music

2015. április 6., hétfő

26. Rész - "Miért nem harcolunk ezért a szerelemért?"

Sziasztok Drágáim! 
Megint itt vagyok, s boldogítalak titeket! :)
Első lépés: Ti nem tudjátok elképzelni, hogy én mennyire, mérhetetlenül büszke vagyok Liam James Payne-re, Louis William Tomlinson-ra, Niall James Horan-re és Harold Edward Styles-ra... Mérhetetlenül szeretem őket, és csak köszönni tudom azokat, amiket az elmúlt egy hétben tettek értünk!  ♥
Második lépés: ATYA SZENT ÉG! 132-EN VAGYUNK! *0* Köszönöm szépen! Tényleg köszönöm a sok kommentet és olvasót, hihetetlenek vagytok! ☺ ♥


Most pedig nem nyáladzok tovább jó olvasást kívánok!



A rész megírása közben Leona Lewis - Bleeding Love című számát és Cheryl Cole - Fight for this love című számát hallgattam, ajánlom nektek is az olvasás közben: 



All the love, L. xx.





"A szavakkal csak az a baj, hogy mindenkinek mást jelentenek, mert ha nem mutatod ki, a szavaid nem érnek semmit se. Hiába halsz bele a szeretetbe, hiába roskadsz meg, hogyha nem látszik. De vigyázz, hogy hogyan próbálkozol. Ha szeretsz valakit, sosem lenne szabad megbántanod... Soha. Ha pedig mégis sikerül, tudod mit csinálj, hogyha már egy sajnálom nem elég? Mutasd ki, hogy még jobban szereted, mint azelőtt..."


Sophie Angel


Right on Track... Chapter twelve-I've never imagined.A zöld szempár zavarodottan fürkészte megfáradt arcom. Ajkai enyhén szétnyílva pihentek, sokat pislogva fogta meg kezemet. Porcikáim remegni kezdtek, amint csuklómnál fogva magához húzott, s erősen csókolni kezdett. Hiába lepődtem meg, nem ellenkeztem édes puszijai ellen. Nem, nem mondom azt, hogy nem esett rosszul az, hogy nem válaszolt. Inkább csak reménykedtem, hogy Ő is úgy van ezzel az egésszel, mint én, és nem meri kimondani. Szívem hevesen vert, minden egyes lélegzetvételénél, mázsás súlyok lógtak vállaimon. Fejemben egyszerre kavargott minden érzelem. A feldúltság Luke miatt, hogy valóban él-e és, ha igen akkor miért nem mondták nekem? Harag az apám és az összes mocskos hazugsága miatt, éveken keresztül az orromnál fogva vezetett. és én még észre sem vettem belőle semmit. Keserű kíváncsiság Harry iránt, azokra az érzelmekre melyeket ugyan kimutatott, de nem mondta ki. Eszembe jutott Mona is, hogy milyen szemét, aljas módon beköpött, végül is nem alakult ki különösebb baj belőle. Lehet egyszer még hálát adok neki. És ki voltam éhezve az igazságra, hogy mik rejlenek a titkokban. Harry valóban megölte azt a lányt? Egészen addig a pontig nem is jelentett nekem ez a mondat semmit, míg apám fel nem hozta. Luke csak egy töredék volt az életemnek, ha azt mondta volna nekem, hogy a Föld kerek, szerintem még azt is hazugságnak vettem volna. Egyszer már beleestem a csapdájába, nem kellene még egyszer. Mellkasom szorítása csak nem enyhült, szörnyű bűntudat kebelezett magába, amit még Harry forró csókja sem enyhített. Felkészültem arra, hogy kiteregessem előtte kérdéseim, s elrontsam a hangulatunkat, de bizsergő érzést éreztem combomnál. Zsebébe süllyesztette kezét, hogy a megnézze az SMS-t, helyzete könnyebbítése érdekében visszamásztam öléből a saját térfelemre, és szenvedtem magamban míg elolvassa.
Káromkodások mellet hirtelen a műszerfalnak vágta a telefonját, s a kormányra borulva előkapta a cigarettás dobozát. Fintorogva néztem az öngyújtóra, nagyon nem szerettem, mikor káros szereket fogyasztott.
-Kérlek rakd le! - suttogtam. Ijesztő pillantására sem rezzentem meg. - Nem szeretem, mikor mérgezed magad - egy ideig szemezett velem, hátha enyhülök, de törhetetlen vagyok ilyen téren. Smaragd szemeit forgatva a hátsó ülésre hajította a mérgeket. - Mi történt? - fordultam felé kikerekedett szemekkel. Nagyot sóhajtva felém nyújtotta az SMS-t rejtő készüléket. Szemeimmel gyorsan futottam végig a sorokon.


