39. Rész - Elég

Hellósztok Drágáim! :) 

Megérkeztem az utolsó előtti résszel, sajnálom, hogy ilyen későre esett, de egyszerűen elhavazódtam. Az utóbbi idő pedig nagyon zavaros volt számomra. 
Néhány mondatot ejtenék, az elkövetkezendő évről. Megkezdtem a gimnáziumi tanulmányaimat, fogalmam sincs, hogy hogyan és mikor lesz időm blogolni. Mindig igyekezni fogok! Tartsatok ki és legyetek türelemmel! 
Az utolsó részre nézve, megpróbálom magamhoz méltóan befejezni. Hogy lesz-e második évad, vagy sem, azt majd megtudjátok az utolsó rész után! :) 

Továbbra is várom a Just be FREE könyvborítókat emal-ben vagy a facebook csoportban! 

Utolsó pontként 3 zenét ajánlanék az olvasáshoz: 
Little Mix - Good Enough
Little Mix - Turn Your Face
Little Mix - These Four Walls

Jó olvasását kívánok! Remélem élvezitek majd! 

All the love, L xx. 

,,Szeretnél segíteni, hogy ne szeretnél, életekről van szó, úgy érzed minden tőled telhetőt megteszel, de a négy fal közé beszorulsz, s ahelyett, hogy cselekednél, inkább vársz. Néha át kell gázolni másokon, ahhoz, hogy elérd a boldogságon, mert ha te nem gázolsz át az embereken akkor majd ők megteszik. Mindeközben törekedj a jóra, törekedj az elfogadhatóra és szeress... Ha tudsz."

Sophie Angel

Teljesen szétszakadtunk. Mindketten csendben szipogva tűrtük a végtelen távolságot, mely kettőnk közé éktelenkedett a képzeletünkben. Néha-néha egymásra pillantottunk, olykor összetalálkozott a tekintetünk és csak még jobban fájtak ez emlékek. A Göndör meggörnyedt háttal jobban összehúzta magát az ágyon, mellkasa gyorsan emelkedett fel, majd le. Egy ideig csak néztem. Meglepődtem testén, hogy mennyire vékony volt, mennyire beesettnek tűnt arca, és mégis milyen piszkosul szexin festett, ahogyan félmeztelenül nekidőlt a falnak.

Nem egyszer próbáltam szóra bírni, ezáltal meg akartam törni a leszállott, kínos csendet. De egy kis idő múlva beláttam, hogy mind hiába, Harry nem fog megszólalni. Kétségbeesetten sírdogáltam tovább tenyerembe.

- Miért fordulsz el? - nyögtem rekedt hangon. Nem mozdult, élesen és mereven pislogott maga elé, mint aki meg sem hallott volna. Következő próbálkozásomnál már levegőt sem vett. - Csak hallani szeretném a hangodat... - Felültem, hátha akkor véget vet a zajtalanságnak. Vágytam ölelésére, vágytam közelségére. Mégsem tehettem, jól tudtuk mindketten, hogy miért. - Figyelj - sóhajtottam -, tisztában vagyok azzal, hogy ha csak érintkezni próbálunk akkor...még jobban fáj. Azoknak az ingerült fa... - forgattam a szavakat, hirtelen haraptam rá nyelvemre - fagyos emberek - javítottam magamon - szándékosan zártak minket egy szobában. Úgymond szó szerint várj arra, hogy Luke mikor visz ki innen engem. Tudom, hogy most sértenek a szavak, akárcsak a pengék, és legszívesebben elfutnál olyan messzire tőlem amennyire csak tudsz, de hidd el Harry nem megoldás az, hogyha elzárkózol. Hosszú hetek óta az érintésedre vágyom, hosszú hetek óta ez az első pillanat, hogy elhiszem életben vagy. Tudod mennyi szörnyű momentumot okoztál a szótlanságoddal? Sokáig azt hittem komolyan meghaltál. És tudod mi volt rosszabb, mikor azt hittem direkt hagytál ott azon az éjjel, amúgy ha ez érdekel, még mindig nem kaptam választ arra az éjszakára. Mi történt pontosan? Egyszer megtudhatom? Vagy netán örökre végezni akarsz velem? Oké egy szavadba kerül és már itt sem vagyok, eltűnök amilyen gyorsan csak tudok. De kérlek ne tedd ezt velem mert belehalok, belehalok, hogy így kínzol. Legalább...legalább had halljam a hangod, ne fordíts hátat. Vagy ölelj meg... Csinálj valamit... Kér-kérlek. Könyörgöm. Harry...

