music

2015. június 30., kedd

33. Rész - "Azt hiszem..."

Hello Drágáim! 

Megérkeztem, ezúttal egy igen kényes és szívbemarkoló résszel. Megkezdődik az amit a trailerben is láthattatok: ,,A szerepek felcserélődnek..."
Remélem mindenkinek tökéletesen át tudom adni az íráson keresztül az érzelmeket! Sajnálom az egy nap csúszást, de Harry időközben felugrott hozzám és na... Egy kicsit beszélgettünk.
Köszönöm szépen az előző részhez szánt kommenteket, nagyon jól estek! :)

Jó olvasását kívánok, és hagyjatok magatok után nyomot odalent! :D

All the love, L xx. 



,,Mindenki feledni akar valakit, és ebbe néha belehalunk. Az emberek egyszerűen nem tudják felmérni a szavak súlyát. Gondolkodás nélkül hagyja el szájukat a ,,szeretlek", vagy éppen az ,,utállak" szó. Ilyenkor okozódnak a mély sebek, fogalmuk sincs az embereknek, hogy mennyire összetudnak törni minden egyes kis szóval..."


Harry Styles


His eyes, the kind you could  get lost in 🌹Amíg élek ezen a Földön, addig nem fogom elfelejteni azt a pillanatot mikor megláttam Sophie arcát legelőször. Mint egy angyal úgy sétálgatott a templom kiskertjében, hosszú, kecses lábain. Lefogadom glóriája is volt, csak akkor még nem figyeltem rá. Azon a nyári napon azt a feladatot kaptam, hogy keressem meg Thomas Angel lányát, és szépen mondva ,,férkőzzek be az életébe". Mindennek a kulcs volt az oka, amely a rendőrségi könyv lakatját nyitja. Az átkozott nyomozók nem feszíthetik fel, mert akkor az a bizonyíték megsemmisítésének kísérlete lenne. Így pedig volt elég időnk hozzáférni a kulcshoz, azaz Sophie-hoz. Valami megmoccant bennem, mikor egyszerűen megvédtem az égő fától, ösztönből cselekedtem, mintha világ életembe az lett volna a feladatom, hogy megvédjem Őt. Majd amikor elé vetettem magam, hogy megóvjam a golyótól, megtenném még egyszer, még kétszer, még százszor. Legszívesebben naphosszat legeltetném rajta szemeimet, csak, hogy biztonságba tudjam. Ennek az egésznek pont az ellentéte sült el. A kulcs megszerzése mellé megkaptam azt is, hogy tegyem el láb alól, olyan gyorsan ahogyan csak tudom, de ne kérjenek tőlem olyat amit nem teljesítek be. Egyetlen egyszer megbotlottam, egy kicsit illuminált állapotomban és a pisztoly pont June felé irányult. Onnantól kezdve elkönyveltek, ,,a srác aki képes ölni" nevet kiáltották ki nekem, képtelen vagyok józanul, az ép eszemmel, szándékosan ölni. Részegen is csak a sors bal keze játszott velem, aminek a következte börtön lett. Éppen hogy betöltöttem a tizennyolcat, mikor letartóztattak, 2 év alatt volt elég időm végig gondolni az életem részét. Hogy miért vagyok ott ahol tartok, hogy miért nincs senkim, miért játsszanak velem az emberek és használnak ki. Mert nincs az oldalamon egy olyan személy akiért érdemes lenne mindezeknek az ellentétét teljesítenem. Sophie személyében megtaláltam azt a lányt, akiért volt értelme élni, aki megváltoztatott. És mindezek közben jött a felkérés Sophie apjától, Thomas-tól, hogy segítsek megvédeni - konkrétan magamtól - a lányát. Gondolkodás nélkül elvállaltam, hiszen nem akartam megölni Őt. Csak ne csesztem volna el ott, hogy hagytam azt higgye kihasználom. Az igazság az, hogy igen, annak indult. A terv pedig a következő volt: a kulcsot kellett megszereznem, így a FREE kieszelte, hogy én akinek megvannak a testi adottságai is - a lányok enyhén olvadnak tőlem - férkőzzek Sophie közelébe. Valahogy magamba kellett bolondítanom, játszottam a kemény srácot, azt általában szeretik, de hirtelen fordult a kocka, s azon kaptam magam, hogy az ellentétemmé váltam. Kedves, érzékeny és az élete árán is megvédő embert  varázsolt belőlem az a nőszemély. Szépen lassacskán kezdtem azon kapni magam hogy érzek valamit iránta, valamit ami hozzá köt, valamit ami elbűvöl, valamit ami hihetetlen erővel bír. Mosolyától gyomrom egyből görcsbe ugrott, fizikai fájdalmat éreztem mikor nem érhettem hozzá. Ajkaim égtek, hogyha nem csókolhattam meg kedvem szerint Őt. Ölelésében elvesztem, és mikor ,,úgy" érezhettem Őt, a fellegekbe jártam. Kicsit ügyetlen volt, amit többször is megmosolyogtam, de abban a tudatban élni, hogy nála ténylegesen én voltam az első elképesztő.


***


A hideg szél arcomba fújták a tavaszi esőcseppeket, úgy tűnt az időjárás soha nem kedvezett nekünk, bár Londonról beszélünk, bármi történhet. Próbáltam kisöpörni vizes hajam szemeimből, de megsértett öklömmel sokkal jobban el voltam foglalva. A vörös vér megállás nélkül bugyogott bőröm alól, pólómnak már nem számított, hogy milyen mocskos lesz, hiszen a vállam is rendesen odavolt. Nem, Luke-nak nem sikerült meglőnie, a fölöttem lévő ablakot találta el, aminek a szilánkjai rám zuhantak. Végül is jobb, mintha ismét egy golyó lenne bennem. Nem gondolkodtam mikor a fába vertem, vagyis gondolkodtam, de csak egyvalamin járt agyam: Sophie-n. Átvertem, kétségek nélkül hazudtam neki, de nyomós okom volt rám. Mag akartam védeni a FREE-től, Luke-tól, az összes rossz akarótól... Meg akartam védeni saját magamtól. Valahogyan tudtam, hogy ez lesz a vége, csak tudnám akkor mégis minek vágtam bele a kapcsolatba? Miért erőltettem én is ennyire? Talán, mert többet érzek iránta, mint más kapcsolatban lévők egymás iránt.
Sophie után akartam menni és elmondani neki az igazat, de képtelen lettem volna rá. Elsősorban Louis állt az utamba, már az elején letisztáztam vele, hogy csak akkor lépjen közbe ha Hemmings bántani meri Sophie-t. Erre pont előlem kapta el. Másodsorban Thomas, ha jól sejtettem elég hamar megkapta az információkat. Harmadsorban Luke, Fred, és a FREE, ha ezek után odakeveredtem volna az életem már romokban heverne - gondolok itt arra, hogy ténylegesen meghalok. - És végül, de nem utolsó sorban az érzelmeim. Szégyelltem magam, hiányt éreztem, mintha egy részem elveszett volna. Erőtlen állapotba kerültem, a bűntudat mardosott és a folytonos sírás fojtogatott. Féltem. Fáztam. Összetörtem. Elvesztettem az önuralmam és az önkontrollom, az évek alatt felgyűlt fájdalmak és csúnya emlékek a felszínre törtek. Lábaim önkénytelenül hazafele vittek.


Belépve lakásomba becsuktam magam mögött az ajtót, s kettőször ráfordítottam a zárat. Minden ugyanúgy volt, mint reggel, mielőtt elmentünk volna. A reggeli kávéscsésze még az étkezőasztalon, a csésze szélén pedig Sophie rászáradt rúzsfoltja. Hirtelen megéreztem csókja ízét számon, kezemmel alsó ajkamhoz kaptam. Mint a csokoládé, olyan zamat töltötte be számat. A nappaliban lévő kanapén ott hevert a pólóm, melyet alváshoz használt. Nagy volt rá, mindig megmosolyogtatott mikor megjelent a combközépig érő ruhadarabomban előttem. Óvatosan felvettem, s arcomat belefúrva indultam el szobámba. Az anyag teljesen beszívta Sophie illatát, kirázott a hideg. Hálómba tévedve az ágyra pillantottam, huzatok, párnák, takarók össze-vissza dobálva. Az ártatlanság jelei még mindig látszódtak. Mellkasom feszíteni kezdett, ahogyan visszaidéztem az emlékképeket. Puha bőre, édes ajkai, hosszú barna tincsei. A teste, az arca, minden egyes porcikája és vonása tökéletessé tette, ezáltal apró hibái teljesen feledésbe merültek. Mikor belesuttogott a fülembe, vagy a hajamba túrva mélyet sóhajtott, azért mert érzékeny területen érintettem meg. Az első lány volt aki iránt nem azt a ,,muszáj"-t éreztem szex közben, hanem hogy ,,akarom", a saját ép eszem által akartam. Vissza akarom kapni. Sebeim felszakadtak, elszabadult a pokol, elvesztettem testem felett az irányítást. A szemben lévő falhoz vágtam a pólót, így az ágyon landolt. Az első dolgot ami a kezembe akadt azt pedig a szekrénynek dobtam, így sikeresen betörtem a szekrényen lévő tükröt egy serleggel. Nagy léptekkel a gardróbhoz futottam, kirángattam mindent amit csak kezeimmel értem. Felrúgtam a földön heverő párnákat és egyéb tárgyakat. Nem volt elég. Kisiettem a hálóból, s a konyhapulton lévő tányérokat, bögréket is egyesével a földhöz csaptam. Nem számított mi volt bennük, az a földön landolt. Egyesek az alkoholba fojtják bánatukat, egy ideig én is azt csináltam, de mióta felbukkant az az Angyal, egyszerűen leszoktam róla. Így ,,nyugodt szívvel" kitártam a piás kredencet és a fürdőszobába rohanva leeresztettem a lefolyón az üvegekben találhat szeszt. Nincs szükségem több olyan éjszakára, ahol nem emlékszem mit csináltam vagy kivel voltam. Miután kiürültek az üvegek az erkélyről elhajítottam őket. Végeztem. Megtámaszkodtam a korláton, s mélyen beszívtam a hideg levegőt, szívem vad vágtába kezdett. Még mindig feszített a harag, nem volt ki elcsitítsa, nem volt ki szabályozza, nem volt ki lefogja kezeimet, hogy ,,ne csinálj hülyeséget Harry". Feltéptem a hálószoba ajtaját, valami mozdíthatót kerestem. Eldöntöttem az ajtó mellett álló lámpát, majd egy párnát - miután szétszakítottam a huzatját - a nagy üvegajtónak vágtam. Esetlenül, lesújtva álltam a törött tükör előtt, egy megtört, ismeretlen ember intett vissza onnan. Mintha, nem is én lettem volna. Arcom teljesen kipirult, mellkasom gyorsan emelkedett föl és le. Meg akartam szüntetni a belülről feltörő fájdalmakat, ezt pedig tudatos módon úgy kell, hogy egy másikkal elnyomjuk. A födet pásztáztam szemeimmel, míg nem találtam egy elég nagy és éles darabot a tükörből. Hosszú ujjaim közé vettem, párszor végig éleztem hüvelykujjammal, míg nem egy gyors mozdulattal végig húztam bal csuklómon. Az ismeretlen érzés miatt felordítottam. Lüktetett, égett, csípett, mégis mire számítottam? Talán, hogy elfelejteti velem azt amit tettem? Szégyenemben eldobtam az éles darabot amivel megvágtam csuklóm. Testrészemet a pólóm anyagába szorítottam, hogy elállítsam a vérzést.
Lábaim elvesztették erejüket, mint egy rongybaba úgy csuklottam az ágyra. Ujjaimat hajamba süllyesztettem, azt akartam hogy valaki átöleljen, valaki csókokkal borítsa arcom. Ismét fáztam. Utáltam magam, egyszerűen gyűlöltem azt a személyt aki bennem lakozott. Utáltam, hogy ennyire képes valaki befolyásolni, hogy ilyen nagy hatást gyakorol rám. Mindig a magam ura voltam, egészen addig míg meg nem láttam őt. Forró könnyek áztatták arcom, keservesen nyögtem egyet, mikor felbukkant újra egy szép emlék fejemben. Lehunytam szemeimet, Őt láttam magam előtt.
-Mi történik velem? - kérdeztem magamtól. - Hogy vagy képes kihatni rám? Egy olyan emberre aki embert ölt, soha nem sírt, rossz emberekkel barátkozik és téged is már rég az áldozatának kell, hogy tudjon? Hogy tudsz így megbabonázni te nőszemély? - értetlenkedésem közepette az ágy másik felére pillantottam, ahol még mindig ott hevert az a póló, melyet Sophie használt. Kezeim közé vettem a puha anyagot, melyet vérem hamar átáztatott. Szaggatottan fújtam ki a levegőt, kicsit megkönnyebbültem, hogy ismét érezhetem az illatát. Hosszú, göndör tincseim közé túrva elnevettem magam. Gúnyos, mélyről feltörő nevetés volt. - Azt hiszem... Beléd szerettem.


