music

2015. október 11., vasárnap

40. Rész - Szeretlek |ÉVADZÁRÓ|

Szervusztok Drágáim! 

Hát elérkezett ez a nap is. Hosszú idő után de végre megérkezett a Just be FREE évadzáró része, amely egyben a 40. rész is. 
Nem tudom mit mondhatnék, majd a történt után egy kicsit részletezek. 
Most pedig végre kirakhatom azt a zenét amire a legtöbb részt írtam, de direkt az utolsóra szántam veletek közölni. :) 


Szóval köszönöm, hogy eddig itt voltatok, köszönöm a türelmet és a várakozást!
Most pedig jó olvasását! 



,,Közös célért harcolni, közös célért küzdeni, valami közöset megálmodni. Le akarod vetkőzni a gátlásaidat, boldog akarsz lenni szabad pillanatokért akarsz élni. Szabad pillanatokat Vele. Mindent amit eddig álmodtál, a terveid között volt Ő is. Együtt kelsz fel  reggel Vele, együtt reggeliztek, együtt laktok, együtt vásároltok. Együtt öregedtek meg és együtt haltok meg. Mindezt közösen, szabadon."


Sophie Angel


Let it beMindent elkövettem, hogy kiszabadítsam magamat Luke erős szorításából. De ujjait teljességgel csuklóm köré fonta, s erősen markolva húzott - inkább akaratom ellenére ráncigált - magával. Sikításom lassacskán eltompult, feleslegesen pazaroltam jajveszékelésre az energiámat, hiszen senki nem jött megmentésemre. Ki is jött volna? Céltalannak tűnt az egész. Mint mikor a víz alatt próbál meg az ember beszélni, csak a kimerült morajlás hangzik vissza, de értelmes szavakat nem lehet kivenni. Fejem lüktetett, szívem vad vágtába kezdett, torkomban éreztem sebes dobogását. Nem akartam, hogy más férfi bemocskoljon. Az egyetlen ember akire számíthattam megtört, s összeomlott. Mondanám, hogy a megbocsájtás nálam hamar megtörténik, de ebben az esetben nem tudtam elfogadni, hogy még mindig vannak titkai amikbe nem avatott be. Nem azt mondom, hogy ossza meg velem az összes létező dolgát, de azért egy kapcsolatban illene megemlíteni, hogy ,,megcsaltalak". Mindig is azt hittem, hogy egy törött szívet nem lehet még jobban összetörni, Harry-nek sikerült. Csalódottságom mérhetetlen volt, végig reménykedtem, hogy egyszer csak kinyílik az ajtó, s kifut rajta, hogy megmentsen. Nem érdekelte, és lassacskán már én is úgy voltam vele, hogy minden hiába, nem fog jönni. Már nem érdekelt, nem akartam látni, nem akartam tőle semmit. Ha ezek után utánam is jött volna, akkor se érdekelne. Eljátszotta az esélyeit, nem is egyszer. Képtelen lettem volna még egyet adni nekem, ahhoz túlságosan is eltaszított már. Többször is megbíztam benne, ő többször is elvetette azokat a lapokat. Ez olyan, mint a póker: soha ne mutasd meg az ellenfeleidnek a lapjaidat, még a végén legyőznek. Harry-nek volt elég ideje kiismerni, tudta ki vagyok, hogy mikre reagálok, és hogy mi a gyengeségem. Ő maga.
Igyekeztem nem arra gondolni, hogy pillanatokon belül, olyasvalami történik velem - amit még azzal a személlyel is akit szeretek vonakodva tettem meg -, melyre nem voltam felkészülve. Remegő ajkakkal próbáltam kinyögni valamit, Luke majdnem elszorította csuklómat. Irgalmatlanul fájt, és az Istenért sem akart lazítani a fogáson. Így küszködtem, míg el nem értünk a folyosó végéig, ahol egy kellemes hangulatú szobába toppantunk. A szőke lökött egyet rajtam, a hirtelen lendülettől elvesztettem egyensúlyom, s a földre zuhantam, jól beverve a vállamat az ágy fakeretébe. Nagy léptekkel megindult felém és mielőtt felállhattam volna, alkaromnál fogva felrángatott. Könnyeim visszafogásával töltöttem az időm nagy részét, emiatt nagy gombóc keletkezett torkomban. Tenyerét állam alá csúsztatta, s erősen megmarkolva maga felé fordította arcomat. Ellenkeztem, rosszallóan megingatta fejét, és ugyanolyan undorító módon rongybabaként bánt velem. Ujjait vállamba mélyesztette, a fájdalomtól felsikítottam.
- Ha együttműködsz velem, sokkal hamarabb vége lesz ennek az egésznek - köpte a szavakat arcomba, hangjában erős gúnnyal. Fintorogva elfordítottam arcomat, hogy ne kelljen azzal az átkozott, ördögi gúnnyal szembenéznem. Aljas kacajjal jutalmazott.
- Nem akarom - szipogtam elvékonyodott, reményvesztett hangon.
- Itt nem az akarásról van szó - rázta meg fejét. - Itt az a kérdés akarod még látni a családodat vagy nem?


