29. Rész - "Minden oké"

Ello Frees! 

Uh ezúttal egy igen hosszúra és tartalmasra sikeredett résszel köszöntelek titeket. Az előző részhez híven itt is rengeteg sírás és veszekedés van, talán kicsit több is, mint kellene... 
Köszönöm szépen az előző részhez fűzött kommenteket! Nagyon hálás vagyok nektek! 
Most viszont: egy kicsikét tartok (tartottam) ettől a résztől, hiszen ilyet még soha nem írtam. Szóval kérlek nézzétek el nekem, hogyha nem lett olyan jó, mint ahogyan ti azt vártátok! Ne keseredjetek el, megpróbálok fejlődni! :D 

Szóval felhívom a kedves olvasók figyelmét, hogy a rész 18+-as részeket tartalmaz! Csak saját felelősségre olvassátok! 
A részhez kettő zenét ajánlanék:  
Ellie Goulding - Love me like you do
Sofia Karlberg - Crazy in love (cover)  

Köszönöm. xx. 

All the love, L. xx.



"Szíved vonat módjára zakatol, a pulzusod megnő, és azt kívánnád bárcsak ne Te állnál ott vele. Szörnyű perceket éltek állt, de ez még a legtökéletesebb párkapcsolatban is előfordul. Szeretnéd visszatekerni az időt, hogy ismét hallhasd azt a pár szót, melyet ajkain ejtett ki, s a Te irántad érzett érzelmeit fejti ki. De valahogy nincsen erőd, energiád és bátorságod se..."

Sophie Angel

Idegesen doboltam ujjaimmal a műszerfalon, mentségemre szóljon semmilyen körülmények között nem akartam megzavarni Harry-t a vezetésben, de valahogyan nem tudtam magam visszafogni. Talán túlságosan is felpörögtem, az ötlettől, miszerint végre ikerül kiiktatnom apám eltökélt tervét ez életemből, s végre békén hagy bennünket. A suhanó épületek egyre jobban azt jelezték, hogy a házunk közelébe érünk, ettől görcsbe rándult a gyomrom. Az apám csak nem képes bekameráztatni a saját házát is, vagy mégis? A szüleim Manchasterbe utaztak meglátogatni anya szüleit, igen megkérdezték, hogy szeretnék-e velük menni, amire a válaszom természetesen nem volt. De Harry ezért is kapott egy gyönyörű szépen megfogalmazott SMS-t.

"Ha egy haja szála is meggörbül, ha egy darabkát is észlelünk rajta a DNS-edből... A rendőrség már gyors hívóra van állítva, ne szúrd el Harold! Meghitt hétvégéről ne is álmodozzatok, az egyetlen meghitt dolog itt az lesz mikor a biztonságiak rád törik a lakásod ajtaját. Sok sikert!"

Felhúztam az ülésre lábaim, s törökülésbe helyezve magam figyeltem az utat. Egy idő után lehunytam szemeim, s hagytam, hogy az autó ringatása alá kerüljek. Göndöröm keze egyszer csak megszorította combomat, mitől összerezzentem. Porcikáim lebénultak forró és elég intim érintése miatt. Tekintetemet ráemeltem, s közben észre vettem, hogy az autó már nem berreg és mozog. Megérkeztünk. Mosolyából bizalom, de mégis keserű aggodalom áradt, ellenezte a "betörök a saját lakásomba" tervemet, én viszont annál inkább eltökélt voltam ilyen szempontból.

-Biztosan ezt akarod? - szemeiből könyörgés tükröződött vissza. Lehet nem volt, hosszú az út, de szerintem nem mentünk át egy autómosón sem, akkor pedig nem értettem, hogy Harry miért tiszta víz? Az ötletem ennyire kiverte nála a biztosítékot?

Megfontoltam még egyszer amit elterveztem. Benézek az ablakon, majd ha mindent rendben találok, akkor kiveszem a virágcserép alá rejtett pótkulcsot - ami remélhetőleg a helyén van -, ezután kinyitom a ház ajtaját és beosonok. Utam apám irodája felé fog elsőként vezetni, majd ha ott nem járok sikerrel akkor az ő hálószobájába, a többit pedig útközben kitalálom.

-Igen, akarom. - nyeltem nagyot - A boldogságunk a tét, egy karót is lenyelnék érte!

