II. Évad: 14. Rész - Esélyek

,,Szerinted tudja milyen érzést vált ki belőlem? Fogalma sincs róla. Bármire képes lennék, hogy előre törjek és megkaparintsam. Ezt mind a múltért teszem, az elcseszett múltam miatt, amit vissza ugyan már nem csinálhatok, de a jövőmre kihat. Ezért megállítanom."

Sophie Angel

Békésen pakoltam vissza a vásárlók által kiszedett könyveket. Közben a könyvesbolt rádiójából ezerrel szóltak a frissebbnél frissebb slágerek, szóval néha ütemre lépve táncoltam át magam egyik helyről a másikra. Jól esett ez a fajta nyugalom, egy ideje a lelkemben is ezt éreztem. Legalább is az elmúlt napokban sikerült kitisztítanom a fejem. Úgy tűnt a könyvesbolt légköre jó hatással volt rám, még ha a terápiám kezdete óta egyfolytában gyengeséget érzek. Lelkileg javulok, fizikailag azonban nehezen viselem a napokat, ezért is jó a könyvboltos munka, ahol nem kell megerőltetnem magam, és csend van. Nem reped szét a fejem a zsivajtól, illetve bármikor leülhetek, ha egészségi állapotom nincs a tetőponton.

Mosolyogva kaptam fel a fejem minden egyes alkalommal, amikor meghallottam a csilingelő hangot, ez ugyanis azt jelentette, hogy újabb vásárló, könyvszerető tette be a lábát hozzánk.

- Miben segíthetek? - ugrottam azonnal fülig érő szájjal a fiatal lány elé. Pár másodpercig csak pislogott, úgy tűnt kizökkentettem őt a koncentrációjából. Két könyvet szorongatott a kezében, az egyik egy igen vastag jogi könyv volt, a másik pedig egy kottakönyv Beethoventől.

- É-én - vacillált a két könyv között kapkodva a fejét -, én még gondolkozok. - Zavartan hátratűrt füle mögé egy tincset, majd elmosolyodott. És mintha villámcsapás érte volna, megtört. - Egyszerűen nem tudom mihez kezdjek. Előttem van a pályaválasztás és rendesen be vagyok parázva. Nagy a nyomás a suliban, nagy a nyomás otthon és őszintén fogalmam sincs mihez kezdjek az elkövetkezendő időszakban. Gondoltam körbenézek milyen lehetséges könyveket kell beszereznem, ha a szüleim akaratának megfelelően jogra megyek...

Csalódottan ejtette le azt a kezét, amiben a kottakönyv volt. Megszakadt a szívem, mintha magamat láttam volna. Teljesen átéreztem a szülői kényszer és nyomás általi befolyást. Belső késztetést éreztem arra, hogy beszéljek hozzá.

- Válaszd azt, ami boldoggá tesz - sóhajtottam hosszas másodpercek elteltével, és keserű mosolyra húztam ajkaim. A lány keze alább hagyta remegését, viszont továbbra is a jogról szóló könyvet szorongatta.

- Ennyi lesz csak. - Rövidre zárta, én azonban nem bírtam nézni szenvedését. A félre rakott kottakönyvet is lecsippantottam. - De én...

- Ajándék - mosolyogtam, s feljegyeztem a nevem mellé a könyv árát. A fizetésemből ez természetesen levonásra kerül.

A lány boldogan és óriási vigyorral hagyta el az üzletet két könyv társaságában, én pedig még boldogabb voltam, hogy hiába volt döntésképtelen, ennyivel hozzá tudtam járulni a jövőjéhez.

Néhány könyv elszámolását intéztem a kasszánál, amikor újabb vevő állt meg a pult előtt.

- Jó napot kívánok! Miben segí... - tekintetem találkozott a két hideg kék szempárral. Ajkaimat mosolyra húzva figyeltem a nagy csokor virágot és a forró, pohárból gőzölgő kávét, amely mellett egy zacskóban a kedvenc péksütim csörgedezett. - Aaron! - megkerülve a pultot hagytam, hogy magához öleljen.

