,,Dönteni arról, hogy mi a helyes és mi nem. Felelősséget vállalni mások iránt. Mérlegelni, hogy melyik opció éri meg jobban. Ész vagy szív? Szív vagy ész? És vajon mi van, ha az agyad kikapcsol a szíveddel párhuzamban, s csak a lendület, amelyet a méreg váltott ki visz tovább?
Sophie Angel
Az egy üveg vörösbor után következett még egy üveg, majd a vacsora befejeztével áttértünk az
étterem bár részébe, ahol koktélokkal ismerkedtünk. A kettőnk között húzódó fagyos hangulat, amelyet Harry említése váltott ki, hamar elillant, köszönhetően az alkoholnak. S, mikor már a negyedik színes, égető löttybe kortyoltam bele, éreztem, hogy kezdem elveszíteni testem felett az irányítást. Érzékelésem egyre jobban tompult, s egyre harsányabban nevettem Aaron történetein. Beszédem lelassult, koncentrálnom kellett arra amit mondani szerettem volna.
- Ne hara-haragudj, de kimegyek - közöltem ittas állapotban.
- Micsoda?! - vonta fel nevetve szemöldökét randipartnerem. - Hova mész Sophie?
Résnyire összehúzott szemekkel mértem be, hogy Aaron milyen távolságban ül a bárszéken mellettem.
- Jaaaa, mosdóba... Tudod... - Nehezen mozogva kászálódtam le a magas székről, s hogy bebiztosítsam egyensúlyomat Aaron karjaiban kapaszkodtam meg. Homály telepedett a csendesnek tűnő, zajos bárhelységre. Hosszú pillanatokig csak bámultam, ahogyan szorítom karját, majd tekintetem a mellkasán keresztül az ajkaira vándorolt. - Jöhetsz te is... - súgtam magam elé, mire felnevetett.
- Azt hiszem oda én nem mehetek be... Itt megvárlak. Ezt idd meg addig - kikapta kezeim közül a koktélos poharat, és egy nagy adag vizet nyomott helyére. - Addig rendelek neked még egy pohár vizet!
- Sietek vissza! - kacsintottam pimaszul rá, miután egybe lehúztam a folyadékot, majd egy kicsit rájátszva mozdulataimra, kecsesen a csípőmet ringatva indultam el, hogy aztán a távolból visszapillanthassak a bárnál üldögélő férfira és nyugtázhassam magamnak azt, hogy szerencsés vagyok, amiért megismertem. Hosszú idő után először éreztem azt, hogy valami nem fáj. A bennem lévő vihar elcsendesedett és a viharban táncoló démonokat elnyelte a föld. Olyan érzés volt, mintha boldog lettem volna, bár nem nagyon tudtam már milyen is az igazából.
Nehézségek közepette visszarángattam magamra a neccharisnyámat, majd a kézmosók felé indultam. A tükörbe belepillantva konstatáltam, hogy valamit kezdenem kell az külsőmmel, az este során nem csak én, de a sminkem is szétcsúszott. Kivettem tehát púderemet a retikülömből, hogy megigazítsam csillogó orcámat, azonban pillanatokon belül a földre hullott, ezer darabra törve a kőpúder. Fejembe és mellkasomba éles fájdalom nyílalt. A mosdó hirtelen kezdett forogni és mintha a négy fal egyre jobban közeledett volna felém. Olyan volt, mintha egy dobozba zártak volna. Levegőm is olyan gyorsan fogyott. Kétségbeesetten kapkodtam táskám felé, kiöntöttem az egész tartalmát, hogy megtaláljam a gyógyszereimet, amiket bő vízzel bevéve csak rosszabbodott az állapotom. A gyógyszerek mellett fogyaszthattam alkoholt, hiszen csak homeopátiás készítmények voltak, az érzés mégsem olyan volt, mint amikor valaki nagyon berúg és elveszti az eszméletét. Nem kellett hánynom, helyette levegőhiányban szenvedtem. Pánikrohamom volt. Nagyokat pislogva támasztottam a mosdókagylót, hideg vizet locsolva arcomba. Ismét a tükörbe pillantottam, amikor egy alakot véltem felfedezni magam mögött.