-Héj, héj, héj! Ha éhes vagy szól, veszek még egy sütit, de hülye karókkal ne tömd magad! - fordult felém zavarodottan. Homlokomra csapva szimplán kiröhögtem, és kiszálltam a járműből.

-A terv, bemegyek, megkeresem, kihozom - ismertettem vele rövid (elmémben sokkal hosszabb) ötletemet.

-Azaz bemegyünk, megkeressük, kihozzuk - javított ki kis időn belül. - Ugye nem gondoltad komolyan, hogy ezt az egészet egyedül csinálod végig? - egy pillanatra megremegtem. Nem szerettem volna még ebbe is belekeverni Őt, h egyszer netán kiderülne, akkor engem csukjanak le a saját házam betörése miatt, ne pedig őt.

-Persze, persze! - intettem egyet értve. - De lehetőleg semmit ne mozdíts el, vagy ha valami mégis átkerülne máshova, akkor ugyanarra a pontra helyezd vissza! - figyelmeztettem mielőtt a kulcsért nyúltam volna. Lenéző, sajnálkozó pillantást kapta válaszul.

-Sophie... Gyerekkorom óra tagja vagyok egy maffia szövetségnek... Szerintem nem szeretnéd tudni, hogy most mit gondolok. - megperdültem tengelyem körül, s a lakáskulccsal az ujjaim között Göndöröm vállára simítottam tenyerem.

-Hogyha a fenekemet stírölöd és azzal kapcsolatban szősz béna elméleteket... Nos tényleg, arra nem vagyok kíváncsi - perverz vigyorából ítélve volt valami mondandómban. - Tudod mit? Inkább ne válaszolj, most koncentráljunk erre a rohadt kulcsra! - kezembe szorongattam a kis fémet, tenyerem lassan elfehéredett, míg Göndöröm pimasz mosolya lassacskán beleégett emlékezetembe, egyszerűen ellenállhatatlanok azok a gödröcskék, olyan nehéz olykor visszatartani érzelmeimet. Hogy ne vessem nyakába magam és ne pusziljam szét édes arcát.

Betoltam a kulcsot a reteszbe, Harry idegesen mászkált fel-alá a tornácon, s néha-néha megállt az ablak előtt. Már majdnem kattant a zár, mikor sietve kezem után kapott. Lihegve rángatott el az ablakig, krémszínű függönyön áttekintve egyenesen megpillantottam azt amit Ő is kiszúrt. Egy kis fekete dobozkát a falon, mely folyamatosan pirosan világított, és egy monoton hangon pittyegett.

-Nem hiszem el! - szemeim előtt lévő remény szertefoszlott azzal a hülye dobozzal. Szédülve dőltem neki a barna bejárati ajtónak, lábaim elgyengültek, így végig csúszva a fán lerogytam a földre. Képtelen voltam felfogni, hogy a saját apám képes volt beriasztózni a házat arra az időre, míg nincsenek itthon. Így véletlen sem tudunk bejutni. Felmerült bennem a gondolat, miszerint direkt csinálta így, készült arra, hogy jövünk. Fejemet térdeimre hajtva gondolkoztam. - Most mi lesz? - morogtam. Harry felült velem szembe a korlátra, s próbáltunk valami hasznosat kieszelni.

-Hátsó ajtó? - vetette fel a gondolatot. Megráztam a fejem válaszul.

-Az egész házra szól a riasztás, nem csak az első ajtóra! - további hosszú percek után, újabb felvetés jött felőle.

-Van egy ismerősöm, aki talán tudna nekünk segíteni, ért az ilyenekhez - a "van egy ismerősöm" mondat miatt kirázott a hideg. Általában az Ő ismerősei egy igen megosztó brigádból származnak. Feltápászkodtam a földről, elé állva néztem szemeibe.

-Mondd, hogy kivételesen nem egy FREE tag - lehajtott fejjel vizsgálgatta cipője orrát. Így legyen ötösöm a lottón. Pontosan eltaláltam. - Harry, nem leszek képes még egyszer szembenézni, onnan valakivel, az emlékek és a sebek túl nagyon. Nem szeretném folyton feltépdesni őket. Egyáltalán miért is vagy még jóban velük? Nem úgy volt, hogy ott hagyod őket? Nem fognak minket feldobni a FREE-nek vagy apámnak? Ez az egész túl kockázatos... - idegesen dörzsöltem homlokom, hogy a  fejfájás, ami az újabb terv miatt keletkezett elmúljon.

