music

2015. augusztus 14., péntek

38. Rész - Életmentő

Hejhó! 

Az éjszaka elején jelentkezek most is - mint egy éjjeli bagoly -, de megérkeztem a 38. résszel! Semmi különöset nem fűznék hozzá ezúttal. 
Csak egy zenét ajánlanék a rész elolvasásához: 

Remélem ezúttal is tetszeni fog! Köszönöm szépen az előző részhez szánt kommenteket, illetve a pipákat! Továbbra is szavazzatok oldal, hogy legyen-e második évad. Lépjetek be a blog facebook csoportjába! 

Most is várom a megjegyzéseket alul! Köszönöm szépen xx. 

Jó olvasást kívánok! :) 

All the love, Lishiza xx. 



,,Csak attól szeretném megóvni amit nem szeret, attól amiről tudom, hogy nem fogja bírni lelkileg, sőt még fizikailag sem. Fizikailag egy seb begyógyulna, de a lelkiállapotból való kizökkenést még az évek múlásával sem tudnák helyre hozni. Csak segíteni szeretnék, féltem Őt. Féltem, hogy ezzel elveszítem, hogy többé nem tud majd a szemembe nézni, vagy esetleg nem mer..."


Sophie Angel


TVDCsak álltam az előszobában, mint egy kőszobor. Úgy éreztem hogy lábaimat leláncolták, ezért nem bírom őket megemelni. Kezeimet pedig kifeszítették volna. Homlokomon gyöngyözni kezdett az izgulás jele, ahányszor letöröltem annyiszor visszakúszott rá a verejték. A szám kiszáradt, torkomat maró és kaparó érzés töltötte meg, hiába ittam, nem csillapodott.