Észre se vettem, hogy mindeközben lábaim útnak eredtek és a szoba másik felében lévő ágyhoz vándoroltak. Feldagadt szemeimet törölgetve pislogtam a fiúra. Kirázott a hideg mikor megemelte kezét, majd ujjait végig futtatta hosszú, göndör haján. Úgy beletúrtam volna én is, úgy hozzá akartam bújni. Szörnyen éreztem magam amiért nem tehettem semmit, csak szótlanul, összetörve álltam a  szoba közepén.

- Tudod mit? - csaptam össze tenyereimet, ezzel is felhívva magamra a figyelmét - már ha lett volna. - Én...én feladom. Eddig bírtam! Nem hiszem el, hogy ennyi empátia és együtt érzés nem szorult beléd, hogy egy kibaszott, csak egy kibaszott szót kinyögj! Az a rohadt szó lehetne az ,,utállak" vagy a ,,ribanc" is, csak annyit kértem szólalj meg, mert hallani szeretném a bársonyos mély hangod, ha egyszer már nem érezhetlek fizikailag... - Visszarogytam a kényelmetlen ágyamra. Barna tincseimet összefogtam fejem tetején, de mivel nem volt hajgumi leengedtem kezeimet, az összeszedett hajszálak pedig szétterültek vállaimon. Már nem tudtam sírni, inkább csak lélegzet visszafojtva figyeltem, ahogyan a Göndör végre mozgolódásba kezd. - Fogalmad sincs milyen átsírni napokat, heteket, arra várva ami úgy se történik meg. Minden pillanatban reméltem, hogy betorpansz az ajtón, és bocsánatot kérve azt mondod, hogy hülye voltál, szeretsz, menjek vissza hozzád. Dehogy őszintén bevalljam fogalmam sincs mi jár abban a tökéletes fejecskédben, olyan kiszámíthatatlan vagy, olyan titokzatos. Nem kértem nagy dolgot, csak annyit, hogy szeress, de úgy tűnik, ez olyan, mintha a vonatot várnám a reptéren. Szimplán vakság és még inkább őrültség.

Felsóhajtottam, amikor közeledni kezdett felém, mondatom végére. Szemeiből nem tudtam kiolvasni semmit sem, mozgásából úgyszintén. Lomhán húzta maga után  végtagjait, szemeivel arcomat pásztázta. Enyhén szétnyíltak ajkai, kidugta nyelvét, majd benedvesítette az alsó rózsaszín csodát. Úgy vágytam rá, érezni szerettem volna magamon. Mindegy, hogy a nyakamon, az arcomon, vagy a testem egyes területén, csak vágytam a puha csodákra. Haja kicsit csapzottan vágódott arcába, olyan tökéletes volt, akárcsak egy angyal, és milyen angyali lett volna, ha nem rontja el szavaival. Tudom, hogy én kértem a beszédre, de nem erre a fajtára.

- Hogy nem tudom milyen dolog a vonatot a reptéren várni? Ez jó - gúnyos mosolyra húzta ajkait. Fájt a látvány, egy azért mert nem őszinteségből tette, kettő, rosszra akart kilyukadni. - Tudod hány napot szenvedtem át azzal a tudattal, hogy valószínűleg elveszítettelek? Minden percben, minden másodpercben, pillanatban azon járt az eszem, hogy hol lehetsz, mit csinálsz, jól vagy-e? De most, hogy mondod - sóhajtott nagyot, majd azzal a lendülettel visszadőlt az ágyára -, igen abszolút leszartam azt ami történt veled. Nem kerestelek, meg sem próbáltam. Jobb is így... - Kezeit mellkasa előtt összefonta, magára rántotta a takarót, s befordult a falnak.

Megsemmisülve pislogtam rá, arcomat fényképezni kellett volna. A döbbenettől nem kaptam levegőt, egy ideig féltem, hogy komolyan nem is lélegzek, de akkor fuldokló sírásban kitörve elnyúltam a kemény ágyon, s én is hasonlóképen a fal felé fordultam, hogy kizárjam a világomból azt a fiút, akit a legjobban magam mellett szeretnék tudni.

Lázasra bőgtem a fejem, már majdnem elaludtam a kínok között - lehet jobb is lett volna -, de az eső kopogó hangja nem hagyott nyugodni. Mellkasom soha nem érzett akkora fájdalmat, talán egyszer, de azt is túl éltem, ez viszont úgy tűnt egy ideig nyomasztani fog. Fejem lüktetett, monoton hangokat hallottam, sikítani akartam és menekülni. Lehunytam szemeimet, s csak imádkoztam, hogy Niall és Louis már a megmentésünket tervelik, esetleg már szétrúgták a FREE seggét és az épületben járnak. Ringatózva a fájdalmakkal küszködve, végre sikerült lenyugodnom, de az igazi lenyugvás akkor ért, mikor megéreztem, hogy a matrac besüpped mellettem és egy meleg test simul hozzám. Erős karjaival elegyengeti rajtunk a meleg takarót, lábait lábaim közé gabalyítja, így bebiztosította magának azt, hogy nem szökök el. De miért is tettem volna?

