music

2014. július 22., kedd

3. Rész - "Fuss!"

Megjöttem! Itt vagyok! Élek! 
Huh, annyi üzenetet kaptam, hogy mikor lesz új rész. Nos most itt van. ☺ 
Mint írtam, akkor hozom, amikor tudom. 
Nem húzom tovább. 

Pipálni, komizni és aki még nem tette volna meg, annak feliratkozni ér. 

Kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Puszi: Lizzy xx ♥


Harry Styles



Valakinek mindig meg kell tennie a mocskos, undorító dolgokat. Legyen ez lopás, kár okozás, elrablás, vagy a legrosszabb a gyilkolás. Ezt legtöbbször a leggyengébb láncszemre hagyják. Arra akit a legjobban be lehet folyásolni. Elvégzi, de ne valami profin. És a következő pillanatban már azt veszi észre, hogy a sitten ül. Egyedül. Magányosan. Nem maradt neki senkije.
Belebújtam a derekamra kötött pulóverembe. Kellemetlen volt felvenni. Kívül tiszta víz volt, így olyan érzést kölcsönzött mintha teljesen eláztam volna (ami lényegében igaz is volt). A fejemre hajtottam a kapucnimat, s zsebre vágott kezekkel elvánszorogtam az utca sarkáig. Onnan figyeltem, hogy a fények felkapcsolódnak az üres, sötét utcában. Kíváncsian pillantottam fel a nagy, emeletes házra, amibe Sophie futott be. Égett az emeleten a villany. Még otthon volt. Reménykedtem, hogy otthon is marad. Nyugodt szívvel indultam el a buliba, gondolván Sophie letett a "minden áron elmegyek oda" tervéről. A mobilom megint rezegni kezdett (majdnem leszakítva a lábam). Előkotortam a zsebemből. Amint megláttam a képernyő a nevet, elöntött a düh.
-Már megint mi a faszt akarsz? - köszöntöttem a magam módján.
-Elintézted? - e szó hallatán görcsbe rándult a gyomrom. Nem tudtam, mit felelni. - Harry? - ordított.
-Nem. Nem is fogom! Még egyszer nem keveredek ilyenbe! - egy perc alatt végig futott bennem, hogy mit fogok kapni ezért a felindulásért. - Vagyis... El fogom. Nyugi van.
-Rendben, ügyes fiú. Ha elintézted kérlek keress meg!
-Persze, hogyne. - ha akkor valaki látta volna az arcom, tuti elmebetegnek hisz. Azzal megszakítottam a beszélgetést.
Alig tettem le a telefont, hirtelen két kezet éreztem a kapucnimon. Nem volt időm reagálni, máris a föld fölött voltam pár centivel.
-Ide figyelj te kis taknyos! Ha nem intézed el mihamarabb, azt amit megbeszéltél a főnökkel, mész a csaj után te is! A túlvilág túl szép hely lesz számodra - támadóm kezei a nyakam alatti ruha részt szorították. - A nyomi életednek már úgyis mindegy.
-Engedj el - préseltem ki magamból. Azt hittem tényleg végem lesz. Levegőm teljesen elfogyott. Számoltam vissza, mennyi időm van vissza. Abban a pillanatban letett. Mint egy rongy, úgy rogytam le a földre.
Miközben levegőért kapkodtam, a mellettem álló személy felől kattanást hallottam.
-Mond csak... - leguggolt mellém, s a pisztolyt a homlokomhoz nyomta.
-Ott lesz - nyögtem. A nagy alak felállt. Erősen összeszorítottam a fogaimat. A pisztolyt elsütötte. Kidülledt szemekkel lihegtem és csak bámultam a hideg, vizes betont. Göndör hajam vizesen tapadt a homlokomra. Zihálva fordultam meg.
-Ott is legyen. - mosolygott rohadt gúnyosan. - Vagy találkozol ezzel... - kezét végig húzta a pisztolyon és zsebre vágta.
Sziréna szóra kaptam fel a fejem.
-A rohadt életbe! Zsaruk - kapott észbe.
Magatehetetlenül bámultam míg elfut. Inkább vártam egy kicsit, minthogy akkor felálltam volna és a végén még el tett volna láb alól. Egy tized másodperc alatt pattantam fel, s rohantam be az első helységbe amit megláttam. A szupermarketbe érve megcsapott a meleg kellemes levegő. Az italos részleghez sétáltam, és levettem két üveg Jack Daniel's-t. Lassan körbetekintve, kicsit a polcok felé fordulva csúsztattam be az üvegeket a pulóverem alá. Végül a kasszánál vettem szintúgy két doboz mentolos cigit. Azt már nem mertem nem kifizetni. Türelmetlenül álltam a sorban. Amennyit tökülni tudott az a pénztáros! Szerencsémre három fiatal csaj, állt meg mögöttem. Két barna és egy szőke, jó helyen gömbölyödtek.
-És? Hova, hova? - haraptam alsó ajkaimba, a szőke dekoltázsát meglátva.
-A Funky Buddha-ba. Ilyenkor mindenki ott nyomja! - válaszolta a világosabbik barna, szinte már karamella színű volt a loknija - Te?
Gúnyosan elnevettem magam. Megnyaltam alsó ajkaimat, és felé fordultam.
-Úgy szint oda. - feleltem. Sorra kerültem, így gyorsan kifizettem a piát és a cigit, majd folytattam a beszélgetést. - Csak így pasik nélkül? - nevettem és tartottam a szemkontaktust a nagy kék szemű, szőke bombázóval.
-Gondoltuk, majd ott valakit megismerünk. - válaszolta a barna.
-Hm... - mosolyogtam.
-Csajok, szerintem induljunk! Lekéssük a jó pasikat! - szólalt meg a szőke. Kék szemeit az én zöld szempárjaimba fúrta. Hátra dobta a szemébe lógó arany tincset, s elindult a kijárat felé. A gatyám hirtelen szűk lett. Begerjedtem.
Abban a pillanatban már tudtam, hogy az enyém lesz.
-Hé! - kaptam el a karját. - Megadom a számom. Csak - nyúltam bele a zsebembe - kell egy papír.
-Ne fáradozz! - mellrészénél félrehúzta szűk, testhez simuló csőtopját. - Írd ide.
Legszívesebben letepertem volna a csajt. Nem bírtam magammal.
Halál nyugodtan írtam rá a telefonszámom gömbölyű testrészére.
-Hívj, ha odaértetek! - kacsintottam. A csajok beültek egy fehér Mustang-ba és elhajtottak.
Karórámra néztem. 9:34. Leszállt az éjszaka. Gyalog messze volt a Funky Buddha. Bő fél óra. Hogy miért nem mentem kocsival? Valószínűleg két Jack Daniel's mellett nem nyugodtam volna. Igaz a lányokkal is elvitethettem volna magam. De így jobb volt. Sokkal.


Sophie Angel


Hajamat erősen kicsavarva és megtörülve ültem le a kád szélére. Biztos jó ötlet ez? Kell nekem egy ilyen durva buli? Igen, kell.
Megszárítkoztam, majd a sminkes asztalomhoz léptem. Akkor jutott eszembe, hogy én, hogyan fogok eljutni a Funky Buddhába? Meg hol fogok lakni? Hiszen nem mehetek haza.
Mindenesetre fogtam egy bőröndöt és beledobáltam annyi cuccot amennyit csak tudtam. Csak a fontosakat. Ruha, fehérnemű, telefon, telefon töltő, laptop, laptop töltő, smink, néhány tisztaságiszer, és egy plüss maci. Visszaültem az asztalhoz és befejeztem a félbehagyott sminkem. Majd belebújtam egy szűk, fekete ruhába.
Legjobb ötletnek azt tartottam, hogy megvárom a késő éjszakát és akkor osonok ki. 9:34-et ütött az óra. Pénzre volt szükségem. Mint mindenki, mi a konyhaszekrény legmélyebb pontjában tartottuk a pénzt. Benyúltam és kivettem kb. 300 fontot. Nesztelenül, a bőrönddel a kezembe lógtam ki a lakásból, búcsút intve mindennek. Jó volt, szép volt. Vagy nem.
A sarkon fogtam egy taxit, végül keserédes ízzel a számban a Funky Buddha felé vettük az irányt.


Harry Styles


Odaérve leadtam a a kabátomat. Vagyis idézve a ruhatáras szavait: "Rakni nem hajítani!". Engem ez kb. annyira érdekelt, mint szőkét a kémia. Tehát mit sem vetve a dolgozóra, mentem tovább, egyenesen a bárpulthoz. Feldobtam magam a középső székre, s a pultos elé csúsztattam az egyik Jack Daniel's-es üveget.
-Bíztam benned. - mosolygott. - Ma is a vendégünk vagy, mint mindig. - a whiskey-s poharat telitöltve tolta elém. Nagyot húztam belőle.
Elégedett vigyorral a képemen tekintettem végig a termen, keresve a szőke csajt. Rágyújtottam egy cigire, s úgy mértem tovább a terepet. Telefonom (majd' leszakítva a lábam) csörrent meg.
-Mondd! - szóltam bele.
-A mosdó előtt várlak. - hallatszott egy kellemes, mégis vékony női hang.
Több se kellett nekem. Elnyomva a cigicsikket, lepattantam a bárszékől. Visszanyúltam a whiskey-ért és lehajtottam. A folyadék benzinként marta a torkom. Égető érzést adott.
Megpillantva a kék szemű teremtményt ismét szűkösebb lett a fekete csőnadrágom. Szám szélét megnyalva lépkedtem felé.
-Ezt vártam már kerek 49 perce. - fogtam meg a csípőjét. Erősen magamhoz rántva tapadtam ajkaira. Ritkán jól csókolt. Nyelvemmel behatolva szájába folytattam. Neki döntöttem a falnak, közben jobb kezemmel a mosdó kilincsét kerestem, míg ballal továbbra is a dereka körül legyeskedtem. Mikor megtaláltam, szó szerint belöktem a csajt. Valakik csak úgy a folyosón képesek egymásnak esni. Nos én egy fokkal kultúráltabb és higénikusabb vagyok. A mosdóban nyomom le.
Felültettem a mosdókagylóra és lábai közé férkőztem.
-Várj! - nyögte. Combját simogatva vártam, míg a táskájában kutat. Elővett egy kis tasakot és a kezembe nyomta.
-Óvszer? - röhögtem fel.
-Gyereket akarsz vagy egy jó menetet? - kérdezett vissza.
-Akarlak - suttogtam a fülébe és kis csókokkal leptem el nyakát. - Érted bármit. - ölembe kaptam és bevittem az egyik fülkébe.
A csaj száját egy hatalmas sóhaj hagyta el amint megfogtam kebleit. Innentől nem részletezném a dolgokat. Volt egy-két sikoly, és annál több sóhaj, de... Mindegy. Jó menet volt.
Kifáradva csatoltam be az övem és hagytam el a mosdót. A hajamba túrva ültem vissza a bárpulthoz.
-Melyik volt? - tólt elém egy pohár Jack Daniel's-t az immáron jól ismert pultos barátom.
-A szőke - biccentettem a három lány felé és lehajtottam a maró szeszt.
-Jó választás. - nevetett.
-Tudom. - bólogattam büszkén. Ismét egy strigula.
-Hé - kocogtatta meg a szöszi a vállam - Jössz táncolni? - a szó hallatán majdnem kiköptem Jack-et. Én és a tánc, két külön világ.
Gyorsan kellett gondolkoznom, de annál gyorsabban cselekednem.
-Van egy jobb ötletem. - mosolyogtam rá pimaszul. És már bent is voltam nyelvemmel a szájában. Elvezettem a bejárattal szemben lévő kanapéhoz, és ott az ölembe ültetve, hagytam, hogy kényeztessen.
Pár pillanat múlva hirtelen a szívembe szúrt valami, amitől feljajdultam.
-Jól vagy? - kérdezte a hölgyemény.
-Aha - legyintettem. - Hol is tartottunk? - mit sem vetve a fájdalmamra folytattam. Hirtelen még egy maró érzés avatkozott közbe. Olyan volt mintha brandy-s késsel döftek volna meg. A szívem alatt egy kicsivel. Ezúttal erősebben. - A rohadt életbe! - kaptam oda.
-Hívjak valakit? - pattant le rólam. Majd megállt előttem a kis tündér.
-Nem, nem kell. - minden egyes levegővételnél belém szúrt valami. Ordítottam volna. Gondoltam is, hogy megteszem, hiszen a dübörgő zene miatt nem lehetett semmit sem hallani. - Héj, figyelj. Menj vissza a barátnőidhez. - utasítottam a lányt. Egy szó nélkül eltopogott onnan. Hajamba túrva tűrtem a borzalmas, fájdalmas érzést. Mintha valami belülről emésztene. Lehet csak hányingerem volt vagy valami, és amiatt éreztem ezt. Rágyújtottam egy cigire és jobban lettem. Fejemet fogva ültem tovább a kopott, szakadt kanapén, ami átélt már egy-két brutál éjszakát és menetet.
Abban a pillanatban nyílott a bejárati ajtó és a fájdalmas érzés mellé csatlakozott a bűntudat és a félelem is.
Sophie lépett be rajta. Barna haja, fátyolszerűként hullott a vállára. Kis, fekete ruhája tökéletesen passzolt testéhez. Egyszerűen csodásan nézett ki. A fájdalom és a maró érzés elmúlt. A félelmet sem éreztem már. Megnyugodtam. Barna szemei kristályként csillogtak a sötét teremben.
Szemem sarkából észrevette, hogy két kigyúrt csávó közelít a lány felé. Az egyik személyében felismertem a támadómat. Fél másodperc alatt futott át az agyamon az az egy szó. "Elintézted?". Basszus. El.
Fejemet kapkodva indultam felé. A kigyúrt férfik vészesen közeledtek az ártatlan lányhoz. Nem tudta mit tenni. Magamra kellett valahogyan vonnom a figyelmet. Elővettem a másik Jack Daniel's-t és tiszta erőmből a földhöz vágtam. A nagy csörömpölésre mindenki felfigyelt. A millió szilánkra tört üvegre tapadt a tekintetük. Én meg továbbra is az ajtó felé közelítettem. Az izomagyúak magukhoz tértek.
-Hát te? - ismert fel a támadóm.

-Sophie! - kiáltottam mire a lány felém nézett.
-Harry! - indult meg.
-Mi a faszt csinálsz? - kapta el hátulról a kapucnimat valaki.
-Fuss! - intettem. Sophie megtorpant. Értetlenül állt. - Menj már! Nem értetted?
Miután észre vette, hogy közelítenek felé, leesett neki. Bajban van. Valahogyan ki kellett szabadulnom. Az öngyújtóm segítségével bújtam ki bántóm kezei alól. (Csak egy kicsit égettem meg. Majd meggyógyul.) Esze veszetten rohantam az ajtó felé.
Kiérve a sötét utcára, nem találtam sehol sem a lányt. Hatalmas sikítást hallatszódott. Zöld íriszem összeszűkültek. A szél tompán süvített, és a lány sikítása visszhangzódott...

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jo!!!!! Alig varom a kovi reszt!!!! :)))))

    VálaszTörlés
  2. Végre, végre, végreee!!!!!!
    Már úgy vártam! :DDD
    Csodás lett imádom! <3

    VálaszTörlés
  3. Dejoooo imadom siess a kovivel!!! *------*

    VálaszTörlés
  4. Fantasztikus..huuu.. :) Várom már a következőt! :))

    VálaszTörlés
  5. Szia! :)
    Van egy kis meglepetésem számodra! :)

    http://elkelt-harrystyles-fanfiction.blogspot.hu/2014/07/1-dijam.html

    Ui.: Nagyon várom a következő részt! ;)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó lett! :3
    már nagyon vártam :)
    kövit ;)

    VálaszTörlés
  7. Szia! :)
    Még csak most találtam rá a blogodra, de imádom.
    Csak így tovább, siess a következővel! :)

    VálaszTörlés