Sophie Angel


*Két héttel később*


-Nincs kedved egy kicsit kiruccanni? - fordult felém Mona kedves mosollyal az arcán. Ugyanazt feleltem, mint az elmúlt napokban. Megráztam a fejem és csak felhúztam a lábaimat az államig, kezeimmel átkulcsoltam azokat, végül rádöntöttem a fejem. Hagytam, hogy az ismét feltörő forró könnyek átáztassák szürke cicanadrágomat.
Két héttel ezelőtt életem egyik legmegrázóbb eseményén estem túl, azóta pedig, mintha kifordultam volna magamból. Apám Tommo-tól rögvest értesült a hírekről, így engem ás Mona-t még azon éjjel biztonságba juttattak. Dublin egyik eldugottabb villájában szálltunk meg barátnőmmel és az első pár éjszaka Tommo-val. Írország ezen részén a gazdagoké a világ, senki se keresett ott.
-Nézzünk filmet - kapcsolta be Mona a televíziót. - Elhurcolva! - kiáltott fel, s Taylor Lautner látván szerelmesen felsóhajtott. Engem sem Taylor Lautner, sem a film, sőt még a film címe sem hatott meg. A tartalma pedig, hogy elrabolják Lily Collins-t kiverte nálam a biztosítékot. Fájdalmasan felsóhajtottam.
-Mona - suttogtam barátnőm felé. - Kérlek... - Mona kapcsolt, majd kinyomta a tévét. Tehetetlenül álldogált a szoba közepén, míg én nagyokat és hosszúkat pislogva elnyúltam az ágyon. Fejem alól kiszedtem a fehér, puha párnát, majd mellkasomhoz szorítva hasra fordultam. - Hogy tehette ezt? - motyogtam a párnába, a már sokat hallott mondatot. - Mivel érdemeltem ki? Teljesen kihasznált, elhitette, hogy szeret és most mi történt? Egy lelki roncs vagyok...
Éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy, barátnőm meleg érintésére összerezzentem. Köszönettel tartoztam neki, amiért folytonos nyavalygásomat tűrte és képes volt elviselni a kiborulásaimat. Nem ejtette ki egyszer sem az Ő nevét, se senkiét akinek köze volt a történtekhez. Nem kérdezett az eseményekről, csak hagyta, hogy magamtól megnyíljak amit egyszer sem tettem meg. Itt volt az ideje.
-Előtte való nap - kezdetem felé fordulva. A párnát továbbra is szorosan magamhoz öleltem, mert a felidézett emlékek rossz érzést keltettek bennem. - Megnyílt nekem. Elvezettünk a házamhoz, hogy kihozzam neki a könyv lakatját kitáró kulcsot, de nem tudtunk bejutni. Riasztó védte. Felajánlotta, hogy egy ismerőse segít nekünk kikódolni, az ismerős szintén mocskos alak. - Szemeimet megdörzsöltem, már olyan szinten felduzzadtak, hogy alig láttam ki. - Kiakadtam, csúnya dolgokat vágott a fejemhez, én pedig még csúnyábbakat az övéhez. Végül megkaptam, hogy nekem mennyivel könnyebb az életem, mert van családom. - Erősen összepréseltem ajkaim, szívem beleremegett, ahogyan megláttam magam előtt arcát. Kedvtelenül eldobtam a párnát ami a földön landolt. - Szerinte elkényeztetett vagyok, csak rosszat okozok az életében... Majd mindezek után burkolva bevallotta, hogy belém esett és, hogy szeret.
