music

2014. június 19., csütörtök

1. Rész - "Miért akarsz ennyire megismerni?"

Sziasztok! 

Íme itt az ELSŐ rész. Remélem mindenkinek tetszeni fog! :)
Őszintén én nagyon izgulok, hogy mit szóltok hozzá. ^^ 
Puszi: Lishiza xx.


Sophie Angel



Merengve bámultam a madarak után. Ahogyan a kék égben eltűntek, itt hagyva a félig lerombolt fészküket, görcsbe rándult a gyomrom. Másodperceken belül a harangok befejezték a kongást, az eget ellepte egy óriási fekete felhőcsorda. A lágy szél erősre váltott, egészen hidegre. A méhek is hamar eltűntek, a virágok pedig egyesével visszacsukódtak. Mint valami rossz katasztrófafilm kezdete.

- Emily - szorítottam meg kis kézfejét. Fehér bőre az imént még csillogott a napfénytől, de most elhalványult. - Menj, keresd meg a szüleid! Pár perc és utánad megyek - ezzel a két mondattal biztosítottam a kislány épségét. Nincsenek testvéreim, ezért Emily a szemem fénye. A szőke csöppség még egy utolsót felém mosolygott, majd ügyesen kinyitotta a fakaput, és eltűnt a bokrok mögött.


A szívem azt súgta, hogy maradjak. Valami történni fog. Éreztem. Kisimítottam fekete szoknyámat, és letéptem egy vörös rózsát. Valami a kézfejemre esett. Valami hideg, ami rettentően mart az előbbi 30°C-os meleghez képest. Majd még egy, kettő, három csepp. Az eső eleredt. Már rég bent kellett volna lennem a templomban, de én átültem a fa alatti padra, ahol kevésbé áztam meg. Mintha vaku villant volna a fejem fölött, úgy villámlott. A vakító fényhez csatlakozott a fájdíthatatlan dörgés is. Mintha fémkuka tetőket csaptak volna össze. Nem nagyon érdekelt a vihar. Valahogy soha nem rémített vissza. Lány létemre elég bátor vagyok ilyen téren.
Azonban akkor lehet, hogy az eszemre kellett volna hallgatnom, s nem a szívemre. A dörgés és a villámlás egyszerre ért ide. Nagy becsapódásra, s szikrázásra eszméltem. A korhadt ág elém hullott. Már csak az volt a baj vele, hogy lángok borították. Izzó, forró, piros lángok. Amik újra felmelegítettek. Ilyenkor soha nem értettem, hogyha egyszer esik az eső, akkor hogy van tűz? Hát így. Szinte láttam arcomat. Ahogy szemeimben visszatükröződnek a lángok. Csodás volt. Egészen a következő ilyen reccsenésig.
Testem megfeszült, lemerevedtem. Kb. 0.01 másodpercem volt dönteni. Elugrok, vagy meghalok. A lábaim földbe gyökereztek. Tulajdonképpen felkészültem a halálra. Milyen vicces lenne. A következő vasárnap miattam lenne itt ez a sok ember. Engem búcsúztatnának. Bármiben fogadnék, hogyha apám nem imádkozna értem éjjel-nappal, akkor most se élnék. Ám túléltem.
Két kéz lökött oldalba, valami eszméletlen erővel. Majd a test akié a kezek voltak, rám zuhant és teljes egészében felfogta a fáról hulló parázs darabokat. Kezét az ég felé tartotta, de közben arcát is védte. Felpattant rólam (ezzel újra helyet engedve a tüdőmnek; azt hittem, megfulladok), és a csuklómat megragadva rántott fel a kemény, hideg talajról. Végül elvezetett a templom oldalához. Ott egyszerre rogytunk le a földre. Levegő vételünk szaporább volt. Hátamat nekidöntöttem a falnak, fejemet pedig a férfi vállára hajtottam. Úgy éreztem, hogyha nem érzem magam azonnal biztonságban, akkor végem. Vizes hajtincseimet gyorsan söpörtem ki arcomból, hogy lássam megmentőm arcát. Felemeltem fejemet, s a tekintetemet a srácra irányítottam. Göndör, barna hajtincsei vizesen hullottak homlokára. Fájdalom teli arcán látszott a meggyötörtség, és a fáradtság. Összeszorított szemeit kinyitotta, fejét felém billentette. Egy gyönyörű smaragdzöld szempár csillogott vissza rám. Egy bólintással jelezte, hogy él, közben jobb karját szorította. Feltápászkodott, s szó nélkül elindult az utcán.


- Várj! - pattantam fel én is. - Meg sem köszöntem. - haraptam be alsó ajkamat - Köszönöm. - ismét bólintott. S tovább indult.
Szokatlan volt nekem. Egy pisszenés nélkül, csak úgy elviharzott. Nem hagyhattam.
- Állj már meg! - kaptam el karját mire, hangosan felszisszent. - Oh, sajnálom! Gyere, hálám jeléül, hadd kezeljem le. - mutattam a mögöttem lévő templomra.
A zöld szemű férfi óvatosan rám pillantott.
- Miért akarsz ennyire megismerni? Csak elhúztalak a rohadt fa alól. Nem történt semmi. Egyáltalán mi a francot kerestél egyedül a kertben? Ilyen viharban? - elsőnek szólalt meg, és máris több kérdése van, mint nekem. Felhúzta vékony pulcsija ujját. Égési sérüléseit kezdte tanulmányozni. Mindenhol vörös, feldagadt foltok. Ráadásul: Úristen! Tetkók!! A kezét fekete tetoválások lepték el. - A kezemmel ne törődj. Meggyógyul. - legyintett. Majd feltűrte a másik kezén is. Ami úgyszint tele volt fekete motívumokkal. - Most pedig szaladj be a templomba, szólj valakinek, hívd fel a tűzoltókat és a mentőket. De legfőképp, maradj távol a fáktól. - az esőfüggönyön nehezen láttam át. Mégis... Tökéletesen ki tudtam venni éles arcvonásait. Az arccsontjai úgy vágtak, mint a borotva. Smaragd szeme pedig csillogott. - Süket vagy? - kiáltotta.
- Öhm, nem... Figyelj! Maradj. Hadd kössem be a kezed! - makacskodtam tovább. Átok a jó lelkemre. Éppen készültem megmarkolni alkarját, mikor elrántotta.
- Bocs, de nem. Ide hallgass! Szerintem ne akarj megismerni. Nem az vagyok, akinek látszom. Itt hagyjuk abba a beszélgetésünket. Felejtsük el. Eredj! - nagyon nem szimpatikus egy srác. De bűntudatom volt a sebei miatt.
Belenyúlt a szakadt, fekete farmerje zsebébe, s kihúzott egy doboz cigit. Vele együtt egy öngyújtót is. A dobozzal pedig kirántott egy csomag gumit is.
- A francba! A másik? - kémlelte a földet.
- A cigi még tűrhető, de ez minek van nálad? - döbbentem le. A fiú meggyújtotta a szál szivart, és beleszippantott. Közelebb lépett hozzám, kifújta, egészen az arcomhoz hajolt. Homlokunk összeért, kínosan éreztem magam. Ázott cigi és pia szaga volt, némi mentollal keverve. Felkavarta a gyomrom. Máris máshogy kezdtem hozzá viszonyulni. Elfogott az undor. Tetkók, pia, cigi, ráadásul az a gumi. Még valami?
- Jó kislányok ne barátkozzanak rossz fiúkkal. - húzta el a száját, majd felmutatta a védekező "tárgyat". - Soha nem lehet tudni, mikor kell. Tudod ez azért van, hogy a jó kislányok ne essenek teherbe. - világosított fel, és gúnyosan elnevette magát.
- Öhm, bocs. De anyu 10 évvel beelőzött téged ebben a témában. Elég volt egyszer hallanom.
A göndör egy lépést hátralépett, s beletúrt hajkoronájába.
- Remélem, egyszer veled is kipróbálhatom! - ez volt az utolsó mondata. Perverz mosollyal spékelte meg. Hátat fordított, s elment.
- Legalább a neved áruld el! - akaratoskodtam. Nem hagyott nyugodni.
Megtorpant, kezeit ökölbe szorította, majd ismét ellágyította.
- Harry - fordult meg - Harry Styles - nyögte ki. A cigicsikket kiköpte. Fekete surranó cipőjével pedig beletaposta az aszfaltba.


A következő pillanatban egy szirénázó tűzoltóautó és egy mentőautó fordult be az utcába. Sietve kanyarodtak be a templom elé. Mögülem ajtócsapódást hallottam. A hívek, illetve - a hívek előtt - apám futott ki az épületből. Nyugodtnak tűnt. Egészen addig, míg oda nem ért hozzám.
- Sophie Jane Angel! - szólított a teljes nevemen. Rosszat jelent. - Mégis mit képzelsz magadról? Hogy merted ezt? - ahogy csak a torkán kifért, ordított. Szerencsémre a hívek eloszlottak. Csak pár kíváncsi ember maradt ott.
- Apa, ne itt. Kérlek! - forgolódtam.
- Már vagy egy órája bent kellett volna lenned! De te ahelyett kint gyújtogatsz? - időközben a rendőrség is megérkezett.
- Mi? Apa, Istenre esküszöm, nem gyújtogattam...
- Elnézést! - lépett oda hozzánk egy rendőr - Találtunk egy doboz cigarettát. - mutatta fel a zacskót.
Apám rám nézett. Fogait erősen összeszorította. Láttam, ahogyan homlokán kidüllednek az erek (szerintem el is pattant egy).
- Apa, én nem... Nem. Megesküdtem! - hiába magyaráztam. Nem ért semmit. Ilyenkor érzem azt, hogy rohadt nagy pech az életem. Isten nem ver bottal. Aha, engem kisbaltával ver. Vagy késsel.
Szemeimmel folyton Harry-t kerestem. Hátha itt van még, s bizonyítani tudja, hogy az nem az enyém. Lehet, mikor mondta, hogy "A francba! A másik?", akkor erre gondolt. A másik doboz...
- Ezt hogy merted? Cigarettát emeltél a szádhoz? - folytatta apám.
- Uram, ez nem egy egyszerű cigaretta. Ez füves dohány.
Tehát ezt kereste a göndör. És tessék. Én nyúltam bele. A másik doboz füves cigit.
Apámra pillantottam.
- Van 1 perced, hogy elindulj haza, vagy örök életedben szobafogságban leszel!! - mutatott előre mutatóujjával.
Éreztem, hogy elönt a düh. 20 évig tűrtem ahogyan meggyaláz, visszatart. Itt az idő, hogy végre kitörjek.
- Nem - dobbantottam egyet a lábammal. Apám lesápadt. Pap létére elég ideges ember. - Nem fogok amiatt bűnhődni, amit el sem követtem. Itt esküdtem meg, a templom előtt. Te tanítottad, hogy Istennek soha ne hazudjunk. Akkor én miért tenném? - a szél megint feltámadt. Hajamat a szemembe fújta. Tudtam, apám vagy lehiggad, vagy nagyon kitör magából.
Egyszerűen lereagálta.
- Mars a kocsiba. - suttogta, majd a rendőrhöz fordult. Kezet fogott vele és elköszönt. Én meg persze tartottam a "jó kislány" imidzsem, így elindultam a kocsi felé. Éppen készültem beülni, mikor ő is odaért. - Hogy merted? - ordította a képembe. - Hisz nem tanítottam meg neked a tízparancsolatot? Tiszteld apádat és anyádat...- kezdte. Nem láttam még ilyennek. Kezét a magasba emelte. Meg akart ütni. Soha nem ütött meg. Valószínűleg azért, mert eddig mindig jó voltam. Már görnyedtem össze. Kezemet fejem fölé emeltem védekezés képen. Éreztem a számban a keserű ízt. És szinte az égető ütést az arcomon. Ám nem ütött meg. Kinyitottam szemeimet.

Egy alak állt meg előttem, elkapva apám kezét.

- Ha egy ujjal is hozzá mer érni... Nem csak a templom kiskertje fog leégni, hanem a templom is! - mondta komolyan az illető. - Most pedig üljön be. - parancsolta a kocsiba apámat.
- Fiam, hogy beszé.. .
- Esetleg süket? Vagy mi a fasz van ma mindenkivel? Azt mondtam, üljön be! - kemény hangjából megnyugvás volt. Vagy csak én éreztem azt. A pulzusom újra lecsillapodott, mikor megláttam a férfi arcát. - Majd én hazakísérem a lányát.

Közben édesanyám is megérkezett. A szüleim elhajtottak, én pedig hálásan fordultam Harry-hez.
- Harry... - suttogtam.
- Azt mondtam, hazakísérlek, nem azt, hogy leállok veled beszélgetni. - forgatta szemeit. Ingerülten elindult előttem. - Most mi van? Nem jössz? - nézett vissza.
- Köszönöm - nyögtem ki. S beértem a rossz fiút.


12 megjegyzés:

  1. Miért csak hetente fognak jönni a részek?:(xd Ah, mindegy, a lényeg, hogy nagyon tetszik, és csak így tovább!Ez olyan más, az előző kettőhöz képest amit olvastam, és mintha két különböző személy írta volna azokat, meg ezt.Ha számít valamit a véleményem, akkor azt mondom hogy nagyon sokat fejlődtél, és imádom ahogy írsz:)♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaaj Li nessa :') felnőttem...oké tudod, hogy nekem soha nem nő be a fejem lágya (vagy mi :D)
      nagyon köszönöm :)) próbáltam mást :) ♥ sietek

      Törlés
  2. Nagyon jó siess a kövivel fantasztikusan írsz így tovább! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy lesz időm írom és hozom :)) köszönöm xoxo ♥

      Törlés
  3. Szia! Nekem nagyon tetszik! Hamar kövit!! :)
    Puszi:Aliz

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik! Jó a fogalmazás van benne izgalom és.. egyszerűen tetszik!!

    VálaszTörlés
  5. Harry pls :o Legalább bizonyíthatna egy kis empátiát... Egy kicsit? Jaj annyira ellenszenves és mégis vonzó *o* ♥I M Á D O M♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hah :$$ :D ♥ egy kicsit? Ahogy Harry válaszolna rá: -Azt mondtam, hazakísérlek, nem azt, hogy leállok veled beszélgetni! :DD
      köszönöm ♥

      Törlés
  6. Okés......Per-Fect!
    Imádom az írás stílusod, nem! az egészet imádom úgy ahogy van!
    Nagyon kár, hogy csak hetente hozol részek, zseniális!
    Tudom nem szabad siettetni, de akkor is lefogom kaparni a falat! De tényleg! *-----*
    Csak így tovább, nem tudok már mást írni! :)) Oh Harry <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! :) <3
      azért próbálok sietni, csak ezen kívül még van 2 blogom. Igaz az egyiket most szüneteltetem. A másikak pedig hamarosan vége. Tehát. Lehet, hogy majd tudom hozni 2-3 naponta a részeket. :))

      Törlés