Lélegzetem megakadt, halkan felnyögtem kérdése hallatán. Mi vezérli rá az ilyen embereket az ölésre? Mondata végén összepréselte ajkait. Amit furcsálltam hogy azonnal elkezdett matatni zsebeiben. Próbálta leplezni idegességét, de túl későn kapott észhez, így észrevettem rajta, hogy valami nagyon nincs rendben a gondolataiban. Nagy léptekkel a szoba egyik sarkában álló szekrényhez rohant. Fiókjait erővel tépte fel, s a szobába dobálta a tartalmát, ami nagyrészt injekciós tűkből, fecskendőkből, fehér és citromsárga megtömött tasakokból állt, Drogok. Habozás nélkül felkaptam azt amit a lábaim elé hajított, s a zsebembe csúsztattam. Bizonyíték gyanánt a rendőrségnek szolgáltatom. Megragadtam az alkalmat és kiutat kerestem szemeimmel. Határozottan emlékszem, hogy bezárta az ajtót, a kulcsot pedig farzsebébe süllyesztette - mielőtt a földre lökött volna -, így az ötlet, hogy ott megyek ki ahol bejöttem el volt vetve.
Más módot kellett keresnem, de akárhova néztem a négy fal körbezárt, lehetetlenségnek tűnt. Luke még mindig eszét vesztve keresett valamit. Miután kidobálta az egész szerény tartalmát, tekintetét felém kapta. Tetőtől talpig végig mért hideg, kék szemeivel, s megrázta fejét.
Nem kérdezhettem meg tőle, hogy keres-e valamit, vagy hogy van-e valami gond. Nem vagyunk puszipajtások, és bármilyen nehéz elhinni, szerintem nem is leszünk. De ahogyan sejtettem, nem kellett sokáig húznom az időt, mire kinyögött valamit.
- Most nagyon figyelj! Ha egy centimétert is elmozdulsz garantálom, hogy egyetlen egy közeli, és távoli ismerősöd sem marad életben. Megértetted? - ordította. Összébb húztam magam, s néztem ahogyan szél sebesen feloldja az ajtó zárát, kiviharzik az ajtón, bevágva azt maga után azt.
Kínomban fájdalmak között toporogtam, majd egy óvatos lépést tettem az ágy felé. Lábaim nem bírták a folyamatos állást, s a kimerültségtől is, de azt éreztem húz az álom. Éppen csak lehuppantam a kényelmes franciaágyra, amikor az ajtó kivágódott. Rémülten rezzentem össze, s felugrottam.
A smaragdzöld csillogó szemekből megbánás tükröződött vissza, egy laza kézmozdulattal elfordította a zárban a kulcsot, s lihegve nekidőlt a hideg falnak. Sápadt arcára fájt ránézni, mint akiben már csak a szentlélek bujkál, és az utolsó lélegzetvételeit taposta. Mellkasa gyorsan emelkedett fel és le, haja mögül tekintett el rám. Pillantása égetett, emlékezetembe vésődött a pillanat mikor beharapta alsó ajkát, azután pedig nagyot nyelt. Lábaim elé hajított egy pisztolyt aminek a markolatára a kulccsal felszerelt nyaklánc volt ráerősítve. Nem tétováztam, felkaptam és azt is ruháim alá rejtettem, gondolván később még jól jön. Maga elé bámult, mint egy rideg, megfagyott szobor. Végtagjaim megremegtek, ahogyan végül felolvadt és tett felém egy erőtlen lépést. Automatikusan reflexből hátrébb húzódtam, félelem járta át testemet.
- Nem akarom ezt - súgta gyengéden. Lenyeltem szavaimat, képtelenségnek tűnt megszólalni. Ismét kísérletet tett arra, hogy megközelítsen. Ugyanúgy cselekedtem, mint az első tesztnél. Elégedetlensége, s csalódottsága jegyeként lehunyta szemeit, hosszú szempillái keretezték világoszöld szemeit. - Most vagy mérhetetlen gyűlöletet érzel értem, amit megértek... Vagy egyszerűen félsz tőlem, erre viszont semmi okod sincs...
Összeráncolt homlokkal emeltem fel fejemet.
- Megöltél egy embert - suttogtam értetlen arckifejezéssel.
Harry megdörzsölte arcát, mint akinek elege van abból, hogy mindig mindenki a múltjával foglalkozik, hogy csak ezen rágódnak.
- Régen volt! Az Isten szerelmére már ezerszer átrágtuk magunkat a témán! Mégis minek kell mé...
- Nem tudom magam túl tenni rajta - szakítottam elég durván félbe. Fejrázással fejeztem ki, hogy nekem is elegem van. - Vannak még titkaid? Mondd csak, ha Luke visszajön te itt hagysz? Hagyod, hogy bajom essen?
Ajkai megremegtek. Nem válaszolt.
- Sejtettem. - Fájdalmas vigyor ült ki arcomra, hitetlenül legyintettem. Karjaimat keresztbe fontam magam előtt, vacogva simítottam végig libabőrös bőrömön. Nem kellett sok, azonnal hősiesen mellettem termett, felém nyújtotta fekete, vastag pulcsiját. Néztem a lógó anyagot kezében, de nem akartam elfogadni, még mindig volt bennem egyfajta visszahúzódó érzés, egyfajta távolságtartás iránta. Az események túl gyorsan történtek, még nagyon friss volt az egész.
- Legalább ezt az egyet tegyed meg! Könyörgöm fogadd el! Esküszöm, nem tudom elmondani milyen érzés látni, hogy lassacskán halálra fagysz!
- Nem tudod milyen érzés, hogy az álmatlanságtól és a fáradságtól lassacskán elszáll minden energiám, így nem tudom mit kezdjek magammal... - Nagyot sóhajtva arcom elé kaptam tenyereimet. Eltakartam szemeimet, hogy ne lássa meg gyengeségemet, miszerint megint elsírtam magam. - Annyi mindent megtettem már. Álmos vagyok, kimerült, fizikailag, testileg és lelkileg fáradt. Emberileg nulla, érzelmileg pedig egy hulla. Haza akarok menni, lefeküdni az ágyamba és a végtelenségig aludni, békében, nyugalomban. Ne zavarjon senki és semmi! Ne legyek életveszélynek kitéve, ne akarjon senki se elrabolni és cserébe váltságdíjat kérni értem. S, talán ami a legfontosabb, legyen már végre valaki aki, aki...
Mondatomat nem tudtam befejezni, Harry a kezembe nyomta meleg pulóverét.
- Használd az injekciós tűt - fűzte hozzá, azután a hangos léptek hallatán kirohant a szobából, megint magamra hagyva.


Ostobán álltam ott, mint egy oszlop. Nem értettem mire mondta az injekciós tű használatát, mégis minek kellett volna nekem? A biztonság kedvéért lehajoltam és felvettem egyet a földről. Majd mielőtt komolyan lemerevedtem volna, átbújtattam kezemet a pulóver ujjain, s fejem fölött is áthúztam a meleg anyagot. Éreztem Harry illatát, hirtelen megnyugvás áradt szét testemben, de csak addig míg a zaj nem hangosodott fel. A csörömpölés, mely kintről hallatszott egyre hangosabb lett, ahogyan közelített  felém. Trágár kifejezések, mondatba nem illő szavak hagyták el Luke száját. Valakit nagyon szidott, nagyon nem akarta élve látni. A fa ajtó megint kivágódott - őszintén bevallva csodáltam, hogy még épségben vannak azok az ajtók. Átéltem már párhelyzetet mikor ki-be vagdosták őket -, szőke tincsek tűntek fel, egy mogorva, feldúlt tekintettel együtt.
- Hol van? - vágta fejemhez nyersen ezt a két szót.
- Mégis mi? - hangom megremegett. Féltem, hogy mit reagál a visszakérdezés miatt. Szerencsémre nem mozdult.
- Jól tudod te azt! - forgatta szemeit. - Tudom, hogy a te műved, ez az egész a te kis játékod! De nem vagyok ám hülye, nem lehet csak úgy átverni. Olyan sok mindenen mentél keresztül, mindig kijátszottatok, de most nem tudtok. Nincsenek itt a barátaid, nincsen itt a hősöd, hogy megmentsen. Senkid nincs. Na kérem ide! - felém nyújtotta kezét. Várta, hogy odaadjam neki azt amit annyira elszálltan keresett. - Hol rejtegeted?
- Luke mégis miről beszélsz?! - kérdeztem vissza talán kicsit ingerültebben, mint kellett volna. Hirtelen mozdulattal elkapta az eltulajdonított pulóver nyakát, s durván felemelt, úgy hogy lábaim ne érjék el a talajt.
- Nem fogom többször elmondani - préselte ki fogai között. - Két választási lehetőséged van. Ideadod a kulcsot, amit fogalmam sincs mikor és, hogyan szereztél meg, vagy soha többet nem látod a családodat. Ezt értsd úgy, hogy te sem és az ismerőseid sem élik túl.
Nagyot nyeltem. Igazából mindkettő választás biztos halálba vezetett, de úgy voltam vele már mindegy, hogyan és mikor veszek oda. Az életem így is elcseszett, akkor miért ne tehetném ,,boldoggá" más emberekét?
Ruhám alá nyúltam, hogy elővegyem a fegyvert, mire a kulcs volt ráerősítve, mikor eszembe jutott Harry mondata. ,,Használd az injekciós tűt"...
Használtam. Ujjaimmal legörgettem a kis kupakját, s egy kicsit tétováztam hogy hihetőbb legyen ,,a kulcs átadása".
- Be kell vallanom nagyon sajnálom amit tettem... - kezdtem meggyötört hangon. Reménykedtem, hogy beveszi a mesét. - Az elejétől kezdve együtt kellett volna működnöm veletek, és akkor most nem lenne a kavarodás. Őszintén mondom nem is tudom miért húztam eddig... - Luke arcára kiült egy elégedett-ledöbbent vigyor. Bólogatásával jelezte együtt értését.
- Látod, látod... Elég lett volna jó kislánynak lenned. Kezdve ott, hogy hanyagolod azt a gyökeret, aki elcsavarta a fejedet.
Rosszul esett, hogy így beszélt Harry-ről. Beharaptam alsó ajkam, időre volt szükségem, hogy ne szóljak neki reflexből vissza, s hogy átgondoljam a lehetséges válaszokat.
- Rosszul cselekedtem, sajnálom. Nagyon megbántam... - Lazított a pulóverem fogásán, s amint lábaim alá szilád talaj került, intézkedtem. - De nem eléggé! - Minden erőmet összeszedve, rácsimpaszkodtam karjára, hogy elveszítse egyensúlyát, áthajoltam válla felett, s a hátába fecskendeztem az injekciót.
- Mi a fasz?! - ordított fel.
Lerázott a hátáról, a földre zuhantam. Levegőért kapkodva hátráltam a talajon. A szőke imbolyogva lépkedett felém, míg egyszer csak össze nem esett. Egy nagy test elrántotta magával, amitől még jobban szitkozódott. Göndör fürtök visszatértek a látószögembe.
- Fuss! - kiáltotta Harry. - Sophie, menekülj! - lihegte.
Tágra nyílt szemekkel követtem mozdulatait, ahogyan próbálja visszatartani az őrült Szőkét. Nem akartam elmozdulni onnan, fejemben gondolatok cikáztak, hogy mi lesz akkor Vele? Hiába tartottam tőle, hiába haragudtam rá, minden hiába, mikor rendíthetetlenül szerelmes voltam belé. Éreztem, hogy visszajön, és nem hagy magamra, a terve része volt, hogy eljátssza, miszerint ő most ,,összeomlott".
- Menj már! Nem hallottad? - Hangjában megtörést véltem felfedezni. lehetséges, hogy mégsem a terve része volt, hanem komolyan összeomlott lelkileg. Végül eleget tettem kérésének, megdörzsöltem szemeimet, s futásnak eredtem.


Újabb és újabb folyosó tárult elém, mintha egy labirintusban lennék. Ráadásul legtöbbjük totálisan egyforma volt. Ajtók elegét vágtam ki, majd csaptam be. Kiértem az udvarra. Az eső úgy szakadt mintha dézsából öntötték volna. Már azt hittem megmenekültem, csak pár lépés a szabadságig, de valaminek mindig közbe kell avatkoznia. Most sem történt máshogyan. Egy viszonylag testes ember állta el utamat, lefogta karjaimat, így minden erőveszítésemnek hiába, hiszen nem tudtam kiszabadulni karjaiból.
- Kérlek! - lihegtem. - Engedj el! - vizes hajam az arcomba tapadt, így nem sokat láttam. Lassacskán pedig ruháim is teljesen átnedvesedtek.
Szavaim után egyszerűen csak kinevetett.
- Úgy tűnik nagyon megviselhetett a fogság kislány. Nem én vagyok a hősöd! - Könnyek szöktem szemeimbe, ismét elkaptak, ismét a szakadék szélén sétáltam.
- Te lehet nem vagy az, de én igen! - Hangjától kirázott a hideg, miután a testes őr megfordult - velem együtt -, és megláttam Őt, látványától végig folytak arcomon a meleg könnycseppek.
Pisztolyt szorongatott kezei között, felénk szegezte. - Ha nem engeded el, neked annyi! - fenyegetőzött. Agyam azonnal kapcsolt, és akármennyire is furcsa, de támadóm védelmére keltem.
- Harry ne! Ő is ember! Ne légy olyan, mint Ők! Ne használd a módszerüket! - Harry-nek magyarázhattam, arca továbbra is elszánt volt, ugyanúgy tartotta a pisztolyt. - Az erőszak nem megoldás, akármennyire is annak látszik, de nem az!
Elborult, sötét tekintetét egy szavam se törte meg. Hajthatatlan vágyat érzett az ölésre. Nem akartam végig nézni, ahogyan kiontja valaki életét, ez nem az az édes srác akit annyira szerettem.
- Van három másodperced, hogy elengedd, vagy esküszöm meghúzom ezt a kibaszott ravaszt! Egy - számolását kezdte. Reszketni kezdtem ugyanis a támadó saját maga előtt tartotta testemet, így ha Harry meghúzza a ravaszt a golyó belém fúródik. Tudtam, hogy semmi pénzért nem bántana, de mégis tartottam attól, hogy meghúzza. Hányingerem lett a gondolattól, miszerint megöl valakit. - Kettő...
- Harry!! - ordítottam torkom szakadtából. - Kérlek ne tedd! Nagyon szépen kérlek ne! - hisztérikusan omlottam össze. Minden erőmmel azon voltam, hogy leállítsam, de nem sikerült.
Untitled- Három. - Amint kiejtette ajkán e szót, a pisztoly hangosan feldurrant, a hátam mögött lévő maffiózó pedig szétterült a földön. Sikításom töltötte be a teret, lesokkolva kaptam szemeim elé. Nem akartam a látványban részesülni. - Senkinek nem hagyom, hogy bántsa a szeretteimet - jegyezte meg. Tekintetem felé kaptam. Mindketten azt vártuk, hogy egymás nyakába borulva sírjuk el magunkat, mint ahogyan a filmekben szokták ilyenkor. Ám ez közel sem hasonlított egy filmhez sem. Egy légtérben voltam több tucat maffiózófal, ez halottal és a szerelmemmel aki immáron többszörös gyilkos. És akkor abban a pillanatban nem tudtam úgy tekinteni rá, mint akire azelőtt. Nem láttam benne a kisfiút, huncut mosolyával. Nem láttam smaragd szemeiben a csillogást. Nem éreztem azt, hogy elvesznél ölelésében és csókjaiban. Nem akartam közeledni felé. Menekülni szerettem volna, minél távolabb lenni tőle. Szemeim láttára ölt, és ezt képtelen voltam feldolgozni.
- Vége van, szabadok vagyunk. Most szépen elhúzunk innen és akkor vége van - felém nyújtotta kezét, hogy ölelésébe von, de hátrébb léptem. Megráztam fejemet, abban bízva, hogy csak álmodok, nem álmodtam. Arca elkomorodott. - Mit művelsz?
Nem tudtam megszólalni, belém fojtotta a szavakat a sokk és a fáradtság. Menekülni akartam.
- Nem tudom tovább ezt csinálni - nyögtem, s futásnak eredtem.
- Sophie! - kiáltott utánam.
Futottam ahogyan bírtam, nem néztem vissza, nem néztem hátra. Csakis az egyenes utat bámultam. Kijutottam a FREE rejtekhelyéről, London utcáit vettem célba. Az eső miatt még mindig vizes voltam, lassította futásomat, a fránya szél pedig az arcomba fújta nedves hajamat.
Berohantam egy sikátorba, ismerős környéknek tűnt, tuti, hogy már jártam arra azelőtt. A sikátoron túl már nem volt hova mennem, csapdába kerültem. Harry alakja feltűnt előttem, lomhán vonszolta testét felém.
- Kezdjük előröl! Csak egy utolsó esélyt kérek! - nagyokat sóhajtva rogyott térdre előttem.
- Nem megy, nem tudom... - Ekkor fedeztem fel a fejem fölött lógó tűzlétrát. Felcsimpaszkodtam rá, s fogalmam sincs, honnan merítettem még erőt, de felhúztam magam rajta. Látva Harry állapotát gondoltam nem jön utánam, nincs több energiája. Kicsit szédülve kapkodtam lábaimat lépcsőfokról lépcsőfokra, míg fel nem értem a nagy épület tetejére. Kilöktem az ajtót, s kimásztam a tetőre.
Elképesztő látvány tárult elém, ahogy a többemeletes épület tetejéről tekintettem le London utcáira. Az eső elhomályosította a tájat, de a felhők mögül már látszódtak a nap eltévedt sugarai. Az emberek eltörpültek az óriási házak mellett. Kis porszemeknek tűntek a nagyvilágban. Esteledett, így a fényeket is felkapcsolták, lámpák tömkelege sorakozott az utcákon. A tető pereméhez sétáltam ahol leguggoltam. Élveztem a hideg, tiszta levegőt. Megnyugvás ért, végre azt éreztem van egy kis időm pihenni, nem fog senki se zargatni. Nem kell többet sietnem, nem kell többet menekülnöm. Folytathatom az életemet. Ám ez még mindig nem egy film... Az ajtó nem sokkal később kinyílt. Tágra nyílt szemekkel figyeltem Göndöröm mozdulatait.
A hideg szél belekapott hajába, oldalra fújta, úgy nézett ki mint egy megsebzett angyal.
- Szükségem van rád! - súgta, mitől szívem szúrni kezdett. Gombóc keletkezett a torkomba, és nagy erőfeszítésbe került, hogy ne bőgjem el magamat ismét.
- Ez nem így működik... - húztam el számat.
- Akkor hogy? Kérlek mondd meg hogy a francba működik Sophie! - emelte meg hangját, mitől még jobban megrémültem. - Csak kérlek mondd el, mi a baj velem? Mindent megteszek amit csak tudok! Nem voltam ott mindig amikor kellettem? Sajnálom! Én is ugyanúgy véreztem belül, mint te! Ugyanannyira, vagy még jobban is, de össze voltam törve! Színlelhetem a mosolyomat, színlelhetem, hogy jól vagyok és minden rendben, de sokszor én is kevés vagyok ehhez. Ugyanúgy elfáradtam, mint te, ugyanúgy kimerült vagyok, és én is ugyanúgy tudnám mondani azt, hogy ez így nem mehet tovább. De nem mondom. Mert vágyok erre a kapcsolatra, vágyok mindenre aminek egy kicsit is köze van hozzád. Nem tudok betelni veled, ez...ez rosszabb mint a drogozás. Te vagy a drogom. Akármilyen furcsa, mindjárt belehalok, hogy eltávolodsz tőlem, hogy félsz tőlem, csak mert megvédtelek. Tudom, hogy nem volt helyes lelőni azt a szerencsétlent, de ebben a helyzetben nem volt más lehetősé. Vagy Ő, vagy Mi... Nagyon sajnálom, hogy mindezt látnod kellett, sajnálom, hogy mindezeken keresztül kellett menned miattam, de ne mondd azt ,hogy nem volt olyan pillanat amiért ne érte volna meg! Nem tudok többet nyújtani, bárcsak tudnék, de nem megy! Belefáradtam a macska-egér játékba, nyugalmat akarok. Téged akarlak. Ugyanolyan ember vagyok, mint te, mint bárki más akire ránézel. Csak egy ember vagyok, érzésekkel. Szabad akarok lenni, veled... - közelebb akart jönni, de nem engedtem meg neki.
- Nem voltál ott mindig. Tudom, hogy te is ember vagy, tudom, hogy ugyanúgy összetörsz, mint én. Tisztában vagyok ezekkel. De még mindig nem tudom elképzelni, hogy hogyan onthatod ki az emberek életét... - Oldalamhoz kaptam, amely szúrni kezdett, ekkor éreztem meg a pisztoly jelenlétét. Előhúztam nedves ruháim alól. Hideg ujjaimmal markolásztam a kezemhez dermedt pisztolyt. Könnyeim lassan odafagytak arcomra, mint a kis jégcseppek úgy sorakoztak. A szél tompítva süvített, bele-belekapva hajamba amit ezáltal a szemembe fújt. Ott álltunk a tetőn ketten. Én a könnyeimmel és az éppen feltörni készülő köhögés rohamommal küszködtem, míg Harry tovább magyarázkodni próbált.
- Szeretném ha leraknád azt a fegyvert mielőtt kárt teszel valakiben. Nem játék... - súgta.
- Nem játék... - nevettem el magamat hitetlenül. - Te már csak tudod. Nagyon jól tudod, hogy mi játék és mi nem, hogy mivel lehet mások életét elvenni - köptem a szavakat.
- Sophie, kérlek rakd le azt a fegyvert - mondta lágy hangon és tett felém egy lépést. Azonnal megmozdultam, s nem tudom miért, de felé szegeztem.
- Még egy lépés és meghúzom a ravaszt! - kiáltottam rekedten. Remegő porcikáimmal nem tudtam volna megtenni. Nem tudtam volna lelőni, de muszáj volt valamit mondanom amitől egy kicsit megrémül. Őszintén bevallva magam is megrémültem, hogy képes voltam a szavakra.
- Ha ez az ára akkor... - suttogta, s felém kezdett lépkedni. Megőrült. Láttam már eltökélt pillanataiban, de ez magasan felülszárnyalta az összeset. Didergő ajkakkal pásztáztam homályos zöld szemeit. Nem voltam rá képes. Hogy tudtam volna megölni azt az embert aki iránt érzek... Érzek valamit, ami furcsa módon megmelenget. Pár méter után Harry széles mosolyra húzta száját. Egyszerre akartam képen törölni és megcsókolni, amiért ennyire pimasz volt. Tudta, hogy nem vagyok rá képes. - Tudtam - nézett a szemembe mélyen. Tekintetéből áradt a szeretet, motoszkált bennem a vágy. Éheztem csókjára, nagyon is, de nem tehettem meg.
Hirtelen ötlettől vezérelve áthajítottam a lábam a tető egyik részén, s olyan pózba helyeztem magam amelyből csak egy apró lökés kellett volna, s már nem élek. A tízemeletes épület kivégzett volna.
- Mit művelsz? - kerekedtek ki azok a hihetetlenül zöld szemei.
- Levetem magam, ha közelítesz! - jelentettem ki. Remegtem, teljesen átfagytam és nem hittem saját szavaimnak. De meg kellett tennem. Nem tűrtem tovább egy ilyen személy mellett, aki összezavar, csak a bajt okozza és én még mindig képes voltam úgy szeretni, mint senki mást a Földön...
Sikolyt halottam lentről. Lenéztem - bár jobban jártam volna ha hanyagolom.
- Sophie! - kiáltotta Mona.
- Maradj egy helyben! Meg ne mozdulj! - toporzékolt mellette Nial és ahogyan felfedeztem Louis azonnal elindult a sikátor felé.
- Sophie ne... - suttogta elhaló hangon Harry. A fegyverszegezés már nem segített. Így hát léptem egyet hátra. A göndör porcikái megremegtek. Ajkai szétnyíltak, s egy erős nyögés kíséretében könnyezni kezdett. - Ne tedd. Kérlek... - Furcsa látvány volt ismét sírni látni, sírni látni egy ilyen dolog miatt.
Keserűen elmosolyodtam. Szívem belesajdult Harry-t látván.
- Ugyan Harry. Ennek az egésznek már annyira nincs értelme, már annyira hasztalan vagyok. Te is tudod... - nyögtem, s hátat fordítottam neki, hogy levessem magam az épületről. Elmerengtem a homályban. Most komolyan megteszem? Komolyan megcsinálnám ezt? Itt hagynám a barátaim, a szüleim, itt hagynám Harry-t? 
Komolyan szerencsém volt, hogy merengtem a távolban, így volt ideje a Göndörnek észhez térnie és megtennie azt amivel maradásra bírt.
- Várj! - kiáltotta utánam. Lassacskán visszafordultam hozzá, hogy találkozzon tekintetünk. Zöld szemeit belém mélyesztette, vártunk. - Szeretlek.
Az eső megint zuhogásba kezdett, csak a dübörgést hallottam fülem mellett. Nem akartam elhinni amit mondott. Arcára kiült a megkönnyebbültség, azonban lihegése még mindig nem csillapodott.
- Hogy mi? - kérdeztem vissza zavarodottan.
- Szeretlek. - jelentette ki újra, egy pillanatra se vette le szemeit rólam. - Bárhová mész, bárhová kerülsz, bárhogyan cselekedsz, én mindig is tisztán, őszintén, feltétel nélkül szeretni foglak.
Nem fért a fejembe, hogy kimondta, háromszor is, ráadásul egy ilyen őszinte vallomás mellett. Nálam elszakadt a cérna. Abban a pillanatban lábaim elgyengültek, kiesett a fegyver a kezemből. Hasztalanul a földre rogytam, s keserves sírás vette át rajtam az uralmat. Meleg karok fonódtak körém, majd ismét talpon voltam egy szoros ölelés fogságában. Mellkasába sírtam ki minden fájdalmam.
harryÉs, hogy csak azért se legyen tündérmese, gúnyos kacaj hangzott fel Harry háta mögül. Ezer közül is felismerném azt a híres, sokat hallott Luke Hemmings hangot. Göndöröm eltolt magától, lehunyta szemeit, összefonta ujjait az enyémekkel, majd pisztolylövésre kaptam fel fejemet. Rendőrszirénák, mentők és egyéb rohamosztagosok törtek fel a tetőre. Harry pólója piros színben pompázott. Sikolyomat eltompította a vihar. A fiú összeesett karjaimban. Elvonszoltak tőle, Niall csitított, hogy nem lesz semmi baj. Mona ugyanúgy sírt, mint én, Louis pedig barátja mellé pattant és arcát eltakarva magyarázott valamit.
Kis időn belül, én is megszűntem érezni.


Úgy gondolom hosszú utat megjártunk, hogy végre elmondhassa azt amit érez irántam. Sokszor próbálkozott már, de nem sikerült. Most mikor pedig úgy érezte már semmi sem segíthetne, összeszedte magát, s kinyögte azt a pár szót, ami talán egyelőre nem, de biztosan örökre megváltoztatta az életemet.
Így lettünk szabadok. Fogságban élve, de mégis szabadoknak tudhattuk magunkat, mert szabadon, korlátok nélkül szerethettük egymást.




A továbbiakban...
Üdv megint Drága Haphie shipperek! :) 

Szóval, hogy egy kisit összegezzek. A blogot 2014. június 7-én nyitottam, azzal a jelleggel, hogy én is megmutatom Harry-nek azt az oldalát, ahol gonoszabb. De ez csak az álca, mert a felszín alatt egy kedves, aranyos és szeretetteljes fiú lakozik. Múltja nem valami fényes, ezért érez furcsaságokat, mikor Sophie, a mintagyerek megjelenik az életében. Behozza a fényességet, lerántja Harry-ről a leplet és szépen lassacskán közel engedi magához. A bizalom megvan, és ezt szépen ki is használja, akarata ellenére. Nem akar a lánynak rosszat okozni, de mint tudjuk a FREE pórázon tartja. 

A történetet mindenki ismeri, aki ezt a mondatot olvassa, hiszen végig követtétek a jó kislány és a rossz fiúnak tűnő, ámde jó fiú kalandjait. És most, hogy ne szomorodjon el senki, bejelentem, hogy a Just be FREE továbbra is működni fog. A történet ugyanis kap egy második évadot, melyről annyit kell tudni, hogy megtartja a címét Just be FREE, de kap egy alcímet is majd (Just be FREE: *@&-%), kevésbé lesz ,,vérző" (vagy ahogyan Vani barátnőmet idézném: Örülni fogunk, hogy végre nem folyik mindenkinek a vére, bár szerintem ez se volt annyira túlzás. Nem egy horror sztori), viszont előkerülnek a családi témák. Ezáltal a fájdalom, a zavarodottság és a zűrzavar nem szűnik meg. És csakhogy hű maradjak magamhoz, vagyis Harry-hez: a titkok sem szűnnek meg. Ezzel el is árultam, hogy mi történik, majd a lövöldözős incidens után Harry-vel. :) Azért egy kommentet hagyjatok, hogy most mit éreztek. Jól lesokkollak titeket, aztán pedig elolvassátok ezeket a mondatokat... :D

A könyvborítóról sem feledkeztem meg, hamarosan azt is hozni fogom. 

Remélem a második évadra is lesz kedvetek követni! És tényleg nagyon szépen köszönöm a türelmet, a kitartást, és hogy még mindig itt vagytok nekem! :) 
A következő évadot viszonylag könnyebben, kellemesebben fogom írni, de ugyanúgy időt kérek. A gimnázium mellett nehéz tartanom a tempót. 
Köszönök mindent! 

Hagyjatok magatok után nyomot! 

All the love, Lishiza xx.

7 megjegyzés:

  1. Nagyon Nagyon Nagyon jó lett!!! Imádtam!Megérte várni! Már nagyon várom a 2. Évadot !! Sok sikert a megírásához bár ez a fantasztikus(nem tulzok) évad után nem kell a szerencs . Remélem az is ilyen izgalmas lesz váratlan fordulatokkal. Már nagyon várom!! 😘

    VálaszTörlés
  2. Úristen, csak olvastam és olvastam, teljesen a hatása alá kerültem!! Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy hogy is fogod befejezni, mert mindig annyi fordulatot teszel bele, amitől még izgalmasabb lesz. Amikor Harry-t lelőtték majdnem felsikítottam, csak suliba voltam és így vissza kellet fognom magam, persze utánna megnyugodtam, mikor elolvastam, hogy túléli.
    Egyszerűen fantasztikus!!!! Izgatottan várom a történet folytatását és, hogy milyen titkok vannak még Harry életében!!
    Siess vele!! ( tudom, hogy nagyon semmi időd sincs a gimi mellett, 10.-es vagyok és tapasztalom 😔 )

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszett a vége ezt vártam :3 és örülök hogy Happy End lett és várom a második évadot ~lucy~

    VálaszTörlés
  4. Szia! Nagyo nagyon imádom a blogod remélem minél elöbb hozod a második évad részeit! �❤❤❤❤❤

    VálaszTörlés
  5. JÉÉÉZUUUSOOOM!!! Ez nagyon durván jó volt!!! Hát...most még egy erős sokk hatás alatt vagyok, szóval nem nagyon tudok mást írni.
    TÖKÉLETES LETT!!! ÉS NAGYON VÁROM A 2. ÉVADOT!!!

    VálaszTörlés
  6. Sziaaaa!:D
    Úristen azt sem tudom már mikor kommenteltem utoljára.:/ Sorry egy lusta disznó vagyok.
    Tökre örültem amikor a fejezet vége felé jartam, aztán elolvastam azta részt hogy Harryt meglőtték!o.O
    Fél órán keresztül bámultam a képernyőt egy tipikus :What the fuck fejjel!
    De aztán elolvastam hogy lesz második évad!^^
    Hála az égnek!:D
    Ui.Siess a kövi évaddal!^^

    VálaszTörlés
  7. Sziaaaa imádom a blogodat itt is van egy kis meglepi -----> http://theyoungdefender.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés