music

2014. november 22., szombat

13. Rész - "Nagyon akartam, rosszan akartam"

Ellosztok Frees! Megérkezett a várva várt rész, amivel szintén csúsztam, de az elmúlt hét nagyon furcsa volt. Gondoltátok volna, hogy 6 órát kell várni egy röntgenre?? Zavaros ez a lábtörés, alig várom, hogy megszabaduljak a gipsztől...
Na de nem csacsogok. :) 
Köszönöm a 74 feliratkozót és a majdnem a 19 400+ oldalmegjelenítést. 


Jó olvasást kívánok drágáim. xx.

Puszi: Lishiza xx. ^^ 



"Nem akartam ezt az egészet, egyszerűen csak jött és nekem muszáj volt elfogadnom. Ez az egyetlen esély arra, hogy valaha is kiszabadulhassunk a gonosz karmaiból. Szívem szerint fognám magam, és Őt, majd elszöknék messze... Messze ahol senki nem zavarhat minket."



Sophie Angel



Forró könnyek áztatták arcomat, amik megszűnés nélkül csorogtak le orcáimon rá a pólómra. Visszakerültem a kis sötét, hideg szobába ahol azelőtt voltam, mielőtt... Mielőtt Harry átvert.
Amióta visszavezettek az eldugott helységbe szüntelenül sírok. Minden egyes porcikám remeg és fáj a becsapás könyörtelen fájdalmától. Úgy éreztem kiszakad a mellkasom, percenként hosszanti köhögő rohamok törtek rám, és nem akartak csillapodni. Akármennyire is martak ezek a kitörések, a tudat, hogy Harry cserben hagyott és konkrétan Luke véres kezei alá csúsztatott ezerszer jobban nyomasztotta szívem. Végre volt valaki, akiben hosszas idő után megbíztam, láttam rajta, hogy érdeklem és mindent megtenne a biztonságom érdekében... Erre szépen mondva pofán vágott. Fáj. Nagyon fáj. És akárhogyan próbálom magamnak bemesélni ezt az egészet, hogy "Harry csak jót akart nekem ezzel", sehogy se tudtam felfogni, hogy ezt tette velem. Azzal személlyel akit állítása szerint soha nem bántana, úgy tűnik nála a 'soha' szó max. pár hetet jelent. Mégis... A szívem legmélyén azt akartam, hogy mellettem legyen, s öleljen át védelmező, nagy karjaival. Őt akartam mellettem tudni és nem érdekelt, hogy átvert, - méghozzá elég keményen, mert tudtam, hogy nem fogok egyhamar kijutni abból a szobából - csak vele szerettem volna tölteni minden egyes percemet, amit még az élők között tudhattam. Elgondolkozva félni kezdtem tőle, ha képes volt így csapdába csalni és a gonosz kezeibe nyomni, ki tudja... Talán meg is ölne. Itt volt az a pont, hogy kijelentettem, az iránta érzett érzelmeim, s bizalmam szálanként elfoszlott. Rettegni kezdtem, lehet nem kellet volna belegondolnom, hogy mire lenne még képes. Ugyanabba a csapatba tartozott amibe a többiek, amibe Luke, és tényleg... Fogalmam sem volt mi lesz azután, mi lesz, ha meglátom... Hogy talán sírva a nyakába borulok, vagy egy szó nélkül, lábaimat a nyakamig felhúzva rá sem hederítek.
Kétségbeesetten járkáltam fel alá a börtönszobában, megpróbáltam enyhíteni köhögésemet, de sehogy sem tudtam. Szerencsémre egy idő után lenyugodtam, csak a tudat és a megállíthatatlan könnyek maradtak meg. Hanyatt vágtam magam az igen kényelmetlen ágyon, azután vártam... S, hogy megint mire azt ismét nem tudom. Eldőltem az ágyon, pilláim egyre nehezebbek voltak, elaludtam.


