music

2015. december 28., hétfő

Karácsonyi Csoda - Különkiadás

Sziasztok Drágáim! 

Végre megérkeztem. Igaz már nincsen karácsony, de higgyétek el, szerintem én voltam az egyetlen ember a Földön akinek a három karácsonyi nap alatt egyszer sem volt karácsonyi hangulata. Úgy pedig egészen nehéz volt karácsonyi részt írni... De jobb később, mint soha! 

Onnantól kezdve, hogy elkaptam a fonalat élveztem a rész megírását. Végre egy olyan rész ahol Harry és Sophie kiszakadhattak a korlátjaikból és szabadon boldogok lehettek. :) Egy ideig... 
Remélem a sok késés ellenére is tetszeni fog nektek! 

FELHÍVOM A FIGYELMET, hogy ez nem a történet folytatása, csak egy kimaradt jelenet! Akkoriból származik mikor még Harry és Sophie fogságban voltak a FREE-nél.

Zenének ajánlanám bármelyik karácsonyi számot. Bár nekem a srácok FourFiveSeconds nevű feldolgozására sikerült összehoznom az írást. :D 

Jó olvasást! Várom a véleményeket! :) 
All the love, L xx. 


Sophie Angel


,,Az utolsó díszeket akasztgattam fel a fenyőfára. Az idén beújítottunk, a megszokott színkavalkád helyett, letisztult, csillogó aranyban és ezüstben pompáztak a díszek. A fényfüzért is szépen feltekertem, úgy ahogyan a boákat is. Minden tökéletesen alakult, mint egy álombeli karácsony. Anya a konyhában sütkérezett, Mona segített be neki, a későbbiekben én is terveztem csatlakozni hozzájuk. Nem szerettem volna, hogyha ketten vállalják be a nagy ünnepi menüt, a sokféle sütivel együtt. Apa havat lapátolt és a ház körüli fényeket próbálta meg beüzemelni, de egyedül ő sem volt képes csodákra így segítséggel oldotta meg. Illetve délelőtt még bement a templomba is, hogy az éjféli Istentiszteletre előkészítse a helyszínt. Így zajlott egy fahéj és narancsillatban úszó, tökéletes karácsonyunk.
Már csak a csúcsdíszt kellett volna a helyére tennem, de akárhogyan pipiskedtem, nem értem fel a nálam magasabb fenyőt. Halk morgással fejeztem ki nem tetszésemet, majd leengedtem magam mellé karomat, mondván elmegyek a létráért. Hideg karok csapdájába estem, amik csípőmnél fogva megemeltek, ezáltal tökéletesen elértem a fa tetejét, s felhelyezhettem az aranyló csúcsdíszt. Mikor lábaim ismét elérték a talajt, boldogan fordultam meg az akkorra már felmelegedett karokban. Éreztem, ahogyan a nagy tenyerek hátamra tapadnak, majd egészen a fenekemig csúsznak. Nem tudtam máshogyan, csak végtelen boldogsággal nézni a fiúra, akitől centiméterek választottak el. Üde arca kicsit kipirult, megcsípte a hideg, de még mindig széles mosollyal nézett le rám.
- Köszönöm - súgtam miközben kezeimet mellkasára vezettem. Éreztem tenyerem alatt vad szívdobogását. Még közelebb akartam tudni magamhoz, megsimítottam arcát, ujjaim végig követték éles arcvonalát.
- Nagyon szívesen - felelte. Egyszerre hangzott perverzek és kedvesnek válasza, egy számított, az hogy így is és úgy is szívből jött.
Nagy, zöld smaragdjait pihentette arcomon, s azt éreztem nem létezik nálam szerencsésebb, nálam örömtelibb, nálam szerelmesebb ember, akinek fülig érő mosolya van. Minden egyes porcikája ámulatba ejtett, egészen a feje búbjától, a lábujja végéig. Szerelmes lettem a hajába, a vállaiba, a pocakjába, a combjaiba, mindenébe.
Kezei közé vette arcomat, s mintha csak azt várta volna, hogy felpipiskedjem magamat hozzá bámult rám.
- Soha nem fogom megunni - nevette el magát gyermeki módon. Szerelmes voltam a mosolyába, ami ilyenkor kiült ragyogó arcára és nem szűnt meg. Térdeim minden egyes alkalommal megremegtek, amikor ajkait az enyémre tapasztva megemelt, s a szoba valamelyik felébe vitt karjai között. Törekedett arra, hogy ne törje meg forró csókunkat, óvatosan lerakott a kandalló elé kihelyezett krémszínű babzsákfotelbe és zavartalanul nekem esett ajkaival. Nyakamat hintette be puhábbnál puhább puszikkal, arcomra tért át, majd ismét ajkaimon állapodott meg. Izmos karjaival támasztotta magát fölöttem, szerettem mikor csak úgy ,,lógott" a fejem fölött. Ilyenkor ahányszor kinyitottam szemeimet, első sorban vele szembesültem.
- Kanos vagy Styles! - tértem el ajkai elől. Kigurultam alóla, s vele szembe leültem a földre.
- Nem igaz. - Komoly arckifejezéssel meredt rám, szemeztünk egy ideig végül nevetve belátta, hogy tényleg egy kicsit be van indulva. - Csak régen tettelek a magamévá, kezdem azt hinni nem szeretsz.
- 24 óra nem a világ vége - forgattam meg szemeimet, az előző éjjeli kalandunkra utalva. - A szeretet pedig nem szexbe mérik. - Helyesbítettem gondolkozásán.
- Gyere ide! - Egyik kezét nyújtotta felém, elfogadva azt az ölébe húzott. Karjaiba zárva, fejemet mellkasának döntöttem, s egy kicsit lejjebb csúsztam ölelésében. - Ezt ne csináld! - merevedett le egy pillanatra, majd fülemhez hajolt. - Rohadtul felizgatsz... - suttogta, halk kuncogás tört fel belőlem.
- Megbolondított a karácsony? - kérdeztem enyhén hátrafordulva hozzá.
- Te bolondítasz meg! - Akárhányszor ilyen apróságokkal aranyozta be a napomat, melegség öntött el. Éreztem, hogy érdemes élni, és hogy az ilyen pillanatok miatt vagyok még itt. - Az illatod, a mosolyod, a hangod, és az, hogy fészkelődsz az ölemben - utalt ismét arra, hogyha nem fejezem be akkor felvisz a szobába, kikötöz az ágyhoz és nem szép dolgokat művel velem. Túlságosan is megismertem az elmúlt időben, pontosan tudtam, hogy milyen piszkos, kósza gondolatok vándorolnak át az agyán.
Miután lenyugodtam Harry eldőlt a babzsákfotelben, én pedig eldőltem rajta, mindezt egy vastag paplan alatt.
- Legszívesebben egész életemben így maradnék - motyogta. Őszintén bevallva ekkor már kevésbé figyeltem rá, pilláim elnehezedtek és már csak laposokat pislogtam. - Őrülten szerelmes vagyok beléd! - Még szorosabban magához ölelve belepuszilt hajamba.
- Szeretlek - Magam elé húztam karját, hogy én is egy apró puszit nyomhassak rá és, hogy azután elragadhasson az álomvilág a karjaiban..."


*Álom vége*


Feldúlva, ingadozó érzelmekkel és könnyek között riadtam fel az éjszaka kellős közepén, szép, s talán túlságosan is tökéletes álmomból. Napok óta gyötörtek hasonló képek, akárhányszor csak lehunytam szemeimet. De miután felébredtem - riadtam - minden egyes alkalommal szembesülnöm kellett azzal, hogy még mindig rácsok között vagyunk bezárva. Ahogyan számoltam, pontosan december 25 környékén járhattunk, ami karácsony volt. Karácsony hajnalban egy hideg szobában sírdogáltam. Társaságom nem nagyon volt - Harryn kívül, akinek ugye igencsak ingadozó hangulata van, soha nem tudhattam, mikor sértődik be és mikor enged olyan közel magához, hogy hülyeséget csináljunk.


Szerettem volna, hogyha azt a karácsonyt otthon tölthetném a szüleimmel, vagy bárkivel aki létezik, csak ne abban a hideg lyukban. Gondolkodtam is már azon, hogy netán valahogy bepróbálkozok Luke-nál, és benyögöm, hogy a ,, karácsony a szeretet ünnepe, ezért kérlek erre az egy napra engedj haza" szöveget. De előre hallottam visszhangzó, gúnyos nevetését. Ezért csak egymagamban ültem az ágyon és hagytam, hogy szétszedjen a hideg. Egészen addig, míg Harry meg nem fordult, s csillogó szemeivel rá nem nézett. Nehéz volt helyre rakni gondolataimat és érzéseimet iránta egy olyan érzékenyre sikeredett álom után. Féltem, hogy akaratom nélkül kicsúszik ajkaimon valami olyasmi amivel feldúlom az ő lelkivilágát, vagy elkergetem magam mellől. Természetesen viselkedtem, ugyanúgy nem törődtem vele.
- Miért vagy fent? - Igaz a sötétben ne sokat láttam, de szemei rikítottak, így tökéletesen kivehető volt, hogy engem figyel.
- Felriadtam... - Pár másodpercig ismét csak az álmomban átélteken kattogott agyam. De jó lenne odabújni hozzá és akkor nem vacognék úgy.  - És te miért vagy fent? - Továbbá is mereven és közömbösen kereste tekintetem, de nem volt merszem ráemelni. Sok érzelemmel járt.
- A fogaid összekoccanása és a számodra halk, számomra fület megsüketítő és szívet szaggató sírásod felriasztott. Amúgy miért sírsz? Addig értem, hogy be vagyunk zárva és valószínűleg nem jutunk haza egyhamar, de van valami konkrét oka vagy csak... - Sűrűn elsírtam magam okvetlenül vagy csak nagyon apró dolgokon is. Egy idő után rosszul érintett, hogy Harrynek látnia kellett szenvedésemet. Szerintem őt is hamar kiidegesítettem ezzel.
- December 25-e van, karácsony. A Szentestéről így is lemaradtam, viszont nem tudod elképzelni mennyi mindent megadnék azért, hogy ma otthon lehessek. Melegségben, jó illatok között, valakivel aki... - szeret. Mondatomat nem mertem befejezni, így csak lehajtottam fejemet, s hallgattam Harry szuszogását.
- Lesz még vagy ezer karácsonyod, nincs vége a világnak, ha egyet kihagysz. - Hangjában segítséget véltem felfedezni, próbált nyugtatni, de nem sikerült.
- De nagyon is vége van! Ez pont a szeretet és a békesség ünnepe, ilyenkor nem bezárva kellene lennem, hanem otthon, a családo..
- Nézd - szakított félbe illetlenül. Figyelmem azonnal ráterelődött, de még mindig nem mertem ránézni. Féltem, hogy túl gyenge leszek és egy hirtelen pillanatban elsírom magam -, ha ez megnyugtat... Én nekem még soha nem volt normális karácsonyom. Soha nem töltöttem egyet se a szüleimmel, vagy a barátaimmal. 13 évet töltöttem együtt a nagymamámmal, majd nevelőszülőkhöz kerültem. Ők is elég hamar kiadták az utamat. Kegyetlen karácsonyok voltak, a FREE-ről nem is beszélve. - Szomorúságot fedeztem fel rekedt hangjában, és valóban szörnyű lehetett úgy felnevelkedni, hogy sosem volt normális karácsonya.
- Soha nem vártad a Mikulást? Nem voltak átizgult estéid, hogy vajon mit hoz neked ajándékba? - Kérdezősködtem egy kicsit, reméltem, hogy jobban megnyílik előttem, olyan keveset mesélt a családjáról és a gyermekkoráról.
- Az elejétől kezdve tudtam, hogy nem létezik. Úgy ahogyan az a bizonyos karácsonyi csoda se - rázta meg fejét.
- Mert nem hiszel benne - szólaltam meg pár másodpercnyi csend után. - Tenni kell azért, hogy valami történjék.
Hallottam heves szuszogását, mintha éppen sírni készülne, de jelenlétemben nem mer. Nyögdécselve próbálta keresni a megfelelő szavakat, amiket hozzám vághat.
- 13 évesen, teljesen kétségbeesve, karácsonykor és ráadásul tök egyedül nem tudtam sok mindent tenni azért, hogy szép legyen ez az ünnep. Onnantól kezdve ugyanolyan napnak számított, mint a többi. 7 éven keresztül gyűlölni azt a napot, amire mások heteket készülnek, te meg csak ülsz és fintorogva elviseled, hogy mennyire szánalmasak is tudnak lenni egyesek... - Sóhajtva befejezte. Nem mondott többet, s miután magamhoz tértem a feleszmélésből, miszerint Harry utálja a karácsonyt, rajtam volt a sor, hogy megtörjem a csendet.
- De hát a karácsony a szeretet ünnepe - ismételtem magam. - Soha nem szerettél volna részese lenni egy kicsit a mézeskalács sütésnek? Soha nem szeretted volna érezni a narancs és fahéj illatát, vagy éppen addig enni még rosszul leszel? Soha nem szeretted volna, ha... ha te is ajándékozhatnál és kapnál valami apróságot?
- Tudod Sophie, nekem ezekre nincs szükségem. Nincs szükségem semmilyen ajándékra, egyáltalán nem hiányzik a fahéj és narancs. Ha azt akarom akkor bemegyek a boltba, veszek egy ilyen illatú gyertyát és meggyújtom, nem kell ehhez karácsony. Szeretet? - Elgondolkodott utolsó szaván, én pedig visszafojtott lélegzettel vártam, hogy mit mondd majd, de a mondat végi kérdőjelet inkább pontnak szánta és elhallgatott. Nyelvemen forgattam a kérdést amit egészen régóta fel szerettem volna neki tenni, csak soha nem sikerült.
- A szüleid soha nem kerestek? - Remegő ajkamba kényszerültem harapni, hogy ne tudjak semmilyen hangot kiadni. Harryre koncentráltam, olyannyira hogy összeszedtem minden bátorságomat és felnéztem rá. Mosolyogva engem nézett, tekintetet találkozott zöld smaragdjaival, amikről eszembe jutott a meseszép álmom. Miért képes még akkor is mosolyogni, mikor ilyen szörnyen szomorú és fájdalmas témákról beszélünk?
- Szerintem... most...most hagyjuk ezt a témát - nézett rám lágy tekintettel, kicsit se idegesen. - Ígérem, ha eljön az ideje és úgy érzem beszélnem kell erről, akkor hidd el. Én megteszem. De most nagyon nem szeretnék visszaemlékezni mindezekre. Remélem megérted.


Testét megvilágította az ablakon besütő Hold fénye. Éreztem, hogy oda kellene mennem hozzá és át kéne ölelnem, olyan szorosan, hogy testünk eggyé olvadjon. Vagy csak simán bocsánatot kérjek, amiért felzaklattam lelkivilágát, de még arra se voltam képes. Megfutamodva eldőltem az ágyon, s hagytam, hogy forró könnyeim eláztassanak, reméltem hogy legalább azok felmelegítenek valahogyan. Képtelenségnek tűnt elaludni, meglepetésemre még a szobatársam is fent volt. 
- Sophie - súgta, így leellenőrizte, hogy alszok-e. 
- Igen? - fordultam felé. Gyors mozdulattal letöröltem a nedvességet arcomról és egy halvány mosolyt erőltettem magamra. 
- Még mindig hallom a fogaid egymásnak ütközését.
- Ó - szaladt ki számon. - Sajnálom, csak elképesztően hideg van itt, én meg nagyon fázok és... - Éreztem, ahogyan megsüllyed mellettem az ágy kemény matraca és egy meleg test simul hozzám. Levegővételem elakadt, s ha tehettem volna örömömben még jobban sírni kezdtem volna. Szerettem mikor így gondoskodott rólam és figyelt rám. 
- Tudom, megbeszéltük, hogy távolságot tartunk, de úgy gondolom tehetünk néha kivételeket. Legyen mondjuk ez...valami...
- Karácsonyi csoda - fejeztem be halkan. Nem találtam a szavakat, csak szaporább lélegzetvétellel keresgéltem Harry arcát a sötétben - szó szerint a sötétben tapogatóztam -, hogy kezeim közé vehessem. Végig húztam hüvelykujjam forró ajkain, meg akartam csókolni. Szörnyen érezni akartam ajkai ízét, és mégse tettem meg. Helyette apró puszit nyomtam orcájára, s hagytam, hogy magához öleljen. - Megígérem, ha kijutunk egyszer nálunk karácsonyozhatsz. - Szívem hevesen dobogott, ahogyan éreztem kezeit hasamon, majd mellkasomon, maga felé fordított.
- Megígérem, hogy azt a karácsonyt megpróbálom nem utálni - nevetett én pedig magam elé képzeltem az álmomban látott képeket. - De ne várj sokat. 
Már az is elég lesz, hogy ott leszel - gondoltam magamban. - Bőven elég lesz. 

1 megjegyzés:

  1. Jaj de nagyon jó volt!!! Nagyon tetszett! Remélem hamar jön a kövi, mert már megöl az ideg és a kíváncsiság!

    VálaszTörlés