music

2014. december 25., csütörtök

16. Rész - Stockholm-szindróma

Hejhó Frees! ☺ 
Először is; Nagyon Boldog Karácsony szeretnék kívánni nektek és utólag Nagyon Boldog 23. Születésnapot az én egyetlen Boo Bear-emnek, Louis William Tomlinson-nak. ♥
Másodszor; ÚJ RÉSZ.
Sajnálom, hogy megvárakoztattalak titeket, de a múlt szombatot Linessa írónővel töltöttem, vasárnap pedig elkaptam egy igen csúnya vírust.
Köszönöm, hogy ilyen kitartóak és türelmesek vagytok Drágáim. ^^ 

Most pedig nem húzom tovább. :D 
Jó olvasást kívánok! Vajon ma ki lesz az első? 
Hagyj magad után egy hozzászólást, ha tetszett. :) 
ui. 94-en vagyunk... Hát nem mondok semmit. Nincsenek rá szavak. Várom a 100. olvasóm. ☺ ♥

Puszi: Lishiza xx. 

"Mint valami rossz betegség, vagy nem is tudom, hogy körül írni... Egyszerűen csak azt érzem, hogy Vele akarok lenni, nem akarok tágítani mellőle. Késztetést, kényszert érzek arra, hogy öleljem, hogy csókoljam. Stockholm-szindróma? Vagy esetleg Lima-szindróma? Lehet... De egy biztos... Szindrómásan beleszerettem..."



Sophie Angel


A sós könnyek marták torkomat, s égették felduzzadt szemeimet. Versenyt futva az idővel küszködtem magammal, vagyis inkább az asztmámmal, ami egyre jobban készült előtörni belőlem. Levegővételem a négyszeresére fokozódott, míg lábaim elgyengültek. Szörnyű látvány volt Harry kínlódása. Rózsaszín, telt ajkai felduzzadtak az ért pofonoktól, formás orrából a meggyvörös, sűrű folyadék áramlott. Szeme alatti zsákocskái is jóval feketébb színbe burkolóztak. Ami pedig valójában fájt, hogy hiába ez a sok fizikai fájdalom neki, igazából lelkileg viselte meg a legjobban. Tisztában voltam azzal, hogy neki (is) már teli van a hócipője ezzel az egésszel. Szerettem volna, akartam volna neki segíteni, de semmit nem ér egy gyönge, fiatal, vékonyka lány, egy edzett, izmos pasas ellen. Ami pedig lelkileg nekem fájt a legjobban az a tudat, hogy hamarosan végez az a pszichopata Vele. Illetve... Hogy egy gyilkos. Olyat tett, amit halálom napjáig nem fogok elfelejteni, s talán egy kicsit - nagyon - neheztelek rá. Bár nem tudhattam, hogy igazak-e azok a vádak, mégis... Luke-nak hittem - akkor az egyszer.