Az ajtó elviselhetetlen, nyikorgó nyílására kaptam fel a fejem. Szemeim az illető láttán megteltek könnyel, felfoghatatlan mértékű dühöm egyre jobban erősödött. Ennek az egésznek a közepébe pedig belepiszkított egy jó adag félelem. A Göndör mereven bámult maga elé, kezében tartva egy tálca ínycsiklandó ételt, amik láttán hangosan megkordult a gyomrom.
-Enned kellene - szólalt meg lágy, barátságos hangon. Lábam remegni kezdtek, s előtört belőlem megint az a furcsa érzés, amit akkor érzek mikor magam mellett tudhatom Őt. Egy lépést tett felém mire automatikusan hátrébb húzódtam az ágyon. Felvont szemöldökkel figyelte mozdulataim, ahogyan egyre távolabb menekülök tőle. - Sophie...
-Nem. - vágtam rá reflexből. - Hagyj. - hangom remegett, kezdtem azt érezni, hogy egyre elhal. Féltem tőle, nagyon reszkettem, még ha éreztem is, hogy most már nem lesz gond... Tartózkodtam tőle.
-Gyere! - nyújtotta felém nagy tenyerét. Kérdő arccal néztem rá, miközben megragadta a csuklóm.
-Harry! - sikítottam.
-Ssss! - tapasztotta kezeit számra. - Ne sikíts! Azt akarod, hogy még ennél is nagyobb bajban legyünk? - nem tetszett a többesszám. Nekem nagyon úgy tűnt, hogy csak én vagyok bajban.Bízz bennem.
Hirtelen dühös lettem, a félelem mellé társult az irgalmatlan harag is.
-Átvertél! - szakadt ki mellkasomból.
-Tudom. - suttogta. Tekintetét lesütötte, így nem tudtam meg semmit se arckifejezéséből.
-Tudod? - tettettem meglepődést. Aprót bólintott, s én azzal a lendülettel pofon vágtam. - Hogy égne le a bőr az arcodról Styles! - eltörött a mécses, hisztérikus sírásban törtem ki. Felállt, magával húzva engem is. - Hagyj békén! Mi történik itt? Miért van ez az egész? Mit keresek itt? - meggyötörten bámultam "bepárásodott", smaragdzöld szemeit. Mellkasára vont, s erősen magához húzva átölelt. Apró kezeimmel tiszta erőmből verni kezdtem, de mintha meg sem ártott volna neki. Így feladva leengedtem kezeim, s szintén mellkasára döntve fejem, hagytam, hogy védelmezően átöleljen. - Harry... Miért nem válaszolsz? Mi folyik itt? Miért ilyen rejtélyes minden? - újabb kérdésekkel rohamoztam le, mire Ő válaszul csak megrázta fejét. Göndör fürtjei követték a mozgást, így homlokára csapódva lazán a szemébe hullottak. Vállaim reszkettek a sok sírástól, őszintén megmondva, nagyon, de nagyon nem értettem semmit, s csak arra tudtam, koncentrálni, hogy végre kiszabadulhassak. Ám Harry nem könnyítette meg a helyzetem, semmivel se, pont, hogy minden egyes pillanatomat megnehezítette, míg mellettem volt. De nem tudtam ellökni magamtól, bármennyire s akartam. Sikolyomat fojtottam fekete szövetkabátjába, mikor reszelős hangon végre megszólalt.


-Megszökünk. - suttogta lágyan fülembe. - Bírd még ki egy kicsit, s megszökünk. - ezután mintha kicserélték volna. Az ajtó nyílott, s Ő durván ellökött magától, úgy, hogy a földre zuhantam. Kisebb sebet ejtettem a könyökömön, és sikeresen felborítottam a nekem hozott ételt is. Harry zöld szemei vérben forogtak, amint Luke belépett a hűvös szobába. - Na idefigyelj te szajha! - kiáltott rám. Meglepetten ültem a földön, s a sok kérdés helyett most csak egy forgott bennem. Mi történt vele? - Ha egyszer is, ismétlem egyszer is megpróbálsz innen megszökni, esküszöm ledoblak a Tower Bridge-ről. Érhető vagyok? - torkomban nagy gombóccal bólintottam egyet. Nem hittem el ezt az egész helyzetet. Bár másodperce ölelgettük egymást, utána meg leszajház? Nem értettem, hogy mik ezek az érzelem ingadozások, hogy miért teszi ezt... Ismét sírva fakadtam, erősen magamhoz szorított a földön heverő párnát, s mélyen beletemettem az arcomat. Elfojtva sírtam bele a fehér szövetbe, míg a két srác beszélgetett. A Szöszi lassan sétált el előttem, irgalmatlan vékony, magas lábain, majd mikor odaért Harry elé gúnyosan felnevetett.
-Csodás vagy Styles! - rakta rá kezét a Göndör vállára. Harry bólintott, s rám nézett. Zöld szemeit, az én barna szemeimbe fúrta. Már nem forogtak vérben, sőt! A csalódottság és a megbánás helyett, csalfaság, s átkozott sunyiság csillogott zöld íriszeiben. Beszédre nyitotta ajkait, de akkor elakadt, gyorsan egy vonalba préselte a rózsaszín tökéletességet. Egy laza mozdulattal beletúrt göndör hajkoronájába, és egyszerűen kifutott a szobából.
Kikerekedett szemekkel néztem a mozdulat sorokat, s rájöttem... Van valami furcsa a Göndörben.


