőbe. Minden hófehér volt, ebből ténylegesen megbizonyosodtam, hogy egy orvosnál vagyok. A fehér csempék közötti fuga is ragyogott, tisztaság, rendezettség mindenhol. Remegő kezeim közé fogtam a frissítőt, s immáron lassabban kortyolgattam. Igazából csak ekkor éreztem a szűnhetetlen fájdalmat, ami fogalmam sincs miből keletkezett. Kettő darab gyógyszert véltem felfedezni tenyeremben, nem haboztam a vízzel együtt lenyeltem. A doktor ismét jegyzetelni kezdett.
-Tíz perc múlva hatni fog - biccentett a gyógyszerek irányába, megkönnyebbültem motyogtam egy "köszönöm"-öt. - Ha jól informáltak engem, akkor tudhatjuk, hogy ön asztmás, igaz?
-Születésem óta igen - feleltem.
-Értem. Nos, Dr. George Anthony - nyújtotta a kezét, félve ráztam meg. - Most bizonyára furcsán néz rám, de kérem ne aggódjon. Nincs oka félelemre, csak egy orvos vagyok - mosolygott kedvesen. Elsőnek nem a kedves szó jutott az eszembe, de inkább ne essen félreértés. - Ma délután hozták be hozzám rosszullét miatt. A tünetek, véres váladék köhögése, nehéz légzés, fuldoklás. Gondolom tisztában van vele, hogy mivel jár egy tüdő betegség - fordult felém. Vállat vontam, szavaim megakadtak, úgy éreztem, hogyha erőltetem a beszédet akkor csak rosszabb lesz az egész. A papírjait bújva elmélyült a "kutatásban". - Sophia Jane Angel...
-Sophie - javítottam ki. Szúrós pillantást vetett rám, amiért közbe vágtam. - Egyszerűen nem szeretem, hogyha úgy hívnak, szóval csak simán Sophie.
-Értem - húzta mosolyra száját megint csak.
Olyan tisztázatlannak tűnt az egész helyzet, hogy pontosan miért kerültem be, a rosszullét stimmel, de mikor történt ez az egész, és hogy ennyi az idő. A szüleim tudtak-e róla, hogy valaki értesítette őket. Iszonyatosan fájt a fejem, nagyon ki kellett mennem a mosdóba, éhes voltam, és még mindig kiszáradtan tekintgettem körül az ágyon. Összesítve minden bajom volt, amit csak el lehetett képzelni. A velem szembe ülő férfitól pedig egyenesen kirázott a hideg. Enyhén pedofil hatást keltett, csak vigyorgott, s sokszor pillantott rám.
-Nagyon tetszik hasonlítani az édesanyjára - szólalt meg hirtelenjében. Lesütöttem szemeimet, nem gyakran szokták ezt mondogatni. Ráadásul egy vadidegen pláne nem, ezért még jobban félni kezdtem. - Ha nem esik ellenére akkor még egyszer megvizsgálom. Csak, hogy éber állapotról is legyen lejegyzésünk.
Kicsit fintorogva, de hagytam, hogy vért vegyen tőlem és csináljon egy gyors asztma tesztet is. Majd pulzust mért, s további gyógyszereket nyomott a kezembe hogy vegyem be. Nem tétovázott hamar bekötött egy infúziót is, a biztonság kedvéért. Sóhajtva ültem le a szobába elhelyezett kanapéra, végre találtam egy órát a falon ahol meg tudtam nézni a pontos időt. Hajnali egy órát mutattak a mutatók. Hasam irgalmatlanul korogni kezdett, ami az orvosnak is feltűnt.
-Elnézést - húztam be nyakam.
-Amíg felírom a maradék recepteket, illetve kitöltöm a papírokat, addig nyugodtan itt maradhat, de ha ön jobbnak véli akkor ki is mehet a folyosóra. A fiatal úr, feltételezem a barátja, nagyon kitartó, egész hajnalban azon a széken ül, s mintha valami ide kötné, várja, hogy kimenjen a kisasszony. Menjen nyugodtan és vegyen valamit az automatából - Dr. Anthony a kis ablak felé mutatott, amit redőny takart el, de a réseken tökéletesen ki lehetett látni. Abban a pillanatban megpillantottam a széken alvó Göndört, félig lecsúszva az ülőkéről, mellkasa előtt összefont karokkal, melyek eltakarták hasáig kigombolt ingét. Fekete, kapucnis pulcsija hanyagul gyűrődött felső testén, míg haja vizesen hullott vállára. Karjai között pedig a fekete kabátomat szorongatta. Belesajdult szívem a látványba, s ezek után legyünk mi távolság tartóak, mert különben az egyikőnk nagyon megbánja.
Nekem nem kellett több, amint kiszedte az infúziót hajlatomból azonnal talpra vergődtem, s erőtlen, de elszánt léptekkel kimeneteltem. Izmos teste megrándult az ajtó nyikorgására - szerintem arra az ajtó nyikorgásra még a két éve elhunyt betegek szellemei is fogfájás kaptak -, szemeit dörzsölve közeledett felém. Kezeit csípőm köré fonta, ezzel is biztosítva testi stabilitásom, mely még nem volt az igazi. Valószínűleg belebolondultam volna, ha nem ölelhetem meg akkor. Úgy vágytam rá, úgy akartam. Maga után húzva ült le a nem régen elhagyott helyére, ölébe süppedtem, s fejemet mellkasának döntve hunytam le szemeimet.
Untitled-Fogj le, hogy ne csókoljalak meg most azonnal! - simított végig gerincemen. A hideg végig futott minden porcikámon, libabőrös lettem. Inge alá, hasára csúsztattam tenyeremet, olyan megnyugtató közelséget adott. Szuszogása olyan nekem, mint másnak a patak csobogása, vagy a madarak éneke. Azon nyomban elaludtam volna karjai között, de a folyamatos kórházi hangok kizökkentettek. Nem beszéltünk sokat, tudtuk mindketten, hogy miért. Ha belemerülnénk sokkal nehezebben válnánk el az éjszaka, legszívesebben diktafonra venném édes nevetését, s ha tehetném arra aludnék el. A másik ok pedig, hogy az egészségi állapotom nem volt a topon. Nem kérdezte, hogy "Hogyan vagy?", mivel tudta a választ. Tudatában voltunk a dolgoknak, hogy az állapotom, már egyáltalán nem vicc, s, hogy ez korán sem a vége. Komolyabbra fordult minden, mint azelőtt.
-Most mi lesz? - suttogtam úgy, hogy csak Ő hallja. Ujjaimat nedves fürtjei közé süllyesztettem míg vártam válaszára.
-Bármi történjen is, a szüleidnek nem szólhatunk, már le van beszélve ez a része - súgta vissza. Hajamat teljesen fülem mögé tűrte, apró puszit hintett arcomra. A "le van beszélve" rész azt jelenti, hogy valakit igen jól megfizetett, hogy tartsa a száját. - És bármi lesz, bármi történjen veled, velünk... Ketten megoldjuk, itt leszek neked, mindig itt leszek. Vigyázok rád, fogom a kezed, ölellek, kitartunk egymás mellett, rendben? - mellkasom melegséggel töltődött fel. Hogy képes bebizonyítani azt újból, s újból, hogy szeretem? Mindig tesz valamit amiért még jobban beleszeretek egy kicsit.
-Csak ne félnék ennyire - sóhajtottam fájdalmakkal.
-Jobb félni, mint megijedni - ismét lágy puszit hintett arcomra. - Inkább térjünk rá az éjszakára... Csak tudnám, hogy fogjuk átvészelni. Ne bírom ki, hogy ne tartsalak...hogy ne...érted...
-Persze - mosolyodtam el, ám a mosoly lehervadt mikor kinyílt az orvos ajtaja. Felpattantam Harry öléből, majd Dr. Anthony felé vettem az irányt. Meglepődve véltem felfedezni, hogy nincs nála papír halom. Egyetlen árva lapot szorongatott a kezében, az pedig arról szólt, hogy saját felelősségre hazamehetek.
-A leletek egy hónapon belül készülnek el - közölte.
-Egy hónap?! - ugrott fel Harry, azonnal mellettem teremt. - Tudja mi minden történhet egy kibaszott hónap alatt? - kezemmel karját kerestem, hogy lenyugtassam. Őszintén Őt jobban féltettem, mint az orvost, ha leüti Ő kerül börtönbe nem pedig Dr. Anthony.
-Harry - mormoltam. Smaragd szemei méregzöldben izzottak, arca feszült  és gyűrött volt, de amint végig simítottam álla mentén megenyhült. - Én jól vagyok, a leletek pedig el fognak készülni, rendben? - szemeivel még mindig az orvost szuggerálta, feszült hangulat ingadozott közöttük.
-A kocsiban várlak - nyomott egy puszit ajkaimra. Csodával képes módon kibírta, hogy ne alakítson belőle csókot, bár tudom, hogy nagyon nehezére esett, az igazat megvallva nem csak neki. Elhagyta az épületet én pedig a kezembe fogtam a papírt.
-Elnézést kérek a...
-Hagyd csak - intett le az orvos. Kikerekedett szemekkel forgattam a tollat. - Ismerem Harry-t, elég régóta - értetlen arckifejezésem miatt négy betűt tátogott. "FREE". Szóval ezért is ismerte édesanyámat, így már érthető, hogy mégsem pedofil, hanem csak egy régi ismerős. - Azt kell mondjam kisasszony, igen jó hatással van Harold-ra. Nem mindig tudta így kontrollálni magát, sőt! Csak látnia kellett volna a tekintetét, vérben forgó szemek, vöröslő fej, kidülledő erek, és méreg színű íriszek. Nagyjából azok, amiket az imént láthattunk, de olyan hamar el is tűntek, az  ön hatására. Hogy csinálja? - szavaim és lélegzetem is rendesen megakadt. Két dolog sokkolt le, az egyik, hogy a doktornak is köze van a FREE-hez, a másik pedig, hogy arra kíváncsi, hogy milyen módszert alkalmazok a Gödörnél, amitől hirtelen higgadt lesz.
-Őszintén mondva, nem tudom - alsó ajkamba haraptam, s már én is azon voltam, hogy minél előbb elszabadulhassak a kórházból. Kezemet nyújtottam az egy szál papírért, s átfutottam szemeimmel. "...Az alulírott... beleegyezik, hogy saját felelősségére, nem hivatkozhat a kórházra, vagy a kórház dolgozóira, alkalmazottjaira. Nem kívánja az ellátást az éjszaka és a nap folyamán. A nyilatkozat aláírásával beleegyezik mindezek pontok fenntartásában. Aláírással jelezze...". Megforgattam a tollat ujjaim között, elgondolkoztam mindezeken. Egy kiáltvány, mely arról szól, hogy semmiért nem vállalnak felelősséget. Gyomorgörccsel küszködve olvastam át újból, s újból, akkor kellett volna Harry segítsége. Mi lesz, hogyha ismét rosszul leszek? Ha most olyan szinten romlik az állapotom, hogy...? A szüleim így se tudtak semmiről ami történt velem, ezek után hogy mondom el, hogy még egy bejelentést is aláírtam? De mivel elértem azt az életkor, amelytől már nem vagyok köteles a szüleimnek engedelmeskedni, úgy döntöttem, beleegyezek mindazokba. A puha papírba véstem aláírásom.
-Köszönöm. További szép estét Miss Angel, és kérem a barátja vigyázzon magácskára, rossz lenne önt újra itt látni - mosolyodott el kedvesen. A kedves szót még mindig nem tudom rámondani... Hol máshol akar látni? Keserves, erőltetett vigyorral intettem neki, miután elég messzire került tőlem szaggatottan, s csalódottan fújtam ki a levegőt.
