music

2016. február 21., vasárnap

II. Évad: 4. Rész - Újra látni

Jó sok késéssel és egy hatalmas bocsánatkéréssel jelentkezek most! 

Van pár dolog amit közölnöm kell veletek, remélem megértitek. Azt hittem könnyebb lesz megállnom a helyemet a gimnáziumban, de kezdem azt érezni, hogy egyre jobban elveszek a rengetegben. Egy rész megírása több hétig tart, soha nincs ihletem és általában mindig rossz kedvem van - beköszöntött a gimnáziumi szerelem, s minden gondolatomat a Tumblrömön élem ki... - Őszintén bevallom a bizonyos december 31. óta kedvem se volt a blogot vezetni. Valamiért azt éreztem, hogy meg vagyok bántva. Kifordultam magamból, Harry és a ,,barátnője" kifordított engem. Mint látjátok ez így nem mehet tovább. Sok emberrel beszéltem, hogy mit tudnék kezdeni magammal és a JBF-vel. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy marad ez az állapot. Megszakadna a szívem, ha bezárnék, vagy szünetelnék, mert ismerve magamat tuti akkor kapnék valami óriási ihlet áradatot. Egyszerűen csak türelmet és időt kérek, úgy ahogyan eddig is. Hiszen a könyv írók se egyik napról a másikra teremtenek csodákat. Higgyétek el szerintem én vagyok az aki a legjobban várja a nyarat, mikor végre nem kell hajnalban kelni, nem kötelez az iskola és hajnalig blogolhatok nyugodtan, csendben és kipihenten. Személy szerint nem lenne méltó így itt hagyni titeket, arra képtelen lennék. Nem hiába küszködtem ennyit, hogy most csak úgy feladjam. Tudom, hogy meg fogok birkózni Harryvel, a tudattal, és a kötelességeimmel is. Nagyon remélem, hogy nem tántorítottam el senkit se a blogomtól, és maradt még valaki aki szívese olvassa. - szívfacsaró látvány volt, hogy pár hét alatt több olvasót vesztettem el, de tudom ez csakis az én hibám, magamnak köszönhetem, amiért túlvállaltam magam, s nem tudtam legyűrni az akadályokat. - Ígérem belelendülök, igyekszem ahogyan csak tudok! 


Addig is pedig köszönök, mindent amit értem tettetek, tesztek! Nagyon hálás vagyok nektek! Hamarosan - ahogy az időm engedi khm - hozom a következő részt. :) Facebookon a csoportban BÁRMIKOR elértek - a közösségi helyeket naponta látogatom, hihetetlen, hogy a tanárok sokszor ott küldik az órai anyagot vagy a házi feladatot -, illetve jobb oldalt meg vannak adva az elérhetőségeim ahol nyugodtan zaklathattok! 


Addig is, nagyon jó olvasást kívánok! :) 

A rész végén pedig találtok pár kérdést amire kíváncsian várom a válaszokat! 

All the love,as always L xx. 


,,Azt mondtad nekem, hogy szomorú vagy és elvesztetted az utad. Azt mondtad nekem,hogy a könnyeid itt tartanak, de tudom,hogy csak rejtőzködtél, én csak látni akarlak. Azt mondtad nekem,hogy megbántottalak és ez fáj, és látom,hogy a fejed csak a szégyen tartja. De én csak újra akarlak látni mosolyogni. Át foglak vinni tűzön és vízen a szerelmedért, és közelebb foglak tartani. Remélem elég erős a szíved, mert amikor beesteledik megtaláljuk az utunkat... Át a sötétségen."





Harry Styles


Kellemes, lágy szavakra és egy puha, de mégis jéghideg kéz érintésére keltem fel. Hirtelen fájdalom hasított mellkasomban, s meg akartam mozdulni, hogy elmúljon, de testem nem engedelmeskedett agyamnak. Fájdalmamban ordítani szerettem volna, s ismét megkíséreltem végtagjaim mozgatását, ami ugyanúgy kudarcba fulladt. Éreztem, ahogyan forró könnyek áztatják hideg bőröm, ezáltal még jobban arra koncentráltam, hogy végre kinyíljanak szemeim. Saját magam ellen küzdöttem, míg Sophie a könnyeiben fulladozva próbált engem magánál tartani.
Saját magam küzdöttem, skizofrén módon a saját magamban lévő szívem ellen. Fájdalmasan lüktetett, minden egyes dobbanásnál megugrottam volna, mintha áramot vezettek volna belém és a nagy energia miatt kitörni készülnék. Egyszer már átéltem ezt a helyzetet, de akkor közel se volt ennyi választásom, hogy élni akarok-e, vagy sem. És akkor közel sem akartam ennyire élni.
- Megint ég és föld között lebegsz - súgta a mellettem lévő lány. Egymagában beszélt, persze azonnal tudtam, hogy szavait hozzám intézte. Kézfejemet szorongatta, ujjainkat egybefűzte, mintha attól félt volna, hogy hirtelen elnyel valami engem és elveszít. - Ma kaptam egy csokor virágot - hallottam ahogyan elakad szavaiban, próbálta rendezni a betűket, hogy értelmesen tudjon egy mondatot kinyögni. Keze remegni kezdett, tudtam, hogy nem sok választja el attól, hogy megtörjön -, az első dolog ami eszembe jutott, hogy te küldted. Aztán ráeszméltem, hogy itt fekszel...
Megfeszültem, bénult végtagjaim ugyan nem mutattak változást, de kifejezetten tapasztaltam, hogy testem minden porcikája és izma kínlódásomban megfeszül. Felszakadó sírás bujkált bennem, elképzeltem magam előtt az én drága Sophie-m szörnyű gyötrelmeket átélt arcát, s azon nyomban érzelmek kavalkádja árasztott el. Az igazán érzelmes része, amiért tudtam, hogy tennem kell valamit most jött el. - Azt akarom tudd, ha menned kell akkor menned kell. Nem akarlak megakadályozni Harry, mert szeretlek, és ha valakit szeretünk akkor el kell engednünk, csak kérlek odafentről is emlékezz rám. - A szívem harcolt az agyam és a testem ellen. Szörnyű, kibírhatatlan, végtelen és meg nem szűnni készülő görcs árasztotta el bensőmet. Remegtem. A lány akit szeretek éppen búcsúzkodott tőlem, s arra készítette fel magát, hogy én már nem élem meg a holnapot. Vérfagyasztó gondolatok lepték el elmémet. Mégis, hogyan kérhet arra, hogy menjek? Egyáltalán, hogy férkőzhetett a fejébe olyan elmélet, hogy odafentről is vigyázzak rá? Megtenném, ez lenne a legalapvetőbb, de amíg ver a szívem és vér csörgedezik ereimben és szerelmes vagyok, én nem megyek sehova.
Azt hittem, hogy a nehezén túl vagyok, de a vészes, durva menet, csak akkor vette kezdetét. Ajkaim felduzzadtak, égtek a vágytól, hogy elhallgattassam Sophie-t, s végre megszabaduljon a sok tehertől amit eddig magán cipelt. Borzalmas az, hogy éppen segíteni akartam neki - senki se látja szívesen szíve választottját szenvedni -. és ekkor ő csak rákapcsol egyet. Bensőmet kellemetlen, nyomasztó melegség árasztotta el. Mintha mérget fecskendeztek volna belém és az szépen, lassan szétáradt volna egészen az ujjaim végéig. Ugyanis ujjhegyeim zsibbadni kezdtek, miközben mellkasomat maró, égető érzés fészkelődött be. Rosszabb volt, mint mikor áramütés ért. Egyszerűen nem tudtam mihez viszonyítani a szív fájdalmát és a test akaratát.
- Nem akarom, hogy itt hagyj! Még na-nagyon nem állok rá készen! - Ijesztően magas hangon szólalt meg. Csak feküdtem és minden hang nélkül szenvedtem. Senkinek nem tudtam szólni, hogy engem hamarosan elemészt valami, senkinek nem tudtam jelezni, hogy segítségre lenne szükségem, mert én sem akarom itt hagyni az élő világot. Féltem. Nagyon féltem, hogy nem sikerül az ádáz harcban nyernem és akkor beigazolódik az, amitől Sophie is rettegett. Nem hagyhattam ott, szükségem volt Rá, szükségem volt a közelségére, a szeretetére. Soha életemben egy lányért se nyúltam volna tűzbe, hogy aztán én égjek meg, Ő érte megtettem - a szófordulat legszorosabb értelmében -, valahogyan kivívta figyelmemet a kíváncsiságával és sikerült fogságba ejteni szívemet. Akárhányszor nyögve vagy éppen szárazon kijelentette, hogy szeret, mindig elhittem. Mindig annyi emlék, bizonylat és érzelem állt mögötte, hogy képtelen voltam nem az uralma alá kerülni. Ilyenkor megtelt mellkasom melegséggel, arcomon éreztem a pírt, s legszívesebben én is viszonoztam volna neki, de még mindig lekötözve hevertek végtagjaim, s minden szervem. Már nem félelemmel játszadoztam a gondolattal, hogy szeretem, tudtam hogyan érzek iránta, inkább az volt a kérdés, hogy sikerül-e megtartanom a szerelmét és viszonozni neki azt, amit ő ad nekem.
- Tudom, igen... Tudom. Ha valakit szeretünk el kell engednünk, és ha viszont szeret akkor úgyis visszajön hozzánk. Nem tudnál valami jelet adni? Érdemes várnom?- Lélegzetem megakadt egy pillanatra. Habozás nélkül készültem rávágni, hogy várjon, várjon ameddig csak tud. Igyekszek, ahogyan tudok, de nem olyan egyszerű. Valami megakadályoz, s nem enged el a fogságból, visszahúz lefelé. Homlokomon gyöngyözni kezdett az izzadtság, hirtelen változott testem hőmérséklete, teljesen kivert a víz, s kíméletlen forróságban tomboltam. Ajkaimon éreztem egy-egy kellemesen eltöltött éjszakám csókjait, amiktől inkább undorodtam és rossz emlékként tároltam el őket. Szervezetem nem engedelmeskedett. Olyan mintha egy nyílt seb tátongott volna rajtam, és csak folyamat áradt volna belőle a vér. Fekvő helyzetemben szédülni kezdtem, a hányinger kerülgetett. Fel akartam ébredni, azt akartam, hogy ismét magamnál legyek, s hogy valaki csillapítson a fájdalmaimon, mert tényleg odaveszek. - Nem akarom, nagyon nem akarom, hogy te is tovább sétálj! Annyi mindent csinálhatnánk még együtt. A műtéted előtt felsoroltam pár dolgot, de az még nem is közelít ahhoz, amiket elterveztem. Ha tudnád mennyi mindent megtennék érted... - Számoltam vissza magamban. Vajon meddig bírom ki? Meddig fogok még az élők sorába tartozni, ugyanis a reményeim egyre jobban szertefoszlottak. Közeledtem egy bizonyos alagút végéhez, amelynél fény volt felfedezhető. S, közben folyton azt hajtogattam magamnak, hogy ,,Nem Harry, nem engedheted meg magadnak. Nem hagyhatod itt Őt, nem hagyhatod itt a barátaid, ők a családod". A maradásomra koncentráltam. Végig futtattam memóriámban az életemet. Hogyan váltam az alkoholista szexfüggőből egy hűséges sráccá, akinek vannak érzései. Eszembe jutott, hogy ez kinek köszönhető, s az is megfordult a fejemben, hogy kik álltak mindezek mögött. - Reggelente mosolyogva vinném be az ágyunkba a reggelid, te pedig huncut nevetéssel adnál puszit arcomra a kedves gesztusért. Az ünnepekre együtt készülhetnénk, együtt főzőcskézhetnénk. Külön házunk lehetne, külön élettel. Harry, nagy kérés lenne, ha maradnál? Egyszerűen csak, mi lenne, ha maradnál és velem élnéd le az életedet? - Louis, Niall, a FREE tagok, Payne és Malik, Clifford, Hood, Irwin, az a kétszínű Luke, akit ha valaha még egyszer meglátok szarrá verem. Mona, Sarah, Thomas. Furcsa módon megjelent előttem a régen elhunyt nagymamám képe, majd nem sokkal később az alkoholista apámé, akit legutoljára három éve láttam. Meglátogatott a börtönbe, nem azért mert a fia vagyok, azért mert pénz kellett neki. Anyámról csak homályos képek vannak, egy ideig látogatott engem, de a nagymamám közölte vele, hogy ez így nem mehet tovább. Vagy marad és részese lesz az életemnek, vagy kilép. Mondanom sem kell, kilépett. Ismerős arcok villantak be, barátok, bűntársak, az éjszakai kalandjaim áldozatai, a fogságban tartott lányok. Az alagút végén pedig két mosolygó, barna szempárral találkoztam, amik láttán nagyot dobbant szívem. Szeretem ezt a lányt.
Fel kellett ébrednem, próbáltam kapálózni, de még az ujjam megmozdítása se sikerült. Fel kell kelnem, nem hagyhatom itt. Senkit sem hagyhatok itt. Muszáj lesz vele töltenem életem hátramaradt részét. Rohantam a fény felé, a fájdalom legyőzött, s egy rémisztő sikoly mellett elnyelt.


Szemeimet egy rövid időre nyitottam ki, nem hittem el, hogy felülkerekedtem a sötétségen és élek. Kimerült voltam, ezért inkább visszacsuktam őket. Lélegzésem nehezedni kezdett, elfáradtam. Sophie a lábaimra dőlt, tapogattam keze után, s mikor végre megtaláltam óvatosan végig húztam hüvelykujjamat finom bőrén. Szívem vad vágtába kezdett, újra éreztem. Éreztem a hideget és a meleget, a jót és a rosszat, a fáradtságot és a nyugalmat. Megugrott a meglepődéstől, pillanatok alatt kapcsolt és megszorította  ujjaimat. Kerestem a szavakat, de valahogyan nem sikerült kinyögnöm azt amit szerettem volna. Mérhetetlen fáradtságot éreztem, olyan volt, mintha ezer éve nem aludtam volna. Szüksége volt rám és nekem is rá.
- Nem megyek sehova, ameddig azt mondod maradjak, addig maradok! - nyögtem. Szívem szerint az egész éjszakát végig beszéltem volna vele, annyira hiányzott, hogy végre kommunikálhassak vele. De pihenésre volt szükségem, legalább csak egy kis ideig, ameddig sikerül ismét erőt gyűjtenem.


Sophie Angel 


black-and-white, Nina Dobrev, and thinking képFeszítő érzés nyílalt mellkasomba, mint amikor a repülőgép légörvénybe, vagy a hajó hullámok közé kerül, instabillá váltam. Teljes meglepettség és félelem árasztotta el egyszerre estemet, amikor megéreztem  Harry jéghideg, remegő kézfejét. Szavaira libabőrös lettem, hirtelen nem tudtam eldönteni hogy mit tehetnék. Egyik felem a sírással vívott harcot és megkönnyebbült, míg másik idegesen ki akart rohanni a szobából és szólni egy orvosnak, hogy begolyóztam. Végül észbe kaptam, s rá kellett döbbennem ez a valóság, így a feleim egyesítették erejüket, majd sebesen - feldöntve magam mögött a széket, és neki menve az ajtónak - a folyosóra rohantam. Végig a keskeny átjárón, egészen a végében található váróteremig.
Reszketve fújtam ki minden bennem maradt levegőmet, amit csak el tudtam raktározni. Felfogtam, hogy ott vagyok és körülöttem áll mindenki, de azzal nem számoltam, hogy hogyan fogok megszólalni mindazok után. Így esetlenül, remegő, kiszáradt ajkakkal fújtattam tovább.
Egyre jobban éreztem, hogy pillanatokon belül elgyengülök, s összeesek, Niall kapcsolt először, hamar elém állt, hogy karjai közé zárjon.
- Felébredt - fontam nyaka köré szorosan karjaimat. Könnyeimet útjukra eresztettem. A szőke fiú teste megfeszült, valamint míg egyik keze hátamra csúszott, addig a másikkal intett a váróteremben lévőknek.
Őrülten zúgott a fülem, csak tompítva hallottam amit közvetít a szüleimnek és a barátaimnak. Majd lehajolt hozzám és, hogy ne botladozzak saját lábaimban kezébe kapva visszavitt a szobámba. Láttam elsuhanni az elmosdott alakokat mellettem, ahogyan Harry szobája felé rohannak. Orvosok és nővérek sürögtek-forogtak, míg Niallel visszaértünk a kórterembe.


- Ott akarok vele lenni - szipogtam, s jobban szorítottam az így is összegyűrt zsebkendőmet ujjaim között.
- Hamarosan mi is informáltak leszünk. Bármelyik pillanatban benyithat valaki és figyeld meg, csupa jó hírrel fog minket elhalmozni! - Niall biztató mosolyt küldött felém, sajnálatos módon nem hatott rám. Kétségbeestem, s elbizonytalanodtam. Az érzelmek elragadtak. Örülnöm kellett volna, hogy szerelmem észhez tért, de ahelyett félni kezdtem. Féltem az ismeretlentől és az újabb váratlan meglepetésektől, amik bármelyik pillanatban ismét felrúghatták volna az életemet. Reménykedtem egy jobb jövőben, ami boldogságot hoz nekünk és véget vet az örökös, fájdalmas szenvedésünknek. Biztosítani, hogy örökre velem lesz, nem megy sehova, még akkor sem, hogyha én kérem erre. És addig nem nyugodtam meg, míg valaki felől biztosítékot nem kaptam, hogy így lesz. Harry szavaira visszagondolva mellkasomat forró, nagyszerű érzés árasztotta el, ami egy kis mosolyt csalt az arcomra. Közelebb küzdöttem magamat az ágy végében ülő Szőkéhez, s szorosan karjaim közé zártam.
- Ezt miért kaptam? - viszonozta meglepődve az ölelést.
- Köszönetnyilvánítás. Illetve... - húzódtam el tőle, s a kórházi kis asztalomon lévő tucatnyi finomság felé kaptam a fejem. - Válassz! Ma elhízunk! - nevettem.
- Te? Soha! - ironikusan kacagott fel kijelentésemen. Nem hagytam, hogy mosolyom lelankadjon, megérdemeltem már a boldogságot. Belementem Niall játékába, visszavágtam neki.
- Most arra célzol, hogy kövér vagyok? - ,,felháborodottan" az asztalkához lépdeltem, s csípőre tett kézzel megálltam előtte. A Szőke arcizmai kiélesedtek, feszülten dülöngélt egy helyben. Nem hittem el, hogy komolyan vette a hangnemváltásomat. Pillanatokig csak bámultuk egymást, a csendet pedig Niall gyomra morgása törte meg. A feltörő nevetés édesebb volt, mint a karamellel töltött csoki bon-bon, amit perceken belül elfogyasztottunk. Arra kényszerültünk, hogy egy újabb adagot nyissunk meg, persze egyikőnk se ellenkezett.
- Jó téged újra így látni! - dobta szájába a csokilikőrrel megtöltött golyót, míg én - a gyógyszerek miatt - egy csomag epres csokoládét próbáltam meg kinyitni.
- Hogyan? - néztem fel rá pihenésképpen, ugyanis nem tudtam megkezdeni a nyalánkságot..
- Vidáman.
Az ír fiú szava hallatán ismét fülemig ért szám. Hinni kezdtem a jobb jövőben és hihetetlen mennyi idő alatt meg tud változni az ember kedve. Még ha csak egy kis időről van szó, akkor is...
direction, smile, and gif képNiallnek pedig igaza volt, fél órán belül egy orvos nyitott be, meglepetésünkre nem Dr Lawrence személyében. Fiatal volt és fekete hajú, fagyos, kék szemeit hosszú, fekete szempillái keretezték. Szemei alatt egy mély lila karika húzódott, ami arra utalt, hogy ő sem aludt sokat mostanság. Borostája mögé bújta a kezében lévő dokumentumait. Széles vállú, jó állású férfinak tűnt. Ha egy buliban találkoztam volna vele, kételkedés nélkül félrehívtam volna.
- Dr Hyland vagyok! Ön bizonyára Mr Horan és ön bizonyára... - felpillantott a papírok közül, szemeit megpihentette arcomon. Egyszerre éreztem kínosnak és kellemesnek a szituációt látván, hogy halvány pír ül ki a fiatal férfi arcára. - Ms Angel - bólintott, s továbbra is arcomat kémlelte. Niall észrevette a közénk húzódó feszültséget, így egy köhintéssel megkezdte a kommunikációt.
- Fejleményeket hallhatunk? - fordult a doktor felé. Dr Hyland visszatért a jelenbe, és míg a szőke fiúval addig én helyet változtattam, s átültem a fotelba. Rossz érzés fogott, hogy úgy megbámult, minél messzebb szerettem volna magamat tudni tőle.
- Ami azt illeti igen.
- Jó vagy rossz fejleményeket? - tértem a lényegre, nem szerettem volna semmi kertelést hallani, hogy például ,,Sajnálattal kell közölnöm", vagy hasonló...
A kék szempár ismét rám tapadt, szükségét éreztem, annak, hogy lemossam magamról valahogyan. Soha nem szerettem ha idegenek bámulnak meg, úgy meg pláne nem voltam oda érte, hogy tudtam van egy fiú aki rám vár pár szobával arrébb. Niall észrevette aggódásomat, meglepetésemre felállt, testével pont kitakart a fagyos szemű férfi látószögéből.
- Jót - nem láttam, de hangneméből megítélve egy széles mosoly kúszhatott az arcára. A szó hallatán felcsillant a szemem, s muszáj volt közelebb mennem, hogy halljam amit mondd. Niallhöz közel állva biztonságba tudattam magam. - Csakis jót. Mint ahogy ön is észrevette Mr Styles felébredt és jól van. Egyszerűen csak nagyon kimerült, időre lesz szüksége mire kipiheni a műtét fáradalmait. A beavatkozás sikeres volt, sőt az orvosok csodának könyvelték el. Elkezdték a gyógyszerek beadagolását, innentől folyamatos megfigyelés alatt fog állni, ha az állapota javul akkor talán pár heten belül elhagyhatja a kórházat. A kötelező itt tartása minimum három hét, ez az egészségétől függ. Három hét múlva saját felelősségre kiengedhetjük, de ha visszaesne az igencsak borsos összeget vonna maga után.
- Mikor láthatom? - tettem fel remegve a kérdést, udvariatlanul megszakítva az orvost. A választ pedig mindennél jobban vártam. Reménykedtem, hogy azt kapom amire számítottam.
- Szerintem semmi nem akadályozza meg, hogy akár most találkozhasson vele. Benézek hozzá és szólok a nővéreknek, hogy látogatója lesz. A beszélgetést halasszuk későbbre, látom nyugtalanítja valami.
Mondandója végén meglepődtem, tekintetem összetalálkozott Niallével és amint kiment a doktor egyszerre sóhajtottunk fel.
- Mi a faszt képzel ez magáról? - horkant fel nyersen. Halántékánál duzzadni kezdett a kis ér, ami akkor jön elő, mikor ideges.
- Csak egy orvos, ez a feladata - hárítottam. Nem szerettem volna tovább húzni a beszélgetést, ha rajtam múlik akkor rég befejeztük volna, csak hogy a Szöszi nem adja könnyen magát. Nem érdemes vele vitatkozni, tulajdonképpen higgadt és kedves embernek tűnik, de ha valaki felhúzza az meneküljön.
- Mi?! Szerinted az a feladata, hogy a puszta nézésével leimádkozza rólad a ruháid? Vagy esetleg a hülye fehér köpenyére csorgassa a nyálát, miközben minden porcikádat jól megszemléli? Sophie, ne legyél ennyire naiv. Az emberek nem olyanok, mint amilyennek mutatják magukat.
Mintha valahol hallottam volna már ezt, kísértetiesen ismerősnek hangzott, ezt az is tanúsítja, hogy a hideg folyamatosan rázott. Megfigyeltem, minden egykori FREE tagnak van egy másik fele, amit akkor mutatnak ki, hogyha valaki olyat ér bántalmazás akihez kötődnek. Teljesen kifordulnak magukból. Harrynek is van egy ilyen oldala, felveszi a védelmező szerepét, s teljesen elsötétül a tekintete. Érdekes szituáció, hogy hogyan válik egy gyilkosból angyal. Vagy esetleg fordítva.
- Nem kellene mindenbe a rosszat keresni, lehet csak rossz napja volt és jól esett neki! - álltam ki továbbra is a meggyötört orvos mellett. Igaz rendesen rám ijesztett a perverz mosolyával, de gondolom van mögötte magyarázat.
- Nem kellene mindig, mindent megmagyaráznod. Valószínűleg Harry repdesne az örömtől, ha mind ezt megtudná... - Hadonászó kezét teste mellé engedte, s hagyta, hogy azt is átjárja a düh.


Lélegzetem megakadt, kellemetlen érzés fogott el. Agyamon gondolatok ezrei cikáztak át hirtelenjében. Miért váltott át ennyire hirtelen egy gonosz sárkánnyá? Valami volt a csokiban, vagy esetleg olyasmit mondtam amivel megbántottam?
- Most ezt vegyem fenyegetésnek? - léptem egyet hátra, s próbáltam fékezni végtagjaim szüntelen remegését. Nem tudtam józan ésszel felfogni a történteket. Értetlenül bámultam az elém táruló könnyes (?), kék szempárt. - Niall mi baj? Megbántottalak? Tettem valamit az elmúlt fél órában, amit nem kellett volna? Kérlek mondj valamit, mert a hallgatásodból nem jövök rá.
A fiú mozdulatlanul bámulta reszkető testemet. Szemei alatt levő karikái egyre nagyobbak és sötétebbek lettek, míg egyenletlenül szívta és fújta ki a levegőt. Nagy léptekkel az ajtó felé irányult, s magamra hagyott a szobában.
- Oké. Most elszámolok háromig, kifújom a levegőt, elkönyvelem annak, hogy mindenki fáradt és stresszes, majd összeszedem magam és kimegyek. Nem sírok tovább, nem félek többet. Innentől minden rendeződni fog... csak... idő kérdése - súgtam magamnak. A tervem sikerült, mindent szépen sorjában betartottam. Megmosakodtam és egy laza kontyba is összefogtam a hajam, a kórházi hálóinget is lecseréltem, a szürke melegítőmet kényelmesebbnek találtam. Egy kisebb gyomorgörccsel küszködve bicegtem át a folyosó végén lévő szobába, remélve, hogy Harry nem most heveri ki fáradalmait és ébren találom.


Óvatosan lenyomtam a kilincset, hogy ha esetleg alszik akkor ne ébresszem fel. Hála az égnek ébren volt, ráadásul magánál.  Kezében valami terjedelmes újságot fogott, aminek a címlapján nagy, dőlt betűkkel ,,Többé nem szabad a FREE" cím állt. Hihetetlen, hogy a sajtó képes volt ebből is pénzt csinálni, s ahogyan látom pár napon belül eléggé elterjed a hír, miszerint fiatalok játszották ki a maffia szövetséget.
Érkezésemre leengedte maga elől a papírt, éreztem, hogy bensőmet melegség járja át, ahogyan smaragdzöld szemeivel minden porcikámat végig méri. Tetőtől talpig meggyőződést nyert arról, hogy igenis én állok előtte. Mosoly kúszott arcára  és azt hiszem ez volt az, amire mindennél jobban vágytam. Kábító mosolyából nem győztem energiát gyűjteni. Bátortalan lépésekkel indultam meg az ágya felé, tehetetlenül megálltam, s csak csodáltam Őt. Annyira hiányzott, még ha csak a puszta jelenlétéről volt szó.
gif, 1d, and beautiful kép- Ha most elég erőm lenne, már rég a falnak lökve ízlelném ajkaidat. Attól a pillanattól kezdve, hogy felébredtem, de... - nevette el magát édesen - Szégyellem magam, gyenge vagyok. Ahhoz se volt elegendő erőm, hogy átmenjek hozzád, így csak próbáltam magam ébren tartani, s arra vártam, mikor jössz át. Hiányoztál, nagyon...
Könnyek szöktek szemeimbe. Tudom, megfogadtam nem sírok többet, nem érzek többé fájdalmat semmi miatt. De akkor majdnem kiszakadt a mellkasom a fájdalom gyönyörétől. Hogy hogyan fájhat valami olyasmi ami örömet okoz? Úgy, hogy egy fontos személy szájából hallod a vérző szavakat, te pedig érzed, segítened kell neki meggyógyítani.



Szerinted:
... lesznek következményei Dr Hyland tetteinek? 
... Niall tényleg köpni fog Harrynek? 
... miért fordult ki Niall önmagából? 

9 megjegyzés:

  1. Hali csajszi a gimi telleg nehez mindenki at megy rajta van h konnyebb van h nehezebb nyugi:) a tortenet meg meg mindig csodas nyugi:) varom a kiovi reszt puszi: E :* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz! :)
      Köszönöm a szavakat! Túl fogom vészelni, akárhogyan is de még senki nem halt bele.
      Örülök, hogy még itt vagy!

      Köszönök mindent. xx. L

      Törlés
  2. Hat a kerdeseid igazan nagyon jok!
    1. Nagyon remelem hogy nem. Szoval nem.
    2. O tul joszivu ahhoz. Asszem ez is egy nem.
    3. Hm...ez nehezeb...Talan...ah, nem tudom!

    Nagyon orulok h nem hagyod abba a blogolast, ugyanigy varni fogom a reszeket! Megkonnyebbules volt olvasni, ez egy tokeletes fejezet lett! Imadtam mert happy volt (nagyjabol), imadtam mert pont eleg tortenes volt benne es igy semmi sem volt nehezen ertheto. (Bar ez nalad nem is szokott elofordulni.) Na szoval a lenyeg az h csak ugyanilyen ugyesen tovabb, mert en vegig olvasom ezt a blogot mert imadom, es remelem ezzel adtam egy kis lenduletet kesobbre, h majd ha elofordul meg veletlen se gondolj arra, h abba hagyod es nem fejezed be.

    Nagyon varom a kovit!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igen, ha tudnád mekkora lendületet adtál! :) Köszönöm szépen. Bevallom gondoltam rá mostanság, de ezek után fel sem merül a téma. Igyekszek a kövivel.
      ATL, L xx.

      Törlés
  3. Szia!
    Teljes mértékben megértem az aggodalmad, de engem nem fogsz elveszíteni mint olvasót és ezt garantálom! :)

    Ja a kérdések:
    Hogy lesz-e következménye a pasi tetteinek? Remélem hogy nem :)
    Hogy Niall elmondaná-e Harrynek? Kétlem Niall jó gyerek :)
    Miért viselkedett így Niall? A fáradság? Ismeri a fazont? Vagy látta ahogy Sophie remeg, és ettől ijedt meg? Nem tudom rád bízom! :)

    Amúgy nagyon jó rész lett! Így tovább!

    Nagyon várom a kövit! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm, hogy itt vagy. :)
      Az utolsó kérdésre látom kérdésekkel válaszoltál,, örülök, hogy ennyi mindent felkeltettem benned. :D

      Köszönök mindent.
      L xx.

      Törlés
  4. Uh, de jó téged végre megint látni! Vagy olvasni... vagy nem is tudom. Én mindenesetre még mindig nem pártoltam el tőled, és ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Mondjuk nem is vagyok még olyan régi errefelé, biztos fura hogy ideállítok és elkezdek papolni :D Mindenesetre én már December óta nagy izgalommal vártam a következő részt, és örülök hogy Harry végül mégis... él. A kérdésekre válaszolva...
    1. Ahogyan a sztorit ismerem, itt mindig, mindennek vannak következményei, szóval igen, ennek is lesz :)
    2. Nekem nagyon rendesnek tűnt, én nem hinném róla, hogy köpni fog (legalább is remélem hogy nem fog, az eléggé szemét húzás lenne tőle)
    3. Hát... hogy őszinte legyek halvány lila fogalmam sincs. Itt egyszer mindenki boldog, a másik percben pedig kedve lenne mindenkinek bőgni. Még nekem is. Még a boldog jeleneteket is néha fekete-fehérben látom lelki szemeim előtt, mert ha valami boldog dolog történik, azt mindig valami rossz követi, pont mint itt.
    Most pedig hogy kikritizáltam az egészet (imádom,végtelenül imádom a történetet!) nagy érdeklődéssel várom a következő, mindegy, hogy mikor érkezik! :)
    Pitypang

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Jaj, nem furcsa! Legyél itt régóta, vagy csak pár hónapja, nagyon örülök, hogy itt vagy és éppen véleményt foglalsz! :)
      Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdésekre. Érdekes. :D
      És köszönöm, hogy itt vagy és vársz rá.
      ATL, L xx.

      Törlés
  5. Ez a rész is eszméletlenül tetszett! Annyira szeretnék mást is mondani, de egyszerűen nem tudok:D Nem tudom, mi van velem... valami beakadt nálam szerintem, de a legközelebbi fejezethez mindenképp igyekszem egy tartalmasabb véleményt írni! :)
    Addig is: ez a rész tényleg eszméletlen lett!
    Puszi
    Daisy

    VálaszTörlés