Harry Styles


Erősen öleltem át vékony derekát Sophie-nak. Az egész teste reszketett a sírástól, hideg kezei után próbáltam kapni, de elrántotta előlem. Tudatnom kellett volna vele mindent, minden hazugságot és titkot, de nem voltam rá képes. Teste hozzám simult, mélyen beszippantottam illatát, amitől bizseregni kezdtem. Végig simítottam puha barna lobboncán, majd finom bőrén. Védeni szerettem volna, úgy ahogyan még soha senki. Vele szerettem volna tölteni minden egyes percemet, talán még az életemet is. Csak Ő és én. Mióta megismertem olyan másnak érzem magam, olyan szabadnak, hogy nem irányíthat senki, de mégis ehhez képest fogságban tart a FREE... Ha nem teszem azt amit mondanak egy laza mozdulattal kinyírnak, vagy rosszabb. Megölik Sophie-t. Ez a lány óriási hatással volt rám, a többihez képest Ő egy Angyal, aki elém pottyant a semmiből. - igaz nem volt semmi. Thomas keresett meg még anno, Thomas Angel, a helyi lelkipásztor. - Furcsa módon azt akartam, hogy soha ne érjen véget az a pillanat, ölelni akartam, míg világ a világ. Akkor is, ha Ő utál, akkor is, ha szétveri a mellkasom, akkor is, hogyha nem tudta mit érzek iránta... Érezni szerettem volna újra csókja édes ízét, és ha már itt tartunk Ő magát is. Aztán a 'szerettem' szóból 'akartam' szó lett. Vágytam rá, akartam Őt, nagyon akartam, rosszan akartam. De nem tehettem, addig nem, míg szabadok nem vagyunk.


-Megszökünk. - suttogtam lágyan fülébe. - Bírd még ki egy kicsit, s megszökünk.
Hirtelen nyílott az ajtó, reflexből löktem el magamtól Sophie-t, talán egy kicsit erősebben, minthogy kellett volna. Durván a padlóra zuhant, én meg szúrós szemekkel fordultam Luke felé. Aztán beugrott valami. Luke lehet látta a jelenetünket, azt, hogy ölelem és nyugtatom a lányt. Nem tehettem mást, ez tűnt akkor a legjobbnak, és ki kell mondanom, hogy Sophie megvédéséért még egyszer megtenném.
-Na idefigyelj te szajha! - e szó szinte marta számat. Fájt kimondani. - Ha egyszer is, ismétlem egyszer is megpróbálsz innen megszökni, esküszöm ledoblak a Tower Bridge-ről. Érhető vagyok? - kiáltottam a megtört, semmit se sejtő felé. Remegő ajkakkal pásztázta arcom, ám én képtelen voltam rajta tartani szemeimet. Szégyelltem magam, úgy, mint még soha semmikor. Arcom égni kezdett, szemeim gyorsan elhomályosultak, s a hányinger is meglátogatott. A lány sírva fakadt, szívem majdnem megszakadt fájó hangja hallatán.
-Csodás vagy Styles! - nevetett fel a Szöszi, majd megveregette egy kicsit a vállam. Csodás. Csodás... Ez miért lett volna csodás? Megalázni azt a lányt akit nem akarok elveszíteni, s talán - legbelül - érzek iránta valami melegséget, ezt nevezi csodásnak?
Szédültem, a hányinger nem csillapodott, sőt! Undorodni kezdtem magamtól, és attól a tettől amit Sophie-val műveltem. Nem akartam. Nem akartam ezt tenni. Nagyon nem. Gyönyörű arcára vándorolt tekintetem, s megállapodtam csoki barna szemein. Éreztetni szerettem volna vele, hogy ez csak egy terv, hogy ezt nem igazából mondtam neki, azt hogy ki fogunk jutni. Nem türtőztettem magam, rosszul lettem. Elkaptam a tekintetem, ezzel megszakítva a szemkontaktust, s a mosdó felé kezdtem szaladni.
Miután kiürítettem gyomrom tartalmát volt egy kósza gondolatom, hogy visszamegyek Sophie-oz tisztázni ezt az ügyet, de nem volt merszem. Túlságosan féltem a reakciójától, vagy nem is tudom... Mindenesetre hagytam a francba a dolgot. Fel akartam mondani, azt se tudom, még mit kerestem ott, annál a hülye alakulatnál, semmi értelme nem volt ártatlan lányokat elrabolni, aztán megerőszakolni vagy megölni őket.