Összeszorított fogakkal próbáltam lenyelni a könnyeim, kevés sikerrel. Ugyanúgy szakadtak - vagy még jobban is-, mint azelőtt. A smaragdzöld szemek vérvörösben forogtak, s kétségbeesetten kémleltek engem. Lefogadom Harry ezerszer nyugodtabb volt, mint én, pedig nem is nekem tartottak kést a nyakamhoz. Göndör haja csapzottan hullott homlokára, izmai megfeszültek. Nagyot kellett nyelnem, mikor barna érzékszerveim izzadt, véres testére vándoroltak. A mellkasa, a bordái, a gerince, és a még mindig durva lövés az oldalán, arra késztettek, hogy tegyek valamit. 
-Luke, kö-könyörgöm. Kérlek szé-szépen... Engedd el Őt! - küszködtem könnyeimmel, s arcom kezei közé temettem. Nem mertem felnézni, féltem, hogy bármelyik pillanatban nekieshet az a barom Harry torkának. Akkor pedig a szemem előtt öli meg... Nem tudtam tovább feszültség alatt gondolkodni, vagy éppen létezni. Muszáj volt levenni a vállamról, s a Göndör válláról a terhet. Én kavartam ezt a nagy port, nekem kellett elsimítanom. Nagyot sóhajtva, végre összeszedve magam, mondtam ki azt a két szót, amire még a Szöszi se számított. - Itt vagyok, ölj meg. - tártam szét karjaim. A két fiatal lefagyva meredtek rám. Mintha szellemet láttak volna, de egyik se szólalt meg. - Mi lesz már? Nem ezt akartad? Nem ezért játszottad el, hogy tetszek neked? Nem ezért történt az ami történt? Engem akartok, tudom... Hogy miért az még mindig egy nagy rejtély, de itt vagyok. Most vagy soha.
Luke leeresztette a kést Harry nyaka elől, de még mindig szorította kezeit. Aztán egy merész mozdulatot tett felém. A Göndör felnyögött.
-Kuss van Styles! - csavart egyet karjain. Tengerkék szemeivel ölni tudott volna, mint a kés úgy hasítottak. - Kislány... Képes lennél feláldozni magad egy ilyen személyért? - mutatott Rá. - Képes lennél itt hagyni az élővilágot egy szerencsétlenért? Egy olyan valakiért aki becsapott? Aki szintén az életedet akarta, szintén azt szerette volna, hogy menj...
-Sophie, ne... Kérlek gondolkozz józanul! - motyogta Harry.
-Azt mondtam kuss! - vágta oldalba a Szöszi áldozatát. - Szóval... - pillantott rám - Azt gondolom ez teljesen felesleges. Te többet érsz mint Ő.
Szavai késként vágódtak nekem. Nagyon fájt. Olyan érzés lehetett, mint mikor az üvegvázát lelökik és az több millió szilánkra törik. Megpróbálhatnánk összeragasztani, de természetesen egy óriási hülyeség lenne.
-Nem tágítok az akaratom mellől. - jelentettem ki nyugodtan. A smaragd szempárba néztem, ahonnan most már nem csak egy-két könnycsepp folyt, hanem vagy több ezer. Persze hangok nélkül szenvedett, magába fojtva a sírást. Erre azonnal összeszorult a szívem, s én is újra neki kezdtem az egerek itatásának. A Szőke elengedte Harry-t aki, mint egy rongybaba úgy zuhant össze. Egyenesen bámult maga elé. Maga elé, ami pont én voltam. Nem kúszott semmilyen pír az arcomra, pedig, ha más esetben történik ez akkor tuti paradicsom piros leszek.
-Ez esetben... Megoldhatjuk. - nevetett fel Luke.
Vártam, hogy Harry tesz valamit, de csak könnyei közt bámult engem. Mintha azt akarná, hogy az arcom az agyába vésődjön, mielőtt... Mielőtt elmegyek. A halálom közeledett, Luke felemelte a kést, szemeim nem követték a mozdulatot, helyette becsuktam. El sem köszöntem senkitől, szavak nélkül tűrtem. Éreztem, ahogy a kéz lendül és... Egy nagy durranás.


Résnyire kinyitottam látószerveim, hogy meggyőződjek élek-e még, vagy már meghaltam és csak álmodok. Majd teljes egészében látást nyertem. Luke teste összerogyva feküdt lábaim előtt, nehezen lélegzett, s már hangok se hallatszottak tőle. Majd felnéztem magam elé. A Göndör pisztollyal a kezében lihegett. Idegesen leengedte a pisztolyt, s hajába túrt. Felső nélküli teste még mindig nagy kihívást jelentett számomra. S, ahogyan állt ott... Abban a pillanatban lőtt le egy embert, aki valószínűleg meg fog halni, de olyan gyenge voltam... Nagyon gyenge. Pár pillanat múlva már ölelő karjaiban tudhattam magam. Belefúrtam arcomat vállába, s mélyen beszívtam illatát. Megnyugodtam, de mégis ott volt a tudat, hogy ki ölel. Arcát hajamba temette, s éreztem ahogyan teste erősen rázkódni kezd. Soha nem akartam elengedni, soha nem akartam ott hagyni olyan állapotban. Még nem láttam így egy fiút összetörni, ilyen gyermeki módon sírni. Egyszerűen olyan szívbemarkoló volt. Eddig mindig Ő erősített engem, aztán ott álltam és én próbáltam támogatni Őt.
Felemelte fejét vállamról, zöld szemeivel befúrta magát az enyéimbe. Hüvelykujjával letörölte arcomról a könnyeket, s csak nézett. Vártam, hogy megcsókoljon, de én nem akartam Őt. Addig nem míg nem tisztáztuk azokat a szörnyű dolgokat, miket Luke mondott.
-Kérlek ne higgy neki. - suttogta, mintha a gondolataimba olvasott volna. Lehet leíródott az arcomról a döbbenet (?), s csalódottság (?). - Nem igaz semmi. Képtelen lennék egy lányt fizikailag bántani, lelkileg is nehéz, de fizikailag teljes képtelenség a nézőpontomból. - szemeit továbbra is az én szemeim mélyében tartotta. Aztán az enyémek önálló útra keltek. Tökéletes ajkai, kicsit megduzzadt véres orcái, az egész arca, a kulcscsontja, a mellkasa, a hasa, úgy az egész srác. Olyan tökéletes volt, olyan álomba illő. Kezeim mellkasára kúsztak, látószerveim pedig vissza arcára.
-Mondd a szemembe, mondd a szemembe, hogy nem vagy gyilkos, és elhiszem. - suttogtam. Harry lehunyta szemeit, mintha nem tudná mondani. Akkor egy kicsit eltávolodtam tőle, elveszítve a reményt, de csuklóm után nyúlt.
-Nem vagyok gyilkos. - rántott vissza magához. Amint kimondta átöleltem csupasz derekát, fejemet mellére döntöttem. A megnyugvás immáron teljes egészében átjárt.
Lágy puszit lehelt fejem tetejére, s nagy kezeit csípőmre vezette. Olyan leírhatatlan érzés volt mellette állni.
-Sophie, szeretem ahogyan itt ölelkezünk, de... Nincs kedved megszökni? - suttogta nevetve fülembe, mire felkuncogtam. Hihetetlen, hogy még egy ilyen komolya - halálos - helyzetből is képes viccet csinálni. Mintha nem is húsz éves lenne.
Megragadta csuklóm, s még egy puszit nyomott az arcomra. Hideg orra ahogy bőrömhöz ért, mosolyra kényszerített.
-Hozd a pólód. Nem szeretném, hogyha még ennek a tetejére megfáznál. - adtam a kezébe. Zöld szemei sarkában megjelentek a nevető ráncok.
-Csak szabaduljunk ki és... - tudtam hogyan akarja befejezni a mondatot. Erről árulkodott az, hogy alsó ajkait megnyalta majd keze fenekemre vándorolt.
-Héj-héj! - toltam el magamtól. - Csak lassan. Nem kell rohannunk a dolgokkal. - Harry megforgatta szemeit, s végül magával húzott.



***


-Az ez utáni folyosón balra kell kanyarodni. - suttogta fülembe a Göndör.
-Az előbb még azt mondtad, hogy jobbra. Most akkor merre? - értetlenkedtem.
-Sophie az vagy egy fél órája volt. - emlékeztetett. Tényleg.
Vagy egy órája bolyongtunk a nagy épületben, nem csodálom, hiszen Harry tájékozódási ösztöneire hagyatkoztunk. Ám mivel az enyém abban a szituációban rosszabb volt, így tulajdonképpen 'mindegy-nek' számított.
Nehézkesen mozogtunk, mindketten teljesen ki voltunk fizikailag. Már vártam, hogy mikor esik le a többieknek, hogy Luke halott és, hogy mi eltűntünk. Nem kellett sok idő.
-Uram, Styles és a lány eltűnt. - hallatszott a folyosó végéről egy ismerős hang. Harry azonnal megtorpant, s kinyitotta a mellettünk lévő ajtót, ahova betuszkolt. Valószínűleg az épület kazánháza lehetett. Mindenhol csövek és kazánok lepték el a szobát.
-Meleg van itt. - ültem le egy székre, s akkor nem vágytam semmire, mint egy pohár, jó hideg vízre. Harry bólintott, majd le guggolt elém. Kezemet az ő kezeibe vette, s játszani kezdett ujjaimmal. Olyan édes, gyermeki mosollyal cselekedett. Jobb kezem kihúztam az ő balosából, majd arcára vezettem. Lehunyta szemeit, mint aki erre várt volna. Irigylésre méltó, hosszú szempillái keretezték lélegzetelállító szemeit. Azt hiszem Stockholm-szindrómában szenvedtem.
A Stockholm-szindróma tulajdonképpen azt takarja, mikor az áldozat beleszeret, vagy éppen erős szimpátiát küld az kínzója, támadója felé. Ez furcsa, mivel józan ésszel azt hihetnénk, hogy gyűlölniük kellene őket. Általában ez így is van, bár olykor nem ez történik.
Én teljességgel tapasztalhattam ezt. Már-már hetekkel ezelőtt felmerült bennem az a bizonyos kérdés, miszerint tényleg ebben szenvedek-e? Attól tartok igen... - még ha Harry tulajdonképpen nem is "rabolt el", csak minimálisan volt benne. S, ahogyan láttam a Göndör is szindrómában szenvedett. Az én "betegségem" inverze a Lima-szindróma, amikor a fogva tartó kezd szimpatizálni a fogollyal.
Ha pedig mindkettő érez valamit a másik iránt, nos az a szerelem.


Egyre rosszabbul viseltem a hőt. Hajam csapzott volt, úgy ahogyan Harry-nek is.
-Kimehetünk már? Kezdek rosszul lenni. - tettem kezem a homlokomra csillapítva a fejfájást. Harry felpillantott rám, majd felállt, s mellkasára vont. - Nem bírom. - nyögtem keservesen.
-De bírod. - felelte. Meglepődtem kijelentésétől. - Figyelj! Soha életemben nem láttam nálad elszántabb és erősebb lányt. Megküzdöttél a FREE-vel, az szüleiddel, a gondokkal, a teherrel, és még velem is... Mégis teljes egészében itt állsz előttem, s azon kívül, hogy majd' belehalsz annyira fáradt vagy nincs semmi bajod. Egyesek ilyenkor már nem bírták volna, feladták. De te... Erős vagy és ezért csodállak.
Szemeim csillogni kezdek ahogyan felnéztem rá. Abszolút igaza volt. Annyi mindenen keresztül mentem, s még egészben voltam.
-Köszönöm. - suttogtam remegő ajkakkal. 
-Ugyan már! - legyintett mosolyogva, s ismét magához húzott.
A monológja hallatán szívem megmelegedett - vagy ez csak a kazán hője miatt volt? -, s könnyek szöktek a szemembe. Hihetetlen mennyi erőt tud adni pár mondat az Ő szájából. Addig nem akartam vele semmit se kezdeni, - vagy esetleg egy kapcsolatba belevágni -, míg nem tisztázta a piszkos kis ügyeit. De abban a pillanatban muszáj volt ajkamat az ő édes ajkára tapasztani. Harry lefagyott, kezeim erős karjára vándoroltak amely teljességgel be volt feszítve. Óvatosan simogatni kezdtem, éreztem ahogyan kirázza a libabőr, majd lágyan visszacsókol. Nem számított rá, hogy így letámadom, hiszen megbeszéltük... Nincs köztünk semmi olyasmi még én azt nem mondom. Akkor nem mondtam, hanem cselekedtem... 
Ajkaink egyszerre mozogtak fel és le, kis idő múlva pedig bemenetelt kért a nyelve, nem tétováztam, beengedtem. Harry leült a székre csuklómnál fogva maga után húzva, lassan az ölébe ereszkedtem, s megszabadítottam a pólójától. Azt hiszem a madaras tetkója a gyengém, illetve a kulcscsontja. Ha meglátom azokat rögvest görcsbe rándul a gyomrom és késztetést érzek arra, hogy megcsókoljam. Egyik kezemmel mellkasát támasztottam, míg a másikkal édes, göndör fürtjei közé túrtam. Elképesztő mennyi szeretetet tud adni.
-Kiviszlek innen... - döntötte homlokát az enyémnek, majd egy enyhe puszit nyomott számra. - Kiviszlek, s onnantól fogva nem hagylak egyedül. Az életem árán is megvédelek, soha nem hazudok. Ha kijutok elmondok neked mindent amit tudni akarsz! 
-Mindent? - néztem döbbenten szemeibe. 
-Mindent. - erősítette meg azt az egy szót amire hónapok óta várok. 
Úgy érzem a Stockholm-szindrómám súlyosabb volt, mint bárkinek... Már épp készültem folytatni a megkezdett csókcsatánk, mikor hangos lépteket hallottunk. 
-Ne mozdulj! - suttogta Harry a fülembe. Egyik kezét csípőmön pihentette, míg másikkal az arcom cirógatta, hogy ne legyek ideges. Megjegyzem, hatásos volt. A léptek távolodtak, elment. - Ideje mennünk. Elegem van ebből a helyből. 
Magára húzta pólóját, majd lenyomta a kilincset, de még nem ment ki. 
-Figyelj Sophie... Bármi is történjék ezek után velünk, rám számíthatsz. Ne feledd mindig bízhatsz bennem. Most viszont maradj csendben, igyekezz utánam és nézz a lábad elé. Rendben? - lábujjhegyre pipiskedtem magam és egy apró puszit nyomtam szájára. A pusziból pedig valahogy egy kisebb csók alakult. - Ne, ne kezdjük megint... A végén még megkívánlak és itt a kazánházban meg talállak ba...
-Rendben! - vágtam közbe mielőtt kínos dolgot mondott volna. Azért lenne hozzá egy igazán költői kérdésem. Hm. 


Fülig pirulva, kába fejjel és természetesen csapzott hajjal hagytuk el a kazánházat. Futva tettük meg azt a pár folyosót, míg ki nem értünk az udvarra. A friss levegőt érezve könnyek szöktek a szemembe, még ha szakadt is az eső, de legalább kint voltunk.
-Nem hiszem el - suttogtam. - Kint vagyunk. - mosolyodtam el, s Harry-re emeltem a tekintetem. Ő se nagyon hitte el, ezt meg is jegyezte. 
-Túl könnyű volt. Miért nem tudtam volna lelőni hetekkel ezelőtt? - nevetett, ám számomra kevésbé volt nevetséges a megjegyzése. Hirtelen komorodtam el. Lelőtt egy embert, vagyis mégis gyilkos. - Miattad tettem. - mondta, mikor észre vette, hogy megint olyan kétségbeesett fejet vágtam. 
-Tudom. - zártam rövidre, elengedtem kezét, s elindultam a nagykapu felé. Fájt a tette. Lelőtt egy húsvér embert, és még mindig titkolózott előttem.
-Most meg mi bajod? - kiáltott utánam. Csak vállat vontam, nem akartam vele tárgyalni, egyszerűen rossz kedvem volt. - Ennyit a bizalomról. - morogta. 
-Bízok benned Harry! - fordultam meg hirtelen. 
-Aha... - forgatta szemeit - ez amúgy rohadt édesen áll neki. 
-Ha nem bíznék szerinted veled jöttem volna? - vágtam a fejéhez, mire lesütötte szemeit. - Sajnálom. Csak már teljesen ki vagyok készülve...
Harry mellém lépett és újra összekulcsolta kezünket. Egy lágy puszit nyomott fejem búbjára, míg én megöleltem. Nem számított, hogy csupa víz volt mindkettőnk, csak végre meg akartam nyugodni...
Kinyitottam szemeim, s akkor olyan szembesültem, amivel nem szerettem volna. A megnyugvás nem sikerült jól. 
-Harry, ne mozdulj! - suttogtam a sírás határán. De persze ő abban a pillanatban megfordult a tengelye körül. 
-Bassza meg... - motyogta orra alatt idegesen. - Gyere. - próbált elrángatni onnan, de én lecövekeltem. Nem mertem megmozdulni. - Sophie gyere már, ezek a kutyák szét tépnek! - köpni, nyelni nem tudtam, nemhogy elfutni. - Kérlek szépen! - kiáltotta. 
Nehezen feleszméltem, s gyors futásba kezdtünk. Az udvar elég nagy volt, és mivel már sötétedett nem láttunk, kerítésbe ütköztünk. 
-Nem hiszem el! Mondtam, hogy túl könnyű volt! Meg fogunk halni, ezek szétszednek... - arcát kezei közé temettek. Nem ismertem rá. Hirtelen megkérdőjeleztem, hogy ugyanaz a srác-e aki a kazánházba engem bátorított. 
-Szedd már össze magad! Mi a fene történt veled? - ordítottam a képébe. Kihúzta magát, s nagyot sóhajtva felmászott a kerítésre. Kikerekedett szemekkel figyeltem a mozdulatait. Leugrott és elfutott... Ott hagyott, a halálommal együtt. Igen ennyit a bizalomról. 
Pár pillanat múlva a kutyák mögül kezdett fütyülni. 
-Megőrültél? - sikítottam. - Menj onnan! - dobtam meg az egyik dögöt aki közeledett felé. 
-Fuss! - kiabálta nekem. 
Tátott szájjal figyeltem. Egyszerűen nem akartam hinni szemeimnek, hogy lehet ilyen őrült? 
-Dehogy futok! - értetlenkedtem. Tényleg elmentek neki otthonról. 
-Sophie, bízz bennem... - a "bíz bennem"-ből soha nem sül ki semmi jó. De akkor nem tehettem mást. Könnyes szemekkel átmásztam a kerítésen, s vártam. Bíztam benne, pedig nem kellett volna, tudtam, hogy baj lesz. Másodperceken belül Harry ordítására eszméltem fel... 