- Ezt neked hoztam, gondoltam kell egy kis energiabomba! - óvatosan nyújtotta át a forró italt az édességgel együtt.

- Köszönöm! - vetettem rá hálás pillantást.

- Ó, ezt pedig... - nyúlt a pultra időközben lehelyezett fehér rózsacsokor felé. - Ami azt illeti... Nehéz szavakat találnom, de valahogyan összeszedtem magamat a hetek folyamán. Sophie - nézett mélyen a szemeimbe - szeretnélek elvinni vacsorázni.

Már vettem volna a levegőt, szerettem volna megmagyarázni, hogy mivel jelenleg ő lát el szállással, így tulajdonképpen minden este együtt vacsorázunk. Közbe szólt és automatikusan javította magát.

- Egy olyan vacsorára!

Lélegzetvisszafojtva figyeltem arcvonásait. Nem tudtam mi a helyes. Hálás voltam neki, amiért segédkezett nekem, a szállás, a terápiám, a gyógyszereim.

- Aaron... - ráztam meg hitetlenül fejemet, ugyanis az utóbbi időben ezt többször is eljátszottuk. - A páciensed vagyok, az orvosi esküd tiltja, hogy a betegeiddel alakíts ki kapcsolatot. - Nekem pedig a szívem ezer darabkája hevesen tiltakozik, hogy továbblépjek és új életet kezdjek.

- Figyelj - tett egy lépést felém, és kezeimet kezei közé vette. Hüvelykujjával simított végig kézfejemen. - Én hiszek abban, hogy meg tudnánk oldani. Gondolj csak bele, felnőttek vagyunk, te hamarosan 22, én pedig frissen végzett orvos, akinek még a szakdolgozata hátra van. A köztünk lévő korkülönbség zavar? 4 év nem sok, a kor csak egy szám. Ha a terápiák aggasztanak és az, hogy az orvosod vagyok, ne félj. Így csak közelebb kerülnénk egymáshoz. Sophie - nagyot nyelt, angyali tekintete miatt megolvadt rideg szívem -, meg szeretnélek ismerni. Mindenhogyan. Adj egy esélyt könyörgöm.

Hatalmas súly nehezedett mellkasomra, hirtelenjében nem kaptam levegőt és szótlanná váltam. Én nagyon szerettem volna neki esélyt adni. Ez a férfi maga a tökély megtestesítője, én pedig pont ettől féltem. Hogy ismét beleszeretek egy olyasvalakibe, aki teljesen elbűvöl, magáévá tesz, és egyszer csak megint szétnyílik a talaj alattam, zuhanásba kezdek, de akkor már nem lesz ott senki, aki elkapna. Félek, hogy ezt a tökéletes dolgot is elveszi tőlem az ég, és magamra maradok. Viszont nem maradhatok életem végéig a jól kiásott gödrömben, ki kell belőle másznom valahogyan. A kapaszkodó meg itt van az orrom előtt, csak ki kellene tapasztalnom, hogy stabil-e?

- Kérlek - súgta.

- Rendben - sóhajtottam. Azzal a lendülettel felszabadult érzés fogott el, mintha ismét leráztam volna magamról a láncokat és szárnyaimat kibontakoztatnám. Természetesen vegyítve a kellemetlen fejfájással. Arcom eltorzult miközben halántékomhoz kaptam. - Ne haragudj, egész nap gyötör a rosszul lét.

- Lehet erősebb gyógyszerekre lenne szükséged - aggódó tekintete tükrözte a mérhetetlen boldogságát, amit én váltottam ki belőle. - Mindig van nálam pár darab az ilyen esetek miatt, kiszaladok érte a kocsiba.

Átadta a nagy csokor virágot, majd perceken belül visszatért. Én eközben újabb vásárlót eresztettem el mosolyogva.

- Köszönöm! - vettem át a kis dobozt.

- Én köszönöm. Este találkozunk! - mellém lépve egy óvatos puszit lehelt orcámra, s sietősen elhagyta a helyszínt.

Harry Styles

Idegesen doboltam térdemen, gyűrűimet már századjára rendezgettem át ujjaimon, mire Louis is végre megérkezett a FREE ideiglenes tárgyalótermébe, ami egy átrendezett nappali volt, közepén egy óriási asztallal. A szoba lassacskán hasonlított egy kémek által belakott terepre. A fehér mágneses táblákon különféle színkódokkal elhelyezett térképek és fényképek sorakoztak, post it cetlikkel ellátva.

- Elkapták még két tagjukat! - dobott le egy sárga borítékot Tomlinson az asztal közepére.

Kezeimet összekulcsolva vártam, hogy annak az átkozott csalónak is közötte legyen a neve. Luke nyúlt először a borítékért, én próbáltam megőrizni a hidegvéremet és azt sugározni a többiek felé, hogy ezúttal nem vesztem el a fejemet, kezeim között tartom az ügyet és nyugodtan kezelek mindent. Akár csak régen. Sophie előtt.

A szőke hajú srác felnyitotta, majd a fényképeket tanulmányozva, fejét megrázva felém hajította, mire megzuhanva bámultam azt a két fotót. Egyik sem Aaron Hyland volt.

- A mai kiküldetésre én megyek - álltam fel, s a képeket egy-egy mágnessel felhelyeztem a fémtáblára, közben piros filccel kihúzva a két férfi nevét.

- Hogy aztán lebukjunk? Felejtsd el Harry! Ha Sophie meglát és elköpi annak az átkozott drogosnak, akkor vége az egész tervnek, baszhatjuk a Desire lebuktatását! - köpte Hemmings a szavakat.

- Így meg időt hagyunk nekik! Azt akarjátok, hogy előbb bukjon a FREE?! - fordultam vissza továbbra is erősen megőrizve higgadtságomat. Éreztem magamon a srácok képzeletbeli hátba veregetését, amiért nem estem neki Luke-nak.

- Papíron nem létezik a FREE - erősítette meg Clifford a szőke seggfejet. - A rendőrség szerint Fred letartóztatásával véget vetettek mindennek!

Tekintetem találkozott Louis-éval , aki aprót bólintott. Pár nappal ezelőtt tisztázta velem ezt a ,,hogyan oszlottunk fel-hogyan vagyunk most mégis itt" ügyet. Erre eszeltünk ki közösen egy tervet, amit nem lehetett csak úgy, simán tálalni a többieknek. Várnunk kellett a megfelelő pillanatra, várnunk kellett arra, hogy szépen be tudjuk adagolni, be kellett biztosítanunk a legkiélezettebb helyzetet, amikor mindenki egyöntetűen rábólint az ajánlatunkra.

- Adjuk fel magunkat a rendőrségnek - kimért hangsúllyal közöltem, majd nekidőlve az ajtófélfának vártam a reakciókat. Döbbenet, kikerekedett szemek és elhűlt tekintetek fogadtak.

- Neked az agyadra ment az élet, Styles! - kiáltott fel Luke. - Normális vagy? Mégis, hogy juthat ilyen az eszedbe?!

Magabiztos mosolyra húztam ajkaimat, ellöktem magam az ajtókerettől és az asztalra támaszkodva belekezdtem a terv ismertetésébe.

- Nos, a rendőrség a cuki Fred elfogásával betudta a FREE feloszlatását. Amely annyit jelent, hogy a drogkereskedő, kurva futtató, ember rabló alakulatunk befuccsolt. Ez kinek szívfájdalom, ki pedig új esélyként éli meg az életben. Hiszen nem sokak vagyunk veteránok, a nagykutyák mind a rácsok mögött pihennek. Ahogyan elnézem az újított szervezet maradt meg - egyenként végig pillantottam a tagokon. Ki nagyon fiatal volt, ki teljesen új, azonban egy közös dolog miatt voltunk egy helyen. A FREE a családunk része volt, valakinek képletesen, valakinek ténylegesen. - Ne mondjátok azt, hogy nektek nem fontos, ami itt van. Nézzetek körbe, mindannyian hálásak lehettek azért, hogy itt vagytok. Miért ne folytathatnánk ezentúl a jó oldalon? Fejezzük be a mocskos ügyeke, és próbáljunk meg az életért cselekedni. Kaptunk egy második esélyt...

- Baszd meg a második esélyedet! - csapot az asztalra Luke.

Kezeimen megfeszültek az izmok, ez volt az a pillanat, amikor elpattant a húr és az addig büszkén bent tartott levegő feltört, minden sérelmemmel együtt.

- Majdnem megöltél te rohadék! Neked kellene a legnagyobb kussban ülnöd a sarokban cseszd meg! Fred jóindulatán múlt, hogy itt lógathatod a pöcsödet, abban a kényelmes fotelben, amúgy meg gecire életfogytiglant kellene kapnod! Szóval Luke Hemmings, húzd be füled-farkad, és lapulj meg mielőtt meggondolom magam és arra buzdítom a társaságot, hogy folytassuk az ember kínzó tevékenységeinket, ne aggódj, veled kezdenénk! - idegesen csaptam öklömmel a fa bútorzatra, amin támaszkodtam. - Nem azért vagyunk itt, hogy tétlenül üljünk és várjuk a sült galambot! Nem akarok több életet áldozni. Soha többet nem akarom látni az emberek szemében a félelmet! Segíteni akarok nekik. Mindenki megérdemel egy szép életet, egy új életet, egy új esélyt. Ti nem vágytok erre? Nem azért vagyunk itt, mert mindannyian elvesztettünk valami, ami miatt megtörtünk? Ez tart minket össze, és ezt az összetartást kell átformálnunk valami olyasmibe, amivel nem rontunk mások helyzetén, illetve nem állunk bosszút senkin. Szimplán jóindulatból egy új esélyt adunk, azt az esélyt ami nekünk lehet nem adatott meg, de másoknak még összejöhet.

Lihegve halkultam el. Egyesével lépésenként fordítottam hátat a szobának, míg fülemben lüktetett a vér. A kilincset lenyomva pedig meghallottam a székek súrlódását.

- A szüleim válása miatt nem volt normális gyerekkorom - kezdte Niall -, de másoknak még lehet!

- Egy felelsz vagy mersz játék miatt szívtam el az első füves cigim, onnantól kezdve pedig egyenes volt az út a lejtőn. Nem akarom, hogy a példámat kövessék - csattant fel azonnal Irwin.

- Veled vagyok Styles! Rám számíthatsz - Payne megkerülte az asztalt és férfiasan vállba bokszolt.

Elismerő pillantásokat láttam, teli felismerésekkel. Mindenkinek kattogott az agya, valami új vette kezdetét, valami olyasmi, ami végre változást idézett elő, és felcsillant a remény, hogy a múltunkat megtisztíthatjuk egy jobb jövő érdekében.

Elégedetten fogadtam a gratulációkat, a kézfogásokat és a támogatást, miközben a szoba másik felébe pillantottam, ahol Louis állt. Ő találta ki a tervet, viszont az én markáns és határozott karakterem kellett ahhoz, hogy véghez vigyük a feltálalását. Továbbra is ő az ész.

Sophie Angel

Az utolsó simításokat végeztem. Még egyszer átfésültem ujjaimmal hullámos hajtincseimet, még egy kis púdert vittem fel az orromra, megigazítottam a rúzsomat, és egy utolsó mozdulattal kisimítottam a fekete csipkeruhámat. Aaronnak el kellett utaznia a szüleihez délután, szóval úgy beszéltük meg, hogy nyolc óra körül vesz fel engem a saját lakásán. Pontban nyolckor kettő rövidet dudált, és én bezárva a nagy ház ajtaját a kocsihoz siettem. Udvariasan nyitott ajtót nekem.

- Gyönyörű vagy - mosolygott. Kijelentésére elmormoltam egy halk köszönömöt, s feszengve húztam magam össze az anyósülésen.

- Jobban vagy? - kérdezte. Az autó motorja felbőgött, majd elindultunk az üres utcákon. Aggódva pillantott rám egy másodperc erejéig.

- Aludtam egyet délután, mert hányingerem volt. De ahogyan mondtad bevettem még egy adaggal a gyógyszerekből, amiket felírtál, és most majd' kicsattanok az energiától!

- Örülök neki, hogy végre jobban érzed magad - húzta széles mosolyra ajkait. Egyszerűen annyira jól állt neki.

- Hogy ízlik a borsmártás? - kérdezte.

- Hálát adok neked, ez egyszerűen mennyei! Az elmúlt időszakom egyik legjobb döntése volt, hogy hallgattam rád és ezt rendeltem. Elmondhatatlanul passzol a steakhez és a vörösborhoz!

Nyelvem megeredt, és végig csacsogtam az estét, magam sem eszméltem fel abból, hogy mekkora energiával indultam neki a vacsorának. Meséltem neki a családomról bővebben. Hogy honnan jöttem és mit tanultam.

- Szeretnék visszamenni tanulni - mondtam két kortyolás között.

- Ezt támogatom. A tudás hatalom! - nevetett. - Anno engem is ez hajtott, meg persze az, hogy segítsek az embereken.

Nemes szándékát hallva szívem nagyot dobbant. Annyira jó másokhoz és hozzám is. S miközben egyre jobban megismertem, annál jobban éreztem azt, hogy képes lennék vele egy párt alkotni.

- Mindig is az orvoslás volt az, amit csinálni szerettél volna? - kérdeztem.

- A kémia világa vonzott. Érdekel, hogy hogyan hatnak az anyagok a szervezetekre. Egy időben a gyógyszerészet is szóban forgó volt nálam, de a családomhoz hűen, maradtam az orvosi pályán.

- Ez nagyon szép! - hüledeztem.

- Akárcsak te - éreztem, ahogyan elönt a forróság bókja hallatán és belepirulok. Közelebb húzódott hozzám a vörös boxban, tenyerét arcomra helyezte, s lágyan végig simított a kipirult részen. - Annyira gyönyörű vagy, olyan okos és bájos. Sophie, szeretnélek tényleg megismerni. Régen éreztem ilyet, ilyen hatalmába kerítő dolgot... - Mondanivalója közben kábultan pislogtam rá. Elvesztem kék szemeiben, annyira csodálatos volt és olyan gyengéden bánt a szavakkal, magával ragadott. Átfutott agyamon az is, hogy talán képes lennék beleszeretni. Esélyt kellene neki adnom. Túlságosan elzárkózok. 

Azonban hamar kiábrándultam, amint olyan vizekre evezett a témák között, amely gyengén érintett. - Az az átkozott Harvey meg sem érdemelt téged. Nem is értem mit kerestél egy olyan elkeserítő alak mellett...

- Harry - javítottam ki automatikusan, furcsa arckifejezést kaptam válaszul. Remegve ejtettem ki a fiú nevét, olyan régen nem hangzott el számból, hogy féltem netán összekeverek valamilyen betűt. Így lassan megrágva csúszott ki ajkaimon.

- Tessék? - pislogott rám értetlenül, mint akinek fel sem tűnt, hogy kényes témánál járunk.

- A neve. Harry.

Magam elé bámulva egy levegővel lehúztam a pohár vörösboromat, míg Aaron intett a pincérnek, hogy lesz egy egész üveggel. Számomra akkor kezdődött a randi. Nevezzük így.

Várom a megjegyzéseket, visszajelzéseket véleményeket, teóriákat. Ha gondoljátok szívesen válaszolgatok kérdésekre is! :) 

All the love, L xx.