-Nem a barátom - sütöttem le szemeim, amint Dr. Anthony elhagyta a rendelőt. Tulajdonképpen annyira nem értettem a kapcsolatunkat. Ha ilyen közel állunk egymáshoz simán lehetnénk... Egy pár.


***


A hideg szél után kész felüdülést jelentett beülni a meleg autóba. Harry jól befűtött, így mikor kezembe nyomta kabátomat, csak az ölembe ejtettem. Mogorva arccal, szótlanul bőgette fel a motort, majd a gázra taposva elindult, reményeim szerint őhozzá. Szám szélét rágtam, próbáltam valahogyan a stresszt levezetni. Lassacskán véresre harapdáltam alsó ajkam. Tudtuk, hogyha valamelyikőnk megszólal abból nem lesz szép vég... Az apámra nézve. Hirtelen az autó veszíteni kezdett sebességén, a Göndör lehúzódott az útról, s üveges tekintettel bámult előre.
-Nem bírom, megőrülök - temette el arcát. - Sophie távol kellene tartanod magad tőlem, vagy nekem kellene elbujdosnom előled, de ez így... Hogy bármikor hozzád érhetek, de közben mégsem. Ne, ne nézz ilyen módon vagy belehalok.
-Csukjam be a szemem? - játszottam a hülyét, s lehunytam a szemeim, Harry-ből apró kacaj tört fel.
-Megőrjítesz, ugye tudod? - hámozta le kezeimet arcomról. Bólintottam. Szemeibe nézve simítottam meg karját, mosolyom lehervadt. - Kérlek ne ess pánikba, az eredmények jók lesznek, csak egy kis asztma - próbált nyugtatni, de amíg nem tudtam semmit addig, továbbra is kétségbeesetten feleltem mindenre. - Most pedig menjünk mielőtt apád észre veszi a kamerákon, hogy még hajnali egykor üres a lakás.
Újra beindította az autó motorját, s a lakása felé vettük utunkat.


i'm pure angel-Szóval - kezdte. - Csak, hogy gyorsan tisztázzuk, és bent már ne essen félreértés. Én kint alszok a kanapén, te pedig bent a hálóban, az ágyunkban. Ne feledd a ház minden egyes zuga be van kameráztatva, kivétel a fürdőszoba. Megpróbálunk nem egymáshoz érni, vagy szólni, az utóbbi nehéz lesz, az előbbi meg még nehezebb, de a saját érdekünkben tesszük. Reggel majd én összeütök valamit, nem ülhetünk le egymás mellé. Ha apád rákérdez, hogy miért voltunk ilyen sokáig távol akkor egy kóbor kutyát vittünk be az állatorvoshoz, aminek a lába roncsolódott. Megszerettük volna várni, hogy befejezzék a vizsgálatokat vele, ezért ott maradtunk. Haza felé nagy dugóba keveredtünk, ami több óráig tartott, mert baleset történt a Hyde Park környékén. Nem történt közöttünk semmi, távolság tartóak vagyunk, és annak is kell mutatnunk magunkat. Vetted az adást Sophie? - az első mondatnál elvesztettem a fonalat, mert leakadtam egy szónál. 
-Azt mondtad "ágyunkban"? - kérdeztem vékony, meglepett hangon. Szemeim könnybe lábadtak, s legszívesebben azon nyomban átöleltem volna a Göndört. Harry azonban homlokon csapta magát, s nevetni kezdett. 
-Fi-gyel-tél? - tagolta szét  szót terelve a közös ágy témát. 
-Igen. 
-Mit mondtam? - mellkasa előtt összefont karokkal támaszkodott neki a falnak. Gúnyos mosollyal szuggerált. 
-Hogy azért késtünk mert találtunk egy kóbor nyuszit, és elvittük a menhelyre, haza felé pedig sétáltunk egyet a Hyde Parkban - elégedett vigyorral álltam előtte, hogy sikerül visszaidéznem az előbb elhangzottakat. Ezután Harry közölte elem, hogy milyen rémségesen idióta vagyok, és újra elmondta az egész észjárását. 
-Nyuszit... - nevetett. - Ez mégis hogy a fészkes fenébe jött? Találtál már valaha kóbor nyuszit? 
-Jó, nem kell mindenért leszedni a fejem. Oké bevallom az ágyas mondatnál leakadtam, az utánalévőkre pedig nem emlékeztem, de olyan nagy bűn? - elkapta karom, s elült a lépcsőre, ölébe húzva engem. Karjaimmal nyakát karoltam át, hogy véletlen se ejtsen le, bár nem így ismertem meg. Homlokát az enyémnek döntve tűrt bele hajamba. 
-Ha annyira kíváncsi vagy, igen. Igen, az a MI ágyunk. A mi ágyunk ahol egyszer meg fog történni a csoda. Ki tudja mikor? Meglátjuk mennyi ideig bírom... - suttogta fülembe, s ráharapott fülcimpámra, mire felsikítottam. 
-Hülye! - szaladt ki számon. Arcáról még mindig nem hervadt le az a gúnyos, pimasz mosoly. Fészkelődni kezdtem ölében, hogy felcsigázzam. - Vegyünk ki egy szobát valamilyen szállodába, vagy nem tudom. Már most érzem, hogy fájnak porcikáim, attól, hogy nem érhetek odafent hozzád. - nagy szemekkel néztem rá. Nyelve belebotlott minden egyes mondatába, amíg nem hagytam békén őt.
-Elsőnek is, ha ezt nem hagyod abba, akkor itt a lépcsőházban foglak megfektetni. Feláll tőled a... Másodszor is, tudod jól, hogy nem lehet, eskü szétszerelem azokat a kamerákat, vagy hívok valakit aki meg tudja babonázni őket...
Míg édesen csacsogott tekintetem az üvegajtóra szegeződött. Kint még mindig korom sötétség borított mindent. Itt-ott pislákolt pár lámpa, ez a negyed amúgy sem a fényességéről híres, pláne ilyen későn. Az utca túloldalán egy fekete alakot véltem felfedezni. Az eső csillapodni kezdett, de abban a pillanatban egy nagy villám vágott le a túloldali járda szegélyébe. Tökéletesen megvilágította az illetőt. Szőke tincsek, fehér bőr, és ijesztően kék szemek. Arca sokszor szerepelt legrosszabb rémálmaimban, álnok mosolya soha nem tűnik el emlékeim közül. Luke. Harry keze után kaptam, s szavak nélkül felhúztam a földről, a bejárati ajtajáig meg sem álltunk. 
-Mih-mih a franc ütö-ütött beléd? - fogta oldalát, a lépcsőzéstől kifulladtan meredt rám.
-Fáradt vagyok - közöltem egyszerűen. - Nyisd az ajtót kérlek szépen!
-Oké... - furcsa tekintettel előkotorászta a kulcsokat, s amilyen gyorsan csak tudta kinyitotta a zárat. Direkt nem szóltam neki Luke-ról, csak még jobban felzaklatná magát, és ki tudja lehet utána futott volna... Ha pedig valamilyen bántódása esne, soha nem bocsátanám meg magamnak.

8 megjegyzés:

  1. Ahh, én ezt nem bírom. Mikor lehetnek már végre boldogok? Kérlek, mondd, hogy hamarosan, különben megőrülök :O
    Siess a következővel *.*
    xxx. Adel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy maffiózós blogban szerinted mikor lehet valaki boldog? :D
      Köszönöm xx.

      Törlés
  2. Alig várom a következő részt:) Nagyon tetszik a blogod, és én is remélem, hogy hamarosan már boldogok lehetnek.:) Siess a következővel. :) x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hamarossn, majd valamikor a blog lezártakor :).... Jaj de gonosz vagyok.
      Köszönöm ❤

      Törlés
  3. Nagyon jó lett:) várom nagyon a kövit!!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon várom a következő részt😍 siess vele vagy belebolondulok♥:$

    VálaszTörlés