22 megjegyzés:

  1. Éjjeeeen én vagyok az első komizóó!!!!! OMG!!!! Ez iszonyatjó lett remélem sietsz a kövivel mert ha nem én bele pusztulok a várakozásba!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gratulálok!:)
      Sietek még EBBEN AZ ÉVBEN felrakni a 17. Részt :))
      Köszönöm. Kellemes ünnepeket ❤ xx.

      Törlés
  2. Kedves Lishiza!

    Nem régen bukkantam rá a blogodra és azonnal megtetszett a történet. Eddig még nem írtam kommentet, amiért elnézést kérek, de sajnos csak kutyafuttában van időm elolvasni a fejezeteket, ezért arra már nem telik, hogy írjak is.
    Most viszont hála neked, teljesen felébredtem, így nem rohanok azonnal aludni. Sőt, igazán figyelmeztethettél volna, hogy késői órákban nem ajánlott az olvasás, mert megnöveli az adrenalinszintet és elűzi a fáradtságot. A végéről meg már ne is beszéljünk! Így hogy fogok aludni?? Na, mindegy, ez ellen már nem tehetünk...
    Már nagyon vártam, hogy megírd ezt a részt, és egyáltalán nem csalódtam. Nagyon jó lett! Csak így tovább! ;)

    Ölel,
    M. Mircsi

    U.i.: Remélem, kárpótlásul a mai álmatlan éjszakámért kicsit sietsz a következő fejezettel, elvégre is a te hibád, hogy nem figyelmeztettél az elején! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves M. Mircsi!

      Uh, nagyon szépen köszönöm ezt a pár szívmelengető sort! Nagyon jól esett.:)
      Nem kötelező hozzászólnod a részekhez. Nekem bőven elég, hogyha elolvasod és tetszik. Tényleg értekelem, hogy képes voltál ilyen késeőn elolvasni, de aki ismer engem az tudja, hogy egy kiszámíthatatlan bomba vagyok. :D
      Soha nem lehet tudni, hogy mikor van/lesz új rész. Általában a blog csoportjában (a jobb oldali sávban megtalálod) szoktam közölni, hogy mikor lesz új rész.
      Sajnálom, hogy nem tudtál aludni.:D
      Sietek:))
      Köszönöm még egyszer! Mondom nagyon jól esett. :)

      Puszi: Lishiza xx. ❤

      Törlés
  3. muszáj mindig így befejezned?:(

    VálaszTörlés
  4. Nem nagyon tudok mit írni. Imádom!!! Kedvenc!!!<3 Meg talán, hogy itt ülök a gép előtt és várom a következő részt. :D:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha :DD köszönöm!
      Igyekezek, nagyon igyekezek:))
      Ui.: ugye azért elszakadsz egy kicsit a géptől,hpgy elmenj a mosdóba? Remélem eszel, iszol és szol is rendesen! :DD
      Puszi. Xx. ❤