Forró tenyerét vállamon éreztem meg, elsöpörte az útban lévő hajtincseimet, s szépen apró lépésenként végig szántott ujjaival bőrömön, egészen ujjaim hegyéig. Ezt párszor eljátszotta, számlálta, hogy hányszor ráz ki a hideg érintése hatására, végül egy lágy puszit nyomott vállamra, majd megállt az ujjhegyeimnél. Tétovázott, hogy összekulcsolja-e kezünket, megadtam a bátorító löketet mikor, ujjaimat az övéi közé csúsztattam, így már biztonságosan körbezárhatta őket. Halvány mosoly kúszott arcomra, igaz ő nem láthatta, mert még mindig háttal voltam neki, de mindez miatta történt, Ő hozta ki belőlem. És ezt a kis mosolyt is csak neki köszönhettem.

Összerándult testem mikor forró ajkait fül mögötti bőrhöz nyomta, lassan, óvatosan lágy puszikkal hintette be az érzékeny területet. Elidőzött azon a részen, tetszett neki, hogy sóhajokkal kísérem játékát, nem hiszem, hogy megunta, de tovább ment nyakamra. Kezeit körém fonta, ha akartam se tudtam volna meneküli öleléséből.

- Menekültem, mert nem tudtam elfogadni, hogy végre van valaki az életemben, aki így megváltoztatott. Aki ilyen jó hatást gyakorol rám, aki nem csak mondja, de ki is nyilvánítja, hogy szeret. - Testem megfagyott szavaitól, megfordultam ölelésében, hogy lássam arcát. Óvakodva pillantottam rá. Hosszú pillái tökéletesen keretezték smaragdzöld szemeit. Minden egyes porcikája csodálatos volt, számomra maga a megtestesült álom. Orra íve, arca éle, a formás rózsaszín ajkai, gödröcskéi, amiket ugyan nem teljesen láttam, de tudtam, hogy ott bujkálnak. Beleremegett gyomrom, ahogyan közelebb húztam magamhoz, illatától mindig felébredtek a mélyen alvó pillangóim, s csikizni kezdték bensőm. Törékenynek tűnő arcát kezeim közé fogtam, hüvelykujjammal cirógattam orcáját. Lehunyta szemeit ezáltal sötét pillái még hosszabbnak tűntek, apró puszit nyomtam orra hegyére, hogy érezze itt vagyok neki. - Ez az oka annak, amiért akkor ott hagytalak a parkban. Képtelen voltam elfogadni a sok szeretetet amit adtál, mert féltem... Féltem, hogy nem tudom viszonozni. Időre volt szükségem Sophie... - súgta immáron nyitott szemekkel, tekintetét az enyémbe fúrva.

- Mi-miért nem szóltál? - simítottam végig újra szeme alatti területen. Melegség öntött el, nem mondom azt, hogy kicsattantam az örömtől, de megnyugodtam, hogy ott feküdt mellettem és ismét birtokolhattam.

- Szerinted lett volna merszem bevallani, hogy félek az elveszítésedtől? Én a mindig kemény Harry Styles összetörik a félelem miatt. Egyszerűbb volt ráfogni a dolgokra, hogy nem érdekeltél, pedig nagyon is. Csak éppen rettegtem attól, hogy mire ismét keresnélek, te már más fiú iránt érdeklődsz...

- Képtelen lennék rá - ráztam fejemet értetlenül. Olyanokat gondolt bele a kapcsolatunkba, amik nem kissé leptek meg.

- Úgy féltettelek! - szorított magához, mint aki attól fél, hogy komolyan elveszít. Fejét homlokomnak támasztotta, kezeim alatt éreztem szíve heves kalapálását. Csodálkozva figyeltem, hogy milyen reakciót váltok ki belőle.

Egyik kezét lehámoztam magamról, imádtam hosszú ujjait, képes voltam hosszú perceken keresztül azt játszani, hogy az enyéimmel méregettem őket. Levegőm azonban elakadt és hosszú ideig nem fújtam ki, mikor megláttam a sebeket csuklóján. Piros karcolások futottak végig alkarján, mély vágások keresztezték egymást. Valamelyik még mindig szét volt nyílva és vérzett. Harry lenézett rám, s észrevette, hogy sebeit tanulmányozom, gyorsan rántotta ki kezét ujjaim közül. Szavakért küszködve nyögtem.

- Meddig akartad titkolni?! - ültem fel felháborodottan. - Miért tetted? Harry, nálad elmentek otthonról? Örökre látszódni fognak! - kiakadtam amiért nem válaszolt, csak nézett.

Ajkai enyhén szét nyíltak, szemeit lesütötte, kerülte tekintetem. Valószínűleg azt hitte, hogy még jobban lehordom a sárgaföldig, pedig nem terveztem, szimplán csak kiakadtam azon, hogy kárt okozott magán.

- Sajnálom - dőltem vissza karjai közé, s ismét ölelésébe húztam magam. - De el sem tudom képzelni, mit tennék ha elveszítenélek... - Őszinteségemre megmozdult.

- Én sajnálom. Gyenge voltam abban a pillanatban és csak így tudtam kontrollálni a dühöm. - Vallotta be őszintén. - De azóta nem nagyon volt ilyen, sőt... Hálásnak kellene lennem Louis-nak és neked, amiért megállítottatok annál a telefon hívásnál, vagyis... Érted...

Bólintottam. Az a hátborzongató hívás, amikor azt hittük valami jó hírt kapunk, erre az ellenkezője várt minket.

- Szóval miattam volt? - tettem fel félve a kérdést. Harry biccentett, lehunytam szemeim, mellkasába temettem arcomat. - Úgy sajnálom... Ha tudtam volna...

- Ha tudtad volna, akkor most nem lennél itt - vágott közbe, és meglepő, de milyen igaza volt. - Komolyan hülye voltam amikor ott hagytalak... Ha kijutunk innen soha, de soha, soha, soha nem engedlek el! Még az kellene, hogy még egyszer keresztül menjünk ezeken...

- Ne beszéljünk többet erről... Csak...csak felejtsük el és koncentráljunk a jelenre - kértem. A múlton rágódni csak fájdalmat és feszültséget okozott mellkasomban. Nem szerettem volna ismét átélni azokat a napokat, még gondolatban sem.

Kezét ismét kezeim közé vettem, összehúzott szemöldökkel tanulmányoztam ismét sebeit, majd apró, gyógyító puszikat hintettem rájuk. Tenyerét arcomra simította, izmaimat elernyesztettem, hagytam, hogy arcom elsimuljon nagy tenyerében. Hüvelykujjával letörölte az éppen leguruló könnycseppet orcámról.

- Miért sírsz? - súgta lágyan. Megráztam fejemet, mosoly ült ki arcomra. Nehézkesen feltornáztam magam, hogy szemünk egy magasságban legyen. Puha puszit hintettem szája sarkába. Hirtelen elkapta csípőmet, egy gyors, erős mozdulattal maga alá fordított. Riadtan néztem a fölém tornyosodó fiúra. Arcunk vészesen közel volt, homlokát az enyémnek nyomta, zihálni kezdett, ahogyan ujjaimat végig húztam felsőtestén. - Ne! - nyögött fel, mikor mutatóujjamat beakasztottam alsógatyája szegélyébe. Kezeimmel átkaroltam nyakát, lehúztam magamhoz. - Mire megy ki ez? Tudjuk mi lesz, ha megcsókollak... Ismét csak a fájdalom tölt majd el, aztán ölbe tett karokkal várhatom, hogy Luke eljöjjön érted...

Elhúztam számat megjegyzésén, igaza volt, nem álltunk volna le egy csóknál. Túl sokáig voltunk távol, így képtelenek lettünk volna türtőztetni magunkat. Csalódott arcát elnézve szívem összeszorult.

- Van egy olyan érzésem, hogy nem azért zártak minket egy szobába, hogy összemelegedjünk. Lehet, arra várnak, hogy mikor készítjük ki egymást - mosolyodtam el keserűen.

- Hogy készí... - Göndöröm arckifejezése gyorsan változott pár másodperc alatt. Nem tudtam mire vélni hirtelen érzelmi hullámait. - Baszki! Tudtam, hogy gyönyörű, kedves és aranyos, és azzal is tisztában voltam, hogy okos vagy, dehogy ennyire! - Szinte majdnem kiugrott bőréből, úgy kezdett örülni.

Összeráncoltam homlokomat, nem értettem mitől lett olyan hirtelen izgatott.

- Miről beszélsz? - ültem fel, ahogyan elhagyta az ágyat. Tett pár kört a szobában, aztán megállt előttem, kezeivel felsegített a kényelmetlen matracról. Állam alá csúsztatta hatalmas tenyerét, enyhén feljebb szegte azt. Szemeztünk, azokat a zöld csodákat határozottan belém süllyesztette, egész nagy nyomot hagyva lelkemben. Tanulmányoztam minden egyes kis részét arcán, Ő viszont csakis egy helyre fókuszált. Hüvelykujjával végig simított ajkamon, majd forró csókot lehelt azokra. Testem megmerevedve ellenkezett az egész ellen, de mintha irányítottak volna. Lefagyott végtagjaim egyszer csak útra keltek, és azt vettem észre, hogy a következő pillanatban már ujjaim a göndör fürtök között ringatóznak. Harry kezei csípőmnél cikáztak, gyengéden hátamra vezette tenyerét, s magával húzott az ágyig, ahol leült és nekidőlt a falnak, egem pedig ölébe tartott. Forróság áradt szét bensőmben, ahogyan ajkait ismét az enyémeknek nyomta, ismét érezhettem azt az elképesztő érzést, amit csak Ő tud kiváltani belőlem. Mérhetetlenül boldog voltam, hogy ismét az enyém lehet, de ő is elárulta magát mikor belemosolygott csókunkba. Mikor elváltunk az a kisfiús vigyor köszöntött, amit annyira, de annyira imádtam rajta. Előbújt gödröcskéiből nem tudtam betelni, naphosszat néztem volna gyönyörű mosolyát.

- Az enyém vagy - súgta, s orrát édesen arcomnak döntötte, ezzel egyben egy puszit is nyomott kipirult bőrömre.

Hosszas ideig csak néztük egymást, és azzal töltöttem el időmet, hogy többször is végig húztam ujjaimat Harry kidolgozott, akkor kicsit piszkos felsőtestén. Elégedett mosollyal figyelte minden mozdulatomat, ha egy sebébe ütköztem, arra a helyre egy lágy puszit nyomtam. Gondolkoztam hogy hogyan tudnék neki többet adni és jobban éreztetni vele, hogy mennyire szeretem.

- Harry - száguldottam végig ismét testén, majd megálltam a szíve körüli területen, kis köröket kezdtem rajzolgatni bőrére. Édesen pillantott rám, mintha inná minden szavamat, az érzés kölcsönös volt.

- Igen? - mondta.

Ránéztem, elszállt minden bátorságom. Nevetve megráztam fejemet, és elvetettem az előbb kialakított ötletemet.

- Mindegy, semmi, lényegtelen. - Próbáltam elhúzódni tőle, de csuklóm köré fonta ujjait, így arra kényszerített, hogy maradjak. Szemei könyörögve pásztázták arcomat, nekem nem kellett több, hatott rám. Reakciójától félve, de megkönnyebbülve ejtettem ki a szavakat számon. - Megint elfutsz, ha azt mondom szeretlek?

Éreztem, ahogyan apró tenyerem alatt, szívverése felgyorsul, viszont lélegzete elakad egy pillanatra. Zavarodottan kapja el pillantását. Küszköd, hogy józanul megtalálja a szavakat.

- N-nem fogok elfutni - fújta ki levegőjét. - De Sophie, szeretném ha megértenéd, hogy fogalmam sincs mikor tudom viszonozni ezt a szót. Nálam nem működik ilyen egyszerűen, pedig tudom, csak pár betűről lenne szó. Az a helyzet, hogy eddig nem nagyon mondtam senkinek se, így meg...

- Nem kell magyarázkodnod! - mosolyodtam el, hogy érezze nincs semmi baj. - Én is sokat gondolkodtam rajta, sőt az is megfordult a fejemben, hogy te mikor szeretnéd velem közölni, most már értem. Semmi baj Harry, majd ha készen állsz rá, vagy ha úgy érzed! - nyugtatásom hatott rá, lehunyta szemeit ahogyan cirógattam orcáját.

- Köszönöm! - sóhajtotta mélyen.

- Szeretlek - bújtam hozzá. Szorosan átölelt, fejemet, nyaka hajlatába döntöttem, legszívesebben így aludtam volna el. olyan biztonságban éreztem magamat karjai között. Végre nem hátrált meg érintéseimtől és szavaimtól, felemelő érzésnek tűnt. Egy darabig csal élveztük egymás társaságát, majd eszembe jutott, hogy volt valami amitől Harry majdnem megkergült, annyira örült neki. - Amúgy, mit szerettél volna mondani?

Sikerült ismét szívet melengető vigyort csalnom arcára. Szemei felcsillantak, s alig érthető hadarásba kezdett.

- Azt mondtad van egy olyan érzésed, hogy nem azért zártak minket egy szobába, hogy összemelegedjünk. Lehet, arra várnak mikor készítjük ki egymást. Nos ez a feltételezés baromira igaz, és ha igaz akkor, megvan az esélye, hogy egy kis színjátékkal holnap, vagy akár ma kijussunk ebből a szar épületből! - lelkesen ledöntött az ágyra, majd egy nagy puszit nyomott homlokomra.

- Várj - ráncoltam szemöldökömet -, azt mondod, hogy játsszuk meg a kapcsolatunkat?

- Vesszünk össze! - bólogatott határozottan. - De csak színjáték lenne az egész - tette hozzá gyorsan -, tehát semmi komoly. Nem bírám, ha még egyszer kicsúsznál karjaim közül... - súgta, s kezeit körém fonta, bebiztosítva, hogy nem hagy elmenni.

- Hogyan kezdjünk hozzá? - pislogtam rá nagyokat. Édes kisfiús arcot vágott miközben gondolkodott, meg lehetett volna zabálni. Soha nem gondoltam, hogy egy húszas éveiben járó férfiról egyszer azt mondom milyen édes, és megzabálom, de Harry ezzel is bizonyította, hogy Ő más. Nem olyan, mint a többi, persze ő is férfi és ember, de van benne valami ami különlegessé teszi. Talán csak én vettem észre ezt, de nagyon megfogott.

- Először is ürítsd ki az agyad, ne gondolj semmi rosszra. Másodszor - fejét arcomhoz dörgölve beletemette orcáit hajamba -, ne félj! Megérzik, hogyha remegsz. - Kezét combomra csúsztatta, erősen megmarkolta, levegőmet nehezen tartottam bent, azt hiszem letesztelte, hogy remegek-e. Ahogy forró érintésével, egyre jobban haladt feljebb testemen, megfeszültek izmaim. Görcsös sóhaj szaladt ki ajkaimon. - Imádom mikor ezt csinálod! - elégedett vigyorral nézett szemeimbe. - Képes vagy elélvezni egy intimebb érintésemtől, azt hiszem meg kell edzelek.

- Kuss! - nyakánál fogva magamhoz húztam, göndör fürtjeibe erősen beletúrtam, s hagytam, hogy arcába visszahulljanak.

- Harmadszor, azt hiszem ez a legfontosabb. Ne hagyd, hogy bármilyen eszközzel, mondattal, cselekedettel vagy netán manipulációval behálózzanak. Mindig tartsd szem előtt a célod, csak arra gondolj ami jó, csak ránk gondolj. Rendben?

- Értettem - bólintottam. Szavai tiszták voltak és érthetőek. - Mi lesz ha valamelyikünkkel történik valami?

Kérdésem keresztbe húzta Harry számításait, arcán meglepettség suhant át. Egy pillanatra félrenézett, majd határozottan válaszolt.

- Nem fog semmi sem történni.

***

- Kezdhetjük? - állt meg előttem. Még a helyére toltam a széket, amely a tervünkhöz kellett, majd testem mellé leengedve karjaimat, a Göndör ölelésébe vontam magam.

- Szeretlek, akármi is történjen - motyogtam mellkasába. Hallottam, hogy levegőt vesz, de szavai elakadnak. Kicsit csalódottan húzódtam el biztonságot adó testétől. Kezdhettük. - Ne kímélj! - nevettem el magamat, mire ő is egy laza mosolyra húzta ajkait.

- Hangos lesz és kemény - figyelmeztetett, ismét biccentettem. A következő pillanatban Harry éles hangja töltötte be a teret. Egy minutumra összerezzentem a hirtelen hangnem váltástól. - Most komolyan azt gondolod, hogy egy pillanatra is, csak egy másodpercre mást éreztem irántad? Ugyan már kislány... - erőltetetten nevetett, de ha nem tudtam volna, hogy megjátssza elhiszem neki. Itt volt az idő, hogy kontrázzak.

- Hogy lehetsz egy ekkora gerinctelen állat? - hangom remegett. Harry összehúzta szemeit, tekintetével próbált megnyugvást sugározni.

- Jobb, mint az, hogy felajánlom magamat egy olyan srácnak aki meg akar erőszakolni. Ó, várj csak... Téged nem is kell megerőszakolni, te hagyod magad!

- Mondja ezt az, aki nap, mint nap más lánnyal hempereg... - Ijedten forgolódtam a szobában. Sehonnan nem hallottunk mozgolódást, féltem, hogy nem válik be a terv, és mégis félre informáltuk magunkat.

- Ne aggódj, jönni fognak. Folytasd! - súgta Harry. Bíztam benne, hiszen ő tudta mire kapnak a többiek. Volt elég ideje kiismerni őket, így hittem neki.

- Iszol, bulizol, drogozol, hol az életed? - vágtam fejéhez. - Nem lenne egyszerűbb egy ember mellett leélni az életed, aki mondjuk szeret is téged? - Őszintén mondva voltak mondatok amelybe belevittem a saját életünket is. Tudom megegyeztünk, hogy nem vesszük komolyan a dolgot, de ami a szívemen az a számon. Jól esett abban a pillanatban kimondani azokat a szavakat. Ezeket soha nem vágtam volna Harry-hez, és akkor adódott az a pillanat, ott volt az a lehetőség mikor megtehettem. Nem kímélve elregéltem neki az összes sérelmem, ami még bennem maradt. - Hol voltál mikor szükségem lett volna Rád? Tudom, hogy már ezerszer átbeszéltük és értékelem a gesztusodat is, hogy engesztelni próbálsz, de nem így működik. Összetörted a szívem, ez olyan mint egy széttörött üvegváza. Ledobod, millió darabra hullik, te összeragaszthatod, de a darabok soha többet nem fognak úgy illeszkedni, mint azelőtt...

- Sophie, ez csak játék... - emlékeztetett.

- Megtennéd, hogy adsz három percet és végig hallgatsz!? Köszönöm. Nem mindig a te kezedben van az irányítás, Harry! Meg kell tanulnod, hogy mások is léteznek rajtad kívül, akik tudnak saját maguktól beszélni. Akiknek vannak érzéseik, gondolataik, amelyeket szavakba öntenek. Fogadd el, hogy én is egy vagyok közülük!

- Most azt mondod nincsenek érzéseim? Mondd, meghibbantál?! Sophie, gondolj arra amit mondtam. Egyes pont! Ürítsd ki a fejed! Majd a hármas és egyben a legfontosabb, tudod... Maradj önmagad!

Karba tett kezekkel lehunytam szemeimet. Erősen ráharaptam alsó ajkamra, nem akartam többet a normális, rendes lányt játszani. Kitörtem.

- Annyi fájdalmat okoztál, elegem van ebből! Legszívesebben, elhúznék! Jó messzire, csak, hogy végre kipróbálhassak olyan dolgokat is amiket eddig nem nagyon tudtam. Bulik, felfedező utak, új barátságok köttetése...

Göndör ledermedt, lehet kicsit sokat mondtam és a játékunk kezdett átfordulni, komoly vitába.

- Tudod mit? - rázta meg hitetlenül fejét. Fürtjei arcába vágódtak és visszaestek vállára. - Menj! Ha ezt akarod akkor menj, elengedlek! De kérlek, akkor soha többet ne gyere vissza azzal az indokkal, hogy boldogtalan vagy, legyél boldog! El tudom képzelni mennyi pasival feküdtél össze a ,,nagy bulizásaid közben"... - Elkerekedett szemekkel pislogtam rá, hirtelen nyakamhoz kaptam, látta. - Pontosan. Azt hitted, hogy elkerüli a figyelmem a kiszívott rész? Egyszerűen csak nem akartam elrontani a pillanatot, úgy voltam vele, hogy elmondod ha akarod, hiszen abban az időben nem volt kapcsolati viszonyunk. Azt csináltál amit akartál. Most komolyan Sophie, őszintén... Hány helyen van még a testeden? Ha leveszem a pólódat akkor találok még? Vagy esetleg a melltartód alatt? Istenem... - Fejét az ég felé fordította, a hideg falnak dőlt, szemeit lehunyva mélyet sóhajtott. Szívem összeszorult látványától. Én nem akartam neki rosszat, nem akartam megbántani. Mit tettem? - Ha tudnám ki volt, még a szart is kiverném belőle.

Ajkaim megremegtek, most már végképp nem árulhattam el, hogy a legjobb barátja áll a háttérben. Aki konkrétan majdnem megfektetett, csak mert olyan állapotban voltam. Kezeim ökölbe szorultak, elpattant egy szál. Annyira a nyelvem hegyén volt, hogy ,,Véletlen összetűzésbe keveredtem Louis-val", hogy a szavak helyett csak sikítottam egyet. Az ajtó pedig csodák, csodájára kinyílt, s a szőke ellenségünk torpant meg a bejáratában.

- Mi a szar folyik itt? - vágott közbe. testem tovább remegett, ekkor eszembe jutott a kettes pont. Homlokom, s tenyerem erősen verejtékezni kezdett, a hideg végig futott testemen, majd bombaként áradt szét a melegség bensőmben. Feszült levegővételeim gyorsultak. Az egész olyan volt, mintha bármelyik pillanatban egy meteor csapódhatna be a Földbe, és mi az utolsókat lélegeznénk. Akármennyire is túlreagáltam a helyzetet, vissza kellett állnom az eredeti ötletünkhöz, miszerint kiprovokáljuk Luke-ból, hogy vigyen ki minket, mert nem bírjuk már egymás társaságát.

- Én legalább nem vonszoltam fel más lányokat a lakásomra! - Elég kreatívnak találtam ezt az indokot, arra vártam, hogy a Göndör a fejemhez vág valami hasonlót, de a válasz-reakcióktól ledöbbentem.

- Elmondta neked? - Harry arca idegesnek tűnt, értetlenül fordultam felé. Ráncai előjöttek.

- Mi? -értetlenkedtem, miközben hátrébb léptem egyet.

- Louis, elmondta? - feszengés fogta el, elárulta magát mozdulatairól. Többször is fürtjei közé túrva félre pillantgatott. 

Értetlenül megráztam a fejemet.

- Nem értelek, mit kellett volna elmondania?

- Harry arra kíváncsi, hogy Louis mondta-e el neked, hogy felcsinált más lányokat a kapcsolatotok elején. Te jó ég miért olyan nehéz ezt megérteni?! - tisztázta Luke a helyzetet. Bár ezek után jobban örültem volna, ha nem csinálja. Hevesen zakatoló szívvel fordultam a Göndör felé. Köpni-nyelni sem tudtam a hirtelen meglepettségtől.

- H-harry - súgtam könnyekkel küszködve. - Igaz? Mikor volt ez? Voltak más lányok is?

- Kérlek ne akadj ki! Ne fuss el, ne csinálj semmi rosszat, de igen Sophie voltak más lányok is. Még az elején, az első vagy a második csókunk után, de abba maradt. Nem tö... - hadarta és hadarta. Nem bírtam követni, egyes szavait tudtam csak kiszűrni.

- Több hónap telt el az első és második csókunk között! - akadtam ki, szerintem teljesen jogosan. Homlokomhoz kaptam, a fokozott feszültségtől testhőmérsékletem megnőtt, és szédülni kezdtem.

- Kétségbe voltam esve... - indult meg felém, kezem után próbált kapni, de gyorsabb voltam.

- Ne. Érj. Hozzám - köptem a szavakat egyesévvel. - Szerinted én nem voltam kétségbeesve? Annyi hülyeséggel tömted a fejem és csak ez lett a vége?! Már nem tudom mit higgyek neked, komolyan mondom... - kezemet arcom elé helyeztem. Fáradtan sírtam bele hideg tenyereimbe. 

- Nem vagyok olyan rossz, mint azt gondolod. Túl sokat képzelsz bele... - magyarázkodott. Csak azért és közelebb lépett, én pedig párhuzamosan hátra. Luke arca derült, örült annak, hogy ismét széthullunk Harry-vel. Soha életemben nem láttam még nála nagyobb tuskót a világon. Tuskót? Erre nem találok szavakat. 

- Aha szerintem is sokat képzelek. Figyelj - sóhajtottam megtörve -, ha ez így jobb akkor váljunk el, nem muszáj minden áron ragaszkodnunk egymáshoz. 

- Ne mondd ezt, ne kezd megint! - emelte meg hangját. Meghökkenten emeltem magam elé kezeimet, figyelmen kívül hagyva, hogy kicsúszunk az időből. Zöld szemei elvörösödtek, vérben forogva mért végig tetőtől-talpig. - Könyörgöm... - nyögve nagyot nyelt. 

- Nem vagyok elég jó, még mindig nem, akárhogyan is küzdök. Csak tudnám mit csesztem el annyira, hogy ezt érdemlem! Van még egyéb titkod amúgy? Itt az idő nyögjed! 

- Talán valld be, hogy tényleg gyilkos vagy - Luke irritáló, gúnyos mosolya köszöntött vissza. 

Minden embernek van az életében egy olyan ,,elég" pillanat, nekem ez volt az. Nagyon úgy tűnt, hogy Harry-re többet nem számíthatok. Menekülni akartam immáron Harry és Luke fogságából is. Kipillantottam az ablakon, majd az ajtóra szegeztem szemeimet. Mikor már pont összegyűjtöttem elegendő bátorságot és elkezdtem volna a tervet véghez hajtani, két hideg kész fonódott csuklóim köré. Kemény mellkasba ütközve nyögtem fel, a rideg, kék szemek visszatértek rémálmaimból. Göndöröm megtörve ült az ágyon, minden energiája elszállt. Szőke fogva tartóm nyelvével megmozgatta fekete piercingjét, jelzett, hogy itt az idő. Erőszakosan az ajtó felé kezdett vonszolni. 

- Engedj el! - ellenkezdtem, ahogyan csak tudtam. Csíptem, rúgtam, haraptam, karmoltam, de semmi sem fogta vissza. Elhatározása miszerint Ő akkor is ágyba visz, elszánt cél volt. 

Sikítva harcoltam, de kondijának köszönhetően, jóval erősebbnek bizonyult. 

- Harry! - kiáltottam megtörve. Arcát eltemette. - Segíts! Csi-csinálj valamit! - Keze megemelkedett, de csak legyintett egyet. Szám tátva maradt, ennyivel, lerendezte a kapcsolatunkat, egy semmire se való legyintéssel. 

Reményem szertefoszlott, ott tartottam, hogy direkt magamba állítok valami éles tárgyat, csak ne kelljen tovább szenvednem. A fiú akit szeretek cserben hagyott, tudott volna segíteni, hiszen jóval erősebb mindenkinél. De ereje elhagyta, és ő sem bírta tovább a nyomást, padlóra került. Beletörődtem  sorsomba, miszerint a FREE áldozata leszek, csak egy bábú akit szépen kihasználtak. Bár mintha eddig is az lettem volna, csak akkor azt éreztem van élnem és emberként viselkednem...