"Az egyezség továbbra is áll. Továbbra is Vele töltheted az időd, egészen addig, míg testileg és érzelmileg nem kötődsz hozzá! Amint a tudomásomra jut, hogy megszeged valamelyiket, az embereimet rád küldöm, és nem kell aggódnod a jövőd miatt. Az a bizonyos kulcs a rendőrségen fog landolni, nem kis zűrt kavarva. Fontold meg, hogy hogyan, s mihelyst érsz/szólsz hozzá. Ne feledd, nem miattad vagy miattam van nálad, hanem a saját érdekében! Azért, hogy Te vigyázz rá... - Thomas A."



Testem megbénult, elernyedve ejtettem ölembe karjaim, s mindketten csak bámultunk előre, mint akik karót nyeltek. Hogy dühös voltam-e? Az nem kérdés, ha a Göndör nem fogja meg a kezem és kulcsolja ujjait ujjaim, akkor biztosan visszarohantam volna a házunkba még jobban kiosztani apámat. Hogy csalódott voltam-e? Mondhatni igen, nagyon. Bár nem ez volt az első - és szerintem nem is az utolsó - alkalom apa felől. Megragad minden egyes percet, pillanatot, momentumot, hogy eltávolítsa Harry-t körülem, vagy az életemből. Hogy mit gondoltam, s éreztem abban a pillanatban? Fájdalmat, hiányt, elkeseredettséget. De nem az én testemből, hanem a Göndöréből. Én féltem attól, hogy mit rejt a könyv. Némaságunk pillanatokon belül megtört, s szavaink úgy áradtak, mint a Temze apálykor.