-Kimondta azt a szót? - Mona világoskék szemei nagyra tágultak. Ilyenkor másoknak ijesztőnek tűnne, mint egy boszorkány, szerintem pedig gyönyörű. Főleg, hogy hosszú, fekete haja keretezi arcát. Arra a szóra mindenki vágyik, mindenki hallani akarja valakitől. Én már kimondtam, és az a valaki pont nem akarta hallani, vagy akarta, csak nem tőlem. Már nem tudom mit higgyek.
Halványan elmosolyodtam belegondoltam, ahogyan mély, rekedtes hangjával a fülembe súgja. Majd a puha takarók közé elbújva, forrón átölel és csupasz mellkasára húz. Megremegtem.
-Nem, nem mondta ki ilyen nyíltan, de utalt rá - előre tűrtem a fülem mögé elrejtett hajtincseim. Alsó ajkamat beharapva mondtam ki a következő szót. - Lefeküdtünk.
Halkságom miatt Mona nem értette, kénytelen volt rákérdezni.
-Mi? - közelebb hajolt, ezért még halkabban préselem ki magamból.
-Lefeküdtünk.
-Sophie, nem értem. Vagy mondd hangosabban, vagy írd le vagy mit bánom én.
Kiegyenesedtem és visszatűrtem fülem mögé a hajtincset. Kifújva a levegőt a párnát markolásztam.
-Lefeküdtem vele - rendes hangnememnél sokkal bátortalanabb volt az akkori. De jól hallható. Elnéztem Mona háta mögött, a sminkes tükörből pedig egy fülig kipirult lány tekintett vissza. Ijedtségembe a párnába nyomtam arcom.
-Te-szentséges-jó-ég - tagolta fekete hajú barátnőm a szavakat. Közöttük levegőt vett, mint aki éppen megfulladni készül. - Basszus Soph, mondd, hogy...
-Védekeztünk - morogtam a párnába. - Kérlek ne mondd senkinek, tudom, hogy ezen nincs mit titkolni, de egyszerűen képtelen lennék bárki szemébe is belenézni, azok után ami történt. És hát... Érted. Ő pedig bennem volt...
-Értem - kuncogott halkan, mosolyát nehezen tudta visszafogni. Egyáltalán nem zavart volna, ha nevet egy jót, hiszen a barátnőm és azért mégis csak egy fiúról beszélgettünk, aki ,,bemocskolta" az ártatlanságomat. - És milyen volt? - kérdezte. Csillogó szemekkel nézett rám. - Már...ha szabad kérdezem, és nem tépem fel a sebeket.
Megráztam a fejem, úgyis mindegy volt nekem, Mona pedig megérdemelte a válaszokat.
-Mintha a fellegekben jártam volna - igaz is volt. Felemelő érzés olyas valakitől ilyenben részesülni akit szeretsz.
-Fájt?
-Fájt - pillantottam kezemre. - De megérte. Első alkalomnak tudhattam be, és mégis Harry úgy ügyelt, hogy minden tökéletes legyen. Próbálta a legkényelmesebben a legbiztonságosabban és a legfájdalommentesebben csinálni. Hihetetlen milyen szenvedéllyel tud megérinteni. Mikor a hajamba túrt, vagy végig húzta ujjait gerincemen. És a legvégén nevem suttogásával ölelt át... - mire befejeztem, könnyeim ismét a maguk útját járták. Kétségtelenül nagy űr keletkezett bennem, és úgy tűnt a hiányt semmi és senki nem tudta pótolni. A szám kiszáradt hosszas elmélkedésem közepette, szükségletét éreztem az ivásnak, így miután nehezen lábra álltam - a sírás és a napokon keresztül nem evés legyengített -, a konyhába vettem az irányt.


tumblr_mw1y8nyd8R1sms8tgo1_500.gif (496×279)Megálltam a csap előtt, s a konyhaszekrényből kivett pohárba vizet engedtem. Hagytam, hogy az átlátszó folyadék az üvegbe csepegjen. Pirosas váladék kezdett el a vízzel együtt a pohárba szivárogni, majd teljesen átvette a szerepet a piros nyálka. Ijedtembe elugrottam a mosogatótól, a poharat leejtettem így a nedv a csempén terült el. Szám elé kaptam kezem, mi az Isten történt?
Még hallottam Mona dübörgő lépteit, ahogyan leszalad a lépcsőről, de alig volt időm magam alá rántani egy széket. Szédülni kezdtem, furcsa lüktető fájdalmat éreztem mellkasomban, levegővételem lelassult, s akármennyire is akartam nem tudtam beszélni. Tompa hangokat hallottam, ahogyan Mona a nevemet kiáltja.


*Visszaemlékezés*


,,-Harry - suttogtam. Göndöröm neve hallatán abba hagyta kezem simogatását amit hüvelykujjával végzett. Mellkasán pihentettem fejem, megnyugvást adott jelenléte. - Eszedbe jutott valaha, hogy megkeresd a szüleidet? - gyorsan hadartam el a kérdést, de még így is éreztem, hogy izmai megfeszülnek alattam, és hogy szíve hevesebben kezd verni, mint azelőtt. Óvatosan bal oldalára fordult, azáltal legurultam róla. Egymással szeme kerültünk, zöld szemei megbabonáztak, megfogta kezem, s egy apró puszit lehet kézfejemre.
-Számtalanszor. - intézte el röviden. Kíváncsibb lettem, feszegettem a határait pedig tudtam hogy nem lett volna szabad. 
-Mire vársz? 
Szemei csillogtak, kezét arcomra simította, s kisöpörte a hosszú tincseket szememből. 
-Amolyan véletlen folytán jöttem világra... - sóhajtotta  mélyen. Szívem összeszorult szavai hallatán. - Anyám prostituált volt, apám alkoholista, egyiket se ismertem igazán. A ,szüleim" egy bárban találkoztak, és ott melegedtek össze. Egyszeri alkalom volt az egész, ebből lettem én. - pimasz mosolya ott hevert szája sarkában. Belegondoltam, hogy mi lenne velem nélküle, hogy ennek a ,,véletlennek" is mennyit köszönhetek. - Apámmal soha életemben nem találkoztam. Anyám meg mikor megtudta, hogy terhes velem el akart vetetni. Mázli hogy akkor már késő volt abortuszt alkalmazni. 
-Hogy jut valakinek ilyen az eszébe? Más életét elvenni ilyen szörnyű módszerrel... - suttogtam szipogva. Elképesztő, hogy a világban mennyien teszik ezt a magzatjaikkal. 
-Erre való az óvszer - édesen felnevetett. Ezzel utalt arra amit az ágyban műveltünk. Összegömbölyödtem a takaró alatt, valahogyan próbáltam takarni meztelen testem, de Harry beelőzött és csípőmre tette nagy tenyerét. - Már láttam, meg ne próbáld takargatni! - keze lejjebb csúszott egészen a fenekemig, ahol azonban belecsípett bőrömbe. Összerezzentem, amikor visszavezette hátamon ujjait. - Mikor megszülettem édesanyám elhagyott, konkrétan rezzenéstelen szemekkel átpasszolt a nagyanyámnak, akivel 13 évet töltöttem együtt. Aztán eltávozott az élők sorából, nekem meg mivel nem volt senki olyanom, akihez mehettem volna, nevelőintézetbe kerültem. 
Keserű íz töltötte be számat, tenyeremet mellkasára helyeztem, majd végig simítottam kulcscsontján, nyakán, az álla vonalán, végül az orcán pihentettem meg ujjaim. Lehunyta szemeit.
-Úgy sajnálom - húzódtam közelebb hozzá. 
-Mit sajnálsz? - mosolygott. - Nem a te hibád. 
-Tudom, csak...
-Nem érzek hiányt. Az ami számít megvan, az ami a Világomat jelenti az enyém, és míg Te itt vagy nekem, addig nem kell semmit sem sajnálnod. 
Reagáltam volna, de képtelen voltam szavakat varázsolni. Egyszerűen csak hagytam, hogy magához húzzon és átöleljen..."


