music

2015. július 26., vasárnap

36. rész - "Hiányzol"

Sziasztok Drágáim! 

Meghoztam a 36. Részt! Sajnálattal kell közölnöm, hogy már csak 4 rész van hátra a blogból. De addig is fel a fejjel, hiszen még nincs vége!:) 

Köszönöm az előző részhez, illetve a 5 Years című művemhez szánt kommenteket! Nagyon jól estek! 
Most pedig jó olvasást szeretnék kívánni! 
Oldalt szavazzatok, hogy igényt tartanátok-e a második évadhoz.
Csatlakozzatok a facebook csoporthoz: Just be FREE
Alul fejtsétek ki véleményeiteket, és nyomjátok meg a like illetve az unlike gombocskát! :) 

All the love, Lishiza. xx.



,,Elismerni, hogy komolyan Ő az az ember akiért bármit megtennél, még az ellen is, hogy csúnyán kihasznált, nagyon fájdalmas dolog. De nem tudsz ellene mit tenni, az érzést nem tudod csillapítani, nem tudod kontrollálni, hogy szereted-e vagy nem. Általában az emberek ezt nevezik a se veled-se nélküled kapcsolatnak, én pedig ezt nevezem szerelemnek."


Louis Tomlinson


Miközben olyan gyorsan vezettem a kikötő felé ahogyan csak tudtam, a műszerfalra dobott karkötőt figyeltem. Egyszerű S betű egy zöld kristállyal, illetve egy rövid üzenet, ,,Én is". Agyam az időn kattogott, hét és fél óra nem kevés idő, főleg ha a kompjáratok csúsznak. Szerencsémre pont elkaptam a délit. Kiszálltam az autómból, s a pénztárhoz futva váltottam jegyet. Felkészültem arra, hogy borsos ára lesz, mert az utolsó pillanatban nem éppen a legkedvezőbb megvenni, de egy barátság és egy szerelem volt a tét, itt nem számított a pénz. Egészen kifulladva futottam vissza a kocsiig, és a gáza taposva az utolsó pillanatban felhajtottam a mozgó hajóra. Zsúfoltság, kavarodás és hangos beszélgetések töltötték meg a teret. Ki kellett volna szállni a járműből, mert baleset veszélyes lett volna, ha véletlen beindul, de egyszerűen képtelen voltam másra koncentrálni. Hét és fél óra... Sokalltam az időt, féltem hogy Harry nem bírja tovább és bármelyik pillanatban jöhet egy telefon, amiben elbúcsúzik tőlem, majd már csak a pisztoly lövést hallom, s a telefon hangos koppanását a földön. Próbáltam egy kicsit relaxálni, a hányinger kerülgetett, nem bírtam a hajsó utazásokat. Hátra döntöttem az ülést, majd befelé fordulva lehunytam a szemeimet. Csak sötétséget láttam, és egy régi emlék elevenedett fel bennem.


,,- Ne parázz már! - nevetett az akkor még csak tizenhét éves Harry. Tizenkilenc éves fejjel mindent tisztábban láttam, ezért próbáltam megóvni a fiút a rossz dolgoktól. Makacs volt, szörnyen makacs, illetve ehhez társul az elmondhatatlan akarat és kitartás. Legjobb barátjaként persze mindenben mellette álltam, bár volt pár pillanat mikor legszívesebben letagadtam volna az ismertségünk, mégis büszkén vállaltam, hogy a barátom. 
- Nem parázok... - túrtam bele a hajamba és felmásztam a mellé. 
A tízemeletes ház tetejéről letekintve megszűnt minden zaj. Azt hinné az ember, hogy ilyenkor hangosabbak az autók, a mindenség, de nem. Csak a gondolataidat hallod, és a szíved dübörgését. Harry leült, s előhúzta a kabátja zsebéből a cigarettát. A szél miatt nehezen gyújtotta meg, de mikor sikerült felperzselnie széles mosoly ült ki arcára. Hideg tavaszi este volt, csendben néztük ahogyan lemegy a nap, míg egyszer csak Harry telefonja meg nem csörrent. 
- Mondd! - utasította a vonal másik felén lévő embert. Kíváncsian figyeltem arcát, ahogyan a kedves, gyermeki mosoly átvált egy ijedt, komoly tekintetre. Ez a pillanat örökre a fejembe vésődött, ekkor tört meg minden. Megkapta azt a feladatot, hogy keresse meg Sophie-t az apjával együtt, de ez akkor nem történhetett meg, hiszen később June halála bekavart. 
Összezavart , fátyolos tekintettel rakta le a telefont. Felém fordult. 
- Elegem van ebből! - remegett a dühtől, mérgében eltaposta a csikket, majd felállva az épület széléhez sétált. - Élni szeretnék, szabadon és korlátok nélkül. Családdal, barátokkal, és valakivel aki mindig mellettem lenne. Nem számítana neki, hogy mit teszek, hogyan csinálom, milyen külsőm van. Szeressen azért aki vagyok. Manapság olyan nehéz ilyet találni, az emberek többsége első ránézésre elítél, meg sem várja, hogy mondjak valamit. Akarok egy lányt, aki elfogad, minden feltétel nélkül, akiben megbízhatok... És aki nem csak egy éjszakára kellene. Szerelmes akarok lenni, de így nem megy... - hangja megtört volt, teljesen megértettem. Persze nekem is voltak egy éjszakás kalandjaim, de nagyon vágytam egy barátnőre aki mindig ott áll mellettem, nem hagyva, hogy hülyeséget tegyek. - Inkább megyek, felszedek megint egy ribancot! - mérgében beleütött egyet az egyik légkondiba, ami az épület tetejére volt erősítve.
Ez volt az utolsó éjszakája a börtön büntetése előtt."



Harry mindig is borzasztóan küzdött a céljai iránt, de ha úgy adódott nagyon hamar feladta és a könnyebbik, ám de rosszabbik utat választotta. Mindig is irigy voltam a bátorságára és a fájdalom tűtő képességére. Hiába lőtték meg vagy ezerszer, ő mindig felállt, mintha valami kőből lett volna. Emberfeletti erővel bírta a golyó áthatolását bőrén. Igaz testét hegek borítják emiatt, Sophie-t is rengetegszer maga mögé tudta, feláldozta a testét, hogy védje a lányt.




Arra keltem fel, hogy az ablakomat kopogtatják, előre néztem, s végre megpillantottam a Holyhead-ben lévő kikötőt. Több, mint három óra utazás után ismét vezethettem. A hányinger igaz elmúlt, de felváltotta a görcsös érzés, és a nyugtalanító szív kalapálás. Négy órát kellett vezetnem Londonig, az időjárás pedig csőbe húzott. Egész Wales-ben sütött a nap, és amint Angliába értem az eső nem kímélt meg. Jobbnak láttam volna félreállni, de nem tehettem. Megígértem Sophie-nak, hogy biztonságba tudom Harry-t, nem okozhattam neki csalódást. Az autópálya elhagyatott volt egy kósza lélek se járt arra fele, így nem érdekelt mennyivel megyek. Enyhén súrolta a 200 km/órát, a négy órából pedig három lett. London tábláját megpillantva felsóhajtottam, onnan már csukott szemmel is eltaláltam volna.

Nagyjából 2 kilométernyire lehettem Harry lakásától, mikor hirtelen lefékeztem. Kígyózó autósor állt meg előttem. Letekertem az ablakot, s kihajolva figyeltem a történteket. Az eső elmosott mindent, semmit nem láttam. Nagy erővel feltéptem az ajtót, s megelőzve pár autót szembesültem, hogy baleset történt.
- A büdös életbe! - rúgtam bele az autóm kerekébe, ekkor már nagy nyomást éreztem vállaimon. Bensőm fájdalommal telt meg, minden egyes pillanatban emlékek ugrottak be. Az ablakon keresztül benyúltam kocsim belsejébe, kivettem a műszerfalon található karkötőt, majd a zsebembe mélyesztettem. Hirtelen ötlettől vezérelve futni kezdtem a szakadó esőben, hajam vizesen hullott arcomba. Két kilométer nem a világ vége, de abban a percekben azt éreztem, hogy nemhogy kettő kilométer, de még két métert sem tudnék megtenni. Elkéstem. Úgy éreztem, hogy elkéstem. Lábaim alig bírták a tempót, de amikor megpillantottam a nagy háztömböt, ahol Harry lakása helyezkedett el felsóhajtottam. Legbelülről erőt gyűjtöttem, s minden maradék erőmmel rohanni kezdtem.
Mintha mázsás súlyokat húztam volna lábaimon, a lépcsőn nehézkesen lépkedtem fel, de az ütemet megtartottam. Példát vettem Harry-ről, hogy egészen a kimúlásig küzdeni kell, nem adtam fel.


Szinte neki rohantam az ajtónak, a kilincset olyan gyorsan nyomtam le ahogyan csak tudtam. Szinte betörve a fát, beestem a küszöbön. Felpattantam, éreztem az adrenalint ami elöntött, közben pedig félelem fogott el, hogy milyen látvány tárul elém. A lakás a feje tetején állt. Széttört poharak, tányérok hevertek a csempén és a szőnyeg sörtéi között. Egy-egy szilánk darabon, pedig megcsillant a meggyvörös vér. Magam után húzva a víz csíkot beljebb merészkedtem. Minden egyes lépésnél remegve nagyot nyeltem. A nappaliban szétszórt piás üvegek brutális mennyiségben. Összetört képek és emlékek. Leszaggatott függönyök és szétszakított párnák. Minden romokban hevert, akár csak egy csatában.
A hálószobába rohantam, szemeimmel ugyanolyan fennforgást véltem felfedezni. A szekrényben lévő tükör összetörött, szintén vércseppek fedték a szilánkokat. Majd a vércseppek egy kisebb tócsába torkolltak, a tócsa pedig az ágy mellett végződött. Szembesültem a göndör fürtökkel.
- Harry! - kiáltottam. Azonnal barátom segítségére siettem, mozdulatlan teste megfagyva hevert a vörös váladékban. Szemeim könnyekkel teltek meg, mellkasom szorítani kezdett. Elkéstem! Tudtam, hogy elkések! Mellette kellett volna maradnom! Elvesztettem. Meghalt. Pillanatokon belül sós folyadék csurgott végig arcomon, ezzel még jobban eláztatva - már ha ez lehetséges volt -, így is teljesen vizes pólómat. - Haver, ez nagyon nem vicces - térdeimre rogytam, s próbáltam valamit kieszelni. Teste még mindig nem mozdult meg. Nem fogtam fel, hogy mi is történt. Remegő ajkakkal kaptam el kezét és próbáltam pulzusa után nézni, mikor megláttam a mély vágásokat csuklóján. - Basszus! - túrtam hajamba. - Harry, gyere kérlek! Kelj fel hallod! Harry! - fiú létemre eléggé kikeltem magamból. Reszkető végtagokkal téptem ketté egy párnát, s próbáltam elszorítani csuklóját. Nem sok tapasztalatom van ilyennel szemben, általában mindig Ő maga intézte sérüléseit, de párszor megfigyeltem hogyan csinálja. Alkoholt kerestem a házban, furcsa módon sehol nem találtam. Harry-től kitelik, hogy képes meginni egy egész szekrényivel. Mikor már a kanapé alatt is megnéztem, hogy van-e eldugott piája, de nem találtam, idegesen belerúgtam a földön található törött vázába.
Reálisan kellett gondolkodnom. Honnan szerezhettem volna alkoholt? Soha nem volt jóban a szomszédaival, szerintem nem is ismerte őket, csak látásból. Honnan szerezhet valaki alkoholt? Abban a pillanatban minden reményem Sophie-ban volt, a fürdőszobába futottam és csak reménykedtem, hogy találok körömlakklemosót, ami tartalmaz alkoholt. Feltéptem a fürdőszobai szekrényt, körömlakklemosót nem találtam, viszont alkohol tartalmú férfiparfümöt igen. Szemeim felcsillantak és egy vattát megragadva rögvest visszafutottam Harry-hez.

Először vizes szivaccsal töröltem le a kezéhez tapadt vért, majd fertőtlenítettem és a fehér anyaggal bekötöztem. Nyakához vezettem a kezem, s ismét kétségbeesetten kerestem pulzusát. Mélyen, szaggatottam fújtam ki a levegőt, mikor megéreztem. Él. A vizes borogatás ismét színt vitt, sápadt fehér arcába. Megindult a vérkeringése.
Fogalmam sincs, hogy magyaráztam volna meg Sophie-nak ha nem így lett volna. Kezdjük ott, hogy magam sem fogtam volna fel.
Már tárcsáztam a mentőket, a következő személy pedig az a lány volt aki idegesen várta a hívásomat. Kikerestem Sophie nevét, majd a fülemhez szorítottam a készüléket. Az időt rendesen elhúztam, így valamikor hajnali kettő előtt került sor a hívásra. Mozgolódást hallottam hátam mogul, riadtan fordultam hátra. Arcom eltorzult mikor megláttam az égnek meredő szőke tincseket, azokkal a rikító kék szemekkel. Időm viszont nem volt cselekedni. Luke leütött, a hirtelen és nagy csapás miatt a földön heverő szilánkokon kötöttem ki. Pisztolyával a szekrénybe lőt amiből a maradék tükör is kitört és sikeresen rám hullott, mire felordítottam fájdalmamban. A telefonom mellém esett, hallottam, hogy Sophie és Mona zokogásban tör ki, de válaszolni már nem tudtam. A fejemet érő ütés miatt szédülni kezdtem és elvesztettem az eszméletem.


Sophie Angel


ElenaSokkban járkáltunk fel alá Mona-val, azt találgatva, hogy mi történhetett. Mindkettőnk kezében ott volt a telefon, és abban reménykedtünk, hogy Louis vagy Harry pillanatokon belül felhív minket. De kis időn belül nem csak a telefont, hanem a zsebkendőt is a kezünkbe kellett venni. Csillapíthatatlan sírásunk töltötte be a nagy, üres házat. Senkire nem tudtunk számítani, senkinek nem tudtunk szólni. magunknak kellett cselekedni, de fogalmunk sem volt, hogy mit tehetnénk. Tizenhetedjére hívtam fel Louis-t abban az 5 percben, de mobilja ugyanúgy cselekedett, mint azelőtt. Hosszas várakozás után kisípolt. Mint két idióta úgy rohangáltunk a házban, hol fel az emeletre, hol le a konyhába, vagy a nappaliban, mindeközben kettő asztma spray-t hurcoltam magammal.
Nem tudom szavakba foglalni, hogy mit is éreztem. Üres voltam, mégis teli kétségbeesett érzésekkel, kérdésekkel és minél előbb válaszokat akartam. Mellkasom szorított, mint mikor egy játékbaba vagyok, aki körül a kisgyerek lassan köré zárja ujjait, s csak szorítja. Szorítja, míg egyszer csak el nem fogy a levegője és megszűnik lélegezni. Szívem torkomban dobogott. Olyan erővel és hevességgel, mint amikor a lovak vágtáznak. Olyan kapacitással verik földhöz patáikat, mitől beleremeg az ember. Kezeim. lábaim képtelenek voltak nyugton maradni, remegve próbáltam meg kontrollálni magam, de nem tudtam. Ez volt az egyik verzió a megőrülésemnek. A másik pedig a teljes ellentettje. Mikor egész végig csendben ültem, nem jártak végtagjaim, nem beszéltem, nem sírtam. A remegés még ott volt, de az csak a visszafojtott sírástól. Ellazulva dőltem hátra a kanapén, akárcsak egy idegbeteg, úgy harapdáltam alsó ajkam. És egyszerűen nem éreztem semmit, a mérhetetlen belső fájdalmakon és az ürességen kívül. Agyam megállás nélkül kattogott, segítséget és kiskaput keresve. Valaki biztos van aki a hasznunkra lesz. Majd elfogott a hiány érzet, a pánik, hogy valószínűleg soha nem láthatom. Soha nem ölelhetem magamhoz, éreztem, hogy nagy baj van.
- Mona - suttogtam. Barátnőm összerezzent neve hallatán, bár nem csak emiatt reszketett. Féltette újonnan kapott kincsét az élettől. Féltette Louis-t. - Rosszat érzek.
-Én is - nézett rám nagy szemekkel. Azelőtt mindig biztatott, mindig azon volt, hogy csak a jót mondja szemeimbe. Ám akkor képtelen volt elismerni, hogy nincsen semmi gond. Mindketten jól tudtuk, hogy valamelyik fiút bántódás érte.
- Úgy érzem, hogy Harry az... Érzem itt bent - mutattam szívemre -, hogy bántotta magát, vagy valaki más sértette meg. - Megdörzsöltem arcom, azt várva, hogy felébredek az álmomból, de sajnos nem álom volt. Igenis ott ültünk, s ugyanazt éreztem, mint 0,01 másodperccel azelőtt. - Nem láthatom többé, nem ölelhetem többé, nem csókolhatom többé. Istenem most de jól esne egy szoros ölelés tőle, még ha csak kamu is lenne... Mit meg nem adnék, hogy láthassam! Tudtam, hogy gyávaság volt akkor elmenekülni, engednem kellett volna, hogy megmagyarázza a történteket! Hogy lehetek ekkora... Ahh!
Teljességgel kiakadtam, hajamba mélyesztettem ujjaim hátha a húzogatásával enyhítem a fájdalmat, de nem sokra mentem vele. Az ember azt hinné, hogy soha senki nem tud rá nagy nyomást gyakorolni, de az a fiú a szimpla létezésével kikészített. Olyan naiv voltam, hogy egykor meg akartam ismerni, hallgatni kellett volna a szüleimre, se hagyni Őt, de egyben életem legszebb estéje is hozzá kötődik. Valahogy elérte, hogy egyszerre utáljam és szeressem, úgy ahogyan csak tudom.
- Ne ostromold magad! - mondta barátnőm. - Őszintén bevallom én is érzem, hogy baja esett, de nem csak Harry-nek. Louis-val lassacskán annyi időt töltöttem együtt, hogy minden mozdulatát ismerem. Most pedig kibírhatatlanul fáj a fejem, szóval tökéletesen átérzem a fájdalmát, vele is gond van.

Hosszú másodpercekig bámultam magam elé. Végig pörgettem még százszor a lehetséges embereket akiknek szólni tudnánk. Mona addig hozott egy pohár rózsaszín löttyöt, ami valamilyen szörp lehetett, mert borzasztóan édes volt. S akkor ugrott be, a rózsaszín italról, hogy mégis kinek szólhatunk. Beugrott, hogy miért ilyen ismerős szőke barátunk, akivel átbuliztuk az előző estét. Tudtam, hogy valahol láttam már valahol, de az Istenért nem tudtam volna megmondani.
- Úr Isten Mona! - ugrott fel. Letöröltem arcomon maradt könnyeim, majd ismét járkálni kezdtem, a mobilom után kutatva. - Emlékszel arra a napra, mikor kiszöktünk a Funky Buddha-ba bulizni? Tudod mikor Payne kis híján megerőszakolt engem, de csak arra ment ki, hogy tesztelje Harry-t, mennyire vigyáz rám.
Mona egy pillanatig elidőzött, szemeit lehunyva idézte vissza emlékeit. Majd bólintott egyet.
- Hogyne emlékeznék! - Felvirult arccal folytattam.
- A kisbuszban volt egy szőke hajú fiú, gondolkozz egy kicsit ki is volt ő. Segítek: ír származású, és múlt éjjel rendesen leitatott engem. Na?
Arcán végig futott a felismerés, kirázott a hideg, ahogyan megcsillantak szemei.
- Basszus - suttogta maga elé. - Niall!
- Horan - bólintottam.
- Szerinted Ő is...? - kezdte a részletesebb beazonosítást.
- Száz százalékig biztos vagyok abban, hogy igen. Ő is FREE tag. Gondolj csak bele, honnan lenne jóba Louis-val, Harry-vel és Payne-nel? Együtt buliztak. Minden annyira magától adatik! Tommo mondta, hogy majd utánunk küldi, hogy nézzen ránk párszor! Mindig ott volt ahol kellett lennie. Nem hiszem el... - dőltem hátra a kanapén. Egyszerre volt diadalmas és siralmas hangulatom. Megismertem még egy csodálatos embert, akiről később kiderült, hogy ugyanúgy ,,gonosz", akárcsak a többi.
- Mondd, hogy tegnap ittál annyit, hogy megszerezd a telefonszámát! - könyörgő tekintettel nézett rám. Elhúztam számat és mélyet sóhajtva ragadtam kezembe a telefonom.
- Hogy ne ittam volna... - az emléket miatt összeráncolt szemöldökkel kerestem meg a szőke telefonszámát, névjegyeim között. - A mellemre írta rá... - mondtam olyan halkan ahogy csak tudtam. Mona harsány nevetésben tört ki, irigykedtem rá, hogy abban a pillanatban is olyan jóízűen tudott nevetni, még ha nem is tartott sokáig. Lehunytam szemeim, majd a fülemhez emeltem a készüléket. - Kicsöng - adtam helyzetjelentést.
- Hangosítsd ki! - ült mellém barátnőm. Kihangosítottam a hívást, s vártunk. Barátunk hamarosan felvettem, igaz pillanatokig csak az ágy recsegő hangja hallatszott, de azután egy fáradt, rekedt férfihang köszönt nekünk.
- Sophie?! - nyögte nevemet kérdőn.
- Niall - megrökönyödve tornyosultam a kütyü fölé. Szemeim megint megteltek a sós folyadékkal, de ekkor erőt véve magamon nem engedtem ki őket. Hosszasakat pislogva, elhessegettem a rossz gondolatokat és csak azon voltam, hogy értelmesen el tudjam magyarázni, hogy mi is történt. - Segítened kell. Baj van.


***


Nem telt el negyed óra, a Szőke már a csengőnkön lógott. Bekötöttem a cipőfűzőimet, amíg Mona ajtót nyitott neki. Hosszas léptekkel jött felém, s az ölelésébe vont.
- Nem lesz semmi baj! - megsimította hátamat. Annyira szerettem volna azt mondani, hogy tudom. De az érzelmeimben bíztam, nem az eszemben. Kivette kezeim közül a sporttáskát, majd barátnőmhöz fordulva ugyanezt tette. Bepakoltunk a kocsijába, s beszálltunk, eközben ismertette velünk a tervet. - Ahogy számoltam komppal még mindig előbb érünk oda, mint repülővel. Túl sokat kellene várni a reptéren, a következő kompjárat pedig négykor indul. És talán így praktikusabb is, hiszen a hajózás után autóval folytathatjuk az utat. Mit gondoltok erről?
- Nekem csak az számít, hogy újra láthassam, nem számít, hogy hány órát utazok, csak épségben tudjam Őt... - mielőtt ismét elkapott volna a sírógörcs, Niall kezét vállamra csúsztatta és erősen megszorított ezzel szellemileg visszarángatva a földre.
- Héj Sophie! Nézz rám - eleget tettem kérésének, kék szemeit figyeltem -, Harry erős, ha kibírta azt, hogy anno otthagytad, pár pedig az nagy és fájdalmas nyomot hagyott benne, akkor mindent kibír - szavai lelket öntöttek belém. Megcsillanni látszott a remény, hogy a Göndör jól van. - Azt a gyíkfing Luke-ot megmozdulás nélkül lenyomja. Tudod, Styles a tekintetével is képes ölni. - Mondata végéhez egy kacsintást fűzött, vettem a célzást.
- Hát... Igen - fordítottam el arcomat, nehogy meglássa, hogy belepirultam gondolataimba. A zöld szemek lebegtek magam előtt, és az a csábító, ám de szelíd tekintet, mely képes volt bekebelezni. Fogságából nem tudtam elszökni, odaláncolt.
Az autó motorja felbúgott, Niall gázt adott neki és már ki is hajtott az utcából.


Elképesztő tömeg volt a kikötőnél, ki gondolta volna, hogy hajnali négykor ennyien utaznak Holyheadbe. A jegyek megvoltak, így kiszálltunk Mona-val és szöszi barátunk felhajtott a vízen közlekedő járműre. Mi addig a komp azon részébe mentünk, ahol az utasokat fogadták. Nem volt nagy terem, éppen hogy mindenkinek jutott egy szék, de még így is volt aki a bőröndjén ült, vagy a falnak nekitámaszkodva állt. Ahogy elnéztem az embereket, elfogott az álmosság. Mindenki üde, felfrissült illetve kialudt arccal kémlelte í sörér víz felszínét, én meg akárcsak egy hulla - aki abban a percben készül valami csoda folytán ismét meghalni -, úgy ültem. Hol kinyújtottam a lábaim, hol felhúztam a mellkasomig. Nem bírtam egy helyben maradni, iszonyat fáradt voltam, de képtelen voltam magamat alvásra bírni. Telefonomat akkor is a kezembe szorongattam és azon voltam, hogy telepatikus képességeimmel - amik amúgy nincsenek -, megérintsem Louis-t vagy Harry-t hogy hívjanak. Aztán eszembe jutott Niall, hogy a felszállás óta nem láttam. Közöltem Mona-val, hogy kimegyek levegőzni, mert a zsúfoltságtól komolyan rosszul lettem. Pánik fogott el és a hányinger is kicsit eluralkodott rajtam. Hirtelen felpattantam, megszédültem, vissza szerettem volna ülni, de mire odanéztem már más ült a székemen. Mindegy alapon elindultam kifelé. A komp végében megláttam Niall-t a korlátnak támaszkodva. Az távolba nézett, nem láttam arcát de anélkül is meg tudtam állapítani, hogy ez a hirtelen jött dolog neki sem kedvezett.
- Elmondhatatlanul fáradt vagyok - támaszkodtam mellé. Összerezzent hangom hallatán, lehet nem kellett volna így ,,rátörnöm". - Bocsi, ha megijesztettelek, de egyszerűen már nem bírtam odabent. Az a zsúfoltság és melegség...
- Keveredve az izzadság szagával - fejezte be helyettem a mondanivalómat. Felhúzott szemöldökkel meredtem rá. Elmosolyodott furcsa arckifejezésemen. - Mullingarben születtem, nem először kompozok. Tulajdonképen ezért állok idekint, nincs kedvem megfulladni odabent.
Tekintete ismét az égre vándorolt az enyémmel együtt.
- Akár csak a gyémántok - állapította meg.
- Gyönyörűek! - bólogattam. Akárhova néztem, mindenhol a csillogó, apró pontok lepték be az fekete égboltot. Hihetetlen látványt nyújtott, eddig még nem nagyon figyeltem meg, milyen csodákat tart a Földünk számunkra, akkor egy újabb látvánnyal gazdagodtam.
- Harry mondta neked, hogy én is tagja vagy a...a...annak? - kereste szavait. Gyorsan váltott témát, kicsit olyan volt, mintha nyomasztotta volna ez a kérdés.
- Harry soha nem mondott senkiről semmit. Sokáig Louis-ról sem tudtam, hogy sötét múltja van. És mielőtt azt gondolnád, nem is Tommo-tól tudjuk, rájöttünk, magunktól. Sok volt a jel. Nem tudom, hogy emlékszel-e, de volt egy közös bulink a Funky Buddha-ban.
Nem időzött el, azonnal válaszolt.
-Emlékszem. Hogyne emlékeznék, az a csaj akit vittem szépen ott hagyott engem - elnevette magát. Fájdalmas, nem szívből jövő nevetés volt, próbálta magát erősnek mutatni, nem kellett volna.
- Sajnálom - súgtam.
- Nem a te hibád, szimplán csak nem vagyok olyan, mint Louis vagy Harry. Nem megy ez a csajozás.
Szívem szakadt meg érte. Látva még egy embert összetörve úgy éreztem össze kellene szednem magam. Legalább egy ember legyen a közelben aki erőt ad másoknak, aki nem a padlón van, hanem a padlóról segít fel embereket. Mély levegő vettem, kitártam kezeim, s ölelésembe vontam a Szőkét.
Teste mereven állt pár pillanatig, míg fel nem fogta, hogy mit is csinálok. Majd izmai elernyedtek, körém fonta karjait, s magához húzott. Egy újabb szoros barátság alakult ki abban a pillanatban.
- Nekem így vagy tökéletes, és hidd el, valakinek egyszer ugyanúgy fog dobogni érted a szíve, mint neked iránta! - válaszul megsimította hátamat, és egy apró puszit nyomott fejem tetejére.
- Harry pedig egy akkora gyökér amelyet még nem látott a világ! Hogy volt képes egy ilyen lányt elengedni?
Szavai hallatán elhúzódtam tőle, elfogott a hiány érzett. A Göndör volt szívem közepe, és jobban a dolgok mögé nézve nem az Ő hibája, hogy szétmentünk.
- Nem az Ő hibája, észben én is benne voltam. A büszkeségem akkor nem engedett, így elmenekültem. Ezért voltam Dublinban. Elmenekültem a szerelem elől, meg sem vártam a magyarázatát, olyan szánalmas vagyok! - temettem kezeim közé arcom, megszegtem a pár perccel azelőtt tett ígéretem, nem voltam elég erős. - Adnék neki még egy esélyt, de nem tudom, hogy menne-e?
- Hogy ne menne! Szereted Őt, nem?


Niall kérdésén nem akarva, de muszáj volt elgondolkodnom. Felmerült bennem az összes sérelem amit okozott. Mint egy üstökös, úgy csapódott bele az életembe. Csábított, hazudott, átvert, összetört, és ezek ellenére is elérte, hogy teljesen beleszeressek. megmentette az életem nem egyszer, többször is bizonyított, és ha választanom kellene a saját életem és az Ő élete között, akkor az övét választanám. Ha szüksége lenne rá, akkor pedig az égről is lehoztam volna egy pár csillagot, hihetetlen, hogy hogyan képes befolyásolni. Hogy mikre rá tudna rávenni, az egész fiú látszatra olyan, mintha egy tündérmeséből lépett volna ki, s aztán megismertem. Még mindig határozottan állítom, hogy Ő egy kitalált teremtmény, mert hiába vannak hibái... Egyszerűen tökéletes.
- Szeretem. Nagyon szeretem.
A Szőke elmosolyodott, kék szemei csillogtak a sötétségben, mintha az is egy pár gyönyörű csillag lett volna. kirázott a hideg.
- Nem ér meglepetésként, ha azt mondom Ő is nagyon szeret téged.
- Pont ezért nem értem miért tette mindazt... - végig simítottam karjaimon. A hajnali szél csípett, fázni kezdtem.
- Egyszerű, kérdezd meg - édesen megvonta vállát, miközben átadta pulcsiját. - Tessék - nyújtotta felém a puha, meleg anyagot.
- Nem fogadhatom el, borzasztóan hideg van, neked is szükséged van rá! - tiltakoztam, de a Szőke ekkorra már a hátamra terítette.
- Most nem fázok, ha pedig szükségem lenne rá, csak kiveszek még egyet a kocsiból - magyarázta. Kedves gesztusát hálás pillantással jutalmaztam. Még egy kérdés az életemben, ennek a cuki fiúnak, hogy hogy nincsen barátnője?
- Köszönöm Niall! - összehúztam magamon a pulóvert, jól esett a melegsége.
- Nagyon szívesen bármikor odaadnám! - felelte. 'Ó'-t formálva ajkaimmal kijavítottam magam.
- Nem csak a pulóvert köszönöm, hanem úgy... Mindent. Hogy felkeltél hajnalban és itt vagy, nem tudom mihez kezdtem volna, ha elutasítasz... valószínűleg most egy késsel a mellkasomba feküdnék a konyha csempéjén - mondatom közepette elnyomtam egy hosszú ásítást. Porcikáim egyre jobban azt érezték, hogy kész, vége. Meghalok.
- Kérlek ne mondj ilyet, ha tudtam volna, hogy mi történt akkor én mentem volna Londonba Harry-nek segíteni, de Louis nem tájékoztatott erről. Most pedig miatta is izgulhatunk, mély barátsága van Harry-vel. Félek, hogyha úgy ta... - mondatát elharapta, amin szemei arcomra vándoroltak. Ajkaim remegni kezdtek és az erősségem megint megingott. Megkapaszkodtam a korlátban, elvesztettem egyensúlyom, muszáj volt leülnöm a földre. Szabályosan rosszul lettem. - Jól vagy? - ült le mellém Niall.
- Nem - ásítottam. - Alvásra van szükségem.
- Gyere - húzott magához. Fejemet a fiú vállára döntöttem, lehunytam szemeim, éreztem ahogyan testemet elönti a megnyugvás. Viszont a tervem miszerint alszok egy jót azonnal szertefoszlott, mikor megcsörrent a mobilom. Azonnal felugrottam, és olyan gyorsan halásztam elő zsebemből ahogyan csak tudtam.
- Kérlek legyél Louis, vagy... - könyörögtem, de csak egy ,,privát szám" felirat lebegett ott.  - Ismeretlen - sóhajtottam mélyen, fájdalmak között. Már nem is volt kedvem felvenni.
- Hangosítsd ki, lehet ők azok, csak másik telefonról!
Hallgattam Niallre, felvettem és rögvest ki is hangosítottam. Szuszogás szűrődött ki.
- Ha-harry? - szóltam bele remegő hangon. - Te vagy az? -Nem válaszolt senki. Teljes csend állt be. Már majdnem leraktam mondván ne szórakozzon velem senki, amikor hadarva beleszólt valaki.
- Kérlek ne hallgass rá, akármit mondd ne tedd meg! A lényeg, hogy maradj biztonságba Sophie! Esküszöm kiszabadu... - a rekedtes férfihangból mindent kiszűrtem amire szükségem volt. Mondata egy hatalmas ordításba torkollott. Mint mikor kínoznak valakit, és ha rosszat mondd, nehezítenek a fokozatokon. - Esküszöm - lihegte remegve - esküszöm, hogy megkereslek, Csak ne bízz meg benne, könyörgöm ne gye... - ismét hatalmas ordítás. Fogalmam sem volt mit tehetnek vele. Áram alatti székben ül, vagy korbácsolják, esetleg rosszabb. Niall-re néztem aki biztatóan megszorította a kezem, majd valami olyasmit tátogott, hogy ,,minden rendben lesz". Hosszabb percekig nyöszörgés, sírás és csak a lihegése hallatszott. Szívem pedig beleszakad abba, hogy hallom hangját, de közbe fájdalmak gyötrik. - Hiányzol és chhh - szisszent fel, ezek szerint újabb  adagot kapott - Sajnálom...

A vonal kisípolt, megszakadt. Lábaim elgyengültek, rongybabaként estem össze, hiába kapott utánam Niall, már késő volt. A fáradtságtól és a lelki sérelemtől a földön landoltam. Felhúztam lábaim és csillapíthatatlan sírásban törtem ki.

10 megjegyzés:

  1. Hubasszus...:'(((
    SZERRNCSÉRE NEM HALT MEG!!!:')))))
    Luke elrabolta volna Harry-t?Akkor gondolom az a hívás,amolyan "beszélhetszveledehavalamiolyatmondaszakkorkapsz" vszóval szóval érted...
    És az az utolsó mondat...ott nagyon bőgtem...:')))))♥
    Csak éljék túl Louis-sal...Sophie-ék találják meg Harry-éket és legyen happy end...ennyi szenvedés után legyen happy end...kérlek...
    Nagyooooooooooooon várom a kövit! :)))
    Imádlak!♥
    Pusssszi ;*
    Ui.:Nialler annyira édes volt...:3♥♥

    VálaszTörlés
  2. MUSZÁJ EZT CSINÁLNOD VELEM?
    DE KOMOLYAN?
    Jajj te lány én nagyon kiakadok, ha Harry vagy Louis nem éli túl.. Nagyon durván!!
    Miért itt hagytad abba?:(
    Egyébként ez is fantasztikus rész lett, várom a következőt!:)

    VálaszTörlés
  3. Helló nagyon jó rész volt és a vége happy end lesz ^-^ talán remélem...
    Második évad? c:
    Hamar kövit *-*

    VálaszTörlés
  4. Ez.. ez.. ez.. ez..?? *.* asdfghjjkl... ennyi, kész, végem. Szerintem én haltam meg Harry helyett. Semmi értelmeset nem tudtam kinyögni miután végigolvastam. Imádom Luke-ot, de most nem örülök neki, viszont Niall... Jajj egyem meg de szeretem XD Hamar kövit pls :D

    VálaszTörlés
  5. Na jó!! Ez a kínzás amit véghez viszel kezd nagyon kiborítani!! Nagyon örülök, hogy nem halt meg és remélem nem is fog. Legyen Happy End, mert olyan sok mindent átéltek már, nem létezik, hogy ne az legyen.
    Siess a kövivel!!!! <3

    VálaszTörlés
  6. Annyira szépen írsz:') ha így folytatod olyan sikeres lesz ez a blog mint a Dark:'D ❤� én .
    Nagyon nagyon remélem hogy nem adod fel ,mert sok író feladja: nincs ötletük,nincs idejuk vagy esetleg kedvük. De TE soha se hagytál minket "el" és szerintem nekem ezért is ennyire fontos ez a történet. Az érzelmes részeken elsírom magam,az izgalmas részeken lerágom a körmöm:D A rész amit az 1D szülinapjára írtál olyan eszméletlenül szép volt, hogy elsírtam magam. IGEN SZERETNÉK MÁSODIK ÉVADOT vagy még többet. Olyan 4-5 napja olvasom a blogot és itt tartok:) megszállott lettem! Azt?:'DDD
    Csak így tovább ��❤❤❤❤❤ (siess a következővel):)

    VálaszTörlés
  7. Itt abbahagyni???? Are u fuckig kiddimg me??? Imadooom ez a blog PER-FECT (tudom hogy Liam hangjan olvastad;))
    Ha Harry vagy Louis nem eli tul:( kinyirlak te lany: DDD ♥♥♥ Niall:'DDD sirok rajta xddd
    Remelem lesz masodik evad :)♡

    VálaszTörlés
  8. Sajnálom ,hogy névtelenűl írok de valamiért nem enged bejelentkezni:// kérlekkérlekkérlekkérlekkérlekkérleknagyonszépenkérlek, mindenki nagyon szépen kér Téged, hogy legyen 2. évad:)))♥♥ rossz lenne az életem -e blog nélkül!!:( Eszméletlenül írsz csak így tovább:) :*

    VálaszTörlés
  9. Wáooo
    Tegnap talaltam ra a blogodra magyon tetszik
    Minden resz fantasztikus
    Jahj nagyon varom mi lesz a folytatas :)

    VálaszTörlés
  10. Istenem kérlek,nagyon szépen kérlek legyen második évad!! Nem tudom hogy mit csinálok ha nem lesz.Muszály tudnom a folytatást végig bőgtem érted? :'c fantasztikusan írsz átadod az érzelmeket,beleképzelem magam a karakter helyébe és olyan mintha én lennék.meghalok ha nem tudom mi lesz

    VálaszTörlés