-Ez őrültség! - nevetett fel. - Szerinted nem kockázatos ellenszállni egy olyan emberrel aki azzal fenyeget életed végéig börtönbe dugat? Akkor inkább már a barátaim segítségét kérjük, bennük legalább valamilyen szintem megbízok! - elképedve vettem tudomásul, hogy a barátainak nevezte azokat a férgeket, akik annyi szörnyűséget tettek velünk.

-Most komolyan mondod, hogy ők a barátaid? Harry, ez nevetséges. Kis híján megöltek minket! Térj már észhez kérlek szépen! - kiáltottam. Nem szerettem felemelni a hangom főleg nem akkor, hogyha Vele veszekedtem.

-Az a nevetséges amit te csinálsz! Nem is ismered őket és ítélkezel, én közöttük nőttem fel, jobban ismerem őket, mint téged! És képzeld, az a nyomorék csoport nem csak férfiakból és fiúkból áll. Vannak bőségesen lányok is akik belefolytak ebbe a szarba.

-Értem, és tudom, de nem tudok szembenézni még egy ilyen mocsokkal. Gyenge vagyok hozzá, értsd meg ezt! - szemei elborultak. A smaragd zöldet felváltotta a hihetetlenül füstös méregzöld. Hangját egyre jobban felemelte, megijedtem tőle.

-De akkor... Áh! - legyintett, magában tartva mondatát.

-Mondd csak nyugodtan! Ha már itt tartunk akkor ne fogd vissza magad, ess nekem! - vágtam a képébe kicsit durvábban a kelleténél. Izmai megfeszültek kijelentésem hallatán, visszavágott.

-Neked könnyű, könnyű ezt mondani. Azon kívül, hogy egyszer elraboltak semmi bajod nincs. Tudod, hogy velem mi a szitu? El tudod képzelni, hogy még soha nem találkoztam a szüleimmel, egyetlen egy családtagommal se? Folyton gengsztereknél nőttem fel, ők a családom, hálásnak kellene lennem nekik. Tudod milyen mikor ezrek megvetnek az utcán csak mert olyat csináltál, amit...amit nem kellett volna? Tudod milyen mikor meglőnek vagy megvernek? Semmit nem tudsz az életről Sophie! Elkényeztetett vagy, 20 éves korod ellenére meg nem csináltál semmit, és nem is csinálhatsz. Végül is neked tök mindegy, mindketten szenvedünk, de hogyha könnyíteni szeretnénk magunkon, az csakis neked lenne jó, hiszen én kerülnék börtönbe... - mire befejezte már patakokban folytak sós könnyeim. Remegő ajkakkal ráztam a fejem, s próbáltam magamba táplálni, hogy csak álmodok. Ő nem ilyen, ez nem Ő. De rá kellett ébrednem, ez igenis Harry volt, méghozzá a rosszabbik fele. Mellkasom szorító érzése ismét előbújt, köhögésemnek viszont nyomát se lehetett észlelni. Legalább ezt megúsztam. - Na és tudod mi az elképesztő? Az, hogy millió lány lehetne az enyém, millió lányt vihetnék ágyba, de nekem ez ellenére is Te kellesz! A szüzességeddel együtt, Te és senki más! Elképesztő, hogy képes voltál így magadba bolondítani! És elképesztő, hogy képes voltam valakibe beleszeretni ilyen módon, de látom téged ez pontosan nem foglalkoztat... A kocsiban várlak, hozd ki egyedül azt a buzi kulcsot, engem már nem érdekel... - nagy léptekkel visszament fekete kocsijához. Én meg megsemmisülve álltam egyedül azon a kibaszott tornácon. Levegő után kapkodva toporzékoltam egy helyben. Semmit sem tudtam magammal kezdeni. Fájt ahogyan elbánt velem, minden szava emlékezetembe égett, s ahányszor csak visszagondoltam veszekedésünkre, annyiszor egy lépcsőfoknyit zuhantam.

Szörnyű érzés volt tudni az igazságot, hogy valójában mit is gondol rólam a felszín alatt. A vastag, bélelt kabát alatt fázni kezdtem, könnyeim is lassacskán rászáradtak arcomra, mint a jégcsapok. Ráadásul a hó is esni kezdett, végül is mindig a tavasz közeledtével hullik le egy adag. Tipikus londoni időjárás, kiszámíthatatlan és váratlan. Mellkasom kiszakadt helyéről, rég nem sírtam ilyen erővel, csak úgy szakadt. Megállíthatatlan, levegővétel nélküli, kétségbeesett zokogás, ami nem szűnik meg idővel. A forró könnycseppek egyhamar átalakultak jéghideggé, egyesével landoltak kabátomon, egy idő után teljesen átáztatva. Számat addig-addig harapdáltam míg meg nem éreztem a vér vasas ízét, ujjaimmal is hasonló módon cselekedtem, fájásig tördeltem a perceket. És csak magamba süllyedve gondolkoztam a történteken.

Mit tettem amivel ezt érdemeltem ki? Hogy egy szépnek kinéző nap ilyen módon elfajuljon, s ekkora veszekedés legyen a vége? Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer Harry-nek kell felnyitnia a szemem, hogy a dolgok mögé lássak. Nem gondoltam volna, hogy valaha is összekapunk azok után miken keresztül mentünk. Persze azt sem gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyen tökéletes barátom lesz, és lásd lett. Még ha vérig sértett, még ha darabokra szakította szívemet, még ha most megvet és nem hajlandó hozzám szólni, akkor is kimondta azt amire egész életében vágyik egy lány. "Az, hogy millió lány lehetne az enyém, millió lányt vihetnék ágyba, de nekem ez ellenére is Te kellesz! A szüzességeddel együtt, Te és senki más! Elképesztő, hogy képes voltál így magadba bolondítani! És elképesztő, hogy képes voltam valakibe beleszeretni ilyen módon"... Szavai visszhangzódtak újból, s újból a fejemben, ennek hatására azt éreztem, hogy jobban kell sírnom. Fájdalom nem szűnt meg testemben, lassacskán fizikailag is teljesen kimerültem... Ekkor szembesültem is valójában azzal, hogy mennyire gyenge vagyok, mint testileg, mint lelkileg...

Esteledett, ideje volt "haza menni". Minden erőmet összeszedve feltápászkodtam a hideg földről, ezzel feladva az "ellopjuk a kulcsot" tervünket. Teljesen átfagyva indultam meg a fekete terepjáró felé. Vacogó kezemmel feltéptem az ajtaját, s reszkető, a hidegtől lüktető végtagokkal ültem be az akkor már meleg autóba. Harry szó nélkül fürkészte arcom, egy pillantást vetve rá, nem csak én sírtam az este. Vörös arca és szemei elárulták. Szívem hevesen verni kezdett, amint beindította az autó motorját. Ő is feladta a tervünket.

-Istenem, remélem lesz akkora hóvihar, hogy az egész elektronikus rendszer tönkre megy abba a házban, és soha senki nem tudja megjavítani valami vírus miatt! - sóhajtva dőltem hátra az ülésbe süppedve, valahogyan próbáltam megmelegíteni fagyott tenyerem, de szerintem ha tűzbe mártottam volna akkor sem engedett volna egyhamar ki.

A hóbuckák egyre, s egyre nagyobbak lettek az utakon, féltem, hogy útlezárásba ütközünk vagy rosszabb... Térdeimet nyakamig húztam, s erősen szorítottam át karjaimmal. Harry póker arccal nézte az aszfaltot, s próbált kimenteni minket a hó fogságából. Ennyit a tavaszról. Testemet még mindig melengettem, de sehogyan sem tudtam igazán átérezni azt a forróságot amire vágytam.

***

Soha életemben nem esett le akkora kő szívemről, mint akkor mikor megérkeztünk ahhoz a nagy épülethez ahol Harry lakása van. Addigra már a vihar is viszonylag lecsillapodott, viszonyt szívünkben lévő hurrikán még tombolt. Amilyen gyorsan csak tudtam kipenderültem a járműből, s a kesztyűtartóban lévő lakáskulcsért nyúlva előbb indultam fel a lakásra. Testem csak egy forró fürdőre vágyott, egy hosszú, habos fürdőre. A lépcsőház ajtajában azonban megtorpantam.

-Nem jössz? - kiáltottam vissza Harry-hez. Rideg tekintettel "ajándékozott" meg, kisimította szemébe csapódó nedves fürtöket, s legyintett egyet. Csalódottan, de mégis valahogyan tudva, hogy ezt válaszolja - mire is számítottam volna a veszekedésünk után? - ballagtam fel a lépcsőkön. Minden egyes lépés szörnyű fájdalmat okozott, tényleg hiányzott már az a fürdő.

A lakásba lépve hanyagul lerúgtam magamról átázott cipőim, s kabátomat is csak feldobtam a fogasra, egyenesen a fürdőbe vettem irányomat. Lassan ereszkedtem bele a forró, nyakig érő vízbe, az az érzés ami akkor belém költözött. Végre nem fáztam - testileg -, újra éreztem végtagjaim, le tudtam mosni a koszt és a sós könnyeket arcomról. Szerintem még senki nem örült ennyire egy fürdőnek, mint én akkor, aznap. Majdnem sírva fakadtam mikor kiszálltam, de már annyira átáztam, hogy muszáj volt elhagyni a Paradicsom Szigetet. Tiszta fehérneműt öltöttem, s kirángattam egy fekete pólót Harry szekrényéből. Nem tudom miért, de az ő ruhái mindig alkalmasabbak az alvásra, mint a sajátjaim. Így megszokásommá vált elcsórni tőle.

Furcsa homály lepte be a lakást, valami nem volt a megszokott rendjében. Nyugtalanul mászkáltam fel-alá, s alig vártam, hogy a Göndör belépjen a bejárati ajtón, de eltelt tíz perc, majd húsz, már fél óránál jártunk mikor még nem ért fel. Aggódni kezdtem, hogy a veszekedésünk miatt annyira kibukott, hogy abban a pillanatban valahol éppen holt részegre issza magát, vagy esetleg kárt tesz magában. És a legrosszabb is megfogalmazódott bennem, netán találkozott Luke-kal.

Pont a kabátomért nyúltam, mikor csörömpölést hallottam a hálószoba felől.

-Harry?! Te vagy az? - ugrottam fel reflex szerűen. Zakatoló szívvel, az adrenalin szintem megnövekedése miatt megragadtam egy párnát (legalább egy kés lett volna, de egy párna?!), s azzal indultam meg a szoba felé, miután nem kaptam választ, hogy ki is van bent. - Hahó - léptem be a szobába, senkit nem láttam. Hirtelen az ajtó becsukódott, s nekem annyi időm se volt, hogy megforduljak, egy sikoly kíséretében az ágyon találtam magam. 

-Megvagy! - nézett farkasszemet velem két elképesztően zöld szempár. Ha nem lettem volna sokk alatt, akkor tuti, hogy elküldtem volna melegebb éghajlatra, amiért ennyire rám ijesztett. 

-Mi a... - döbbentem le. - Ha tudnád most mennyire... - suttogtam. Kezeivel fejem mellett támasztotta magát, majd hirtelen lejjebb eresztette testét, hogy homlokunk összeérjen. - Me-mennyire... - ajkaim beleremegtek mondatomban. Egy különös erő elöntötte belsőm, mintha valamit belém fecskendeztek volna és éppen kitörni készülne. Feszítő érzés kebelezett be.

-Hallgatlak - suttogta fülembe. Eltűrte hajamat és jobb kezével végig simított hasamon. Azonnal átfutott a testemen a libabőr. Ajkaimat összeszorítottam. A Göndör kihasználva a helyzetet cselekedett, nyakam és kulcscsontom közé férkőzött ahol erősen szívni kezdte bőröm. Mellkasom megemelkedett tettétől, nagyot sóhajtva nyögtem fel.

-A kamerák! - felemelte fejét, édes mosolya arra késztetett, hogy kezeimmel hajába túrjak. 

-Képzeld... Én nem adom fel a dolgokat, nem úgy, mint EGYESEK! - artikulálta jól az utolsó szót rá utalva. Továbbra is értetlen kifejezéssel fürkésztem. - Van egy ismerősöm, aki fel tud törni biztonsági zárakat, riasztókat. Igen FREE tag, de a barátom és meg kell ezt értened Sophie...

-Sajnálom - sütöttem le szemeim, mellkasát kezdtem tanulmányozni. - Nagyon sajnálok mindent, nem kellene ennyire önzőnek lennem és...

-Féltékenynek? - fejezte be helyettem a mondatom. Pír kúszott orcáimra. 

-Igen... De ez még mindig nem old meg semmit. A kamerákat kiiktattátok, de - kezeimmel köröket írtam le tetoválásai körül. Először a 17BLACK-nél, majd tovább mentem a madarakra, utána következett a hasán található pillangó. Óvatosan érintettem meg hegét, amelyet még anno miattam szerzett - mi a helyzet a kulccsal? 

-Erre gondolsz? - mutatott kereszt medálja mellett lógó, pici fémdarabra. És én nem...vettem...észre. Kikerekedett szemekkel bámultam. 

-Ho... - ajkaim súrolásáig hajtotta le fejét, mielőtt bárhogyan is kérdezősködni tudtam volna. Ezzel elérte, hogy megemelkedjek és kezdeményezésül megcsókoljam. 

-Szeretnéd tudni, hogy hol volt, mi? - mosolygott pimaszul. - A konyhaszekrényetekben felül van egy pénzes doboz. Abban. - hát persze, hogy olyan helyre tette ahol még a vak is látja! Sokszor naponta nyúltam be oda pénzért, és egyszer sem vette észre.

-Ezek szerint... Szabadok vagyunk egy időre? - szemeim felcsillantak a sötét szobában, ahova lassacskán leereszkedett a félhomály. 

-Szabadok - súgta. 

Karjaimat nyaka köré fonva húztam magamhoz. Ismét belemosolygott csókunkba, annyira édesen és gyengéden csinálja ezt. Azt hiszem megtalálta az új gyenge pontom. Elértem utolsó tetkójához, mely már vészesen közel volt ágyékához, a babérlevelekhez. Ekkor elkapta kezem, s újra fülemhez vándorolt ajkaival. 

-Állj le, vagy tudod mi lesz a sorsod - egy merész mozdulattal megmarkoltam férfiasságát, amitől elállt szava, sőt még levegőt is elfelejtett venni. - Baszd meg Sophie, ez kurvára nem kellett vo...

-Minden oké! - néztem szemeibe, ezzel megadva magam. Ez volt az a két szó amit már egy ideje várt, s most eljött a pillanat, én is felkészültnek éreztem magam. - Ne fogd vissza magad, egyszerűen csak tedd életem legemlékezetesebb estéjévé ezt...

Harry-nek nem kellett többet mondanom, szemeiben a vágy tüze égett, minden egyes érintése forró, bénító hatást kölcsönzött. Csípőjét erősen nyomja nekem, a hirtelen mozdulattól megugrok, de kezeivel lefogja vállaim. Akadozó levegővétele egybeolvadt minden egyes kis sóhajommal. Egy ügyes kis mozdulattal megszabadított felsőtestemet takaró anyagtól, folytonosan csak az járt fejemben, hogy hányszor csinálta már ez, hogy ilyen jól megy neki. De mintha megérezte volna belülről, hogy mire gondolok ezért biztató szavakat súgott füleimbe. "Ne feledd, amit mondtam. Csakis Te kellesz!". Melltartóm kapcsával egy ideig eljátszadozott, hogy csak forrósítsa a helyzetet, válaszul alsógatyájába süllyesztem tenyerem. És azt hiszem itt szakadt el nála a cérna, vészsebesen tépi le rólam azokat a ruhadarabokat, melyeket még rajtam hagyott, az ő alsóját is beleértve. Megpillantva erekcióját nyögdécselve feljebb toltam magam. Kezét egyfolytában testemen tartotta, s végig fel-le simított rajta. Nagyon élvezte, hogy melltartóm többé nem okoz neki akadályt, többször is odavándoroltak ujjai. Az újabb gyenge pontom - amit már megint felfedezett -, mikor ajkával férkőzik a kényes ponthoz. Miután biztosította a megfelelő védekezési módszert csípőmhöz nyomja medencéjét, még jobban hergelve mindkettőnket. Remegésem hatására hallószervemhez hajtja fejét.

-Még mindig akarod? - aprót bólintok, a hangulat egyre jobban forrósodik. - Ne remegj, ne görcsölj, és legfőképp, ne félj! Vigyázok rád! - apró csókot hint vállamra, majd kulcscsontomra, s így halad lefelé egészen combjaim belső részéig, ahol nőiességemben nyelvével egy kicsit "előkészíti a terepet". Már erre is rettentően érzékenyen hatottam, aggódni kezdtem, hogy mi lesz a behatolásnál. A következő pillanatban sikolyom töltötte be a hálót. Könnyeimmel küszködve mocorgok. - Emeld rám a tekinteted! - kapta el állam. - Tuh-tudom, hogy ez az első, deh kér-kérlek lazulj el. A fájdalom majd megszűnik, néh-nézz egy pontot! - megpróbálom elhinni szavait, de akárhányszor csak megmozdulok alatta, vagy ő mocorog, annyiszor érzem a szúró érzést hasam aljánál. Végül egy támaszpontként kiszúrtam arcát. Nyögdécselve motyogott nekem, hogy ne féljek. Ajkait ajkaimnak nyomva nyugtatott, s letörölte az épp lecsorgó könnycseppem. Mikor már úgy érezte nyelvével és ajkával lenyugtatott ficergett egyet, majd váratlanul lökött magán. Erekciója beljebb csúszott, újabb nyögést váltva ki belőlem. 

-Úristen! - kiáltottam fel. Akármennyire is látszott rajtam, hogy szenvedek Harry érintései egy pillecukor tapintásához voltak hasonlóak, ritka gyengék voltak. Úgy bánt velem, mint egy  újonnan vett porcelánbabával. Óvatosan nyúlt hozzám, de mégis érzékien és teli vágyakkal.

-Nyuh-nyugi! - csókolta végig melleim. Zihálásba kezdve még beljebb tolta magát, már majdnem azt hittem, hogy "ennyi volt, vége, nem nagy cucc", akkor kihúzta, s ismét beljebb tolta. Fokozatos tempóval csinálta ezt, míg el nem érte, azt az állapotot mikor könnyebbnek érezte magát. Ám az közel sem volt a vége. Káromkodik egy sort az óvszer miatt, majd eldobva azt folytatja a nélkül. Csodáltam, hogy képes volt valahonnan erőt gyűjteni. Melegség öntött el, és valami igen meleg folyadék áramlott át belőle belém. Egyre jobban lihegve suttogtam nevét, míg kezeimmel nyakát ölelve húztam magamhoz. Sokkal bátrabban csinálta már, nem tudtam, hogy az gumi miatt, vagy azért mert észlelte, hogy én is élvezem, de sokkal eltökéltebbnek tűnt a második mentben. Testünkön meglátszódott az izzadság jele, mintha egybefonódtunk volna. 

Elérkezett a végső fázisba, mikor már egyszerre élveztem és fájlaltam a közösülésünket. Tempója immáron a leggyorsabbra volt állítva. Éreztem, hogy nem bírom tovább, hogy végem van.

-H-har-harry! - kiáltottam.

-Mih-mindjárt! - felelte. Azt hittem már nem tudja gyorsabban kiadni magából azt amit kell, hát rosszul gondoltam.

-El-el fogok... - sóhajtva nyögtem bele csókunkba. Váratlanul ajkamba harapott, ezzel még élvezetesebbé téve az estét. 

-Várj! - megfogta kezeim, s együttesen mindkettőt a fejem fölé hajtotta. Hasam vészesen mozgott fel le. Nyögve felordítottam, ujjait bordáim közé mélyesztette, s akkor kihúzta magát belőlem. Csípőmön ülve, szaporán véve a levegőt nézett szemeimbe. Befejezésül szájával ugyanazt cselekedte, mint az elején. Combjaim belsejétől kezdve egészen nyakamig nedves puszikkal hintette be bőröm. Nyakamnál megállapodva fogai közé csípte az érzékeny bőröm, megsértve a felületét. Kifáradva dőlt le mellém, egy ideig csak a plafont bámulva lihegtünk, én speciel nem tudtam szavakhoz jutni. Egyszerre voltam mérhetetlen boldog és hihetetlenül büszke is. Nem lehet leírni, hogy mit érez ilyenkor az ember, mikor annak a fiúnak adhatja át magát, akibe szerelmes. 

Harry lépett először. Összekulcsolva kezeinket magához húzott, hogy lágy csókjával kényeztessen. Tenyerét testemre vezette, míg én lábamat átlendítettem csípőjén, így ölébe kerültem. Úgy éreztem, most nekem kell könnyebbítenem rajta...