- Harry?! - kiáltottam fel, s a velem szemben lévő visszatükröződő pontot bámultam. Egyre gyorsabban és gyorsabban fújtattam. - Mit keresel itt? - hangomból hallatszott a hisztérikus tanácstalanság. Pislogtam kettőt. Még mindig ott állt. Valahogyan egy képzeletbeli határon mozogtam, nem tudtam eldönteni mi a valóság és mi nem. - Tűnj el... - súgtam magam elé, mire a fiú megrázta fejét. Idegességemben megemeltem hangomat. - Nem hallottad? - nem hallotta. A falak ismét mozogni kezdtek, mi pedig közéjük szorultunk. Csak arra tudtam gondolni, hogy nekem ez a sorsom, amint kezdem jól érezni magam, amint biztonságot tudhatok magam körül, valamilyen módon az ég megbüntet és szenvednem kell. - Tűnj el az elmémből! Nem akarlak többé látni! - sikítva rogytam a földre, ahol könnyekbe törtem ki. Azonnal kivágódott a mosdó ajtaja és Aaron karjaiban találtam magam.
Harry Styles
- Őszintén mondom Harry, mert a barátom vagy, nagyon nem jó ötlet, hogy téged küldünk ki... - halkította lejjebb a rádiót Louis, közeledtünk a célpont felé és egy ideje csak a kínos csend volt az egyetlen dolog, ami betöltötte az utasfülkét. Ekkor kapcsoltam be a rádiót, amit nem hallgathattunk sokáig, muszáj volt észrevétlennek maradnunk.
- Az nem jó ötlet, hogy a faszfej Hemmingset raktátok mellém - közöltem én is őszintén. - Semmi köze Sophie-hoz.
- Észnél van, Harry. Luke most nálad ezerszer jobban ott van fejben - Tommo megköszörülte a torkát, majd óvatosan rám pillantott. - Segíteni akar.
Szemeim tágra nyíltak, felkeltette érdeklődésemet. Azonnal megváltozott testtartásom az ülésen, érdeklődést és kíváncsiságot mutattam.
- Kis híján megölt engem. A mai napig az oldalamon fogom hordozni a nyomát. Hogy gondolja ezt?
- Harry, ne felejtsd el ki szólt a FREE-nek hogy a Desire mire készül! - emelte feljebb hangját.
- Ha nem szólt volna, akkor nem kellett volna tönkre tennem Sophie-t, konkrétan a féreg Hyland kezeibe löktem! Van fogalmatok róla, hogy mit életem meg ezzel? A csupa nagybetűs, maffiózó HARRY STYLES megtört, ráadásul mindenki szeme láttára! Fogalmam sincs mikor fogom visszanyerni azt a tiszteletet, amit elvesztettem.
- Neked komolyan ez a fontos? - csapott idegesen a kormányra. - Az ég áldjon meg, ha nem szólt volna, akkor most mindannyian halottak lennénk, vagy az életünk hátralévő részét a börtön rácsai mögött tölthetnénk! Gondolkozz már cseszd meg! Ez neked a testvériség, ezt teszed a családoddal?
Nem szóltam vissza, magamba merültem, s csendben bámultam ki a szélvédő ablakon. Louis sértetten vezetett tovább, amikor megszólalt az adóvevő, és a többiek jelezték, hogy Luke az étterem hátsó parkolójában vár, én maradjak a szemközti üzletsoron addig amíg nem ad jelet. Magabiztosan, jéghideg szívvel vettem elő a pisztolyt, majd táraztam fel. Különösebb magyarázatot nem adtam Louis-nak, tudta, hogy jobb félni, mint megijedni, azonban egy FREE tag nem fél, hanem ösztönösen cselekszik. Nem terveztem életeket kiontani azon az estén, csupán csak felkészültem. Nem tudhatjuk, hogy a Desire hol vár ránk lesben, igazából pontosan azt se tudjuk, hogy ki Desire tag és ki nem, viszont fel lehet őket ismerni. A szemük sarkából figyelnek, s próbálják minden mozdulatunkat követni. Egy lépéssel előttünk járnak, azonban, ha mi nem lépésekben játszunk, akkor mi vagyunk előttük. Az szablya meg a szabályokat, aki meg is tudja szegni őket.
- Itt vagyunk - a fekete autó motorja lassan és csendesen állt le. Pont úgy, ahogyan illik.
Elsüllyesztettem a fegyvert az övtartómon lévő tartóban, majd rátűrtem fekete pólómat. Már éppen nyúltam a kilincs felé, amikor Tommo felém fordult.
- Ésszel haver - magam elé meredve bólintottam.
- Néztem már szembe a halállal, és az közel se volt olyan ijesztő, mint az, amit akkor érzek, ha belegondolok, hogy elveszíthetem Őt.
Végig a fal mellett lapultam meg, amíg Luke a hátsó bejáratnál állt és várta a jelentést a belső kémeinktől, mondván mi történik a helyszínen. Háromszor villant fel a szemközti sor kis utcájából a vörös lézer pont, ez volt a jel, amire meg kellett indulnom.
- A hátsó részben ülnek, a bárrésznél - mondta Luke kissé recsegve az adóvevőbe.
Kezemből majdnem kiesett a készülék, mikor az üvegablakon keresztül megpillantottam Sophie-t. Hosszú idő telt el, amióta nem láttam, így lélegzetvisszafojtva figyeltem minden egyes mozdulatát. Ahogy aprókat kortyolt a kezében lévő koktélból, majd hátratűrte a szemébe lógó barna hajtincsét. Megmozdult és leszállt a magas bárszékről, engem pedig elöntött egy meglepően furcsa ám meleg érzés. Szemeimmel követtem imbolygó mozzanatait, amit valószínűleg az alkohol váltott ki belőle. Felettébb boldognak tűnt, óriási mosoly ült arcán mindvégig. Egyszerre volt szívbemarkoló és megnyugtató érzés, mintha biztonságban lenne, de csupán csak egy csali...
Befordult a mosdók irányába és eltűnt az ajtó mögött. Egészen addig nem vettem szemügyre partneré, akire pusztán elég volt rágondolni, a hideg rázott. Undorodtam tőle, undorodtam minden tettétől, hogy képes ennyire Sophie közelébe férkőzni, és arra vár, hogy mikor kerül a lány érzelmileg instabil állapotba, hogy aztán lecsaphasson. Féltem a legrosszabbtól, hogy Sophie tényleg olyan mélyre jut, ahonnan nem tud egyedül szabadulni, és annál a pontnál dönt úgy Hyland, illetve a Desire, hogy felhasználják a lányt, megzsarolják a FREE-t, hogy adjuk fel magunkat és akkor megkapjuk Sophie-t. A FREE tudatosan döntött úgy, hogy nekem el kell löknöm őt magamtól, így nem eshet baja, ha a Desire közeledik, teljesen kimaradt volna a ,,buliból". Ám akkor még nem gondoltuk, hogy az álnok Aaron Hyland kezeibe sodorja a szél, aki mindezek mellett aktív Desire tag. Egy valamit megúsztunk: Sophie nem fog rólunk kiadni semmilyen információt, annak fejében, hogy remélhetőleg akkora fájdalmat okoztam neki, hogy egy szót sem ejt rólam. És pontosan ezért utáltam magam az egész helyzettel együtt. Mert ő volt az a személy, akit soha, de soha nem szándékoztam megbántani.
Kábán bámultam az üvegen keresztül üldögélő Hylandot, ahogyan nagyokat kortyolt poharából, majd mikor maga elé kapta az újabb pohár átlátszó folyadékot, zsebébe nyúlt. Kis tasakot húzott elő, s körbepillantott mielőtt egy óvatos mozdulattal a tasak tartalmát a pohárba öntötte volna. A folyadék másodpercek alatt elegyedett a porral, én pedig másodpercek alatt döntöttem úgy, hogy nem érdekel ha lelőnek, berontok a bárba.
Heves léptekkel közeledtem az étterem ajtaja felé, amikor az övtartómon lógó adóvevő recsegni kezdett.
- MÉGIS MI A FRANCOT MŰVELSZ, STYLES??? - ordította teli torokból Luke.
Figyelmen kívül hagytam szavait. Pontosan látta mit csinálok és, hogy éppen a tervet húzom keresztbe. Az épületbe beérve valószínűleg leárnyékoltságot kapott kézi walkie talkie-m, mert Luke hangját nem hallottam többször.
Ingerülten, megfeszült izmokkal és nem törődve azzal, hogy kinek vagyok gyanús, sétáltam végig az éttermi részen, egészen a bár nagy ajtajáig, ahol megálltam, majd rövid hezitálást követően a mosdók felé vettem az irányt, ahol Sophie tartózkodott. Amin befordultam az eldugottabb részre kiabálásra lettem figyelmes, majd egyre erősödő sikításokra, amik a női mosdóból szűrődtek ki. Az ajtó előtt megállva, megnövekedett pulzussal és rendszertelenül kalimpáló szívvel hallgatóztam.
- Tűnj el! - hisztérikus sírás. - Nem hallottad? Tűnj el az elmémből! Nem akarlak többé látni! - másodpercek leforgása alatt kellett magam elhatároznom, hogy lenyomom a remegő kezem alatt lévő kilincset és tényleg felrúgom a hosszas folyamat során felállított tervünket, vagy azonnal meghúzom magam valahol a közeledő léptek elől. Louis szavai csengtek füleimben: testvériség.
A férfi mosdó ajtaját löktem be, s vártam amíg a mellettem lévő női illemhely ajtaja bevágódik. Kiszűrődött Hyland és Sophie hangja, azonban innentől kezdve nem figyeltem szóváltásukra. Észt vesztve rohanni kezdtem a bárhelység felé. Pontosan ott álltam meg, ahol megelőzően ők ketten ültek, és reményeim beigazolódtak, az átlátszó folyadék érintetlenül díszelgett a bárpulton.
- Most vagy soha, Harry - súgtam magam elé, majd az oldalamon lévő adóvevőhöz kaptam. Lenyomva a nagy fekete gombot hadarni kezdtem - Óriási hülyeséget csináltam, mihamarabb el kell hagynom az épületet, vagy...
Nem tudtam mit öntött Hyland a pohárba, azonnal lehúztam mielőtt valaki mást talált volna be. Mondjuk visszatérnek és megitatja Sophie-val, mert tuti ezt eszelte ki.
- MARADJ, AHOL VAGY, STYLES! - jött az éles válasz Luke-tól. Hálát adtam az égnek, amiért a bárrészben fogható volt a jel és meghallották azt, amit mondtam. - Ha most elindulsz kifelé, akkor mindent megcseszhetünk! Hyland és a drágalátos szerelemed most indultak meg kifelé. Mondjuk Angel kisasszony alig bír megállni a két lábán, Hyland meg kihasználja tehetetlenségér, olyan helyen fogdossa, ahol...
Kezdtem összerakni magamban a kockát. Nem akartam belegondolni, hogy az este folyamán Sophie mennyit ihatott meg abból, amit Hyland itt kotyvasztott neki. Már értettem kirohanását a mosdóban, rohama volt, amin segítenem kellett volna, de nem tettem. Elöntött a méreg, a düh, és a mérhetetlen bosszúvágy. Megmagyarázhatatlan érzések törtek fel belőlem, ahogyan kirontottam az étterem ajtaján, a pincérek utánam fordultak, néhány vendégtől megvető pillantást kaptam.
- A büdös életbe! Styles, mondtam, hogy maradj a seggeden! Észre fognak venni! Hát nem érted mit kockáztatsz? - Luke szavait ismét figyelmen kívül hagytam. Elborult az agyam, egy dolog vezérelt, s hajtott. A bosszúvágy. Ez volt az a pont az este során, mikor azt éreztem, hogy én ma nem halok meg, más valaki azonban igen.
Az épületet elhagyták, kirohanva pedig láttam a gyér lámpa által megvilágított alakjukat. Ismét megszólalt az oldalamon függő adóvevő.
- MIRE KÉSZÜLSZ? - Luke hangjából érződött az idegesség.
Oldalamhoz nyúltam és elővettem a pólóm alá rejtett pisztolyt, kioldottam a biztonsági zárt rajta, miközben becéloztam a nagy terepjáró mellett álló férfit.
- Megölöm Hylandot.
Hahó Drágáim!
A dolgok ezúttal egy kicsit belendültek... Új rész!
Tudatnom kell veletek ismét, hogy a blog le lesz zárva! Nem hagyom a levegőben lógni a végét. Nem tudom milyen módon, és időhiányában hogyan fogom tudni ezt megvalósítani (helló egyetem), de kapni fog egy méltó lezárást. A történet vége évek óta megvan tervezve a fejemben. Már csak meg kellene valósítanom. :)
Várom a véleményeket!
All the love, L xx.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése