,,Egyet hátra kell lépnünk ahhoz, hogy aztán kettőt előre tudjunk haladni. - És mi van akkor, ha folyamatosan hátra fele haladunk?Nincs előre menetel, mert nem bírunk megfordulni, annak köszönhetően, hogy észre se vesszük mekkora bajban vagyunk?"
Sophie Angel
Fázok. Ez volt az első érzésem miután magamhoz tértem egy jéghideg alagsori szobában. Fogalmam sem volt, hogy hol lehettem. Erősen kellett gondolkoznom, hogy összerakjam mi is történt, amiért itt kötöttem ki. A hideg miatt rázott a hideg, s jól esett volna, ha tenyerem melegével megdörzsölhettem volna karjaimat, azonban végtagjaimat a lekötözöttség miatt nem bírtam megmozdítani. Végignéztem magamon, továbbra is a falatnyi fekete szoknyámban voltam. Próbáltam kiutat keresni, de az óriási vas ajtón, pár elhasznált bútoron és a pici, rácsos ablakon kívül, amely üvegét egy kereszt díszítette és azon szűrődött át a parányi, halvány fény, semmit nem tudtam felfedezni a szobában. Esélyem se volt kijutni.
Felismerés nyílalt belém azonnal, amint kinyílt az ajtó, s Aaron rá nem ismerhető módon, most már lazábban, talpig fekete öltözetben belépett. Először fellélegeztem, hogy megtalált, megmenekültem, majd hirtelen teljességgel megfordult a világom, s végre sikerült a kirakós darabjait egy helyre söpörnöm. Egy széket fordított maga elé, aztán leült pontosan velem szembe. Rá se bírtam nézni, a hányinger és az undor legmagasabb fokozata kerülgetett.
- A-aaron, mi ez az egész? - dadogtam keresve hangomat, közben azt mutatva, hogy van némi bátorság bennem.
- Ahj Sophie, hogy te soha nem tanulsz a hibáidból... - sóhajtotta, s mivel nem szenteltem neki figyelmemet, kezét állam alá csúsztatva, erősen megmarkolva kényszerített arra, hogy ránézzek. Könnycseppek gyülekeztek szemeim sarkában, miközben erősen koncentráltam arra, hogy mélységesen megvessem az előttem ülő férfit.
- Te rohadék! - sziszegtem fogaim között lesütött tekintettel. - Az elejétől kezdve megvezettél...
- Ó, és még mennyire jól - nevetett fel. - Őszintén bevallom azt hittem, hogy nehezebb lesz, de igazából olyan könnyű volt, mint a pehely.
- Undorító vagy - nyögtem. Ezer gondolat és érzés cikázott bennem. Hogy fogok kijutni? Ki fog megtalálni? Magyarázatot követeltem mindarra, ami történt. Legfőképpen arra, hogy mit keresek ismét bezárva és lekötözve. Kétségekkel teli pislogtam magam elé, amikor Aaron hirtelen előredőlt, közvetlen pár centiméterre tőlem.
- Na, és most akkor szépen beszélgetünk! - csapta össze tenyereit.
- Veled én ugyan biztos nem! - csattantam fel erőteljesen. - Szeretnék választ kapni a kérdésemre, hogy...
- Hogy az ,,orvosod", aki igazából egy titkos maffia szövetség tagja, miért vezetett meg téged? Hogy miért írt fel irreálisan magas dózisú gyógyszereket, amiktől folytonosan csak romlott az állapotod? És, hogy vajon mi áll mindezek hátterében? - gúnyos mosoly húzódott arcán, majd megrázva fejét széttárta karjait.
Kikerekedett szemekkel bámultam azt az alakot magam előtt, akiben egyszer olyan szinten megbíztam, hogy az életemet a kezébe adtam. A hányinger kerülgetett elég erősen.
- Szóval nem vagy orvos - súgtam.
- Meddig tartott rájönnöd? - nevetett fel erőltetetten. Hidegen márt végig, bennem pedig egy világ omlott össze.
Ott ültem egyedül, életemben sokadszorra teljesen megsemmisülve. Becsapva éreztem magam, s haragudtam is szerény személyemre. Haragudtam, mert ismét megbíztam valakiben, újra közel engedtem egy férfit, aki pedig kihasználva a megszerzett bizalmat, végig a kisujja köré csavarva megvezetett. Hosszú időbe telt, mire a Harry által keletkezett sebek beforrtak, de most megint fel lettek szakítva. Vagy talán még se gyógyultak meg teljesen, így könnyebb is volt tovább terjeszteni a fertőzést bennük. A magam köré épített falak lehulltak, s újból védtelen voltam. Fogalmam sem volt, hogyan tudnék szabadulni a helyzetből és a helyről. Nem tudtam tudják-e az eltűnésemet, vagy ennek az alaknak sikerült nem csak engem, de a körülöttünk lévőket is teljes mértékben átverni. Minden esetre visszautazva az időben, nem egyik pillanatról a másikra történt tervük kitalálása és kivitelezésére.
Erősen beharapva alsó ajkamat mocorogni kezdtem a széken. A kezeimen lévő kötél sehogyan sem lazult, és valami elmondhatatlanul szorosra volt csomózva.
- Térjünk a lényegre, Hyland! - préseltem ki magamból, miközben próbáltam lenyelni a torkomban keletkezett nagy gombócot.
- Ó, szóval most már csak Hyland vagyok neked?
Éles pillantást vetettem felé. Tekintetéből tudtam, hogy elégedett magával, s azzal, hogy beteljesülni látszik terve.
- Nem - ráztam meg fejemet. - Számomra egy senki vagy.
- Áu! Elég erős szavakat használsz ahhoz képest, hogy ilyen necces helyzetben vagy. Figyelj, nem a göndör barátod vagyok, vele ellentétben én nem szeretem a durva beszédet... - kezét combomra rakta, s óvatosan haladt felfelé szoknyám alatt. - Azt hiszem a későbbiekben küldök neked valami váltó ruhát. Szívemre venném, ha megfagynál ebben a hideg alagsori szobában. Nem terveztelek megölni... téged nem... egyelőre - szaggatott beszéde megrémisztett. Nagy levegőket véve lökdöstem magamat hátrébb a székkel, olyan gyorsan, ahogyan csak tudtam. Igazából tök feleslegesen, ugyanis teljesen kiszolgáltatott voltam, azt csinált velem, amit csak akart.
- Térjünk a tárgyra! - emeltem meg hangomat. - Mit akarsz tőlem? Mit tegyek?
- Csak maradj itt szépen. Ne mozdulj, a többi majd elrendeződik, és van egy olyan érzésem, hogy magától idecsalogatódik. Már megtettél mindent, amit csak lehetett. Kitaszítottad az életedből a barátaidat, a családodat, minden embert, aki egy kicsit is tudott volna rajtad segíteni, azzal az indokkal, hogy beteg vagy, s jó kezekbe kerültél. Nos, nézz körül! Egy kis tévedés történt. - Felállt, s a széket a fal mellé húzva indult meg kifelé.
Pánik szerű érzést keltett a tudat, ami végig futott rajtam a felismerés formájában. Hogy ez valóban egy jól kitervelt hadművelet volt, és tulajdonképpen én voltam a kulcsa az egésznek. Mert, ha jobban belegondolok, csakugyan minden úgy történt, ahogyan azt Hyland alakította. Végig ő mozgatott és irányított, hogy aztán a kezei köré kerüljek.
- Harry! - suttogtam magam elé nevét ízesen, ezer év elteltének köszönhetően. - Én vagyok a csali - kaptam fel fejemet. Aaron után kiáltva igyekeztem húzni az időt, amennyire csak lehetett. Nem tudtam Harryék milyen messze jártak, vagy mennyire voltak felszerelkezve, szólni se tudtam nekik, hogy az egész csapda, előre ki van tervelve, szóval abba kapaszkodtam, ami az egyetlen lehetőségem volt, az időbe. - Tud rólam és ide fog jönni, igaz?
- Látom reménytele vagy, nem fogsz válaszolni a kérdéseimre, így meg sem próbálom feltenni őket, majd alakul a helyzet. Naivitásod határtalan. Annyira izgalmas volt végig nézni, ahogyan egyre jobban eltávolodsz tőle. Nem is értem miért bőgtél miatta annyit...
- Mert szerettem - szakítottam félbe megtört hanggal. Ha tudtam volna befogom füleimet, úgy éreztem akkor szálltam fel az igazi hullámvasútra. A férfi sietősre vette a tempót, így hiába próbálkoztam volna, nem tudtam szóval tartani.
- Na igen, ,,szeretted". Tökéletes múlt idő, vajon ő is a múltban gondolkozik és eljön érted, vagy nekem kell utána mennem, mert igazából örül annak, hogy eltűntél? - csendem hatására a férfi mielőtt kiment volna végig mérte a szobát. - Azt hitte meg tud védeni magától, ha ellök téged, azonban nem magától kellett óvnia, hanem tőlünk. Jegyezz meg valamit, Sophie! A Desire mindig két lépéssel a FREE előtt jár. Nem eggyel, hanem kettővel. Harry Styles ide fog jönni, magával hozva Thomast, és akkor végre leszámolunk a fenyegetéssel.
Thomas. Kirázott a hideg a név hallatán, apámat ugyanígy hívják.
- Mellesleg ne Stylesnak köszönd az ittléted. Van, hogy a család sokkal több titkot hordoz...
Aaron felszegett állal vetett rám még egy utolsó pillantást, majd bevágta maga mögött az ajtót, s a kattanó hangból arra következtettem, hogy elfordította a kulcsot a zártban. Egyedül maradtam a gondolataimmal és azokkal az információkkal, amiket elhintett nekem. Mi köze van apámnak ehhez az egészhez? Rég lezárult a FREE-vel kapcsolatos ügye, kompromisszumokat kötöttek, és a rendőrség is befejezte a nyomozást. A cselekmény el lett tusolva olyan szinten, ahogyan csak lehetett.
A férfi harangozás közepette hagyott ott, amire felkaptam fejemet. Hyland nem tudott valamit, amit én viszont igen. Ott volt az étteremben, nem képzelődtem. Nem kattantam meg, hiába éreztem magam rosszul, az mind a belém tömött gyógyszerek miatt volt. Eljött értem és próbált jelezni, hogy baj van, netán meg akart menteni, de nem tudott, mert ahogyan az a mocsok mondta: a Desire mindig két lépéssel a FREE előtt jár. A FREE viszont nem azokat a lépéseket követi, amiket a Desire. Ők valami egész más módon játszanak.
Harry Styles
- Meddig fogod még nézni azt az átkozott táblát? Megvárod amíg varázsütésre megváltoznak rajta az adatok? - Louis egy üveg hideg vizet tett le elém az asztalra, míg én pislogás nélkül fejem tetejére fogtam kusza tincseimet.
- Nem értem. Egyszerűen nem áll össze a kép. Hiába nézem, hiába rakosgatom az elemeket ide és oda, mintha az egész alapok nélkül a levegőben lógna... - panaszkodtam kapkodva. - Nézd! Én nem ártottam a Desire-nek, ezerszer átrágtam magam mindenen és mindenkit megnyugtathatok azzal, hogy nem tettem nekik keresztbe. Fred börtönben, elvarrta minden szálát azzal, hogy lecsukták. A seggfej Hemmings, állítása szerint, szintén nem provokálta a csapatot. Hagytuk, hogy gördülékenyen menjen az egész és a Desire a maga módján üzleteljen. A dolgok akkor fordultak fel teljesen, amikor a FREE-nek iszkolnia kellett. Engem lelőttek, Sophie szintén kórházba került. Aaron itt jött a képbe, mint a Sophie orvosa, onnantól kezdve romlott szerelmem állapota. Magamon is tapasztaltam az étteremben, hogy Hyland gyógyszerezte, ezért erősödtek a fájdalmak és a mentális zavarok. Nem találom a miértjét, órák óta ismét és újra átfutom a jegyzeteket, fényképeket, s érzem egyetlen egy kocka kell, ami miatt összeállna az egész - lehunytam szemeimet, s nagy sóhaj kíséretében kezeim közé vettem a vizes palackot. - Mona? - kérdeztem, s nagyot kortyoltam a vízből.
- Biztonságban. Ezek után minden FREE tag összes családtagját dupla védelem alá vetettük.
- Helyes - bólintottam. - Nem tudom mihez kezdenék, ha most Mr és Mrs Angelnek esne bántódása, így is bűntudatom van, amiért nem szóltam nekik erről az egészről, úgy éreztem meg tudom saját magam oldani és képes leszek megmenteni a lányukat. Felbérelt azért, hogy megvédjem, és megint én sodrom bajba. Rohadtul nem szabadott volna ellöknöm magam, konkrétan a Desire karjaiba löktem. A tervünk úgy el volt baszva, ahogyan csak azt szabadott. Valószínűleg óriási csalódás lehetek Mr Angel szemében... Minden esetre hálát adok az égnek, amiért még annyira bíznak bennem, hogy tudják meg fogom oldani, csak óvatosan kel sakkoznom...
- Harry - szakított félbe motyogva Louis. - Valamit tudnod kell. Van valami, amit nem mondtuk el, pedig azt hiszem fontos lenne... - érdeklődve fordultam felé. Pulzusom megemelkedett és azonnal éreztem, ahogyan a vér lüktet füleimben.
- Ó, ne fáradozz Tomlinson - robbant be Luke hatalmas ricsajjal maga mögött a nappali közepére. - Azt hiszem találtunk valakit, aki hajlandó fecsegni, némi - Luke intett Payne-nek és Hoodnak, hogy fáradjanak be. A két srác pedig minden erőlködés nélkül bevezette megfáradt áldozatunkat, és lekötözött kezei mellé egy székhez kötözték testét is, csak a biztonság kedvéért. - szabadságért cserébe. Igaz Cliffordot most ápolják, majdnem otthagyta a fél kezét, viszont úgy gondolom, ha ez a drágaság nem szeretné itt hagyni, mondjuk, az agyát, akkor csicsereg majd nekünk. - A szőke fenyegetően felhúzta előre betárazott fegyverét, s a foglyunk hátához nyomta. - Bemutatom nektek Cartert. Carter, ők a csapatom, a FREE.
Luke rám vetette tekintetét, pillantásával jelezte, hogy innentől én jövök. Bennem pedig felülkerekedett valami, előtört egy régi érzés, ami ezer éve nem kerített hatalmába.
- Üdv Carter, Harry Styles vagyok, és azt hiszem van nálatok valami, ami az enyém. Szóval csak annyit kérek, hogy beszélgess velem...
- Különben? - köpte vérző ajkakkal.
Kezem másodpercek alatt szorul ökölbe és pillanatok leforgása alatt találta el Carter arcát.
- Különben a szart is kiverem belőled! - mosolyogtam, miközben éreztem magamon a biztató pillantásokat. - Remélem így érthető vagyok. Mindketten jobban járunk, ha .em torkollik vérfürdőbe ez a kedves, baráti beszélgetés, igaz? - A megviselt férfi némán bólintott. - Helyes. Első kérdésem - a mágneses tábla felé pillantottam segítségül. A leges legelejétől kellett mennünk, apránként. Honnan ismered Aaron Hylandot és a Desire világát?
A férfi nyúzott arccal forgatta meg szemeit, érthetően nem akart válaszolni, de amint ismét megemeltem kezeimet észbe kapva dadogni kezdett.
- Dro-drogok világa.
- Bővebben - hajtottam.
- Kidobó voltam egy nightclubban. Aaron a fizetésem tízszeresét ajánlotta nekem, ha motozás és átnézés nélkül beengedem az embereit.
- Mire volt ez jó Hylandnak? - faggattam tovább. - Nem egyszavas választ szeretnék, tudok nagyobbat is ütni.
- Jó, figyelj. tegyük fel, hogy elmondok nektek mindent, ellenben elengedtek bántódás nélkül.
Szemeiben láttam a félelmet, háta mögött Louis-ra pillantottam, aki közben a férfi tárcájából kivett fotót mutatta felénk. A fényképen három személy volt látható, Carter egy nő, akit átölel, előttük pedig egy három év körüli gyermek.
- Megoldható - nyugtáztam. Harry többé nem ütheted meg őt, várja haza a kisfia... - De lesz min elcsámcsognunk.
Miután bebiztosítottuk, hogy nem esik bántódása, egész mondatokba kaptunk válaszokat kérdéseinkre.
- Vá-vá-várj! - intettem. - Összegezzünk! - egyik kezemmel intettem Louis-nak, hogy figyelje a jegyzeteket, Luke-nak pedig jeleztem, hogy indítsa újra a hangfelvevőt. - Szóval, nem voltál drog díler, egyszerűen csak pénzt kaptál azért, hogy beengedd a Desire embereit a szórakozóhelyekre, ahol ők drogot árultak és... adtak másoknak, a tudtuk nélkül.
- Fiatal lányoknak főként - bólogatott.
- Akik az áldozatok voltak.
- Igen. A fiatal lányok többségét ezután elhurcolták, vagy szobára vitték. Esetleg azoknak a karjai közé lökték, akik pénzesebb vásárlók voltak.
- Hova vitték őket, Carter?
Megvonta a vállát.
- Nem tudom. Hyland mindig valami harangokat emlegetett. Hogy túl hangosak a harangok, hiába elhagyatott a hely.
- Harangok - súgtam magam elé. - Miért nem léptél ki a Desiretől?
- Szerintem mindketten teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy mit jelent egy szövetség tagjának lenni Esélytelen volt otthagynom őket. Családom van, nem kockáztathattam sem a megélhetésünket, sem az életüket. De, ha akadt volna, akár egyetlen esélyem is otthagyni őket, már rg megtettem volna. Nem vagyok közéjük való, soha nem is voltam. Mint egy szimpla biztonsági őr, úgy keveredtem csak bele.
- Milyen ironikusan fontos az embernek, hogy a szerettei életét a saját élete előtt tartja számon - kínosan elnevettem magam, hiszen ugyanezt tettem. - Miért kellett Hylandnek Sophie? Miért pont ő, és ha gondja volt, akkor miért nem mi?
- Hyland valami könyvet emlegetett. Nem teljesen tudom, engem kihagyott a részletekből, mondom én csak a kidobó voltam, aki biztosította neki a tiszta terepet. Valami könyvet akar megszerezni valami paptól, de esküszöm nem értem miért kellett neki hozzá a lány.
A felismerés nyila először hátba szúrt. Majd egyenesen szívbe. Megrökönyödve álltam fel és támaszkodtam a szék háttámlája. Az Isten szerelmére, hogy elkerülte a figyelmemet ez a kocka. Mégis, hogy volt lehetséges?
Felpillantottam Louis-ra, szemeiben láttam az aggodalmat, ő is megtört.
- Carter, ide figyeljen. Most nagyon fontos lesz minden egyes részlet. Ha még látni szeretné a családját, az életükre esküdjön meg, hogy csak a színtiszta igazat mondja! Hemmings te pedig tölts egy pohár töményet nekem!
- Mr Styles, lehet nem vagyok a legszentebb ember, de ha megígérek valamit azt be is tartom.
Fortyogva kaptam ki Luke kezéből a tömény folyadékot, amelyet egy húzásra elpusztítottam. Hagytam, hogy úgy marja végig a torkomat, ahogyan az előbb megtudottak memóriámat.
- Miért kell Hylandnek a könyv? - kérdeztem, mire a férfi gúnyosan elmosolyodott.
- Ó, tehát nincsenek tisztában a Desire szándékaival?
- Nem vagyunk, de ha továbbra is így maradunk, akkor nem állok jót magamért! - emeltem meg hangomat. Nem igazán tűrtem tovább azt, hogy húzza agyamat.
- Jól van, rendben. Nyugalom. Megígértem, és a családom élete mindennél fontosabb - védekezett. - A Desire droggal fogta be a lányokat, akiket ezután külföldre importált. Tényleg nem tudom, hogy a köztes állapotba hova viszik őket, de a vége mindig az, hogy prostitúcióra kényszerítik őket valamelyik másik, idegen országban. A könyv azért kell nekik, hogy eltereljék a gyanút magukról, vagyis inkább áthárítsák a FREE-re a reflektor fényt, amíg ők a tömeges importot végzik. Eddig kiskereskedelemben működött a dolog, de a zsaruk gyanút fogtak, és kell valami, ami bebiztosítja őket, hogy a Desire konkrétan nem is létezik. Ez pedig az a könyv, ami annál a bizonyos papnál van. A papról nem tudok semmit, úgy ahogyan a könyv tartalmáról sem, csak azt, hogy meg kell találniuk mindkettőt.
Nagyot sóhajtva a férfihoz léptem, eloldoztam a széktől.
- Köszönöm, Carter, igazán hálás vagyok a rengeteg információért! Fiúk! - Payne és Hood kézre fogta a férfit.
- Mi, mégis mi ez? Azt mondta nem esik bántódásom! - kiáltotta.
- És meg is tartom szavamat. Ne aggódjon, nem fog, csak egy kicsi elzárjuk magát, amíg le nem rendezzük a drága Desire csoportot. Most már mindenünk megvan, ami kellett a történethez. Fiúk gondoskodjatok róla, hogy ez a kedves férfi kényelmesen érezze magát, kaphasson egy telefonásnyi időt, de rendesen zárátok rá az ajtót. Ezentúl nem bízunk senkiben. Azt hiszem van két utam. Egy börtönbe és pedig egy bizonyos házba, amelyet jól ismerek.
A nap folyamán nem egy lépést haladtunk előre, hanem kettőt. Minden esetre ki kellett derítenem, hogy mi történt a múltban, ami ennyire hatással van a jelenre. A kirakós végre összeállt, és most jött az a része, amikor mérgében lesöpri az ember az asztalról.
Hahó Drága Olvasók!
Szinte már idejét se tudom mikor volt új rész, de nagyjából el tudom képzelni, hogy mekkora izgalommal várjátok az elkövetkezendő párat. Megsúgom: én is. Olyan fordulatokra készülök, amelyekre lehet, hogy még én magam sem vagyok felkészülve, gy izgatottan várom, hogy ti mit fogtok hozzá szólni.
Nem kérek semmit, teszitek magatoktól a dolgotokat. El se tudom mondani mennyire hálás vagyok, amiért még mindig követtek, és egyszerűen nem fogom fel, hogy annyi idő után is olyan sok kommentet és visszajelzést kapok, hogy ugye nem szakadt meg a történet? - Nem, dehogy! Megígértem, hogy befejezem és nem is lennék méltó az írásra, ha nem így tenném. Harry és Sophie sztorija megérdemli ezt. TI megérdemlitek ezt. Komolyan nem fogom fel azt, hogy a mai napig vannak új olvasók, amióta áttelepültem wattpadre (blogspotról - ahol amúgy szintén közzéteszem mindig a részeket) fellendült a Just be FREE. Viszont az elmúlt időszakban nem tudom mi történt a wattpad ajánlási felületével, de az értesítés táram teljességgel felrobban!
Nem tudok elég köszönömöt mondani, nincsenek rá megfelelő szavak.
Inkább jó olvasást kívánok nektek! Kitartást a sorstársaimnak, akik szintén a karanténos vizsgaidőSUCK áldozatai lettek, az érettségizőkért nagyon szorítok, hogy az írásbeliken a megfelelő százalék jelenjen meg, a többieknek pedig üzenem, hogy nincs sok hátra, kibírjuk!
Mindenki vigyázzon magára, szeretteire, egymásra. MARADJATOK OTTHON ÉS INKÁBB OLVASSATOK! Például a másik blogom, amibe nem olyan régen kezdtem bele. Ugyan Ashton Irwin a címszereplő (5 Seconds of Summer), viszont hasonló a sztori eljárása, mint itt. Nincs köze a valós életéhez a blognak. Csupán kiragadtam a bandatagokat és egy teljesen új, általam megteremtett környezetbe dobtam őket. Tudjátok úgy, ahogyan a Google Mapsen a kicsin narancssárga embert. :D Megtaláljátok ezen a linken: Amnesia - Ashton Irwin FF
All the love, hálás írótok Lishiza xXx
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése