5. Rész - "Hagyjuk"

Hejhóóó! ^^
Először is: Nagyon szépen köszönöm annak aki szavazott rám Lana álltal megszervezett blogversenyen. Megnyertem a kategóriát! A díjat megtekinthetitek a 'Díjak' nevű oldalon, jobb oldalt.
Másodszor: Nevet változtattam. Mától nem Eleanor Elizabeth White-ként szörfözök a blogokon. Lishiza-ként folytatom. (Akit érdekel mit jelent nyugodtan írjon nekem Ask.fm-en. Oldal az elérhetőségeknél megtaláljátok.
Harmadszor: Elkészült a blog trailer-je is! Oldal megtaláljátok.
Negyedszer: Új rész? Új rész.

Jó olvasást! Várom a véleményeket kommentbe, illetve a pipákat.

Puszi: Lishiza xx

Sophie Angel

"Hallani valakinek a szuszogását. Arra kelni, hogy fekszik valaki melletted, hogy fogja a kezed, s nem engedi el, akármi történik. Felemelő érzés, még ha egy idegenről is van szó. Aki lassacskán ,de beférkőzik a privát zónámba, onnan pedig elszökik a szívemhez."

A nap perzselő sugarai keltettek, mármint azok amik átpréselték magukat a redőnyön. A mellettem fekvő, békésen szuszogó srácra emeltem tekintetem. Mint egy báránybőrbe bújt farkas. Göndör haja hanyagul csapódott homlokára, arcvonásai enyhén ráncolódtak össze. Egy kicsit megmozdultam, mire ő is forgolódni kezdett. Lábai körbefonták az enyémeket, kicsit furcsállva a helyzetet, felpillantottam rá. Még aludt. A falióra reggel 8 órát mutatott. Ideje volt felkelnem.

Kihúztam magam alól az egyik kezem, s feljebb tornásztam a testem.

-Baj van? - ugrott fel Harry, ami egy kicsit meglepett. Én nem lennék ennyire friss egy ilyen sebbel az oldalamon. Elképesztő, hogy ennyire éber. Megráztam a fejem, s beletúrtam rakoncátlan tincseimbe. A göndör megfogta a kezem, s visszahúzott maga mellé. Kicsit erősebben rántott meg, így a csupasz mellkasára huppantam. Teste egyenletesen emelkedett fel-le. Ez mind szép volt, s jó. Egy valamit azonban nem értettem. Miért csinálja ezt?

-Harry, ha most nem kelek fel, akkor egész nap nyűgös leszek - suttogtam.

-Ha most felkeltesz egész nap nyűgös leszek - felelte. Csele egy srác. Ez tény.

-Minek kellek én neked ahhoz, hogy aludj? - tettem fel a sokáig fontolgatott kérdést. Nagyokat pislogva vártam kielégítő válaszát. De nem jött. Egy pimasz mosolyt erőltetett magára, majd megerőltetve felső- és alsótestét  (a sebe miatt nehezen mozgott) felült. Megrázta fejét, miközben kócos, göndör fürtjeibe túrt, izmos karjaival. Nem tudom, hogy nekem volt melegem, vagy csak a szoba volt túl fűtve. Minden esetre, tetkós teste láttán a szívem felgyorsul, s verejtékezni kezdtem. Akkor vettem észre, hogy milyen sok tetoválás díszítette karjait, s mellkasát. A bordái körül lévő, teljesen átvérzett kötést kezdte rángatni. Mire feleszméltem már le is vette a gézt.

-Sophie - vetett egy apró, perzselő pillantást felém. Ahányszor így néz felém, akaratlanul is elmosolyodok. Szó nélkül pattantam fel, s már mellette is teremtem. - Idehoznád az elsősegély dobozt? Ha minden igaz ugyanott van, ahova tegnap raktad. - aprót biccentettem, lenyomtam a kilincset. Azonban mikor beléptem a nappaliba nem valami kellemes látvány fogadott.

Lefagyva bámultam a szétszórt cuccokat. Mintha bomba robbant volna, mindenhol párnák és törött üveg darabok hevertek.

-Harry! - kiáltottam remegő hangon. Valami az oldalamba szúrt, egyenesen a bordáim közé. Hirtelen kaptam oda, s leszorítottam, amolyan "elfojtom a fájdalmat" módra.

-Itt meg mi a franc történt? - ráncolta homlokát. Zöld szemeivel gyorsan végig mérte a "csatateret", és ideges tekintettel felém fordult. - Menj vissza a szobába. - suttogta alig hallhatóan. Benyúlt az ajtó mellett lévő komód legalsó fiókjába, és előhúzott egy pisztolyt.

-Mit művelsz? - kiáltottam megfeledkezve Harry utasításáról. A srác gyorsan elhallgattatott, kezeit a számra tapasztotta.

-Menj be a szobába és csukd be az ajtót. Ha valaki van itt akkor...

-Te megőrültél? - szakítottam félbe a mondatát. Mély levegőt vettem, s kifújtam. Harry rezzenéstelen arccal kémlelt. - Hívjuk a rendőrséget. Ha valaki van itt akkor, majd ők elintézik.

-Kérlek szépen, ne kelljen többször mondanom. Menj be abba a rohadt, mocskos szobába és zárkózz be, vagy nem tudom, csak menj be.

Furcsálltam ezt az oldalát. Miért védett ennyire? Akkor azt éreztem, hogy soha nem értem meg ezt a srácot. Igaz nem is ismertem... annyira. Könyörgő szemekkel rám nézett, csak áradt belőle a megóvás energiája.

-Harry! - elkaptam a karját és szorosan belé martam, mire felszisszent. Tudta mire gondoltam, tudta, hogy nem fogok menedékbe vonulni, ne futamodok meg. Mégis mi vagyok én? Valami nyúl, esetleg... hagyjuk.

-Maradj mögöttem - suttogta. Szorosan mögötte sétáltam, egy pillanatra se néztem félre. Ha valaki ott volt, az csakis az életünkre pályázott. A srác belökte a fürdőszoba ajtaját és a pisztolyát felhúzva, rászegezte a... a semmire. Majd ugyanezt eljátszotta a maradék három, üres szobánál. - Senki. Akkor meg mi a fasz történt itt? - megállt a nappali közepén, s a sebéhez kapott, mire én a bordáimhoz. Egyszerre hagyta el a szánkat egy kisebb nyögés. Valamibe bele kellett kapaszkodnom, azt éreztem, mentén elájulok. A legközelebbi földön álló, szilárd tárgyba markoltam bele, ami egy fa szekrény volt. Egymásra emeltük tekintetünket. Idegességemben barna tincseim túrtam, majd megdörzsöltem az arcom.

-Érezted? - szólaltam meg.

-Még mindig érzem. - válaszolta. Szemei tágra nyíltak, levegő vétele gyorsabb és sietősebb lett. Mint aki most rohant volna fel, s le a lépcsőn, úgy harmincszor. - Hozd a dobozt. - intett nekem.

Oldalamat fájdalva rohantam be a konyhába. Lábujjhegyre állva nyúltam fel a konyha szekrénybe, kezeimmel tapogattam egy ideig, majd felhúzva magam egy kicsit, értesültem azzal, hogy a doboz nincs ott. Eltűnt; helyette egy fehér boríték volt gondosan leragasztva. Remegő, hideg kézzel nyúltam érte. Harry a kanapén ülve próbált relaxálni, és nyugtatni magát.

-Nincs meg a doboz. - közöltem. Hirtelen felugrott és a konyhába ment. Esetlenül álltam, kezembe a borítékkal. Egy nagy vörös pecsét volt rajta, minek a közepében galambok szálltak.

-Sophie, biztos odaraktad? - ért vissza a göndör. Fürtjeibe túrt, s hátrasimította azokat.

-Biztos - erősítettem meg a tényt. Elfordult és még egyszer körbenézett a nappaliban, végül megakadt a szeme. Kezemben lévő levelet kezdte tanulmányozni.

-Ez mi? - félénken felé nyújtottam, kinyitotta. Összeráncolt homlokkal nyargalt a sorokon, kedve hamar megváltozott. - Oh, hogy rohadjon meg! A kurva életbe! - kiáltott fel, mérgében a falba vert amitől megremegett a szoba, s az oda kiakasztott bekeretezett kép a földre hullott. Az üveg eltörött, több ezer kis szilánk darabka terítette be az így is üveg darabokkal fedett padlót. Megrémülve léptem egyet hátra, ki tudja mit tett volna velem ilyen állapotban. Megfordult, csípőre tett kézzel még egyszer átfutotta a levelet, végül egyszerűen eltépte. - Ahh! Figyelj... - lépett felém, mire én megint hátra. Furcsa nézéssel pásztázott. - Sophie - kapta el a kezem. Hevesen dobogó szívvel hagytam, hogy közelebb húzzon magához. Féltem a helyzettől, attól ami a levélben állt, még ha nem is tudtam. Féltem, hogy elveszíti a fejét, s rosszat tesz velem... magával. Lehunytam a szemem és csak hagytam, hogy beszéljen - Emlékszel mit mondtam? Soha nem bántanák egy nőt.

-Mi állt a levélben? Miért lettél ilyen ideges? - szaladt ki a számon. Harry elhúzta száját, s megrázta a fejét, nem felelve a kérdésemre. Ha nem az én dolgom akkor nem az én dolgom. Teljesen elfogadtam, és beletörődtem. Viszont a sebe még mindig nagyon ijesztő volt. Valahonnan gyógyszert kellett szereznük. - Felöltözök. - tudtam, hogy bízhatok Harry-ben, de inkább szóltam neki mielőtt még rám nyitott volna. Ő is pasi. Felhúztam egy vékony, fekete farmer rövidnadrágot, s egy egyszerű fekete trikót. Mire kiértem Harry is felvett egy gatyát, azonban - sérülése miatt - még mindig nem volt rajta póló. A bejárati ajtó fele indultam, mire felkiáltott.

-Hova mész?

-Gyógyszerért. Mielőtt belehalnál ebbe az egész dologba. - bekötöttem fekete tornacipőmet, majd fejembe húztam a baseball sapkát. Plusz a napszemüveget.

-Na nem. Várj! - ugrott fel, de én addigra már a folyosón voltam. Ajtó csapódást hallottam - Sophie! - Harry rekedtes hanga volt az. Nem riasztott vissza semmi se a célomtól. Én tőlem a hó is eshetett volna (nyáron. Oké Sophie, pihenj meg). - Bazd meg... - visszhangzódott a lépcsőházban. Igen, szerintem totál kiakasztottam, hogy mivel azt én sem tudom.

***

Az utcán sétálva csak élveztem a nap forró perzselését. Ritka pillanatok egyike volt, hogy úgymond "napoztam". A legjobb az volt evvel a "leugrok a gyógyszertárba" szituval, hogy halvány lila gőzöm se volt merre járok. 3 embert kellett leszólítanom, hogy eljussak abba a fránya patikába. Minden egyes embernél (megjegyzem ügyeltem, hogy az illető nő legyen) hallottam Harry-t, ahogyan káromkodik. Végül is odaértem, és sikerült megvennem a szereket. Hogyha az odafele út ilyen rázós volt, akkor a visszafeléről ne is beszéljünk.

Füttyszót hallottam mögülem. Már nem egyszer megfogadtam, hogy nem fogok megfordulni, hiszen nem vagyok holmi puli kutya. De ezt nem hagyhattam szó nélkül. Vettem egy 180°-os fordulatot magam körül, s a parkban üldögélő srácok felé pillantottam. 19-21 éves társaság lehetett, a rosszabbik fajtájú.

-Héj mókuska! Nem vagy kíváncsi pár mogyoróra? - kiáltotta az egyik. Beszólását hatalmas röhögés követte. Beharaptam alsó ajkamat és csak arra koncentráltam, hogy ne szóljak vissza. Ökölbe szorított kézzel engedem el a fülem mellet a következőt is.

-Biztos idefele már látott pár hentes árut. - hentes árut? Ha jól értelmeztem a férfiak nemességére gondolt. Ezúttal teljesen megfordultam, s a balhés társaság felé vettem az irányt. 4 fiú volt. Első ránézésre mindegyik normálisnak tűnt, azonban a szavaikból ítélve velejéig romlottak. Egy szőke akinek kék szemei úgy csillogtak, mint a tenger. Egyforma lehetett az ízlésünk, Nirvana-s felső volt rajta. Alsó ajkát egy fekete piercing döfte át. Volt egy göndör, akinek egy piros babos kendő díszelgett a fején, fekete farmerja pedig térd részénel szakadt volt. Az utolsó kettőre csak egy-egy pillantást vetettem. Nem nagyon néztem a részleteket. Azt tudom, hogy mindkettő barna hajú, az egyik magasabb, míg a másik alacsonyabb. A magasabb valamennyivel kigyúrtabb volt, illetve rövidebb hajú, míg az alacsony pont az ellentéte. Kusza haj, és viszonylag vézna test. Nem beszélve arról, hogy mindkettőjüknek tetkók borították a karjaikat. (Lehet, hogy csak egy pillantást vetettem rájuk, mégis sokat megjegyeztem. A rossz fiúkat könnyű jellemezni.)

-Eltévedtél nyuszikám? - nevetett a szőke, piercing-es.

-Ne vigyünk haza? - folytatta a borostás, kigyúrt. Nem tudtam melyik lett volna jobb. Elfutni szó nélkül, vagy szócsatát vívni velük. A kettőt vegyítettem.

-Köszönöm, de van lábam. Azokkal is haza jutok. - feleltem.

-És még milyen szép lábak. - kezdte a kendős. - Mondd csak, nem akarsz felugrani hozzám, s megszabadulni ezektől a ruháktól? - gúnyos mosollyal ellökte magát a padtól, s szorosan elém állt. Kezeit csípőm közül kezdte mozgatni, azonban amikor behatolt az intimszférámba egyszerűen felpofoztam. Felszisszent és elnevette magát. - Na mérges a tigris? Ugyan nem nagy dolog.

Tényleg rossz ötlet volt egyedül "leugrani a gyógyszertárba". Ráadásul ott hagyni Harry-t olyan állapotban. Majdnem sírva fakadtam, mikor azok négyen "játszani kezdek" velem. Rosszak volta, brutálisan piszkos fantáziával. És a legrosszabb mind közül a göndör, kendős volt. Adtam volna neki még egy pofont, de bevallom kezdtem félni. Nagyon félni.

-Gombold ki a gatyáját. - szólalt meg a szőke. Jobbnál jobb tippeket adtak egymásnak, ezzel eldőlt, hogy a kendősé vagyok.

-Húzd le a pólóját... - a következő a kigyúrt volt. Annál a pontnál tartottam, hogy gyorsan megpofozom és elfutok. De hála Istennek egyiket se kellett megtennem.

-Vagy csak vedd le róla a kezeid. - az ismerős hang hallatán felsóhajtottam. Hatalmas kő esett le a szívemről. Az lehetséges, hogy New York-ban hallották a koppanását?

-És az neked mire jó? - feleselt valamelyik. Onnantól már nem törődtem velük.

-Sokra. - fejezte be ezzel az egy szóval, s félrehúzva pulcsiját megmutatta a zsebében rejtőzködő fegyvert.

-Oké, oké... Vidd amúgy is makacs! - távolodott az a perverz disznó. Szélsebességgel iszkoltak el a helyszínről. Szinte Harry karjaiba rogytam. Szorosan átölelt, kitört belőlem minden. Vállába fúrtam a fejem, míg óvatosan megsimította a hátam. Könnyeim pillanatokon belül átáztatták felsőjét. És ott tűnt fel valami, van rajta póló. Hirtelen nyugalom és melegség öntött el. Biztonságban éreztem magam. A következő pillanatban ellökött magától, s csendben elindult. Meglepetten néztem utána, furcsán viselkedett. Utána futottam és belé karoltam. Ugyanolyan meglepetten nézett rám (vagy meglepődött, vagy csak szimplán hülyének nézett).

-Sophie, ne csináld. - suttogta - Hagyjuk. - tisztán értettem mindent. Tisztán, és jól. Mintha késsel szúrtak volna szíven. Talán túl hamar adtam a bizalmam Harry-nek? Nos... Hát akkor hagyjuk. Talán igaza volt. Nem kellett volna megismernem. A francért akaratoskodtam ennyit, visszacsinálnám az egészet.

***

Mire visszaértünk Harry lakásába a felfordulásnak hűlt nyoma volt. A padló tiszta volt, a kép (üveg nélkül) a falon lógott, a párnák a helyükön voltak. A srác hanyagul ledobta a cipőjét, majd a kanapéra vetette magát. Kipirosodott arccal és könnyes szemekkel néztem körbe.

-Rendet raktál? - szipogtam. Nem jött válasz. - Oké. - fújtam ki a levegőt. Esetlenül forgolódtam, fogalmam sem volt mit csináljak. A göndör szó nélkül kapcsolgatta a tv-t. Hírek, sport, főzős csatorna, vissza a sportra, és tovább előre. Nem tudtam, hogy szóra bírni. - Bekössem a sebed? - húztam elő a táskámból a "mentő felszerelést".

-Majd megcsinálom magamnak. - kicsikartam belőle kemény három szót. Haladtam, vészesen haladtam.

-Leülhetek? - mutattam a kanapé végére. Reménykedve vártam a választ, hátha nem csak három szót kapok, és hogy talán odaülhetek.

-Menj a szobába televíziót nézni... - teljesen tojt rám. Magasabbról, mint a Mount Everest. De legalább nem csak pár szóval válaszolt, ez egy kicsit nyugtatott.

-Haragszol? - lábait félre toltam, s végül helyet foglaltam a kanapén. Nem törődtem vele, hogy mit morog, vagy, hogy min rágódik. Választ azonban akkor sem kaptam, milyen meglepő.

Némán ültünk... Ketten. Ő és én. Valami idióta vígjáték ment a tv-ben, mégis faképpel nézte végig. Akkor beláttam, tényleg korán ítélkeztem felőle. Semmit nem tudok róla. Kétszer kérdeztem meg tőle, hogy kér-e valamit enni? Nem felelt. Berágott, az biztos, de hogy min? Még most se tudom. Így kénytelen voltam egyedül vacsorázni.

Mikor már kezdett sötétedni, Harry egyszerűen felpattant és elvette az asztalon heverő csomagot.

-Segítsek bekötni? - ajánlottam fel sokadszorra is. És ismét hiába, lelegyintett. Hát akkor menj melegebb éghajlatra Harry Styles.

Felöltözve jött vissza, a cipős szekrényhez indult, s belebújt a surranójába.

-Buliba mész. Igaz? - dőltem neki az ajtófélfának. Miután felhúzta a cipőjét, kiegyenesedett és végre a szemembe nézve válaszolt.

-Igen. És mielőtt azzal a hülye ötlettel jönnél, hogy te is jössz... Na azt felejtsd el. Nagyon gyorsan verd ki a fejedből... Ülj be a szobába és tanulj meg néhány tételt vagy olvass. Csináld azt amit a jó kislányok csinálnak. - a mondata végén belenézett az előszobában lévő tükörbe, megigazította göndör fürtjeit, s kinyitotta az ajtót.

-Ugye tudod, hogy egyedül leszek itthon? Egyedül ebben a nagy, teraszos lakásban. - kiáltottam utána. Rögtönöznöm kellett, és hirtelen nem jutott más az eszembe. Harry megtorpant, lassan visszafordult.

-3 perced van, hogy felöltözz! Ha lehet ne túl kihívóan. - közölte.

A jó kislányok nem mindig jók. Tudtam, hogy ezzel hatok rá, tudtam a gyenge pontját. Mégis tudok róla egy-két dolgot. A gyenge pontja én vagyok.