Dönthettem, hogy sikítva felfutok a szobámba, ahol biztonságban vagyok, s soha többet nem zaklatna senki. Soha nem keresne senki, ezáltal tutira bebiztosítottam volna magam a Nyugalom Szigetre. De a senkibe beletartozik az a göndör hajú fiú is, akinek smaragd szemei hipnotizáltak. Kellemes melegség öntött el, ha rágondoltam, de a boldogság mellett ott bujkált az irgalmatlan fájdalom is. A soha nagy szó, belehalnék ha bekövetkezne ez. Belehalnék, ha nem láthatnám többet. Viszont ott volt a másik verzió, ott volt a megszégyenítés és a bemocskolás, de ez alkalommal is vesztettem volna. Hiába szabadulna ki Harry, míg élek addig nem tudnék a szemébe nézni. Mocskosnak érezném magam, hiába fürdenék le, ez a mocsok és a szégyen rajtam maradna. Nem tudnám elfogadni a szeretetét, még ha én adnék is neki - már pedig képtelen vagyok nem táplálni iránta érzelmeket - egyszerűen nem tudnám úgy elfogadni és elmélyíteni, mint ahogyan kellene. Mert tudnám, érezném, hogy helytelenül cselekedtem, nem a megcsalásról van szó, hiszen nincs kapcsolatunk. De azért mégis lefeküdni olyasvalakivel akivel nem akarsz, sőt még nem is élveznéd, egy kicsit más tészta. Nagyon jól tudom, hogy Harry-ért tenném, miatta kockáztatnék mindent, miattunk. Köztes megoldás nem volt. Vagy tűröm, hogy Ő szenved, hogy én szenvedek, vagy elviselem azt a pár órát Luke-kal, s egész életemben magamon hagyom a nyomait. Luke elégedett pedofil vigyorát, és Harry fájdalmas tekintetét, ahogyan végig mér. Megráztam fejemet, a kezembe szorongatott poharat leraktam a nappaliban lévő kis asztalra, míg belebújtam fekete-fehér sportcipőmbe.
- Ott leszünk - sóhajtotta Mona, segítségével felvettem a táskát. Ránézésre nehéznek tűnt, de amint hátamon pihent elkönyveltem kibírhatónak. Hosszú öleléssel búcsúztam el anyától, apát győzködte Niall, hogy ne jöjjön, ne hagyja egyedül anyát. A szőke bír valami természetfeletti erővel, ugyanis sikerült rávennie, azzal a feltétellel, hogy Niall elhívja még két ismerősét segítségnek.
Felhúzott szemöldökkel álltam a két férfi mellett. Ismerős arcvonásaik egybefolytak a sok emlékkel, csak foltokban rajzolódott ki ismeretségük.
- Sophie, Mona - mutatott ránk a Szöszi. - Ők itt...
- C és M - vágtam közbe. Tágra nyílt szemekkel néztem a két fiúra, akiknek elégedett mosoly ült ki az arcukra.
- Calum és Michael - bólintott Niall.
- Sokáig tartott a felismerésed. Lehet a pár hónappal ezelőtti sokk miatt nem tudtál akkor rendesen végig mérni - nyújtotta kezét Michael, hogy megrázhassa.
- Vagy csak azért, mert akkor lángvörös hajjal repesztettél - kontrázott Calum. Játékosan belebokszolt barátja vállába, aki nevetve felelt beszólására.
- Is-is - rántottam meg vállamat.
Természetesen megköszöntem még egyszer a két fiúnak, hogy a legutóbbi szökésünkben segédkeztek. Megtudtam, hogy Louis küldte utánunk őket, amint meglátott a biztonsági felvételeken. Nem is tudom mi lett volna, ha ők nincsenek ott abban a pillanatban. Egyedül túl gyenge voltam, ahhoz hogy kihozzam Harry-t onnan, ráadásul saját magamról is gondoskodni kellett. Egyszerre a kettő nem nagyon ment.
A két fiúval kiegészült a csapatunk, öten vágtunk neki az útnak. Helyet foglaltam az anyósülésen, közvetlen Niall mellett, s rögvest felhúztam a térdeimet. Gyomoridegem arra kényszerített, hogy olyan kicsire gömbölyödjek amilyenre csak tudok. Pilláim elnehezültek, ahogyan a mellettünk elsuhanó fák, házak eltörpültek, az útra vezettem szemeimet hátha nyitva tudom őket tartani; minden egyes gödörnél kicsit megrezzentem, mintha csak egy álomból rémülnék fel.
- Biztos akarod ezt? - Niall egy pillanatra levette szemeit az útról, s arcomra futtatta őket.
- Sosem voltam még valamiben ennyire biztos, mint most ebben - feleltem habozás nélkül. Bennem maradt valami amit nem tudtam kimondani. Nyelvemre haraptam, hátha akkor szólásra bírom magam, de inkább csak a vér keserű ízét éreztem meg.
Bele gondoltam abba, hogy mi lesz ha már nem érez irántam semmit? Hogy tulajdonképen feleslegesen kockáztatom az életemet, a semmiért küzdök ilyen eszeveszettül. Furcsa volt elképzelni magamat, mint megmentőt, hiszen eddig mindig Harry sietett hozzám, kivételes alkalom mikor a gyengébbik - azaz én - próbálkozik ilyen hadművelettel. Ezer kérdés cikázott fejemben, amióta csak megismertem Őt, az agyam megkattant és kérdések hálójába kavarodva megbolondult. Eleinte a kapcsolatunk is erre épült, a titkok, kérdések tartottak minket össze, és ezáltal a mérhetetlen bizalom. Bizalom ami egy idő után elveszett... Képes voltam mindenemet odaadni Érte, és így kijátszott, még ha nem is igaz ez az egész, akkor is be kell vallani, hogy keményen átvert.
Őszintén mondva nem haragudtam senkire, nem is tápláltam semmilyen személy felé gyűlöletet, hanem szimplán csak végtelenül csalódott voltam. A szívem romokban hevert, a fal ami egykor fel volt építve körém leengedte a kapuit, beeresztette a királyfit, a kapuk nyitva maradtak, akik gyűlölték a királyfit könnyedén beszabadultak. Rombolni, törni és zúzni kezdtek. A királyfi pedig csak menekült, magára hagyva az amúgy magányos, ártatlan királylányt, aki így beláthatatlanul elvesztette a várát és a szerelmét.


Visszatekintettem az útra, amikor Niall lelassított, élesen tekerte el a kormányt, majd két autó közé leparkolva megállította az autó motorját. Remegve fújtam ki a levegőt, amint megpillantottam a park bejáratától nem messze kihelyezett, jól ismert padunkat. A régi gondolatok előjöttek, én pedig úgy félve, mint még soha, megszorítottam az autó kilincsét, szöszi barátom kezét térdemre csúsztatta.
- Nem lesz semmi baj, többen vagyunk, erősebbel vagyunk, és kitartóbbak. itt fogunk várni. Cselekedj úgy ahogyan megbeszéltük! - szemeiből erő sugárzott, biztatása jól esett. Kellett is, hogy ne futamodjak meg.
- A pisztolyt addig tartsd a helyén míg át nem adja Louis-t - súgta fülembe hátulról Mona. - Okosan, vigyázz magadra.
Nagyot nyeltem, ahogyan a bokámra felhelyezett pisztolyra vándorolt a tekintetem. Képes leszek valakit megzsarolni? Vagy rosszabb esetben lelőni? Én nem vagyok olyan mint ők, nem tudom valakinek az életet akarattal elvenni, még akarat nélkül sem. Tudtam, hogy nem habozhatok, céltudatosnak és keménynek kellett magamat mutatnom. Csakis egy dolog vezérelt, Harry.
Utoljára körbenéztem az embereken, alsó ajkamra harapva töröltem meg szememet, ezzel nem kiengedve a könnycseppem. Hirtelen elvesztettem minden kis reményemet, minden lelkesedésemet, az összes szikrát, amit addig a munka iránt tápláltam. Elgondolkodtam, mi történne, hogyha Luke is egy kedves pisztollyal várna, esetleg egy kötéllel, vagy rosszabb... A szemem láttára kínozná meg Harry-t, abba azt hiszem sokkal jobban belehalnék. Mi történne, ha sikerülne elkapnia, megölne. Hiányoznék valakinek? Milyen érzés lenne meghalni? Keresnének az emberek? Lehetséges, hogy az volt az utolsó pillanat, hogy láthatta a szüleimet, elbúcsúzhattam a barátaimtól. Sajnáltam az elpazarolt időmet, mikor olyan engedetlen voltam. Megbántam, hogy nem hallgattam Harry-re, s hogy annyi fejfájást okoztam neki, annyi elképzelhetetlen fájdalmat. Röstelltem, hogy nem tudtam neki előbb elmondani az érzéseimet. És utáltam magam, amiért belekevertem ebbe az egészbe, mert ugye értem ment a játék, pontosabban a kulcsért.
- Köszönök mindent nektek - szólaltam meg gyenge halk hangon. - Mondjátok meg a szüleimnek, hogy szeretem őket.
- Mit művelsz? - horkantott fel Mona.
- Sophie... - szorította meg Niall a kezem. - Biztos akarod? Még mindig visszafordulhatunk, az a fiú... - Nem hagytam, hogy végig mondja azt amit szeretett volna, könyörtelenül belé szorítottam szavait.
- Az a fiú képes volt magát feláldozni értem többször is. Az a fiú megváltoztatta az életemet, megtanított arra, hogy lehet másképpen is nézni a világot, megtanított élni. Az a fiú most miattam tűri el a megpróbáltatásokat, miattam szenved kínok között, ki tudja mit tettek vele amiről nem tudunk. Hatással van rám, nyomást gyakorol testemre és lelkemre, csókjától úgy érzem függő leszek. Azt hiszem az a fiú mindennél fontosabb nekem. Kérlek ne próbáljatok meg visszatartani. Szükségem van Rá.
A Szőke bólintott, nagy öleléssel elbúcsúztam tőlük, végül megrántottam az autó kilincsét. Hátamra kaptam a táskát, úgy szedtem lábaimat, ahogyan csak tudtam. Meglepetésemre nem volt annyira hideg, lassan közeledett a nyár. Bele sem lehetett gondolni, milyen gyorsan telt az idő. Mégis összébb húztam magamon a vékony anyagú pulcsimat, amikor egy kisebb szellő elhasított mellettem. Már a park is fényben pompázott, mikor végre mozgolódást lehetett felfedezni. Kisöpörtem arcomból a hajamat, amivel egészen addig lefoglaltam magamat, s félénk léptekkel indultam meg a zaj irányába. Érdekes volt ismét ezt a kis játékot játszani, azt hittem soha többet nem kapok benne szerepet, de nem is a FREE-ről beszélnénk ha ez nem következett volna be.
A távolban égnek meredő szőke tincsekre lettem figyelmes, reményeim szerint egy barna hajó férfival közeledett felém. Nagy sóhaj szaladt ki ajkaim közül, mikor megpillantottam Luke oldalán Louis-t, lelkem egyik része megnyugvásra tett szert. De eközben a másik felem majdnem beleszakadt abba, hogy ismét szembe kell néznem Vele.
- Nocsak, nocsak. Sophie Angel - mosolygott le rám a Szőke. Kidugta rózsaszín nyelvét, s végig húzta alsó ajkán, kicsit elidőzve fekete piercingjénél. Végig futott bőrömön a hideg, már a gondolat is fájdalmat okozott, hogy hozzám ér.
- Térjünk a lényegre - siettettem, hangszálaim remegtek, de megállták helyüket.
Louis hátára csúsztatta kezét, majd egy nagyot lökött rajta, úgy hogy Tommo a lábaim elé esett, keserű nevetés visszhangzott a sötét éjben. Nem értettem, hogy miért hagyja magát így megaláztatni. kezemet nyújtottam feléje és felsegítettem a földről szegényt. Gyengén elkapta kezemet, ezt követően pedig mielőtt megállt volna mögöttem pár szót súgott a fülembe.
- Azt mondta, ha ellenkezni próbálok megöli Őt.
Izmaim megfeszültek szavai hallatán. Bátorságom megint megingott, pontosan tudtam, hogy azaz ,,Ő" ki is volt. Azt hiszem Luke lerótta adósságát (egyik részről), a tervünk kezdetét vette.
- Azt hiszem én átadtam azt amire szükséged volt, most viszont te jössz Cicus - kacsintott, agy csak idegrángásai voltak. Soha nem tudtam eldönteni részéről.
Hátam mögött a félénk fiút kerestem, mikor megéreztem mellkasát várakozás nélkül közöltem vele a következő lépéseket.
- Háromra Észak felé futunk - felkészültem mindenre. Most jött a nehezebbik része hadműveletünknek. A csapatunkat erősítő, újonnan csatlakozott két srác már elindult a FREE rejtekhelye felé, hogy kiszabadítsák Harry-t. Louis-val futnunk kellett, muszáj volt elterelnünk Luke figyelmét, hogy addig a többiek végre hajthassák a gondolatot. Kimerüléses menekülésre volt szükségünk. - Egy - kezdtem a visszaszámlálást. - Kettő - felkészültünk, minden már csak azon múlott, hogy mégis mikor ejtem ki a következő szót. Megtörtént. - Három!


Akár csak az Olimpián, úgy startoltunk mi is. Eszeveszett száguldozásba kezdtem, elsuhantam Luke mellett, visszapillantva még láttam dermedt árnyékát, de azután rohantam. Átvágtam bokrokon, füves részeken, fákon, csak szaladtam míg lábam bírta. Azonban feltűnt valami, egyedül vágtázok a sötétben, akkor esett le, hogy Louis nincs mellettem. Körbe tekintettem, sehol senkit nem láttam, valószínűleg Luke Tommo iránt rohant. Megálltam egy nagy fa mögött, hogy kipihenjem a fáradalmakat, soha nem voltam egy futó bajnok, és úgy gondolom nem akkor kellett annak lennem. Nem volt sok időm, de a beszorult levegő miatt egy centit sem tudtam megtenni, így mindegy alapon lerogytam a tövébe, s összehúzva magam lihegtem. olyan ijesztő volt az egész. Nem tudtam, hogy a többiek mit csinálnak, nem tudtam, hogy Louis-nak sikerült-e elterelnie azt a pszichopatát, nem voltam tisztában a dolgokkal. Imádkoztam, hogy sikerüljön nekik biztonságba tudniuk Harry-t, illetve magukat is, a zsaruk meg időben érkeznek a helyszínre. 
Csak a csillagok és a Hold fénye lepte be az erdős részt, elgondolkodtam, hogy milyen lehet minden odafentről. Milyen lehet az élet odaát, és milyennek szeretném majd Én látni. A rohanástól szám teljesen kiszáradt, erre rásegített az erős szél is, egyszerű lett volna csak simán bekenni egy ajakápolóval és inni egy kortyot, de egyikre se volt lehetőségem. Ki és be légzéssel nyugtattam magam, nem történt semmi. Felhúztam magam mellé lábaimat, kezeimmel átkarolva őket. A felismerés miatt lefagytam, a bokámra erősített pisztoly eltűnt. Felpattantam, hogy előkeressem az egyik zseblámpát a táskából, s annak segítségével kutassak az elhagyott fegyver után, de elkéstem. Két hideg kéz tapadt hátulról ajkaimra. Az egyik hamarosan megéreztette velem a revolver élét halántékomnál. Nagyot nyögve kapálóztam a férfi karok között, ahányszor megmozdultam annyiszor jobban fájt minden tette. 
- Ne aggódj. Nem lesz semmi bajod, csak behajtom azt amivel az adósom vagy - lihegte hátborzongató hangon. Könnyeim végig folytak arcom élén, majd a Szőke kezein. Megpróbált vonszolni, de nem hagytam annyiban akaratosan toporzékoltam, néha kicsavarva testemet izmai közül. Hiába minden erőlködésem, nem vagyok izmos, sem erős, pillanatokon belül tűhegyet éreztem oldalamban. Tapasztaltam, amint a méreg szétterjed testemben, lebénítva végtagjaimat. Belém fecskendezte a drogot, emiatt testem megfagyott. Rongybabaként rogytam össze. Egy időre megszűntem érezni. 


***


TumblrMikor kinyitottam szemeimet ismerős szobában találtam magamat. Ugyanazok a hideg falak, rémisztő cellaablakok és kemény ágyak üdvözöltek, melyek néha visszatekintettek rám a rémálmaimban. Annyi változás történt, hogy az egy fekvőhely helyett kettő lett. Félve közelítettem meg az ajtót, tudtam, hogy zárva van, de azért megpróbáltam megrángatni a kilincset. Természetesen sikertelenül, nem követnék el ugyanazt a hibát még egyszer, akkor is csak hatalmas mázlinak tudhattuk be a szabadulásunkat. Elfogtak ismét, s lehet, hogy ezúttal véglegesen. 
Ijedten ugrottam hátrébb amikor az ajtó megmozdult előttem, hirtelenségem miatt pedig a földön landoltam. Testem megremegett, amikor a magas férfi közeledett felém, kezét megemelte majd durván felrángatott a földről. Felszisszentem nyers mozdulatától, de ő ezt csak obszcén szavak kíséretében lelegyintette. 
Lefogta kezeimet, egy kötéllel szorosan körbetekerte azokat, kegyetlenül erős csomót kötött rá, féltem hogy elszorítja a vérkeringésemet, ezért amennyire csak tudtam feszegettem. Szavak nélkül tűrte szenvedésemet, míg én kérdésekkel záporoztam. 
- Hova viszel? Miért teszed ezt velem? Luke-kal akarok beszélni, nem erről volt szó... - Dehogy akartam én azzal a pszichopatával beszélni. Csak azt hittem, hogy így valamit elérek. 
- Hát beszélj velem! - állt meg mögöttem a Szőke. Éreztem leheletét nyakamba, ha nem lett volna megkötözve a kezem akkor pedig tuti, hogy egy csattanós pofon égeti az arcát. Azután megjegyezte volna, hogy nem szabad velem szórakozni. 
- Most komolyan megint ezt akarod eljátszani? A barátaim megtalálnak, úgyis értem jönnek, nem úszod meg ezt ennyivel. Majd csak lesel, hogyha a zsaruk rád törik az ajtót! Te undorító féreg, remélem a pokolra jutsz és megrohadsz! - ordításom töltötte meg az üres helyet. Amint befejeztem a srác lehordását sírásban törtem ki, fejemet lehajtva halkan zokogtam a semmibe. Furcsa kimondanom, de büszke voltam magamra, hogy egy ideig sikerül kijátszanom a FREE-t, akkor pedig mérhetetlen haragot éreztem irántuk, és mégis elég higgadt maradtam. Leszámítva azt, hogy elküldtem Luke-ot melegebbre, elhordtam mindennek és a fájdalmakba majdnem belehaltam. - Hol van Ő? - zavarodott tekintetemmel próbáltam megkeresni a Szőke szemeit. 
- Nyugalom - húzta száját gúnyos mosolyra. - Oda megyünk. 
Óriási sóhaj kíséretében követtem fogva tartómat, remélve, hogy komolyan Harry-hez visz. 
- Mondd, hogy nem bántottad - keservesen nyögtem fel, amikor megtorpant egy nagy ajtó előtt. Nem is tudom, hogy mire számítottam, talán egy szimpla nemre. Hogy is kérdezhettem ilyet? 
- Nem nagyon... Eddig - felelte röviden. 
- Hogy értsem ezt? - közel álltam a kiakadáshoz. Frusztráltan néztem, ahogyan kattan a zár és nyílik az ajtó. Jobb lábamról a balra léptem, majd balról a jobbra helyeztem testem súlyát. 
- Értsd ahogyan akarod - vonta meg vállát, s belökött az ajtó mögé, majd ő is követett a kendős sráccal együtt, akinek még mindig nem tudom a nevét. 
Sokkot kapva indultam meg a székhez kikötözött Harry felé. Mint egy halott úgy ült ott, vezetékek voltak rácsatlakoztatva testére, áram alatt állt. 
- Istenem! - sikítottam. Érzelmeim elszabadultak, könnyeim útnak eredtek, csak azt akartam, hogy felpattanjon a székből és karjait körém zárja. - H-harry - megrökönyödve rogytam le a földre, lábaim nem bírták tovább. Kezemet szám elé helyeztem, hogy csillapítsam a feltörő belső gondolatokat, nem jártam sikerrel. Fejét felemelte érkezésemre, haja hanyagul hullott szemeibe, hiába tűnt halottnak, igazából egy angyal tekintett vissza rám. Csupasz testén meglátszott a kínok által létrejött verejték, megfeszült izmai elernyedtek. Mellkasát itt-ott sebek mocskolták be, de ettől lett tökéletes. Ránéztem, s egyszerűen éreztem a hiányát, hogy mégis hogyan tudtam ennyi ideig távol tartani magamtól? Miken mehetett keresztül miattam, meddig kellett ezt tűrnie. 
- Sophie - súgta meggyötörten. Smaragdjai felcsillantak ahogyan meglátott, arcizmai megenyhültek, ugyanazt a kisfit láttam akit egykor elveszítettem. Zöld szemeiből akartam erőt meríteni, egy keveset szereztem, de csak pont annyira volt elég, hogy ne a befulladásos sírás gyötörjön. Mintha elkábított volna jelenléte, nem tudtam megmozdulni. Érezni akartam, egyszerűen annyira akartam, hogy hozzám érjen. Remegtem a vágytól. Összetört szívem kezdett szépen felépülni, de a darabkák nem találták a helyüket. Olyan volt, mint ha a kirakósban a csillag helyére szeretném beilleszteni a kört. Belemenne, de nem illene oda. - Kérlek ne sírj. - Kimondta, de eközben ő is nehezen tartotta vissza magát. 
- Sajnálom, annyira sajnálom - Fejem értetlen rázása jelt adott arra, hogy nem tudom elfogadni az akkori helyzetet. 
Karokat éreztem meg csípőmnél, Luke felrángatott a földről és egy székre ültetett. 
- Ha egy haja szála is meggörbül, esküszöm kinyírom az egész társaságot! - ordította Harry. Kezeit ökölbe szorította, komolyan beszélt. 
- Játsszunk! - utasított a Szőke. Megőrült, egyértelműen megőrült, vagy eleve őrült volt. Ki az az ember aki ilyen körülmények között játszani akar? Valami ritka beteg élőlény lehetett. 
- Ugye most csak viccelsz? - nevette el magát a székben ülő fiú. Nevetésétől libabőrös lettem, ezt a hangot szeretném nap, mint nap hallani. Azt hittem nem ráz ki többet a hideg, ha ilyen apróságokat csinál, de a távolság miatt, még inkább erősödött ez az érzés. 
- Szóval a szabályok. Felteszek egy kérdést és ha a drága Sophie nem válaszol helyesen akkor, a drága Harry kap egy kisebb áramlöketet. Rendben? Rendben. Kezdjük! 
Tekintetünk találkozott a Göndörrel, egyre gondoltunk. Elkaptam fejemet arcáról, s a velem szemben ülő fiúhoz fordultam. 
- Luke kérlek ne - préseltem ki magamból. - Nem teheted ezt... 
- A kérdés - ismét elhúzta száját, nyelvével benedvesítette ajkait. Innentől kezdve tudtam, hogy mi lesz. - Sophie Angel, hajlandó vagy lefeküdni velem? 
- Ne!! - alig, hogy Luke kimondta, Harry megugrott a székben. - Nem! Egyértelműen nem! Sophie, mondj nemet, kérlek! Nem tehet magaddal ezt, nem tudnám elfogadni, hogy kárt tesz benned... Kibírom az áramot, nem olyan fájdalmas, mint azt gondolod, amúgy is már megszoktam. 
Ajkaim szétnyíltak a hirtelen ért dolgok miatt, levegőért kapkodtam. Végig Harry zavart és ideges arcát fürkésztem, ott találtam megnyugvást. 
- Kérlek - súgta ismét. Gyönyörű ajkait az enyémeken akartam érezni, újra azt szerettem volna, hogy az övé lehessek. Miért ilyen bonyolult? 
Bólintottam.
- Nem - fordultam a Szőke felé. - Nem fekszem le veled, ne is álmodj róla! 
- Te tudod - lazán az áramot szabályzó pulthoz fordult, kapcsolt egy fokozatot rajta. A következő pillanatban pedig Harry kiáltását hallottam meg. Szívem majdnem megszakadt, hogy szenvedni látom. 
- Ne aggódj! - mozgatta meg ujjat. - Re-rendbe-ben vagyok - feszülten felemelte fejét, nem szakította le tekintetét rólam, egy másodpercre se. 
- Újra felteszem a kérdést - kopogtatott türelmetlenül Luke az asztalon hosszú ujjaival. - Hajlandó vagy lefeküdni velem? 
- Csak mondj nemet! - reszketett a Göndör. - Sophie, hallgass rám, könyörgöm! Mondtam, hogy ne aggódj!
- Belehalsz az áramba Harry! - Hogy ne aggódnék miatta? Nem kérheti ezt. Választanom kellett, gyorsan, újra mérlegeltem a történteket. - Nem! Luke nem fekszem le veled, kérj bármit, de ezt az egyet képtelen vagyok teljesíteni! 


Kapcsolt a fokozaton. A Göndör jobban felordított, lihegve harapott rá alsó ajkára, hogy képes legyen elviselni a fájdalmat. 
- Fejezd be! Luke! Hagyd abba! Nem fogok lefeküdni veled! Mást szeretek, másért vagyok itt, hagyd abba ezt az egészet és keress magadnak valakit aki...
Keze megrándult, a maximumra csavarta fel az áramot. Harry rekedtes hangja töltötte be az egész épületet. Megöli, ha nem állítom le megöli. Zokogásom tökéletes kíséretet adott mellé, kár hogy maximum egy horrorfilmben hangzik tökéletes párosnak. Már elindultam, hogy leállítom a szerkezetet, de Luke még mindig magasan felém tornyosult. 
- Megölöd! Bele fog halni! Kérlek szépen, könyörgöm állítsd le azt a masinát! Meg fog halni... Nem bírja... Meghal... - könnyeztem. 
- Tudod, hogyan állíthatod meg - mosolygott. Csak dögölne meg, csak jutna már a pokolra, olyan elegem lett belőle. 
- So-sophie...nem...nem...ne tedd! - dadogta Harry. Másodpercek választották el attól, hogy belehaljon, cselekednem kellett.
Szívem nem bírta a megpróbáltatásokat. Inkább éljen nélkülem, minthogy holtan és...nélkülem. 
- Hát erre megy ki a játék? Ezért kínzod a szemem láttára? Mégis... hogy voltál képes rájönni a gyenge pontomra? Hogy tudod ezt eltűrni, ha? Te féreg, csak dögölnél már meg! - túrtam idegesen barna tincseim közé. Ismét szerelmemre pillantottam, határozottan az utolsókat lélegezte. Idegeim elpattantak, sokkba kerültem, nem volt erőm utolsó próbálkozásra. - Jól van! - kiáltottam. - Ha ez az ára, hogy életben maradjon, ám legyen! Megteszem! 
- Mondd ki! - utasított.
- Sophie - nézett fel Harry. Arcáról sugárzott a csalódottság, de bele kellett nyugodnia, hogy miatta teszem, bele halnék, ha nem láthatnám többé Őt. 
- Csak érted teszem! - magyaráztam. - Luke... Lefekszem veled, csak kérlek hagyd Őt békén... 
A szőke elégedett vigyorral kikapcsolta a gépet, megszűnt a búgás, az irgalmatlan ordítás, már csak a csenden elvesző pityergésem és Harry szapora levegővétele visszhangzott. Göndöröm értetlenül rázta fejét. 
- Nem... Nem, nem! Nem csinálhatod meg, legyen eszed Sophie! Csak jót akarok neked! Már megint olyan...olyan makacs vagy! Most komolyan képes lennél ezzel a vadállattal összebújni? Nem így ismertelek meg, mindig csak a jó kislányt alakítottad. Én szerettem azt a lányt! Engedelmes, illemtudó és okos volt, nem próbált meg hősködni, sem mások keze alá adni magát. Mondtam, hogy ne gyere ide, nem megmondtam? Azt is mondtam, hogy ne hallgass rá, semmilyen okból sem. De neked beszélhet az ember... - szavai szabályosan fájtak. Megértem, hogy miért érzett így, ugyanezt éltem át. 
- Kérlek ne mondd ezeket! Nem tudtam tovább tűrni, hogy szenvedsz! Meg is halhattál volna, inkább örülj...
- Már bocs, de minek? Örüljek annak, hogy egy pszichopata meg fogja erőszakolni azt a lányt akiért az életemet odaadnám? Ha nem vetted volna észre pár perce majdnem megtettem. Csak védeni akarlak, megvédeni attól, amitől kell. Képtelen leszek itt ülni és váni azt hogy mikor térsz vissza. Közben meg azon gondolkodom, hogy túléled-e annak a pedofilnak a játékát. Képtelen vagyok ölbe tett kezekkel arra várni, hogy mikor fog megbaszni, hát nem érted? Meg akarom menteni az életedet! Ahh! - idegesen felnyögött. Luke mindeközben elhagyta a termet, magunka hagyott minket, de hamarosan visszatért és átvezetett egy másik szobába. Hogy azért zártak-e minket egy helységbe, hogy így jobban szenvedünk majd, vagy csak azért mert nem volt több elfogadható állapotú lyuk, ki tudja. Harry leült az ágyra, míg én esetlenül megálltam a szoba kellős közepén és próbáltam elállítani a könnyeimet. - Én nem ebbe a lányba szerettem bele... 
Rosszul lettem szavaitól, a pici helység szűkebb lett, vagy csak én láttam annak a levegőhiánya miatt. A falak egymáshoz közeledtek. Ismét olyat tett velem, amit nem kellett volna, ismét a padlóra küldött, és ismét már sokadjára akarta azt, hogy azok után megbocsátsak. Na én meg erre vagyok képtelen. 

8 megjegyzés:

  1. Istenem...:'[
    MIÉRT KELL LUKE-NAK ILYEN SZÍVTELENNEK LENNIE?!MIÉRT NEM HAGYJA EGYSZERŰEN SOPHIE-ÉKAT BÉKÉN?!MIÉRT JÓ EZ NEKI?! ><"
    Szegény Sophie...csak segíteni akar Harry-nek,de...ezzel meg is bántja Harry-t...Harry-t is megértem,de azért Sophie-t is...mind a ketten nagyon makacsak,és mind a ketten meg akarják menteni a másikat...és ez egy nagyon nem jó párosítás egy ilyen helyzetben...:'/
    Harry vajon kitalál valamit,vagy Sophie-nak fel kell áldoznia magát...?Vagy talán megmentik őket Niall-ék?MINDIG OLYAN SOK KÉRDÉST HAGYSZ RÁM!!>< :D
    Nagyon de nagyon várom a kövit!
    Imádlaak!❤
    Pusssszi ;*

    VálaszTörlés
  2. Helló, nekem nagyon tetszett a rész és egyet értek az előzővel ;)
    Hamar kövit ^-^

    VálaszTörlés
  3. Menjen már Luke:'DD mar elegem van belole-.- xdddd Sophie csak segiteni akar Harrynek... bar eleg rossz lehet az a tudat hogy a szerelmed massal fekszik ossze://
    Csak legyenek mar boldogok:)
    Siess a kovivel:)!♡

    Niki xx

    VálaszTörlés
  4. Aahh!! Istenem!! Értse már meg Harry, hogy Sophie meg nélküle képtelen élni!! Harry helyzetét is át tudom érezni, és annyira gáz!! Csatlakozom az előttem szólóhoz, hogy Csak legyen már boldogok és Luke meg takarodjon a francba!!
    Már nagyon várom a kövi részt, siess!! :-D <3

    VálaszTörlés
  5. ÀÁÁÁÁ !!! Oké kész végem van. Tegnap kezdtem el olvasni a blogod és egyszerűen PER-FECT az egész egytől egyig <3 Azt hiszem be FREE-sedeztem, ha van egyáltalán ilyen:D

    VálaszTörlés
  6. Kedves Lishiza :)
    Új vagyok még, nemrég találtam a blogodra, még nem is értem a végére, a 15.résznél tartok :D
    De eddig nagyon tetszik. Imádom Sophie és Harry karakterét egyaránt. Nagyon tetszik, hogy kemény Harry, hogyan szabadul meg az álarcától egy ilyen törékeny lány hatására :)
    Várom a kövit!
    Szandi xX

    u.i.: Benne lennél egy cserében? Valamint most nyitottam én is egy blogot, ha van kedved, akkor nézz be :) Köszönöm!

    theoldmeharry-andscarlett.blogspot.sk

    VálaszTörlés
  7. Látom ez egy nagyon régi rész, de mégis írni akartam, mert most éppen itt tartok.
    Még jó pár hónappal ezelőtt találtam rá a blogodra, kiolvastam vagy két nap alatt és a 32. fejezetnél abbahagytam, aztán elvesztettem az oldalt és nem találtam meg többet, ma este sikerült ismét rábukkannom. Nem tudom írtam-e már ezelőtt, szerintem nem, mindenesetre ha nem sikerült még írnom, akkor ennél a régi résznél tudatom veled hogy régen is és most is imádom a blogot!!!
    Csak egy gond van, a 37. fejezetet hiába erőltetem, nem tudom megnyitni, lehet rosszul linkelted be, vagy valami, nem tudom, de fúr a kíváncsiság hogy mi történik és nem tudom úgy olvasni a részt hogy nem tudom hogy mi történt az előzőben! :)
    Zaklatásért bocsi! :D
    DidNight

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orvosoltam a hibát. Remélem most már működik neked! :) Köszönöm, hogy szóltál!

      Törlés