-Mondanom kell valamit - kezdte.
-Tudom, hogy Luke él - nyögtem közbe. Harry szava elállt, szorított kezem fogásán, hallani lehetett ahogyan nyel egyet. Lehunytam szemeimet, tudtam, hogy hazudott nekem. - Őt láttad a Funky Buddha-nál nemde?
-É-én sajnálom, Sophie, de... - magyarázkodott. Az apám iránt érzett düh csillapodni kezdett, s most a Göndör szavaira koncentráltam. Arra, hogy ne akadjak ki... Annyira.
-Ne magyarázkodj! Az igazat akarom hallani, normálisan, sajnálat nélkül! Elegem van abból, hogy mindenki csak titkolózik és nem képes normális választ adni, mikor kérdezem - kirántottam kezem fogságából, s figyelmemmel se ajándékoztam meg. Egyenesen az utat bámultam, hátha így nagyobb hatást gyakorolok rá, de inkább csak magamat kínoztam a tettekkel. - Szóval - fordultam ismét felé. - Az igazat. Őt láttad a Funky Buddha-nál?
Kemény vonásai pillanatokon belül elernyedtek, lehunyt szemekkel dőlt hátra az ülésnek.
-Igen, Ő. - lélegzetem egy pillanatra elakadt. Valahogyan legbelül reméltem, hogy igazából Luke halott, a sokkoló szavak visszacsengtek fülembe.
-Miért nem mondtad? Egészen máig abba a tudatban éltem, hogy halott, hogy nem lesz több szenvedés, hogy boldogok lehetünk. Te és én, Harry... - ismét összetörten és rendesen átverten túrtam barna tincseim közé. Szabadjára engedtem könnyeim.
-Ne, ne sírj, kérlek ne nehezítsd meg a dolgom! - kiáltotta ingerülten. - Hallod fejezd be Sophie! Csak téged akartalak megvédeni Luke-tól!
-Mégis milyen dolgod? Nekem hazudtok folyton! Megbíztam benned, és azok után képes vagy még mindig hazudni? Tényleg elegem van ebből, a sok mocskos kis dolgotokból, de kurvára! Luke pedig abszolút nem érdekel, az sokkal jobban fáj, hogy titkoltad előlem - hisztérikus kirohanásom okai teljességgel érthetőek voltak. Szörnyű érzés volt arra rádöbbenni, hogy az az ember akit szeretsz átver, megint... És a jó Isten se tudja, hogy még mennyiszer fogja megtenni.
Mindenkit ellenem éreztem. Apámat, sehogy sem lehet rábeszélni a lány boldogságára, még anyám se tudja. Mona-t, aki rendesen elárult, ráadásul az ő hülye ötlete miatt keveredtem bajba. Ha nem rángat bele abba rohadt buliba - mibe köztudott nem akartam elmenni, nagyon is ellenkeztem -, akkor kikerülhettem volna egy egész nagy veszekedést. Anyámat, hiába küzdött apa ellen, tudtam, hogy nem szívből teszi, hanem csak azért, hogy ne lásson boldogtalannak. Majd végül, de nem utolsó sorban, Harry-t. Akiért képes lennék lelövetni magam, olyan szintem hatással van rám, olyan szinttel magába tud bolondítani, hogy nem látok ki a ködből. A visszahúzódó, félénk kislányból végre az lettem aki valójában vagyok, sikerült kihoznia belőlem az állatot, a belső énem. De mégis, megmutatta, hogy az emberek egyáltalán nem azok akiknek látszódnak, Ő se az... Azt mondta nem bántana, fizikailag nem, de lelkileg már holtra vert.


-Ne sírj már folyton, ez rám is kihat! Azt hiszed, hogy csak neked ilyen nehéz? Hogy csak te nem bírod visszafogni magad? Képzeld, ha rajtam múlna már nem lennél ennyire ártatlan, értsd úgy, ahogyan akarod. A lényeg az, hogy nem tudom még meddig bírok ilyen maradni, hogy meddig tartom az önkontrollom - szemeim felcsillantak, de lelkesedésem hamar elillant. Konkrétan arról beszélt, hogy már nem bírja visszatartani a benne lakozó démont, és bármelyik pillanatban maga alá fordíthat. Ha akarom, ha nem.
-Ez nem így működik - ráztam meg a a fejem. -  Értsd meg, hogy é-én nem vagyok képes erre. Még nem, próbálkozok, de annyira nem megy - el akartam tűnni. Az autó kilincse felé nyúltam, hogy elfutok, de Harry elől elmenekülni olyan, mint nem lélegezni.
-Félsz tőlem? Esküszöm vigyázni fogok rád...
-Harry! - állítottam le. - Tudod miről beszélsz? Nem félek, de még nem állok készen arra, hogy lefeküdjünk, te lennél az első és át kellene... át akarom... - belezavarodtam mondatomba. Nem volt szívem közölni vele, hogy addig nem akarok vele ágyba bújni, míg meg nem győződök róla, hogy nem egy gyilkos.
Harry-Apád ennyire befolyásol téged? Mi ütött beléd? Egyik percben még leszaggatsz mindent rólam, a másikban meg visszavonulót fújsz. Ne játszadozz velem... - éreztem csalódottságát hangjában, nem ő volt az egyetlen az autóban akinek kósza gondolatok suhantak át agyán. Illetve akinek az érzelmei irányíthatatlanok voltak.
-Nem nem befolyásol, de kérlek várj. Emlékszel? Mikor majd "minden oké" lesz, akkor jön el az idő.
-Vagy akkor sem - indította be az autó motorját.
-Mi? - értetlenkedtem. Nagyjából 500 méter után Harry leparkolt az autóval, majd kiszállt. Bevágta az ajtót, s nekidőlt a terepjárójának. Ismét elővette a cigis dobozát, én pedig újra rászóltam, ezúttal nem valami kedvesen. - Ha rágyújtasz esküszöm itt hagylak, és soha többet nem látsz! - torpantam meg előtte kemény tekintettel. - Kérem! - nyújtottam a kezem, szemeit forgatva nekem adta.
-Miért akarsz megváltoztatni? - karjait keresztbe fonta mellkasán, úgy figyelte minden egyes lépésem, míg én a kabát zsebembe süllyesztettem a doboz mérget.
-Nem megváltoztatni akarlak, hanem életben tudni. Túl fontos vagy nekem, ahhoz, hogy egy doboz szar miatt ilyen hamar elmenj - sütöttem le szemeim. S, vártam, hogy megfogja kezem, magához húzzon, majd megcsókoljon, de helyette üres, könnyes szemeket kaptam.
-Apád azzal zsarolt, hogyha egy ujjal is hozzád merek érni, akkor leadja a könyv kulcsát a rendőségnek - hadarta.
-Tudom, elolvastam az SMS-t - feleltem letörölve a könnyeit, kezeit kinyújtva eltaszított magától.
-Nem bírom tovább. Figyelj, nagyon jól tudom, hogy most félsz, de kérlek Sophie ne idegesítsd magad ezzel az egésszel - közeledett felém, végre csípőm köré fonta egyik karját, utána pedig arcomat kezeivel közrefogta, orrunk összeért. - Nem kell aggódnod semmiért, az csak egy hülye könyv amiben szerepel a nevem, mert én is... Tagja vagyok annak a szarnak. Hidd el már régen ki akartam lépni, de akkor jött az apád. Meg kellett védenem téged, nem szállhattam ki abban a pillanatban, túl feltűnő lett volna lelépnem.
-Har-harry - dadogtam szemeibe nézve. Mellkasom szorítása egyre jobban erősödött, asztmám első jele már hallatszott hangomon.
-Bekameráztatta a lakásom, ez az egyik oka annak, hogy olyan furcsán bántam veled. Ha valami olyat teszek ami neki sértő, akkor nekem végem. Leadja azt a hülye kulcsot. Az SMS-t is azért kaptam, mert visszajöttél hozzám, elárulom nem ez az első ilyen, de eddig nem gondoltam komolyan. Attól tartok nem tudjuk tovább...
-Nem! - ráztam meg a fejem, újra illetlenül közbevágva. - Nem, nem engedlek el, ha most arra célzol, hogy... - arcom lesápadt. Hirtelen hányingerem lett, s meg kellett támasztanom magam térdeimen.
-A te érdekedben Sophie! - kiáltotta.
-Leszarom az érdekem, egyszerűen annyira rohadtul nem érdekel! Nekem arra van szükségem, hogy velem legyél, miért nem lehet már felfogni! Te is, a szüleim is, nem veszitek észre, hogy meghalok érted? - könnyeimtől már nem láttam semmit, vártam, hogy mikor rogyok le a földre. Mintha baltát vertek volna fejembe, és a hátamba, meg a vádlimba. Ugyanis a következő pillanatban - a föld helyett - Harry karjaiba rogytam össze, akár csak egy rongybaba. - Neh-neh-nem engedle-lek el! - sírtam mellkasába.
-Tudod, hogy nem bírom magam tartani a kö-közeledben - csuklott el a hangja, sírni készült. - Ha olyasmit teszek akkor nekem... nekünk befellegzett.
-Nem bí-bírom ki nélküled, nem, ne Harry, kérlek - átkaroltam nyakát, s felhúztam magam, hogy tekintetünk egy síkban legyen. - A lakásodon lehetünk távol, ott türtőztetjük magunkat, de lehetne közös lakásunk. Vagy... vagy szökjünk meg! Esetleg menjünk a külvárosi házadba, tudod... Hallod Harry, ne, ne csináld, kérlek... - szemeivel végig szám mozgását követte, forró, sós folyadék folyt végig arcán, ami rám hullott. Smaragd szemei vörösben mutatkoztak. - Könyörgök.
-Tudod, hogy nem tehetjük, az nem igazi kapcsolat, és előbb-utóbb tuti megszegném. Gyenge vagyok Sophie, gyengébb, mint hinnéd... - suttogta. Kezeimet göndör fürtjei közé süllyesztettem. - Nem akarlak megcsókolni, akkor csak nehezebb lenne minden - nyögte.
-Miért nem harcolunk ezért a szerelemért?
-Mert mindketten félünk, hogy csak elveszítenénk a másikat, ha jobban belemennénk. Már most is annyira egymáshoz szoktunk, és látod mi lett belőle? - ajkába harapott, hogy ne törjön fel a hisztérikus önmaga. Igaza volt, totálisan igaza.- Haza viszlek. 
-Ne! - kiáltottam.

Szakadozottan vettem a levegőt, a következő pillanatban pedig nagyra nyílt szemekkel ültem fel Harry karjában. Nem éreztem semmit, sem a hideg szelet, sem a gyenge napfényt, illatokat sem éreztem, az esőt is csak akkor vettem észre mikor a Göndöröm haja csapzott lett. A körülöttem lévő tér homályos lett, köhögni kezdtem. Kezemet szám elé tettem, s amint elvettem meggyvörös, forró, ragacsos folyadékot észleltem. Harry fölém hajolt, nevemet kiáltotta, s reszketve sírt. Befektetett az autó hátsó ülésére, majd elhajtott. Ekkor már nem hallottam, láttam, éreztem semmit. Vagyis, hogy pontosítsak, tompa, sípoló hangok, sötétség és fájdalom. 

14 megjegyzés:

  1. Nagyon jó ma kezdtem el reggel olvasni és ben bírtam abbahagyni imádom és Harry idegileg kikészít! És szegénykék harcolnak a szerelmükért de sose jön nekik össze

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan gyorsan haladtok az olvasással, örülök, hogy egyre több embert buzdítok erre :)
      Egyszer talán majd összejön ❤

      Törlés
  2. Úúristen!!! most várjak még egy hetet a következő részig!?!,Siess a kövivel!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne aggódj! Tervei szerint előbb hozom... :D ❤

      Törlés
  3. Basszus, miért?! Nagyon gonosz vagy, hogy itt hagytad abba!!! Most hogy fogom kibírni a következő részig?!
    Siess vele, ez parancs!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sajnálom, de azt kell mondjam szeretek gonosz lenni ilyen téren c. :D hamarosan hozom a következőt, ígérem xx. ❤

      Törlés
  4. Uuuuu, imadom *_*
    Bar ez a vege nem volt egyertelmu, hogy igy elolvastam es "What?". Most komolyan nem ertem hogy most ezt almodta vagy mivan es mennyi ido telt el a ket bekezdes kozott vagy valami... :D
    De mindegy, imadom a blogod es siess a kovivel!! <3 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az események egymás után következtek :) A következő részben pedig kiderül, hogy mi is történt :D xx.

      Törlés
  5. Ember!?
    Hogy lehet itt abbahagyni!?!
    Hmm??
    Ez kínzás!!!
    Gyorsan hozd a folytatást vagy megkereslek!!

    VálaszTörlés
  6. Hallod az hogy itt hagytad abba fel ér egy kínzással :c Nagyon gyorsan hozd a kövit mert megeszlek..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De, ha megeszel akkor tényleg nem tudom folytatni... :c
      Sietek xx.

      Törlés
  7. Miért hagytad itt abba? Ez egy kész kínzás!
    Légyszi gyorsan hozd a kövit!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kínzás. :D Az új kedvenc szavam c: hihi
      igyekszek xx.

      Törlés