A főnököm irodája felé vettem az irányt, minden egyes remegő léptemet Sophie-ért tettem. Ki akartam szabadítani, tudtam, hogy nem bírja az ilyet, nagyon rosszul viselte. Megtorpantam  a hatalmas tölgyfa ajtó előtt és vártam. Próbáltam biztatni magam: Nem lesz gond Harry! Férfi vagy! Nem bánthat senki és semmi, hisz' 20 éves, erős független, felnőtt ember vagy! - e szavak biztosítottak arról, hogy ne futamodjak meg, ám mégis inkább egy valami vezérelt...
Kettőt kopogva benyitottam Fred irodájába. Hevesen tárgyalt valakivel telefonon. Töprengve - akkor még - türelmesen leültem az egyik bársonnyal bélelt fotelba, s hallgattam a nem sokat mondó csevegésüket. A szoba nagy volt, mindenféle furcsa kellékekkel. Állat trófeák, üvegszekrények bennük értékes porcelánok és ékszerek, órák, illetve az ajtóhoz illó bútorok, amik teli voltak drogokkal, cigikkel és egy piás vitrin. Az előttem lévő asztalon is hevert pár injekciós fecskendő, és egy Brandy-s teli üveg. Nem fogva vissza magam öntöttem egy pohárral, aztán lehúztam. Az erős szesz marta torkomat, nem számított. Idegességemben leöntöttem még egyet, aztán még egyet, s a negyedik is lecsúszott még. Az alkohol elérte az agyam, így a türelmetlenségem az egekig szökött. Felpattantam és egy nagy mozdulattal rácsaptam Fred asztalára, aki ijedve összerezzent, majd gyorsan kezdett búcsúzkodni.
-Egy pillanat és visszahívlak. - morogta a telefonba. - Mit akarsz Styles?
-Te semmirevaló, mihaszna barom. - kezdtem "üdvözlés" képen. - Rohadtul elegem van a parancsolgatásodból! Elegem van ebből a munkából! Elegem van abból a beképzelt, szőke parasztból! Miért kell ezt csinálnunk? Ártatlan embereket rabolunk el azzal a szándékkal, hogy majd váltságdíjat kérünk értük, de olyan magas az a díj, hogy senki nem tudja kifizetni, ezért megöljük a foglyokat. Lányokat erőszakolunk, s kényszerítjük őket, hogy olyat tegyenek a testükkel amit nem akarnak. Illegálisan szállítunk drogokat, injekciókat, füves cigiket, majd piákat lopunk a boltokból. Ennek legtetejébe pedig, mi a mi hasznunk ebből? Mert, hogy neked van belőle, nem is kevés... De nekem szinte semmi. - hadartam idegesen. Éreztem, hogy a homlokomon kidagad egy ér a dühömtől. Fred szintén felállt és farkasszemet nézve velem kezdett bele mondatába.
-Mit szeretnél?
-Felmondok. - nyögtem reszelős, éles hangon, mire a főnököm jóízűen felnevetett. - Most mi a bajod ezzel? - megtörölgetve szemeit, amikbe apró könnycseppek kerültek a nevetéstől, válaszolt az én értetlen kérdésemre.
-Nem mondhatsz fel Harry! Ide tartozol! Aki egyszer belép a FREE-be, annak nincs menekvés...
-És mi van Thomas-szal? Ha jól tudom Ő is ide tartozott! - horkantam fel, de azonnal meg is bántam a mondatom. Erősen préseltem össze szemeimet, tudtam mi lesz a válasza, nagyon jól tudtam.
-Thomas? Hohó! Styles... Elvettük tőle azt ami a legtöbbet jelenti neki. Elvettük a lányát, itt van nálunk, nem emlékszel? Te hoztad ide.. Te raboltad el. Részben a TE hibád. - direkt húzta az agyam. Hallott a kis dolgaimról, és tudta, hogy van valami gyengéd fűzésem a lányhoz. Mivel a fejem teli volt piával, az idegeim meg lassacskán kezdte elpattanni, hirtelen törtem ki magamból. Lesöpörtem a teli asztalt és átnyúlva fölötte megragadta Fred ruhájának nyakrészét. 
-Te görény - préseltem ki fogaim között, és behúztam neki. - Hogy rohadnál meg az összes mocskos társaddal együtt! - torkom szakadtából üvöltöztem vele, ennek köszönhetően kint hamar meg lehetett hallani. Erre rátett egy lapáttal az is, hogy egy kicsit összeverekedtem vele, meg összetörtem egy-két dolgot. 
Két erős kar szedett le a "főnökömről". Én még mindig nem tudtam lenyugodni egyfolytában káromkodtam és szidtam. 
-Hogy tehetted ezt szegény, törékeny lánnyal? Te mocskos állat! A francnak kellett nekem elhinnem mindent nektek. Engedjetek el! - rúgtam, karmoltam, de a két monstrum ellen nem értem semmit. Egy bökést éreztem hátamban, megdermedtem, mint egy szobor. - Mi a fasz? - éreztem, hogy elgyengülök, a lábaim nem tartanak meg már, szemeim elhomályosodtak. 
-Csak egy kis nyugtató. - nevetett Luke. Ha tudtam volna mondani valamit akkor tuti, hogy a puszta szavaimmal szétverném azt a gilisztát, de a nyelvem se pörgött már. Szaporábban vettem a levegőt és a szívem is a torkomban dobogott. - Egy kis droggal. - tette hozzá. Bedrogozott egy injekcióval. 
-Vigyétek el a szemem elől! - kiáltotta Fred. - A lányt meg készítsétek elő, azt hiszem ma este is szórakoztatni fogja egy kicsit a népet. Vagy esetleg engem. 
Tompítva hallottam beszédét, de ezt még ki tudtam venni. Már nem tartottak olyan keményen, hiszen azt hitték, hogy teljesen elgyengülve összerogyok majd. De én e szörnyű "terv" hallatán inkább csak erőt vettem magamon, és teljesen rossz állapotban lábaimra keltem. 
-Megöllek! - nyomtam a falhoz a maffia vezért. - Esküszöm megöllek! - azt éreztem újra teli vagyok erővel és tényleg meg tudom ölni azt a senkiházit. Ám azzal nem számoltam, hogy többen is vannak a szobában. A pisztoly kattant, majd durrant egy nagyot, bal vádlimban éreztem fájdalmat. Mint mikor egy kutya kitép belőle egy nagy darabot. Vérben forgó szemeim lenyugodtak, a vér helyett könnyek jelentek meg. Alsó ajkamba haraptam, de ez sem fogta vissza a hatalmas ordításom. A drog hatott. Én meg magatehetetlenül a földre hullottam. Elsötétült minden előttem.
-Öljetek meg, csak Sophie-t hagyjátok. Könyörgöm. - suttogtam, hangom egyre elhalt. Szemeimet lehunytam, és megadtam magam nekik...

10 megjegyzés:

  1. Komolyan sírok :'( Annyira jól írsz Lizi, egyszerűen annyira bele tudom élni magam :') Imádlak, és új részt kérek <3

    VálaszTörlés
  2. Úristen Úristen Úristen ...... annyira de annyira imádom olvasni hogy . leírhatatlan !!!! :)) <3 .. új részért sóvárgok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :) nagyon aranyos vagy.
      próbálok igyekezni xx.

      Törlés
  3. Jézusom!!! *-* imádom a blogod!! Pls. Siess a kövivel <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyenkor mindig csak mosolygok. :') xx.
      köszönöm, sietek. <3

      Törlés
  4. O-M-G-!-!-!-!-! Ez naaagyoon jóó!!!! Várom a kövit!!!!!! :)

    VálaszTörlés
  5. Ma találtam rá a blogodra. És elmondhatatlanul bele szerettem!! Megőrülök ha nem sietsz :D Fantasztikus vagy! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha :D Köszönöm. xx. Lehet egy picit megőrülsz >.< de sietek ☺ ♥

      Törlés