      Törlés
  5. Asxfxfgcghvfhgcfghvcghv
    Oke oke mostmar imadom a blogod omg
    Haladjal a kovetkezovel bb

    VálaszTörlés
  6. Nem szeretem amikor így húzod az agyunkat...;( miért kell mindig itt befejezni
    Imádlak xD amugy kedvenc blogom :D
    És ne csináld ez velem mert nem fogok tudni aludni a kiváncsiságtól hogy mi lesz a kövi részbe :) annyi mindenre gondolok hogy mi fog történni hogy az már hihetetlen....
    Mindíg minden részbe megtudsz lepni valamivel.Itt vagyok a 2.fejezet óta csak lusta voltam írni bocsi :p Siess a kövivel légyszi elképeztően jól írsz,és tessék úgy befejezni a részt hogy tudjak audni xDDDD
    Brigi ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj nagyon szépen köszönöm :D
      Nem győzőm hangsúlyozni, hogy mennyire köszönöm nektek! Olyan jól esik ❤
      Idén még szeretnék felrakni még egy részt. Remélem sikerül :))
      Sietek vele :))
      Köszönöm Brigi xx.
      Puszi: Lishiza 💋❤

      Törlés
  7. Just wow
    Imadom olvasni az irasod aasfjnHbahblv imadlak lizi but hozd a kovetkezot vagy lelolek<3
    xxNiki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem ne lőj le! Akkor nem tudok új részt hozni :oo
      Köszönöm Niki ♥ xx.
      Igyekezek :-*

      Törlés
  8. Najo Lizi
    Ha megolod Harryt en szakitok veled:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem teheted meg :o
      Na, majd meglátjuk...

      Törlés
  9. Aww *----------*
    Nagyon jó lett Lizi <3

    VálaszTörlés
  10. Eszmeletlen,szoval tenyleg.!Nagyon gartulalok. Hajnali jaj bocsanat mar reggel ot ora van es en meg mindig a te blogodat olvasom!
    Igy tovabb,hamar jojjon az uj resz,mert kihalok:'D <3

    puszi Dodi<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Dodi!:)
      Egyáltalán nem kellett volna addig koplalnod a blogomon... Mosz biztos fáradt lehetsz.
      Nagyon értékelem, hihetetlen, hogy mikre vagytok képesek ❤
      Köszönöm szépen neked! <3

      Ui.: ne halj ki kérlek :DD

      Törlés
  11. Szia!
    Ma találtam rá a blogodra. Sok más oldallal ellentétben, amik történetei vagy laposak vagy már rég megunt sztorik körül forognak, a tiéd tele van izgalommal. Bár nem vagyok 1D fan és a zenéjüket sem hallgatom (ne érts félre, semmi bajom velük, csak más stílusú zenéket hallgatok), mégis élveztem a történetedet, még ha mást is képzeltem a karakterek helyébe. De hát ez a szép az olvasásban, nem igaz? A történetek egy része az olvasóra van bízva :D
    Egy szóval nagyon tetszett a blogod és már nagyon várom a következő részt!
    Sok sikert a további munkádhoz!

    Egy újabb olvasód: Niki :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szervusz Niki!:)
      "A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, és az olvasó, aki olvassa." - mondta egyszer Kosztolányi Dezső.
      Igen, teljes mértékben elfogadom ezt. :) Nem mindenkinek egyezik az ízlése, a karakterek képe pedig tulajdonképpen csak az én fantáziámat segíti... Ha Harry-t (olyas valakit akit szeretek) képzelem bele valahogyan könnyebben megy az írás.
      Nem kell feltétlenül Directionernek lenned, sőt... Én ennek NAGYON-NAGYON örülök, hiszen sikerült úgy elnyertem a tetszésedet, hogy nem vagy fan. :')
      Köszönöm szépen neked. Holnap Szilveszter, ezért azt gondoltam, holnap hozom az év utolsó részét. :)
      Tényleg nagyon szépen köszönöm neked. xx.

      Puszi: Lishiza. c: xx.

      Törlés