*Visszaemlékezés vége*


Megdörzsöltem arcom, ez mind azután történt, hogy neki adtam az ártatlanságom. Megnyílt nekem, képtelen voltam felfogni, hogy ezek után minden egyes szava hazugság volt. Lehetetlen, olyan szeretetet adott amit képtelenség lenne elfelejteni. Homályosan láttam barátnőmet magam előtt, azonnal a kezembe nyomott egy teli poharat valami édes folyadékkal. Félelmemben leraktam az asztalra és felugrottam. 
-Vér! - Mona értetlen arckifejezéssel meredt rám. - Nézz a földre! A-a csapból f-folyt, aztán kiesett a pohár a kezemből és...
-Sophie! - barátnőm kezei elkapták az enyéimet. Világoskék szemeivel tekintetem kereste. - Egy csepp vér sincs a csempén. Nyugodj meg, idd meg az üdítőd, azután egyél valamit. Nem jó ez így, hogy semmit nem eszel és iszol napok óta. Ráadásul a hülye sírás és a depizés Harry miatt, elveszi az energiádat! - azon kapta magát, hogy hangneme felettébb erős lett. Visszavett. - Ah, bocsi, hogy kiabálok, de az barátnőm egészségérő van szó, nem mehet így tovább! Ki kell valamit találnunk!
Ajtócsapódásra kaptuk fel fejünket. A falak mögül hirtelen Tommo bukkant fel két nagy szatyorral a kezében.
-Segí... - még ki se tudta mondani, Mona azonnal kivette kezei közül a kisebbik szatyrot. - Köszönöm! - sóhajtott fel hálásan. Kérdő pillantásainkat nem tudta elkerülni, azonnal neki estünk.
-Minek hoztál ennyi cuccot? - pillantottam rá. Szürkés szemeivel arcom kémlelte, pillantása égető volt.
-A hétvégén lesz egy kis összejövetel. Nem nagy cucc, csak pár haver, és gondoltam, ha már enyém a ház, akkor kihasználom, mint általában.
Valami furcsaság rejlett mosolyában, attól tartottam a ,,kis összejövetel" alatt nem csak 3-4 havert takargat, hanem mondjuk 30-40-et. És abban a ,,szűk baráti körben" ott rejlik az az ember, akit nagyon nem szerettem volna abban a pillanatban látni. Harry...

12 megjegyzés:

  1. Oo, ez volt eddig a legeslegjobb resz... *-*
    Nekem Harry sokkal szimpibb, mint Sophie... Nemtom miert... :D
    Na mindegy, imadlak, imadom a blogodat is, es ahogyan irsz, azt is :)
    Varom a kovetkezot :)
    Puszi: Franci ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Harry-s blog lévén megértelek, hogy miért Styles a kedvenced. :D Őszintén mondva Sophie-t kicsit naivnak teremtettem meg, így könnyebben beleesik a rosszba.
      Köszönöm xx ❤

      Törlés
  2. Istenem!Annyira jo lett ez a resz IS vagy whaa!❤Imadom!❤Siess a kovetkezo resszel!❤

    VálaszTörlés
  3. Ahw...imáádoom!!:333
    Amúgy fogadjunk,hogy amikor a Harry-s részt írtad a fejedbe volt a No control!:D
    Rúzsfolt a kávéscsészén,az ártatlanság nyoma a huzaton,nem tudta kontrollálni magát...valabonnan ez ismerős...:D
    És sikeresen megsirattál,amikor Harry ezt mondta:"Azt hiszem...beléd szerettem." :'')))))))
    Szegény Sophie...ha tudná,hogy Harry ugyan úgy ki van akadva,mint ő....
    Azért remélem, hogy a bulin ott lesz Harry,és meg tudják majd beszélni a dolgokat...:))))
    Nagyoon várom a kövi részt!
    Imádlaak!♥
    Pusssszi ;*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh VÉGRE! Vártam ki lesz az első kommentelő aki észreveszi, hogy a No Control adott ihletet Harry részének megírásához.:D
      Máskor azt mondom hogy nem állt szándékomban senkit se megsiratni, de ebben az esetben tényleg azt akartam, hogy ejtsetek pár könnycseppet. Bevallom egyet-kettőt én is elmorzsoltam...

      Köszönöm a megjegyzésed xx ❤

      Törlés
  4. Haaat ez ..huuh...IMADOM *•*

    VálaszTörlés
  5. Nem is tudok mit mondani erre (persze jó értelemben) :-) Nekem nagyon átjöttek az érzelmek!
    Siess a kövivel :-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azok az érzelmek... :D Most nagyon-nagyon örülök xx ❤

      Törlés
  6. Nagyon átjöttek az érzelmek és megsírattál! Megint! Szeretném, ha kibékülnének :'(
    Imádlak és a Imádom :-D Siess a kövivel :-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy örülök, hogy többetek is együtt tudott érezni Sophie-val és Harry-vel! xx ❤

      Törlés